Boldogat

Akkor most ragadom meg az alkalmat, hogy mindenkinek boldog új évet kívánjak, beteljesülő álmokat, helyet szép reményeknek, talajt a gondolat magvainak és csupa olyasmit, amire vágytok!!:)

Mikor végre felteszem a lábam és nem csinálok semmit

Csendélet előttem:

Szilveszter

 

Hát az már minősít, hogy most blogolok és fészbukozok párhuzamosan. Semmi buli, semmi dajdaj, csak csendes este. A csajok még tegnap is próbálkoztak, hátha elmegyünk itthonról és övék lehet a ház, de az apjukat nem tudták lendületbe hozni, hogy elmenjünk valamerre. Úgyhogy maradtunk. Délelőtt kinyitottam az ablakokat, a konyhában szinte meleg volt. Besütött a nap és a járólapot, a lábam szárát melegítette. Nem normális ez az idő. Lesz még ennek böjtje! - mondaná anyám.

A lányok elpályáztak a nagyobb valami kocsmabuliba, a kicsi meg a barátnőjéhez, mint félig családtag. Feltöltöttem a telómat, hogy el tudjam küldeni az sms-eket az ismerősöknek:

"Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben."

Arany János

Mert ez valahogy olyan átfogó jókívánság és mindenki azt gondol mögé, amit szeretne.

Futni akartam

Mozgáshiányom van. Fél napos munkával rendet vágtam a kamrában és a konyhában, valamint a hűtőben. Míg rotyogott a lencseleves összeszedtem a maradékokat, kiürítgettem, elmostam az edényeket, kivittem a szemetet, kimostam a kukát, bepakoltam a mosógépet, főztem teát, megetettem az állatállományt. Tudtam, hogy apu barátnője nem főz lencsét, mert csak magának nem akar, így mikor kész lett a leves, egy dobozban vittem neki belőle. Ott találtam náluk mamát, apu persze rögtön: Egyél! Aztán meg koccintsunk, hamár nem jöttök ma többször. Elvoltam vagy másfél órát, aztán itthonról rámcsörögtek, hogy jöjjek már mert menni kell anyósomhoz, szintén ebéd. Hiába eszem mindenhol csak jelzésértékkel, mindig teli vagyok. Mikor eljöttünk, pórázra fogtam a kutyát és elmentem futni. Kirohantunk a faiskoláig és vissza. Vittem magammal egy botot, féltem ezt a kis lobogófülű dögöt. Sok a kóbor kutya, ez meg nem fél semmitől és olyan, mint egy kiskakas. Ha nekiugrana egy idegen kutya el kellene engednem a pórázt, mert nem fair, ha fogom, a másik meg szabadon van. De az út mellett ez nagyon veszélyes, inkább arra készülök, lehet majd nekem kell elhajtani az idegent, ha úgy adódik. Mondjuk elég muris az a bot nálam, de nem foglalkozok ezzel. Olyan, mint esernyővel kirándulni, ha az elijeszti az esőt, hátha a bot is elrettenti a kutyákat.

Félúton hátranéztem és látom ám, hogy Lucifer nevű fekete kandúrunk kocog utánunk. Jól néztünk ki. Elöl az esetlen 8 hónapos Fülöp, középen én csapzottan, télikabátban, hátul pedig a cica. Mikor Füli észrevette, hogy kíséretünk van örömében majdnem elgáncsolt. Akkor beígértem neki, hogy rajta fogom a botot levizsgáztatni, aztán megemberelte magát, de fél szemmel mindig a macska felé pillogott, hogy nem maradt e le tőlünk.

Erős a kutya és akaratos. Többet kellene vele foglalkoznom. És vennem kell egy új pórázt, mert ez a kutyagyerek póráz nem fogja bírni az erejét és a súlyát, a karabíner nyelve lötyög, nem szívesen látnám, ahogy kitépi magát belőle, mert amikor húz, nem tréfál és tartani kell nekem is, de a nyakörvnek és a póráznak is.

Az ünnep mindig kihozza

Igen, néha kikészítenek, de nem élhetek nélkülük:) És ez nem vicc. A család néha fárasztó és nehéz és sok csalódást és fájdalmat osztanak egymásra a tagok. Van mikor többet és van mikor kevesebbet. És bármennyire is nem akarok részt venni ezekben, sokszor találom magam a közepén, mert valahogy megtalálnak a dolgok és nehéz pártatlannak lenni, mert a legtöbb szituban valahogy mindenkinek igaza van, ezért egy egy probléma 20-30 évig is elhúzódik és csak valamelyik szereplő halálával oldódik meg, de akkor sem végleg, mert míg lesz olyan aki emlékezik rá, addig örökké bántani fog valakit. Sajnos nem én leszek, aki feloldja, bármennyire is hisznek bennem és fordulnak hozzám. Legfeljebb kérdezni fogok: Valóban így akarsz élni? - e miatt tuti utálni fognak.

Vírus

Karácsony előtt a gépünk bekapott egy vírust. Olyan agresszívat, hogy a szemünk láttára rámolta le a windows-t a gépről, besurranva a NOD háta mögött. A gutaütés kerülgetett. Irány Lacika, az informatikusok gyöngye és megkaptuk a diagnózist: újratelepítés szükségeltetik. Ez nekem mindig egy rémálom, mert a csajok sopánkodnak: jajj a Sim-szem, jajj a torrentem, jajj a nemtommim!!

Jajj nekem:)

Szóval visszajött a szűziesen tiszta gép és a férjem beüzemelte, majd közölte, nem ismeri fel a külső winchester-t. Remek! Akkor légyszi diagnosztizáljátok azt is Lacikával, mert lehet kárt tett ebben is a trojan(elméletileg nem tudna, dehát annyi mindent láttam már vírusosnak). Minden más gép látta a fájlokat rajta, csak a miénk nem. Leszedtek róla mindent, újraformázták, visszarakták, mégsem volt jó. Addig én rá sem néztem a fiúk szórakoztak vele. Tegnap volt egy szabad órám este. Telepítettem a hiányzó képszerkesztőt, filmlejátszót, mifenét. Nem igaz, hogy nem működik! - felkiáltással elkezdtem bűvölni a kütyüt is és láss csodát. A total commander és én csodát tettünk, elővarázsoltuk az összes dolgainkat, mind a 150 giga fotót, zenét, filmeket és programokat.

Írjál már!!

23-án mire megfőtt a káposzta és éppen a sütilapokat töltöttem megérkeztek a tesómék. Ittalvósak voltak az ünnepekre. Fincsi grízesmézest és dióskrémest sütöttem. Este 10, még egy kis bor, na még pár mondat és fekvés. Másnap temető, majd még egyszer mert rájöttünk felkészületlenül mentünk. Söprögetés, dolgok kiolvasztása, mécsesgyújtás, szeretteinkre gondolás. Gyors ebéd és kaptam a lányomtól csodásan csillogó körömdíszítést és persze folyamatosan dumadumaduma. Hogy hogy nem egyszer csak ott találtam magunkat fél óra késésben. Ilyen is mindig akkor ér el, ha vendég vagyok... Úgyhogy kicsit viharosan szedtük össze a bandát és az ajándékokat. A feszültség az első pohárig tartott, aztán mindenki fel tudta venni az ünnepeljünk!-fonalat. A kicsi 14. szülinapját szépen behoztuk a karácsony égisze alá. Eddig mindig gondoskodtam róla, hogy külön legyen, de már elég nagy és az ajándékkal sosem csaljuk meg, úgyhogy nem rendeztem még külön egy tortaevést, hanem ha már apunál ilyen szépen összejöttünk, közösen a vacsora után megettük a tortát.

Apu is komolyan részt vett az előkészületekben és borzasztóan elégedett volt a káposztájával. Nyomtatót vettünk neki közösen, mert ez még hiányzott a hardware kollekciójából. Másol, szkennel meg minden, ezentúl nem lesz kérdés mit adjunk neki ha alkalom van: nyomtatópatront:)

Az az igazság, hogy a fáradság - mert szerencsére azért mindenkinek van munkája amiért keményen meg is dolgozik - szóval a fáradság valahogy mindenkin meglátszott, egyedül a gyerekek voltak üdék, mert karácsony előtt egy héttel ők már szüneten voltak.

