Tök jó

Tök jó, hogy itthon vagyok és tök jó, hogy végre rászánhatok másfél órát, hogy rendes posztokat írjak, de annyi mindent szeretnék még ebben az egy napban csinálni, hogy ideje mosakodni és felöltözni! A reggeli és a kávé már megvolt:)

Kellékfeleség

Ezt a filmet először a tesómékkal láttuk moziban. Kicsit aggódtam, mert a férjem nem igazán szereti a csajos filmeket, de meghívás volt és illett elfogadni. Érdekes módon tetszett neki.

Tehát, nyugodtam elmondhatom ez volt a mostanában látott legviccesebb film. Azóta megszereztem DVD-n és megnéztem egy párszor. Bár Adam Sandler nem a kedvenc színészem - bármennyire is komikus szerepet játszik, van az arcán valami bús vonás, amit nem tudok hova tenni - ebben annyira jó volt. A filmben jól kiszámítható fordulatok voltak, a gyerekszínészek aranyosak, a szinkron a rég bevált magyar hangokkal remekelt. A birkás-németes részek kicsit idegesítőek, de Jennifer Aniston, mintha folytatta volna a Jóbarátokat kicsit idősebben. Hogy ő még milyen jó csaj mindig! 42 éves és úgy tudom az orrán kívül nincs plasztikázva, ami kiemeli a hollywoodi sztárok közül. Leesett az állam. 

És érdekes volt, hogy Aniston és Sandler között csak úgy vibrált a levegő. Néha erotikusabb, mint ha nekivetkőztek volna, pedig csak a végén csókolóznak. Az a rész, ahol rájönnek, hogy szeretik egymást fantasztikus.

A kedvenc részem, mikor Aniston megjelenik a lépcső tetején, mint hamupipőkéből átváltoztatott királylány. A sok hülyeséget ellensúlyozzák az érzelmes részek, mikor a gyerekek az igazi apjukat emlegetik, mikor a csajok a szülinapi ajándékról beszélnek, vagy mikor a főszereplők telefonon próbálják lebeszélni magukról egymást:) Jók a betétdalok, elég sok zene van benne, a táj olyan, mint egy festmény - hiába, Hawaii mégiscsak Hawaii:) 

A férjem megjegyezte, hogy Palmer - akit Brooklyn Decker játszott - neki nem jön be. Nem mondtam rá semmi, de akkor ő biztosan nem volt azok között, akik megválasztották a 7. legszexisebb topmodellnek a világon.

Ez a szám pedig mindent visz. Érdemes meghallgatni az ukulelés változatot is, Jake Shimabakuro előadásában.

Sport

Volt lovaglás és ping-pong. Ezer éve nem játszottam és a lányokkal jókat nevettünk. A kicsivel játszani amúgy is vicces, a kívül-belül szőkeség úgy zizeg állandóan, hogy magam sem tudom nevessek, vagy bosszankodjak rajta:)

A lovaglás nekem olyan szabadság érzést ad. Valami egységet sugall a természettel. Az, hogy az ember egy másik lény segítségét kéri, hogy gyorsabban haladjon - az én esetemben csak ahhoz, hogy szórakozzon - az klassz élmény. Nem a gázt adom és nem pillanatok alatt fékezek, hanem szinte megkérem, hogy álljon meg:) A házigazdánk túlontúl féltett engem, nem szívesen engedte el a kantárt, de remélem legközelebb inkább ő is lóra ül és úgy megyünk ki az erdőbe.