Másnap a tesómék utaztak is vissza Pestre, mert ott folytatták a családjárást, mi pedig anyósomnál ebédeltünk, délután pedig nem csináltam SEMMIT. Csúcs volt!

26-án megérkeztek a sógoromék. Megint odaát ettünk, én meg pulykát sütöttem és a szokásos tejszínes halat, törtkrumplival. Este itt vacsoráztak. A sógornőm rosszul érezte magát, nem maradtak sokáig. Másnap a sógoromnak ment a hasa, a kicsi hányt, úgyhogy szegény anyósom nem igazán tudott mit kezdeni velük, hol az egyiket ápolta, hol a másikat. Mi meg elmentünk a bankba és aláírtuk a végtörlesztéshez a papírokat, kikértük az igazolást. Természetesen a Földhivatal zárva volt. Az az egy nap szabadságom úgy elillant, akár ne is lett volna.

TV

Nem vagyunk nagy tv nézők. De néha igényünk lett volna valami természetfilmre, vagy gyerekműsorra. Eddig sajnáltam kiadni plusz pénzt arra, hogy megrendeljek egy műholdas szolgáltatást. Viszont az utóbbi időben azon kaptam magam többször is, hogy az RTL és a TV2 műsorai miatt morgolódok. Idétlen, néha megalázó, kínos, rossz érzést keltő műsorok, fél óráig tartó reklámblokkok, unalmas, semmiről sem szóló műsorok, plasztik szappanoperák. Besokalltam, felemeltem a telefont és elrendeztem a dolgot, a fennt említett két csatornát pedig száműztem a programsor legaljára, mert odavalók.

Könyvesbolt

Szeretek könyvet ajándékozni, talán mert tudat alatt azt feltételezem, hogy mások pedig szeretnek olvasni. Eme fantazmagóriának köszönhető, hogy pénteken, miután a bankba bevégeztem a kötelező kört, átmenetem a nem messze lévő barátságos kis könyvesboltba. A kis jelen esetben azt jelenti, hogy a benn álló négy embertől már lépni sem lehetett, de legalább az ajtót be tudtam csukni a hátam mögött. Fennhangon tanakodtak, ki írta az 1984-et - mai nap is aktuális, sőttt - Orwell - segítettem ki őket kínjukból és őszintén reméltem, hogy a probléma ilyetén megoldása után legalább ketten távoznak az üzletből:)

Lehet, hogy egy könyvesbolt eladóinak illene ezt tudni? - ez csak így utólag, gyenge vállvonogatással kísérve jutott eszembe.

Kettesben

Merthogy a csajok megint leléptek:)

Édes-keserű

Délután békességes mézeskalácssütésbe kezdtem. Csillagok, szívek és üstökösök születtek. Ezúton is hála Limarának:)

Holnap kidíszítek egy párat és egyáltalán nem biztos, hogy nem kell a héten egy újabb adagot csinálni, mert "kopik".

Pénteken bementem a bankba. Úgy néz ki, hogy végtörlesztünk. Úgy látszik ez egy nagyon új szó, mert a helyesírás ellenőrző szép pirossal aláhúzta. Szóval belefizetünk, a többit pedig forint alapúval kiváltjuk. Kevesebb futamidőre, jóval kevesebb törlesztőrészletre tudunk hitelt kapni. Viszont ennek az elintézési határideje szűkös, tehát nincs nyugodtan seggen ülés, hanem szapora intézkedés. Ez valahogy nem hiányzott az ünnepek előtt, főleg meg, hogy fogalmam sincs mit szólnak majd a munkahelyemen, ha elkérem magam egy pár órára? Hátha megértik, hogy fontos...

Cuki

Felnőtt vagy nem, az elmúlt héten ilyenekkel szórakoztatott:


Ezen akkorát röhögtem! És aztán újra, mikor a kommenteket is elolvastam, ugyanis leírták, hogy eredetileg nem azt mondja szivárványt esznek és lepkekakit, hanem szivárványt esznek és lepkét kakilnak!! Kész voltam! XD
Idd ki a bilit, vagy vidd ki a bilit?

És ha már cuki:


A szalagtűzőre kapott a barátjától egy gyönyörű virágcsokrot, a közepébe ültetve egy plüss egyszarvú. Ahhoz meg ezt:


Édesek és igazak:)

Észben

Tegnap arra eszméltem, hogy újra blogolok fejben. Megörültem ennek az érzésnek, mert hónapok óta nem éreztem már. Ezért is írtam este.

Sok dolog van, amit le kellene írni, hogy megmaradjon, hogy évek múlva, visszaolvasva legyen nyoma. Sok olyasmi, ami a politikával, a gazdasággal, a pénzzel az Unió-val kapcsolatos. De sajnálom a szűkös időmet erre pocsékolni. Az emberek aggódnak, teljes a bizonytalanság. Furcsa, mert a pénzügyek alakulásán nem stresszeltem igazán sosem. Éltünk nagyon szegényen. Viszont mostanában, mintha erősödne a jogtalanság. Mintha a politikai túlkapások gyakoribbak és szemtelenebbek lennének, mint eddig. Ez érint rosszabbul. A maradék bizalmat is elvesztik az emberek, a demokráciába vesztett hitet. Visszajön a jó öreg kommunizmus? Ennyire be kell majd állni a sorba? Igaz, írtam már erről egy régebbi posztban, de annyira előttem van az a lánglelkű ifjúság, aki a rendszerváltáskor fellépett a megrögzött dogmatizmus ellen. 

Vagy játszam egyszerűen a várjuk ki a végét? - nevű játékot, mielőtt véleményt mondok? A túl sok információ sem vezet sehová, mert abból jut bőven, főleg ha rászánok egy órát a hírek átböngészésére. Egymásnak sokszor ellentmondó hírek és mindenhonnan ömlik a nyilvánvaló hazugság. Ez megdöbbentő!

Játszam a homokbadugomafejemet - nevűt? Akkor meg lemaradok valami fontos infóról, mondjuk ha bemondják a rádióban, hogy valahol már lőnek:(

Felnött - vagy mi a szösz

Szalagavató volt nálunk. A nagyobbé. Hihetetlen, hogy ennyi év eltelt... Maga az esemény számunkra csak hallható, de láthatatlan maradt. Ugyanis oly rengetegen voltak, annyira kis helyen, hogy élvezhetetlen volt a müsor. Sem a táncból sem a szalagtüzésböl nem làttunk semmit. Megható volt az ötlet, hogy a gyerekek kérjék fel a szüleiket tàncolni. Jó zene volt:) De a csúcs a vacsora volt. Az a vacsora, amit én nem is akartam megrendelni, de a gyerekek meggyöztek, hogy, de az kell. Szóval nem volt rendes terítés és rendes asztalok sem. Az a sok ember mind beállt a kajàért a sorba, azutàn meg csak àlldogàlltak tànyérral a kezükben, mert nem volt ülöhely, akinek jutott, esze àgàban sem volt àtadni helyet miutàn befejezte a vacsoràt, inkàbb komótosan elüldögéltek. Mikor màr a müanyag tànyérra tett ràntott akàrmi a kezünkben volt konstatàltuk, hogy àllva nem fogyasztható, mert mindkét kezünkre szükség lett volna. Akkor mondtam nekik, hogy induljanak kifelé a kocsihoz, majd ott eszünk. A kocsiban?!-Ott -Vágtam rà hatàrozottan. Míg ök berendezkedtek az ülésekre evöeszközöstöl mindenestöl, addig én kivadàsztam a kabátokat a ruhatàrból. És békességes, abszolut csalàdias légkörben költöttük el a vacsoràt az autóban, talpig ünneplöben, a térdünkön, bàr a fiatalsàg,lehet szükösen volt a hàtsó ülésen. Azért ennél vacsoràzós résznél màr kezdem felkapni a vizet az elfuseràlt szervezés miatt, de nem akartam ünneprontó lenni, és megpróbàltam viccesre venni - szerintem a többiek is így voltak vele. -

Tablet-röl

Furcsa, mert nem enged csak html módban írni. Kocka vagyok:) Nem túl nagy, de mivel már harmadjára kapom ezt a jelzöt, egymàstól függetlenül hát elfogadom. Nem minden hosszú magánhangzót akar érzékelni, de nem nehéz bevinni a szöveget. Én vagyok az a kíváncsi, aki minden újdonságot kipróbálna, amit az informatka és a kommunikàció területén kitalálnak, ha lenne rá pénzem. Ezt annyira nem reklámozom, hogy mikor megmondtam itthon, mit kapok karácsonyra az ajándékba kapott pénzböl, a csalàd elképedt, hogy nem is tudtàk, hogy ilyesmire vàgyom. Egyszer meglàttam az Ebay-en és rövid keresés utàn meg is lett a kivàlasztott, egy 8"-os, androidos kütyü. Egyszerü kis valami és nagyon kellene bele egy kártya, mert enélkül a letöltés elég korlátozott. Lassan kezdjük megszokni egymást és hihetelen, hogy ennyiért ennyit tud:)

Fél fül

Írás és olvasgatás közben hallgatom a híradót. Hivatalosan is bejelentették, hogy kihalt Afrikában a fekete orrszarvú. A legfőbb ok az orvvadászat, mivel az állat tülkét szexuális ajzószerként árulták. Ez most azt jelenti, hogy leáll a fekete kontinens túlnépesedése?

Megvan a csajoknak az a hülye szokása, hogy ha valami bepárásodik a lakásban, arra rögtön firkálnak. Ablaküveg, tükör, a zuhanykabin üvege. Így aztán esténként nevekkel, szívekkel és jó pár szeretlek-kel találom szembe magam:)

Esteledik

Hagymás pogácsa 1 kg lisztből. 5 óra hossza alatt lett kész. Közben porszívóztam, pakolásztam. Mostanában a konyhát csak, mint melegítőkonyhát használtuk. Anyósom főz mindig. Ez a hobbija, nekem meg ez a szerencsém. Tudok főzni, nem is rosszul, de annyira nem szeretek, hogy minden nap a tűzhely mellett alkossak valamit. Nekem erre ott a varrógép, vagy a csipke. Tényleg mázlim van, hogy neki meg ez szórakozás. Hálás vagyok érte:)

Furcsa mennyivel másabb állagú és ízű a lila hagyma, ha vajon van pirítva és újra megállapítottam, hogy a gáztűzhelyem meg elég "gáz" meg kell benne fordítani a pogácsát, hogy megsüljön! Ki látott már ilyet? De szép, leveles lett, úgyhogy nem panaszkodom.

Délután ledőltem egy órára, legalább pénteken legyen egy kis szabadság fílingem. Tegnap megtudtam, hogy a kisebbik is összejött egy sráccal, de minden szót úgy kellett harapófogóval kiszedni belőle, nekem meg az nem megy túl jó. Nem akartam nyaggatni, de ma kikérdeztem a nagyot mit kell tudnom róla. A lényeg, hogy egyidősek és megnéztem fészen. Kis lököttfejű. Most is együtt csavarognak valamerre. Mondtam neki, hogy lassan hideg lesz a kinti programokhoz.

Még mindig nem döntött hová megy. Gimnázium lesz az biztos, de a legjobban neki tetsző intézmény katolikus gimi lett tavaly és vannak aggályai ezzel kapcsolatban. Mondtam, hogy menjen el oda is nyílt napra, nézze meg a saját szemével, ne hamarkodja el a döntést. Én örülnék, ha odamenne.

Szabi, de valahogy mégsem

A második öt nap az évben. Rosszul kihasználva. Valahogy most nem ment. Mármint a szervezés. Még annál is több dolgot akartam/kellett volna/terveztek be nekem, mint egyébként. Holnap kirándulni megyek a Bükkbe. 

Az elmúlt hetekben nagyon jó idő volt. A szobánkban még mindig nem megy a gáz. Sokszor eszembe jut a Hegylakó egy idevágó mondata: "- Az emberek először örültek a jó időnek."

Kivettünk a ház elől egy tuját. Jól megszenvedtünk vele, most viszont jól ég.

A férjem ma úton lesz, este egyedül alszom.

A freeblog bemondta az unalmast. Tegnap nagyon meglepődtem, hogy kedvenc blogjaimat nem találom. Ennyit a technikába vetett bizalomról

Tegnap behívtak reggel dolgozni, ha a tesóm csak egy félórával korábban ír rám fészen, ma Pestről írnám ezt a bejegyzést, de későn tudtunk csak beszélni, addigra már megígértem, hogy bemegyek a melóba. Mikor meg hazajöttem már valahogy semmi kedvem nem volt csinálni semmit se.

Az iskola a nyár elején megnyert egy pályázatot új számítógépekre és digitális táblákra. Ezzel csak az a probléma, hogy alig van tanár, aki ért hozzá. És a legfőbb gond, hogy tudnának az új eszközökre vigyázni, magyarul, hogy tudnák megvédeni a gyerekektől. Ilyen hülyeségekre adnak pénzt. Az iskola épületének felújítására, nyílászárók cseréjére, a fűtés korszerűsítésére - tehát olyasmire, ami fontos - arra nem. Nem számít, hogy mozog a függöny a rosszul záródó ablakok mellet a téli szélben, hogy az utcát fűtjük így. Az lényegtelen. Nemtom, ha az állam átveszi az intézményt mit fog szólni a decemberi kétmilliós gázszámlához.

Nem lehetne, hogy újrakezdjem ezt a hetet?

Füstös este

Az idő múlásának lényege, vagy értelme.

Ballagtam haza. Sötét volt és hideg. Vékony kabátban, kicsit dideregve. Apámnál voltam. Mint kisgyerek, aki a szüleihez szalad, ha bánat, vagy öröm éri.

Délután végre letettem ezt a hónapos terhet a vállamról, amit felvállaltam a népszámlálással. Itt a sok vasalni való, takaríthattam volna, kinn gyűlnek a levelek a teraszon és a kertben, de én mindent itthagyva apuhoz mentem, csak úgy. Dumálni, politizálni, bosszankodni, azért, hogy lássam, hogy örül nekem, hogy kínálgasson, hogy eldicsekedjek az új telefonommal, hogy családozzak egy kicsit. Furcsa érzés volt. 

Nehéz hónap volt. Szép, de nehéz. Nem a mindennapos menés, hanem az emberek a történeteikkel, a sok idős, megfáradt test és sok eleven szellem, akik szépen, lassan beszélnek. Akik szegények és magányosak, de akiknek rengetek mondanivalója lenne, ha lenne aki meghallgatná a régi idők történeteit, amelyektől néha kirázott a hideg, annyira meredekek voltak. Sokkal küzdelmesebb életen vannak túl, mint én és szívszorító volt nézni a bizakodást, amivel próbálják elfogadni, hogy öregségükre egyedül maradtak. Gyerekeik is meghaltak már, vagy távol élnek, párjuk régen eltemetve, csak a kutya és a cicák, akihez szólni lehet. 

Hosszú hétvége van, a sógoromék is hazajöttek, a tesóm is hazajön. Órát állítunk. Mindenszentek jön. Eddig három koszorút vettem, idéntől négyet kell. Ez is az idő múlása, értelmét értem, csak fel nem foghatom, pedig nekem már a második ilyen veszteségem. Talán, ha én érek majd abba a korba, majd nem sajog ennyire.

Most várunk a családba újabb gyerekeket. Két unokatestvérem is kismama, az egyik tegnap szült. Kisfiú lett. Távol kerültünk egymástól, de szeretettel gondolok rájuk:) Ahol elvesznek, ott adnak is...

Gyertyát gyújtok, mint ahogy tegnap is, bár nem kell ahhoz naptár, hogy emlékezzem rájuk.