Kirándulás

Nem keltünk korán és nem kapkodtuk el a készülődést. A férjem szokás szerint centivel és szögmérővel csomagolt, mert az autónk csomagtartójának befogadó képessége véges. Nyitjuk a kaput, nemsokára indulnánk, de az autó néma. Csak egy kattanás és nem történik semmi. Tönkrement az önindító. Nem álltunk neki autót szerelni, áthoztuk az apósom kocsiját és átpakoltunk. Amit az Escortba úgy kellett beszuszakolni, azt a Skodába csak átlapátoltuk. Ezt a nagy "hajót" képtelen vagyok megszokni, pedig magasabb, biztonságosabb és kényelmesebb, mint a miénk, valahogy mégsem illik hozzánk. Dél körül értünk a Vackor Várhoz. Olyan szeretettel fogadnak minket mindig. Azt sem tudják hogy járjanak a kedvünkben. Örültem, hogy a kedves barát ilyen jól van, bár nemrég küzdött meg a rákkal és tüdőgyulladása volt nemrégen, mégis ki van gömbölyödve, az arcát már megszínezte a nap és az új párja körülveszi őt a legnagyobb gondoskodással. Jókat ettünk, sétáltunk, gombát szedtünk, pihentünk. Lovagolhattam kétszer is, egyszer szőrén ami nagyon furcsa és érdekes módon kényelmes, nem fájdul meg tőle a térdem úgy, mint a nyeregben. Első nap délután kimentünk az erdőbe a lovakért és olyan klassz volt, mikor elindultak felénk. Kende, Leila és Éjfél. A családban csak engem vonzanak ezek az állatok a többieket semmilyen módszerrel nem lehet rábeszélni, hogy próbálják ki, erről már régen lemondtam:) Viszont az erdőjárást szeretik. Most négy kutya van a háznál: Kocka a vezér, Piszke a retriever, Pif az őzike lábú törpe doberman és Dongó aki hatalmas és nagy kenelben lakik, mert olyan erős, hogy ha örül is veszélyes, nem reckírozzák meg, mi van, ha begurul?

Vittünk magunkkal kaját - így szoktuk - pénteken főztem egy nagy kondér káposztát, úgyhogy meg tudtam vendégelni én is a háziakat, annak ellenére, hogy további vendégek is érkeztek, de jutott mindenkinek. Szeretem, hogy minden annyira tiszta és rendes. Itt nem nézem, hogy a fürdőben letehetem-e a fogkefém a polcra, vagy el kell-e mosni a fiókban talált villát. Minden gondosan van takarítva és egy élmény kinn enni a fedett teraszon, ahol robosztus, fából ácsolt asztalok és padok vannak, fejünk fölött madárdal. Éjszaka nyársaltunk. Vaddisznószalonnát tűztek fel a fiúk és rengeteg kenyeret, salátát ettünk, hozzá jóféle vörösbort ittunk. Szuszogva jegyeztünk meg: azért tudunk élni:)

A szállásépület

A behajtó

Madáritató

Kápolna

Bejárat az erdei iskolához

Külső terasz, étkező, hátul kemence és nyársaló hely

Kocka kunyerál:)

Íjjászpálya

A képek nem most készültek, de szerencsére ez a hely nem változik:)

Hétvége

Azt írja a horoszpókom, hogy jó hétvégém lesz, utazással, meg minden. Ránk is fér azt hiszem. Mostanában nehezen alszom el. Ez újdonság, mert korán alvós és korán kelős vagyok, de a héten volt éjszakai nyuszizgatás, aztán xszemezés, a tegnap esténk is jól sikerült, mert úgy igazán kettesben voltunk. Viszont eléggé fáradtnak érzem magam, tehát néha aludnom is kéne.

Azt mondta reggel a kolléganőm, hogy a főnököm éjjel 11 után küldött még e-mailt bentre. Mondtam neki, hogy az ő korában én is hülyére túlóráztam meg otthondolgoztam magam. Aztán rájöttem, hogy a munka nem ad nekem semmi olyasmit, ami tartósan az életem részéve válhatna. Szeretem a munkám, nagyon. Nem tudnám elképzelni, hogy mást csináljak. Viszont az éjjel-nappali dolgozásban nincs semmi, ami AD. Az ember megkapja a fizetését, mert az jár érte - jobb esetben - de a munka nem szól egy jó szót, nem ölel, nem szeret. A munka értelmes időtöltés, aminek megvan az eredménye és ennyi. Egyszer csalódtam és egy életre levontam a következtetést. Vannak sorrendek...

Álmatlanság

Nem tudtam aludni. Még fél 11-kor is apró textilnyusziporcikákat ragasztgattam vasalóval vászonra. Jól elvoltam:)

Szegény:)

Felhívott az MNB-től pénteken egy nő. Meg kell csinálnom egy jelentést a hivatal kötvénykibocsátásáról. Most is ezen ügyködöm éppen. Azzal kezdte, hogy értek-e az excel-hez? Összeráncoltam a homlokomat, ez meg miféle kérdés?, de aztán megsajnáltam, szegénynek milyen rossz tapasztalatai lehetnek - és gyorsan megnyugtattam, hogy igen, értek hozzá, csak mondja nyugodtan:)

10.