"Hol vagyok otthon,
Nem tudom,
De ha fáradt leszek
És elbukom,
Simítsd le arcomról
A rémálmok
Ólomporát,
Az éjjelt virraszd át!"

Ákos

Ez egy nagyon ma

Kommunista szombat. Azt hittem, ez kiment a divatból, de mivel még új szót nem találtak ehhez, hát maradtunk a jól bevált elnevezésnél. 8-tól volt gyülekezés és rögtön pálinkával vártak mindenkit. Na jó, legyen! Jó lesz a torokfájásomnak. Éppen letettem a poharat, azt mondja az asszisztens csaj: - Átmennél a boltba két kiló cukorért? - Ó, hogy ... nem jutott eszedbe korábban, most jó távol kell lennem mindenkitől, különben az Isten sem mossa le rólam, hogy felessel kezdtem a reggel(i)t. 

Gereblyézés és téglatörmelék pakolás volt a program. Valahogy világéletemben vonzódtam a férfias munkákhoz, így a téglások csoportjához verődtem. Munkáskesztyű meg ami kell. Órákig tartott míg feldobáltuk a törmeléket. Kétszer fordult a traktor. Közben átpakoltunk egy nagy rakás cserepet is, és a legallyazott fák ágait is felraktuk egy másik autóra. Mit ne mondjak 1 óra körül kezdtem azt érezni, mostmár megszakadok. Szerencsére jó idő volt. Vettem fel trikót, mégis mindig ki volt a derekam, aztán megállapítottam, hogy nem a trikó rövid, hanem a nadrágom dereka nem passzol. Az orromat is sűrűn fújkáltam, mert még mindig nem vagyok tökéletesen gyógyult. Elég sok téglaport szívtunk be, volt mit kiköhögni. 

Ebéddel várt minket a helyi "főzőmester". Halászlé, birkapörkölt, káposzta és túróscsusza volt a menü, kinek-kinek ízlése és étvágya szerint. Volt keletje mindennek, főleg, hogy többen is éhgyomorra nyomták le a délelőttöt.

Bár felajánlották, hogy hazahoznak kocsival, úgy gondoltam a jóllakottságomnak nem fog ártani egy kis séta. Hazaértem és szívem szerint lefeküdtem volna, de rettentően piszkos voltam és a felhalmozódott vasalatlan látványa is elég irritáló volt. A fürdőszoba közepén állva lehánytam magamról a ruhát és megállapítottam, hogy a körmeim a kesztyű ellenére is letöredeztek és visszahajlottak, és beszereztem jó pár kék foltot. Még mielőtt a zuhany alá álltam volna, kiszedtem a zsepiket a zsebeimből és a cuccaimat bepakoltam a mosógépbe.

Mivel holnap jön a tesóm hajat festeni, nem szárítottam meg a hajam, nekifogtam vasalni. állandóan akadt a körmöm, hát belenyúltam a táskámba és közben felötlött bennem: - Hol a telefonom? - A dzsekim zsebében. - Hol a dzsekim? - Jézusom! A mosógépben!!!

Szóval jó egy órát ment szegény a mosógépben és az öblítés előtt halásztam ki a gépből, a kőpúderemmel együtt. Próbáltunk elsősegélyt nyújtani, de hamvába hót ötlet volt. A SIM kártyát átmentettük a lányom egy régi telójába, tehát elérhető vagyok, de akkor is. Hogy lehetek ilyen hülye, béna?!!

Nem jó telefon volt szegénykém. Nem volt térereje itthon, és többen is mondták már, hogy ideje lenne lecserélni, de annyira megszoktam, hogy nem volt kedvem hozzá. Na most elintéztem magamnak egy új telefont.

Eccerű

Szóval, azon gondolkodtam, hogy én túl egyszerűen gondolkodom, túl vidékiesen. De, hát az is vagyok, falusi. Egész más szemszögből látja egy kertes házból az ember a dolgokat, mint egy városban, társasházból. Ez a Böjte Csaba blog olvasása és a mai híradó után jutott az eszembe. Igen, sok minden megoldás működhet, ha leegyszerűsítjük a dolgokat. De nem szabad elfelejteni, hogy aki  panelban él, az nehezebben függetleníti magát a rendszertől. Ott elég egy gyenge láncszem és nincs áram, vagy fűtés, ha tűz van, arról már nem is beszélek. Ott nem lehet veteményezni, jószágot tartani, kútból vizet húzni, ilyesmi...

Viszont én sosem éltem társasházban, az ötleteim, a vágyaim, mind a vidéki élettel függnek össze. Az, hogy nem aggódom honnan veszem a répát és a krumplit pont olyan természetes, mint városinak az, hogy nem kell 15 km-t utaznia, ha moziba akar menni.

Korán

Még csukva volt a szemem, mikor megkérdezte: - Bejössz velem a városba? - Miért? - kérdeztem rekedten, alig bírtam megszólalni, mert fájt a torkom. - Börze lesz.

Elhangzott a varázsszó:)

Nem szokott izgatni a plázázás, a vásárlás, de ez a börzés dolog, ez olyan nekem való elfoglaltság. Persze tudom, azért van rám szüksége, mert az egyik, amit mindig keres az az alpakka tálca és ahhoz nekem van jobb szemem.

Egy nagy adag kávéval csalogatott ki az ágyból és 8 körül mentünk be, olyankor még nincs olyan nagy tömeg. Amíg én a tálcát vadásztam ő ráért megnézni a motorokat, szerszámokat és vett egy pár marhatülköt, ami azért különleges, mert zöldes árnyalatú. Mindig tanul valamit az ember:)

Csoda kis dolgokat láttam, felújítani való zsúrkocsit, egymásba csúsztatható asztalkát, polcokat, réz mérleget, vekkereket, felújított sparheltet. Ha lenne egy apróka hétvégi házunk, hát azt totál be tudtam volna rendezni, főleg a konyhát. Nem vettem semmit, nincs hely itthon ilyesminek és szükségem sincs semmire, de az érzékeimnek jót tett a keresgélés, mert azért rengeteg gagyi cucc is akadt a rengeteg kipakolt áru között.

Óvni

A nagyobbiknál vettem észre, hogy mindig figyel, ha valamikori életünkről beszélünk. Hogy tanultunk, hogy építkeztünk, hogy alakítottuk a kapcsolatainkat, hogy nélkülöztünk. És másol. Direkt. Többször is észrevettem, hogy ugyanúgy próbál csinálni dolgokat és el is mondja, hogy anyáék is így tettek annak idején. Meghökkentő a dolog és nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez így működni fog. Tudom, azt érzi, így biztonságban van és járt úton halad. Én meg ettől úgy, hogy nem a világ kegyetlen valóságától kell óvni őt, hanem tőlem.

Mert

Mert jó társaság lehetek a munkában, mert jó társaság lehetek a hallgatásban, mert jó társaság lehetek a családban, mert jó társaság lehetek a gondoskodásban, mert, mert... nem tudom meghazudtolni magam és van amiben sosem leszek (semmilyen) társ.

(olvastam egy kis politikát :P)

A nap süt

Áldás rajtam ez az idő. Vékony szürke pólóban, farmer halásznadrágban, lábujjas papucsban mentem boltba. Kezemben összehajtott vászon szatyor és nehéz bőr pénztárca. Nem igazán szeretek a kinti járdán menni, mert megbámulnak, de most nem izgatott a dolog. Csak néztem a kócosfejű árnyékomat a járdán és élveztem a napsütést. Jó volna az új kerékpárúton áttekerni a nagyszüleimhez meglepetésszerűen, de arra most nincs idő. Kár!

Van közelebb is bolt, de jóval drágább, hát többet gyalogoltam inkább. Érdekes fénye van a napnak és nagyon régóta nem esett, a fű sem nő, de most tényleg. Hetek óta nem volt beindítva a fűnyíró és idén már nem is lesz.

Megszámoltam, pontosan 5 csípés van a lábamon. Nemtom miféle vadállat volt, de remélem megmérgeztem a véremmel! Biztos valami kezdő szívószájszervű ragadozó, mert nem tudja, hogy engem az ilyenek messzire elkerülnek:)

Nehéz idők

A múltkor véletlenül rátaláltam Böjte Csaba blogjára. Nem tisztem elemezni, mert emberségben, megpróbáltságban sehol sem vagyok hozzá. Tisztelem a világlátását, a tudását, az akaratát. Talán ő az egy, akinek elhiszem a jóságot és tisztaságot. Nem elvakult vallási fanatikus. Művelt, világlátott ember, aki a valóságból veszi az összehasonlításaihoz az alapot. Valóságként éli meg a világot, nem keres kibúvókat, az egyszerű megoldások híve. Semmi mohóság, modorosság nincs benne. Ha a túlélés a cél a közösség összefogásában hisz, ha a megismerés, akkor saját maga teszi meg és nem hallgat semmiféle vezetőre(talán csak Istenre) és médiára. Ő sem érti miért kommunikálnak az emberek felé ennyi negatív energiát? Miért állnak sokszor a bőségben is az éhhalál vagy a fagyhalál szélén az emberek? Miért nem becsülik a munkát és mindazt amit ezen keresztül el lehet érni? És aki hatalmon van miért nem a közért cselekszik?

Viszont arra ő is rájött, ha a megválasztott vezetők képtelenek boldogulni, attól még az emberek gondoskodhatnak önmagukról, hiszen arra várni, hogy majd más teszi asztalunkra a paprikáskrumplit egyenlő az öngyilkossággal.

Furcsa mikor nemrég írtam arról, hogy nemigazán tudok olyan embert elképzelni, akiben hittel vezérelt vezetőt látok, megtaláltam ezt.

Az nekem ebben a lényeg, ha úgy érezzük magunkra maradtunk és akikben bíztunk, amire a jövőnket építettük semmivé válik, akkor is önmagunk maradunk, akkor is felkel a nap másnap és ha vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért és akarunk tenni magunkért, minden időben megtehetjük.

Mert bármilyen rossz is a helyzet, nem föld alatti üregekben élünk, nem járnak tankok az utcákon, nincsenek embereket tizedelő járványok, mint számtalan helyen a világban, mégis elégedetlenek vagyunk. Talán mert nem éltünk háborúban - én nem is akarok, eléggé elrettent ha filmen látom - ugyanis sokan úgy gondolják itt nem történhet meg, háborúban mindig mások lőnek másokra. A kollektív negatívság viszont önbeteljesítő lehet és a hatalom és pénz imádata jóval kevesebbért is robbantott már ki háborút. Jobban át kellene gondolni mit hogyan szeretnénk, néha lenyugodni és a jelenben élni, mert ha állandóan elkalandozunk a "milyen rossz"-ba akkor kész a depresszió.

Engem most feldob ez a "mi nyarunk" - ahogy a tesóm mondta. Jót nevettem, mert igen, igazi vénasszonyok nyara van. Éjszaka már hűvös - hálóingben már fázok és reggel fájt egy kicsit a torkom.

Szombat

A férjem Pozsonyba ment a késesekkel én meg itthon egyedül. A nagyobbat várom, mert megígérte, hogy hazajön, tanulnia kell. Az ágyat már lehúztam, megy a mosógép, kajáltam, kávéztam. Boltba kell mennem, vár egy kis takarítás és valami megcsípte a lábam, mert iszonyatosan viszket.

Délután meló. Kicsit parázok. Út az ismeretlenbe. Az elmúlt hetekben nem az első ilyen érzésem, pláne mikor rájöttem, hogy a hivatal páncélkulcsát felvittem magammal Pestre és én nem is jövök haza. Úgy szerveztem össze, hogy a pénztáros tudjon nyitni reggel. Néha olyan béna vagyok. Nem gondolkodok előre, csak arra koncentrálok, amit már hetek óta vártam, az eredmény meg az, hogy jól fejbevág a tudat: azért mert magammal vagyok elfoglalva még felelős vagyok mások személye és munkája iránt. Francba!

Lurdy

Régóta készültem a 24-25-ei hétvégére. A férjemnek késkiállítás volt, nekem pedig szabadsággal meghosszabbított csavargás. Pénteken este mentünk fel. Munka és suli után hazaestem és go! Kb 5 km után szóltam a férjemnek: otthon hagytam a dzsekimet. Azt mondta nem gond, visszafordul. A sógoroméknál az első mindig az, hogy kimegyek az erkélyre és a sötétben nézem a budai hegyek pisla fényeit. Ettől mindig megnyugszom. Jót aludtunk az üres lakásában. Másnap reggel ő ment kiállítani én meg maradtam magam. Pakolásztam, lementem boltba kajának valót venni, mert vacsorára barátokat hívtunk, akik ott is aludtak. Nagyon pihentető nap volt. Pihentem, leültem a gép elé, belenéztem a tv műsorba. Furcsa, hogy ott a belvárosban sosincs teljes csend. A város monoton zaja felszűrődik. Először mindig hallom, pár óra elteltével pedig megszokom. 

Miután ettünk, leszedtem az asztalt elmentem aludni, de ők hajnalig nyomták a szövegelést. Másnap én költözködtem a tesómhoz. Éppen felhajtottunk a Lágymányosi(Rákóczi) Hídra, mikor eszembe jutott: a kabátomat otthagytam a lakásban! - de mondtam, ne forduljunk vissza. A fene vitte volna el ezt a szerencsétlen ruhadarabot, nem is volt rá szükségem az öt nap alatt, mégis mennyi bosszúságot okozott! Hétfőn délelőtt tömegközlekedve mentem vissza érte és ez jó két órámba került.

A tesómmal lógtunk mindenfelé. Együtt kávéztunk, dumáltunk. Elmentünk Szentendrére kirándulni, én még sosem voltam ott. Olyan szép idő volt, hogy bámulat.

Furcsa mert azt mondta, nem gondolta volna, hogy ennyit ülök gép előtt. Ezen elgondolkoztam. Igazából engem a tv nem köt le. Nincsenek kedvenc sorozataim, műsoraim, nálunk nincs kábel tv és ez a nyamvadék 4 csatorna semmi normális tartalommal nem szolgál. Viszont a munkahelyen reggel bekapcsolom a gépet és munka közben hozzá vagyok szokva, hogy rá tudok nézni a hírekre, az e-mail-ekre, a blogokra. Ott van nyitva egész nap előttem. És az agyamnak elvonási tünetei lettek pár nap alatt:) Tehát, igen, függő vagyok:)

Kor

Ebben az életemben nem voltam még annyi idős amennyinek érzem magam.

Népszámlálás

Jelentkeztem biztosnak. Miért is? Egyrészt a hivatal dolgozóinak mondták először, ha gondolják jöjjenek. Mi vagyunk a legkönnyebben elérhető és legkönnyebben ellenőrizhető munkaerő ilyen szempontból. Jól jön egy kis plusz pénz és mikor az gondolom, nincs elég zsém és felkínálják a lehetőséget, hogy kereshetek, luxus visszautasítani. Jó lesz egy kis karácsonyi kiegészítés és talán tudok venni egy magasszárú csizmát, szoknyához valót, ami nem volt nekem már vagy 20 éve.

Van ebben a népszámlálásban valami időtlen, hiszen már az ókorban is tartottak ilyet és a bibliában az ószövetség és az újszövetség is leír egy egy összeírást. Ezek körül is vita van az értelmezések között, hiszen Izrael népének összeírását sokan a sátán sugalmazásának tartják, hiszen a hadrafogható nép megszámlálását jelentette elsősorban. Jézus pedig pont a népszámlálás miatt született Betlehemben, mert Názáretből pont a szülés megindulása előtt indultak útnak. Most már senkinek nem kell menni sehová, mégis megossza az embereket. Hivatalosan a népszámlálás indoklása: - "...hosszú időre elengedhetetlenül fontosak a központi és a helyi igazgatás, a gazdasági és a társadalmi élet szereplői számára a döntések előkészítéséhez, a társadalmi folyamatok áttekintéséhez és értékeléséhez."