Tudom sokan gondolják magukat jó embernek, olyannak aki képtelen lenne ártani annak akit szeret. Az „én nem tennék olyat” - hozzáállás nagyon szép, csak nem mindig működik. Csak a már kipróbált szerepek biztosak. Hogy váratlan szituban hogyan viselkedünk – higgyétel el – még magunk számára is ismeretlen. Sok emberben megvan a felelősségtudat és a következetesség, de számtalanszor látjuk, hogy leginkább a szenvedély és a pénz az, ami borítja a dolgokat. Amíg ez két embert érint, addig elrendezhető, de nem szabadna játszani ezzel akkor, mikor már felelősséget vállaltunk a tiszta ésszel akart gyerekért is. Sajnos az unalom, a monotonitás, a folytonos nehézségek próbára teszik az embereket. De nem ettől vagyunk emberek? Mégis manapság látható, hogy a közösen vállalt problémákat egy szereplő viszi tovább. A csalódás, a kettős nyomás pedig örökre nyomot hagy benne, és a történet többi szereplőjében, nem csoda, ha a következő generáció kiábrándult, cinikus és esze ágában sincs felvállalni olyan szitukat, ahol újra hasonló helyzetbe keveredhetnek.

Azt hiszem végeztem a fárasztó eszmefuttatással, azért is raktam ki most ezeket egyszerre. Jobban szeretem leírni a hétköznapi történéseinket, mint filozofálgatni, de azért szoktam, itt a bizonyítékJ

9.

Nem vagyok kiborulva egyáltalánJ Szerettem volna, ha megmarad itt leírva ez a pár gondolat. Láttatva mennyire tudatos és milyen arányban véletlenszerű ahogy élek, amiket teszek. Egy kicsit emléket állítva ennek az időszaknak. Nem hiszek abban, hogy ez a világ jobban zivataros és gyorsabban változó, mint bármilyen más korszaka az emberiségnek, hiszen bármilyen korról olvasok, mindenhol megtalálhatók a mondatok: nehezebben élünk, rosszabbak az emberek, veszélyesebbek az utcák, és sorolhatnám. Tök mindegy a középkorról, a reformkorról, vagy akár a (múlt) századfordulóról beszélünk-e. A következő generációk mindig idegenek a régieknek, a technika 5 év alatt túllépi önmagát, mindig új problémák keletkeznek a Földön. Ennek az adott kornak szembe kell nézni a pénz vs. környezet gondjával. Sajnos egyenlőre a pénz áll nyerésre és egyéni szintünkre van bízva, hogy a biológiai lábnyomunkat növelve kívánunk nyomot hagyni a világban, vagy valami olyat teszünk egyéni életünkben amiért érdemes élni. 

8.

Emancipáció. Sosem foglalkoztatott a dolog, viszont konkrét élményem van ezzel kapcsolatban: Anyu többször is azt nyilatkozta erről, hogy nem tudja ki találta fel, de ő nem kérte. Ez nagyon megragadt bennem. Neki például pont elég (lett volna) volt a három gyerek meg a házimunka. Csakhogy nem működött. Dolgoznia kellett, mert egy sofőri fizetésből nem lehet eltartani egy nagy családot, még szerény körülmények között sem. Így aztán örökös elégedetlenség szele fújdogált, amit gyerekként halványan érzékeltem csak, hogy miért vannak az ősök néha besokallva, ma már megértem. Ezért dolgozott az anyám akkor is mikor már nagyon beteg volt. Hogy legyen saját pénze, ami jogot ad véleményt nyilvánítani, akkor lazítani amikor akar és ne a család pénzét költse gyógyszerre és apróságokra.

7.

Lehet azon vitatkozni hová lesznek a hagyományos szülő szerepek, a családi értékek, és, hogy mit örökítünk a világra? Szerintem a gyerekszülés nem az új élet világrajöttét jelenti. Társadalmi szempontból a jövőt építjük vele. Ha nem így lenne, nyugodtan nevelhetné az állam az utódokat, vagy lehetne „keltetőket” fenntartani, ami elég morbid hasonlat, de a funkciónak nem igazán felel meg. Felesleges kényszeríteni, anyagilag megmagyarázni, megindokolni, a család fontosságát. Ez mindig belső indíttatás marad. Ha belül nem érezzük, hogy mi az érték, hogy a nehézségek összehozhatnak minket, ha nincs hűség, ragaszkodás, akkor állandóság, egyensúly sincs. Tudom, megint irracionális gondolataim vannak, mint aki nem is ezen a világon él. De nyugodtan hozzá lehet venni, hogy nem vagyok már tinédzser, láttam és átéltem már pár dolgot. Könnyednek és egyszerűnek vélt dolgok mögött számtalan átgondolkodott éjszaka, megannyi nyugtalan, kéztördeléses fejtörés áll.