Nos, nem tudom mennyi haszna lesz? Azt tapasztaltam, hogy rengeteg üres ház van, nagyon sok idős ember. Kaptam pár telefonhívást szinte rögtön ahogy kézbesítettem a lapokat. Öreg, beteg emberek, akik egyrészt félnek, ki akar hozzájuk menni, ki tudják-e tölteni, hogyan tudják teljesíteni az adatszolgáltatást, hoiszen tudják, hogy kötelező? Viszont még rendes szemüvege sincs szegénynek, hogy legalább a tájékoztatót el tudná olvasni, sem hozzátartozója, aki segíthetne neki. Szomorú és még nem is voltam senkinél, csak telefonon beszéltünk és akkor feltételezem nincs is mindenkinek telója, hogy felhívhasson. Remélem, ha az emberek egymást kérdezgetik erről, nem mondanak félrevezető, vagy valótlan dolgokat.

Nekem ez jó gyakorlás is lesz. Hiszen élőben nem vagyok egy jól kommunikáló, nyílt személyiség. Pláne nem szeretek bejárkálni más lakásába - tehát, mint motiváció - mert, hogy ilyesmivel is vádolták már az összeírókat - rám nem vonatkozik, ha lehet letárgyalom a kapuban. Úgyis elég nagy körzetet kaptam. A városközpontnak egy részét csinálom, minden házat ismerek és a lakók legalább 50%-át is. Én magam is kitöltöttem már egy pár adatlapot és nem tudom mit gondolnak, hogy lehet ezekkel az adatokkal visszaélni? A lakás négyzetméterét, beosztását, az iskolai végzettséget, a születési dátumot bárhonnan meg lehet kapni. Erre van a Földhivatal, vagy a népességnyilvántartó. Hogy mégis mi szükség van erre? Magyarázzák a nemzetközi megmozdulással, illetve, hogy így komplex, egyidejű adatokat kapnak, míg a hivatalok a munkarendjük szerint mindig valamennyi csúszásban vannak.

Hozzátenném még, hogy nem lennék postás. Azonos házszámok, hiányzó számok, kutyák!! 

Ma délután indulok élesben, a lebeszélt helyekre el kell mennem és még aki belefér. Nagyon sok ez a 150 háztartás...

okt 1.

Eltelt egy hónap. Villámgyorsan. Mivel is? Legszembetűnőbb változás az iskolakezdés. Mindkét lány komolyan veszi a tanulást és képességeikhez mérten igyekeznek a legjobbat kihozni magukból. Mikor az év végéről beszélünk érzem bennük a feszkót, de hárítanak is rendesen, mert, hogy hol van az még! :)

Nálunk voltak a sógoromék gyerekei két hétig. Beírattuk őket az itteni óvodába, mert a lányok az iskola miatt már nem tudtak rájuk vigyázni, anyósom pedig nem bírt volna velük. Így sem volt egyszerű. Nem szép ezt leírni, de talán 10 év múlva csak mosolygunk ezen. Azt mondta az óvónő, hogy egyszerűen neveletlenek. Nem ismerik a nemet és életveszélyesek. A mamának igazából nem is lenne szabad elvállalni őket, mert bármelyik pillanatban baj történhet velük.

Amúgy ez bármelyik gyereknél előfordul, de ilyen félelem és korlátnélkülieknél hatványozottabb a veszély.

Nekem is elkezdődött a suli és még sosem fordult elő, hogy az első két óra után halálra untam volna magam egy előadáson. Nos ez ilyen volt. Darálós, száraz, általam már többször tanult pénzügy. A második szünet után ott is hagytam őket. Majd a számolásos feladatokra bemegyek, de ennek így nem sok értelmét látom, csak az időt veszi el tőlem.

Mit hoz?

Mit hoz az ősz?

Fázós reggeleket a biciklin. Mézédes, magyar szőlőt. Alacsony szögben emelkedő napot. Reggeli tumultust a fürdőszobában. Némi meghasonlottságot, mert szeretem a nyarat, de most ez az ősz is szépnek ígérkezik. Jön megint egy kis kapkodás, mert a szombati blogtalira csak félig meddig sikerült felkészülnöm, de majd belehúzok.

Frissítek: reggelente harmatlepte fűcsomó meggyújtása a szomszéd által, minekutána úgy ébred az ember a saját ágyában, mint egy füstöltkolbász; átható cefreszag a pár háznyira lévő pálinkafőzdétől grátisz - hiába no, ezek szezonja van:)

Ma reggel: por helyett pára.

Jó volt:) 38. szülinap

Az egész múlt hét a szervezéssel telt, már amikor nem dolgoztam. Tesómék, apu, anyósom, a sógorom hívtak, kerestek ki, mennyit, honnan? Mindenki titta izgalom volt:) Csütörtökön még azt is felajánlotta a főnököm, hogy jöjjek haza, de annyi dolgom azért nem volt, hogy egész nap itthon legyek. Este megsütöttem a süteményekhez a lapokat, összesen 12-őt. Pénteken betöltöttem és megfőztem a káposztát. 1-kor zártam el a gázt, de mivel elindítottam egy filmet is, csak 2-kor aludtam el. 3-kor kijött a férjem és megkérdezte miért nem fekszem le normálisan, erre elmentem fürödni és kiment a szememből az álom. Nem voltam túl pihent...

Délelőtt érkeztek a barátok, akik nem akartak reggelizni. Aztán úgy egy óra múlva mégis megéheztek és mivel egyikük nem ehet káposztát, hát villámgyorsan sütöttem néhány fasírtot. A fiúk dolgozgattak, dumálgattak, közben bevontam a sütiket mázzal, elintéztem, hogy hazakerüljön a torta, a csajok befejezzék a takarítást. A bogrács állványt felállították a kertben és körbeültük, beszélgettünk, jókat nevettünk a kutyán és a kisebbiken, akik felváltva produkálták magukat.

Három óra felé elindultam előszedni tányérokat, poharakat, evőeszközöket. Mindent átmostunk, átnéztünk, megszámoltunk. Közben szóltam a fiúknak, hogy rendezzék az asztalokat és a székeket. - Nem, majd...! - Hát jó, úgyis fél 6-ra voltak hívva a vendégek. De még egy óra múlva sem mozdultak meg. Újra szóltam, bár láttam, hogy nagyon jól érzik magukat így együtt és sajnáltam robbantani a társaságot, de 26 ember leültetését akkor sem egyszerű kilogisztikázni. És, hát - nem túl nagy dicsőség - de felemeltem a hangom és a sarkamra álltam. Mire a két vendég fiú behúzta a nyakát és ennek láttára a férjem is megmozdult. Szerencsére, mert rá kellett jönnie, hogy nem kicsit elszámolta magát, úgyhogy ülhettek kocsiba és mentek apuhoz pótbútorért.

Gyors terítés, gyors fürdés, gyors smink és már jöttek is a vendégek. Látszott, hogy mindenki annyira készült erre a szülinapi bulira. Hoztak mindenfélét, italt, sütit, ajándékokat. Kapott telefont, boxzsákot, órát, könyvet. Persze morgolódott, hogy nem kellett volna, és minek ez a sokminden. Nem akarom felsorolni mennyiféle kaja volt és süti és innivaló, mert felesleges. Senki nem maradt üres hassal és tiszta fejjel. Akkor éjjel csak a tesóm felturbózott gyümölcssalátájából ettem (turbó=vodka). És totál elégedett voltam a helyzettel.

Látni így a családot együtt. Szülőket, nagyszülőket, unokákat, nagynéniket és nagybácsikat, barátokat... Csak néztem őket és nem tudtam betelni a látvánnyal, ahogy ezen meleg nyári estén az asztalokon égtek a mécsesek és a népek beszélgettek, nevetgéltek. Ezért az élményért nem fáradság a napokig tartó készülődés és éjszakázás.

És persze másnap, miután hajnal 1-ig pakoltunk, eljött mindkét tesóm, hogy azért nyugiban is eltöltsünk együtt egy kis időt. Lehet akkor már nem voltam túl kommunikatív, de nekünk nem is erre van ilyenkor a legnagyobb szükségünk, hanem, hogy együtt legyünk.

Talán ma került a helyére minden, vagy még nem? Ja, vasalnom kell a terítőket:)

Jó volna

Csak úgy álmodoztam:)

El nem maradhatott volna

Badacsonyban szombaton este kitalálták a népek, hogy nyársaljuk. Ó tök jó! Van szalonna, fa, kenyér, hagyma, szóval minden együtt, a finom vacsihoz. A fiúk nekiálltak fát vágni, de tompának találták a baltát, tehát megélezték és a férjem, mint fő hozzáértő, szakszerűen nekiállt. Kiballagtam a terasz szélére és néztem mit csinálnak, volt egy balsejtésem és alig vártam, hogy végezzenek. A sógorom rászólt: arról a gömbölyűről könnyen lecsúszik az éle, vigyázz! - Alig mondta ki, tényleg elsuhant a balta a fa mellett, egyenesen a lába szárába. Hát mit mondjak nem öntött el a mámoros boldogság, hogy szombaton a tapolcai kórház sürgősségién kötöttünk ki. Több szerencsés momentum is volt azért az eseményben, mert nem lendületből vágott, így ütés nem érte alatta a csontot, tényleg csak a bőre nyílt szét, amit rutinosan meg is állapítottunk. Kb 3 cm volt és itthon biztosan összeöltötték volna - vagy nekem kellett volna:) - ott viszont csak sebösszehúzó tapaszokat tettek rá és útjára engedték, azzal a humorral, hogy biztosan kevés volt a célzóvíz:D Nem igazán volt elégedett az ellátással, de az orvosok mindig megnyugtatják. Azért vasárnap este itthon is elment a sürgősségire és egy másik orvossal is megnézette. Azóta már begyógyult, de a helye meg fog maradni.

Környezet

Ha már itt vagyok, csak nem tudom megállni ,hogy ne írjam még ezt le - ki tudja mikor jutok újra ide. Szóval ezzel a mindenkinek igazi stresszt okozó környezettel kapcsolatban. Változó munka törvénykönyv. Az a véleményem, hogy többnyire emberi tulajdonságokon múlik egy munkahely belső rendje, szabályozottsága. A munkáltató a régi törvények mellett is akkor rúgott ki valakit, mikor akart és a nők is akkor mentek gyesre mikor akartak, és úgy lopták meg az alkalmazottak a cégeket, ahogy csak tudták. Mindenkinek - nekem is - vannak történetei ki nem fizetett túlórákról, káromkodó főnökről, táppénz helyett kivett szabadságról, ki nem adott szabadságról stb. A legfontosabb az összetalálkozott emberek minősége, azonos felfogása, a konfliktusok feldolgozásának módja. Olyan, mint a házasság. És egy rossz eseményről, ami először tragédiának látszik még kiderülhet, hogy jót hoz, vagy jobbat, mint az eddigiek. Nagyon rossz a helyzet. Kevés a munkahely és a politikusaink álomvilágban élnek, mikor százmilliókat költenek tüzijátékra és a Parlament díszkivilágítására, miközben kórházak és iskolák mennek tönkre.

Viszont ez sosem volt másképp, íme egy összehasonlítás az 1700-as évekből. Mikszáth: Fekete Város

"Vagyis úgy volt az, hogy a mi magyar eleinknek olyan hatóságaik voltak (már akkor is), melyek mindent elszedtek céljaikra, amit maguk el nem költöttek (innen származik a közmondás: "Csak az a miénk, amit megeszünk"), míg ellenben a szepességi szász városok hatóságai semmit sem szedtek el a polgároktól, sőt még nekik maguknak se engedték elpocsékolni azt, amijök volt. Mindég jó és körültekintő törvényeik voltak és azokat mindég megtartották; - nekünk is voltak néha jó törvényeink, de azokat néha se tartottuk meg."

Van ami nem változik több száz év alatt sem.

Erről csak ennyit mondanék. Nekem is rossz tapasztalataim vannak a közmunkaprogrammal, a rehabos programmal, a pályázati pénzekkel és sokminden mással kapcsolatban. De nem én hoztam, én csak alkalmazom a törvényt, még ha megfelelő emberanyagot a törvénnyel ehhez nem lehet biztosítani ezekhez.

Kérdezték, hogy én dolgoznék 30 e Ft-ért, mikor a segély is 28 500? Elmondtam, hogy dolgozom napi 9 órát 80-ért, ami más pénzügyesnek derogál és inkább feketén, vállal otthonra könyvelést 200-ért, a bérpótlót meg felveszi plusszban. Vállalom a felelősséget, a beszámolási kötelezettséget és a megfelelést a vezetőségnek, holott lerázhatnám magamról és kereshetném én is a kiskapukat. De továbbképzem magam, tanulok és előre nézek, mert az önsajnálat beleragassza az embert a jelenébe, amiből holnap már tegnap lesz és még sok mindent akarok csinálni a következő 30 évben. Mindenki úgy ideologizálja meg a saját hülyeségét ahogy akarja. Én is tudom, hogy ez a tudás többet érne, de ha egyszer nincs több! 

A családunkat is érinti a frank ámokfutása. Pontosabban nem a frank fut, azt futtatják, valami eszement pénzhajhászási vággyal, nem törődve a következményekkel csak a bankszámlán mutatkozó nullák gyarapodásával és egyre inkább kihozván vesztesként a kis embert, mit bűnbakot. A kormány pedig újabb rossz döntésekkel megint csak bebizonyítja alkalmatlanságát a problémák kezelésére. Miért nincsenek okos emberek a törvényhozásban? Nem érzelmesek, jó szívűek, szociálisan érzékenyek. Nem. Okosak. Olyanok mondjuk akik képesek meglátni legalább három összefüggést egy láncban. Ez már nagyban elősegítené a  komfortérzetünket ebben a válságban.
Amúgy a megítélésben nagy szerepet játszik az alkalmazkodó képességünk. Mennyire van B tervünk baj esetére, milyen gyorsan találunk megoldásokat a problémáinkra, mennyire vagyunk rugalmasak. Ez jelenti mennyire vagyunk életképesek, ha nem jön össze amit terveztünk, vagy amire vágytunk. A megoldások tárháza erőtől és fantáziától függ. Sokan költöznek el otthonukból, élnek hosszabb ideig távol családjuktól, mennek külföldre dolgozni, vállalnak külön munkát, dolgoznak otthonról, kiemelik a hobbijukat a munka szintjére, kezdenek tanulni, vállalnak önkéntes szolgálatot és még sorolhatnám mi zökkentheti ki az embereket a fásultságból, vagy a reménytelennek hitt helyzetükből.

Minél többet olvasok erről, annál jobban kirajzolódik az, hogy a világ állása jobbára a saját szemléletünktől függ. Nincsenek háborúk, nincsenek halálos járványok, nem éhezünk és még fájdalomcsillapítót is lehet kapni a gyógyszertárban. Mégis mi vagyunk a legszerencsétlenebb nép ezen a bolygón. Azért tényleg túlzás az az elégedetlenség amivel éljük ezt az életet. Voltak olyan válságok, amiről nem is tudtunk, most is csak azért jut a tudomásunkra, mert az internetnek hála mindenről olvashatunk, olyasmikről is amit a 60-as, 70-es, 80-as években az újságok nem írtak meg. Az emberek csak végezték a munkájukat, a politikusok és a gazdaság szereplői meg játszották a saját kis meccseiket a hátuk mögött/fejük felett. Most sok mindent tudunk, lehet véleményünk, felháborodhatunk... És ők mit csinálnak? Ugyanazt! A kutyát nem érdekli ebben a fene nagy demokráciában, hogy rosszallással nézzük bizonyos rétegek aránytalan meggazdagodását, hogy meg akarják mondani mit olvasssunk, mit nézzünk, mit együnk. Az ember gondolkodjék néha a saját fejével. Nem ül a hűtőmben és a kamrámban egy szóvivő és egy ellenőr. Ha házitejet akarok inni, ha otthon sütöm a kenyeret, ha a gyerekemnek is azt mondom, ha úgy gondolja menjen külföldre dolgozni, akkor megtehetem. Persze megtehetném, ha tiltanák is, de azért annyira nem rossz a helyzet, csak el akarják sokszor hitetni velünk, ha a saját fejünkkel gondolkozunk az anarchiába vezet, az rosszat tesz, csak menjünk az egyen úton, amit kiszabnak és várjuk a megdicsőülést. Mindegy, ha az örömtelen és szürke és ártó, a lényeg, hogy elvárások szerint éltél. Mindenkinek a saját életét kell élni. Örömet, feladatokat és vele minden nehézséget önmagáért és azért a pár emberért vállaljon, akiket szeret. Mert ez az élet most van és bár nem vagyok egy ezoterikus tudor, de az élet ebben a pillanatban is történik velünk és fogalmunk sincs mi lesz holnap.
Pl Badacsonyban voltunk, mikor jött az a meteor és szombaton este nem is tudtuk mi volt az erős hang és a fény, csak vasárnap reggel láttam, hogy Indexes főcím a meteor érkezése. Nos, jobb is, hogy nem tudtuk előre és ennyi erővel lehetett volna nagyobb, akár a fejünkre is eshetett volna, de nem esett és abban a pillanatban nem is érdekelt minket mi volt az. Furcsa...