6.

Az önzés mérlegel, kiszámítható és pontos. Ezért megértem. Ő viszont nem érti meg az érzelmi, emocionális megközelítést. Hogy van, aki teljesen szembemenve a logikával, valami túlzott hittel él és teszi a dolgát. Persze sokszor csalódik, mert mások nem úgy látják a dolgokat, viszont boldogabb. Egyszerűbb életet él, nem törekszik mindenben a maximumra, de van mit adnia önmagából, még ha hülyének is látszik emiatt. Manapság ritkán indul egy kapcsolat a nulláról. Mikor két ember együtt épít valamit és ha felezni kell, akkor minden feleződik. Ritkán látok támogató párokat, mert sokan akarnak elvenni, adni pedig kevesen. És már nem anyagi dolgokról beszélek. Mert az alapok a szívünkben vannak és nem a fejünkben. A szívünkkel érzünk, a fejünkkel mérlegelünk. Ha a kettő nincs szinkronban olyan, mintha állandóan billegnénk és azt hisszük a körülmények kiegyensúlyozatlanok, pedig a stabilitás hiánya bennünk van.

5.

Ugyanis kiszolgáltatottnak lenni anyagi téren a legmegalázóbb dolgok egyike. Olyan, mintha az ember mindig törlesztene. Lefokozódik háztartásbelivé, vagy ágyassá, hiszen a mai felfogás szerint mindennek ára van. És itt már rég túlmentünk a gyerektémán, hiszen nem csak a gyerek miatt kieső pénzről beszélünk. Más miatt is kerülhetnek az emberek ilyen helyzetbe. Lássunk olyan párt, ahol az egyik félnek van lakása, jön a nagy szerelem és összeköltöznek. Ha a lakás a sajátja az illetőnek, abból tulajdont sosem fog szerezni a másik. Ha törleszt rá hitelt, esetleg be lehet szállni és ügyvéddel lepapírozni. Ugyanis, ha bibi van 3, 5, akár 10 év után akkor az a fél, amelyik a beköltöző volt, ugyanolyan csupasz seggel kerül ki a kapcsolatból, ahogy belement. Pedig az eltelt évek alatt oda keresett. A fizetését ugyanúgy elköltötték, és kiegyensúlyozottan tudtak élni, viszont saját tulajdont nem szerzett. El lehet gondolkodni azon, hogy 40 éves kora körül, mit kezd ilyen szituban az ember. Kezdje előről az egészet? És nem gondolom azt, hogy a törvény minden alkalommal rendet tud csinálni ilyen esetben.

4.

Különösen jellemző ez akkor, ha a felek nem azonos anyagi háttérrel kerülnek össze. Meddig okos megfontolás és mettől önzés az anyagiak figyelembe vétele? Hogy ki mennyit tesz a kapcsolatba pénzben? Csoda-e ha óvatosak a népek a sok elrettentő példa után, hogy védik amiért megdolgoztak, vagy amit a szülők raktak alájuk?

3.

Mindezt vállalják a nők azért mert így kerek a család, de a nyilvánvaló leértékelést csak ezért, nehéz elviselni. Továbbra is azt mondom, hogy jól működő házasságban, ahol érték a gyerek megléte, és megvan a párok között az ilyesfajta belátás, az áldozathozatal a közös célokért, ott nem élesedik idáig a probléma, de mikor nyilvánosan a médiában ilyen hangok hallatszódnak nem kell csodálkozni azon, hogy az emberek elgondolkoznak és mérlegelnek. Megrendül belül a bizalom az emberek között és erős hit kell ahhoz, hogy a meglévő kockázat ellenére is közös sorsot vállaljon valakivel. Vagy lelkileg és anyagilag egyaránt érezze magát annyira erősnek, hogy képes legyen egyedül is elboldogulni ha úgy adódik. Sajnos ez a tendencia.