Fülöp

Nagyon hiányzott már a kutya a háztól és rászántuk magunkat. A fajtaválasztással meggyűlt a bajunk, mert nekem egy akármilyen keverék kutyus is jó lett volna, a férjem inkább nagyobbat szeretett volna, a nagyobb azt mondta neki mindegy, a kicsi meg azt, legyen spániel. Szóval spániel... honnan a francból szerezzek olyan kutyát. Az volt a rémálmom, hogy valahol jó messze fogok fajtában és árban olyan ebet találni, ami megfelelő. Addig dumáltam a környezetemben a tervről, mire valaki kinyögte annak a srácnak a nevét, aki idevalósi és vannak kiskutyái eladók. Megkönnyebbültem, hogy nem kell majd a férjem nyaggatni, hogy menjünk el a kiválasztott kutyáért, hanem akár ölben is haza tudom hozni. (ugyeugye a jogsi hiánya!! - de ez idén megint nem fog beleférni.)  Végül csak ketten mentünk el érte. Jó választás volt. Aranyos, okos, játékos kutya, akit én neveztem el, bár a csajoknak először nem jött be. Tehát ő Fülöp:

Hát igen, állatot és gyereket fényképezni tudomány! 

Azt gondolom

  

Nehezen hozok össze 5 olyan mondatot, ami összefüggő bekezdésnek számít. Még jobban kell koncentrálnom, pedig az elmúlt két hétben, odatettem magam rendesen. Festették az irodánkat - 15 év után. Felesleges, porlepte papírcsomók, összevisszaság, málló fal, alatta málló tégla, hogy vakolással kezdett a festő. Az egyik kolléganőm elment 4 nap szabira, a másik 5-re és ottmaradtam két plussz munkakörrel, a belső ellenőrzéssel, a pályázatírókkal és a főnökasszonyommal magamra. Magam vittem a pénztárt és az utalásokat, a levelezést. Közben még volt a Város Napja, tehát szombaton is dolgoztam.

Néha magamban már elvesztettem a türelmem még a családtagjaimmal és a barátaimmal is, hogy mi lenne mondjuk, ha végigmondanád a mondatot és nem várnád el, hogy jó szokásomhoz híven megfejtsem a félszavak mögötti tartalmat!! - Aztán ezekből lesznek a félreértések.Inkább kevesebbet kommunikáltam és utólag sem magyarázkodtam, lehet egy ilyen szituban én is félreérthető vagyok. 

Rengeteg itthon a házimunka és rengeteg a tervem is. A tervekkel kapcsolatban mindet nagyon várom. És igen izgulok is, ami stressz, de nekem a jó fajtából valók ezek. Ezekből lesz a pozitív töltődés, az emlékek, amiket egy hintaszékből mesélünk el az unokáknak. Például, hogy milyenek voltak a kreatívos blogtalálkozók? és milyen volt egy népszámlálás? Ugyanis mindkettőben részem lesz. A blogtalira elkezdtem egy terítőt, de iszonyú lassan haladtam vele. Tegnap belehúztam és azt hiszem készen leszek.

Jelentkeztem népszámlálni, jól jön majd az a kis pénz a szeptemberben induló tanfolyamhoz. Sok menés lesz vele, vagy 150 háztartás jut fejenként, úgyhogy minden estém és hétvégém be lesz táblázva. Tervezek két nap szabit is, hogy a nagyobbik kistestvéremmel végre megejthessem azt a régen tervezett kirándulást. (Csak jó idő legyen! - és ezt nyugodtan veheted fohásznak Uram.)

Hétvégére nagycsaládos szülinapozás jön, az ajándékok beszerzését és szervezését indítottam a héten, megrendelés, fizetési lehetőségeim összehangolása, torta, különleges pálinka vásárlása. 

Elhoztuk nagyanyámtól a leandereket, a kutyát elvittük oltani.

Lassan lehámlik az egynyaralásos barnaságom, most is húz a szívem a Velencei tó felé, amit idén nem láttam és most annyira jó az idő, olyan szép aranyszínnel süt a nap. Kár, hogy nincs a teraszon egy kényelmes székem ahová kimehetnék a hímzéssel. 

De írnom is kellett most. Itt minden sorról lehetne még legalább 10-et írni, hogy pontosan mi hogy történt, hogy az iroda sárga lett és teljesen átrendeztük. Hogy mennyire nehezemre esett reprezentálni az ünnepségen és inkább, mint mosogató tettem volna hasznossá magam. Hogy egész héten nem volt hiba a pénztárban, semmit nem kellett keresni és érdekes, nekem senki nem húzogatta a száját a szolgáltatás minőségén, úgy, mint ahogy szokták. Elmondom még, hogy a terítőt el sem teszem, így félkészen sem. Ez lesz az eddigi legszebb munkám és nagyon tetszik:) - elfogult vagyok iránta, na:) 

A lányok tegnap éjjel tüzijátékot néztek a városban. A kicsi miatt rettenetesen izgultam, ő mégis csak gyerek még az ilyen éjszakai mászkáláshoz még akkor is, ha csapatban mentek. Fenn voltunk éjfélig, akkor jöttek meg a barátnőjével, aki itt is aludt. Még mindig lapítanak, kíváncsi vagyok mikor éheznek meg?

Azért lett most ilyen hosszú, mert ha kiléptem volna, lehet nem kezdtem volna újat, hanem indultam volna a dolgomra, így ez most ilyen amorf lett.

Ki ne maradjon

Sokszor postázunk különféle dolgokat, a férjem is és én is, mióta kreatívkodom. Többször több helyen olvastam már, ki mit veszített el a Magyar Posta zegzugaiban. EDDIG nálunk sosem volt ilyen. Hát most lett. A férjemnek időre el kellett készítenie egy bicskát, amit meg is tett, postára adott elsőbbségivel, ajánlottan, bubis borítékban, ahogy szokta. Fizetett érte 2000 Ft-ot, benne volt a számla is. Persze, hogy eltünt! Nyomozás, telefonok. Várjon 15 napot, mert ha korábban akar érdeklődni az 600 Ft-ba kerül. - Mármint ez annak a díja, hogy belenézzenek a saját rendszerükbe, merre járhat a csomag. Kártérítés lesz a vége, ez kb 3/4-e az értéknek, a számla SZJA tartalmáról már nem is beszélek, amit mindenképpen be kell fizetni az apeh-nak. Nos, nem tudom mi a postánál a hibaszázalék, és nem tudom ez mennyire normális, de azokért az árakért amit elkérnek, igazán dolgozhatnának pontosabban is. Sokszor olcsóbban hoz el Amerikából cuccokat a posta, mint amennyiért itt, országon belül szállít. Ez azért elgondolkodtató.