Értelem

Mi értelme éjfélkor hülyeségeken morfondírozni, Simply Red-et hallgatni? Az égvilágon semmi. Pénteken egy cetlire jegyzetelgettem munka közben, hogy miről kéne bejegyzést írnom, de a papír a táskám aljában van és semmi energiám kiballagni és kikotorni. Majd holnap, vagy azután.

Egy gyűrű

Az úgy volt, hogy a vetélkedőben feltették ezt a nem túl bonyolult (bár pontatlan) kérdést: "- Hogy hívta a Gyűrűk Ura című filmben Gollam a gyűrűjét?" - Ott ült 40 ember és csak én tudtam a választ. Az egy másik bejegyzésben íródik, hogy mennyi rokonlelket éreztem akkor magam körül LOL:

Szóval: Drágaszágom:)

Idejön még témában a Kellékfeleség is, ha már drágaszág:)

Az egy gyűrű. Egy, mert az én drágaszágom az övét elveszítette. Tehát csak én hordom a gyűrűt, azt az egyet. A jobb kezem gyűrűs ujján. Miért ott? Nos, nálunk az szokás, hogy a jegyesek egymás bal kezére húznak gyűrűt és mikor megesküsznek átkerül a karika a bal kezükről a jobbra. Innen lehet megkülönböztetni ki jegyes és ki házas. Gyakorlatias rokonaink egyike szólt nekünk - mivel kismakettként házasodtunk - hogy ne a gyűrűs ujjunkra vegyünk gyűrűt, hanem a középsőre, mert a korral - és kilókkal - meg fog változni a körméretünk - igen, nem csak a derekunké:) - és ha hordani szeretnénk 5 év múlva is a gyűrűket, hát nagyobbat vegyünk. Az idő őt igazolta, tényleg szükség volt a cselre. 

Eljegyzéskor kísérő gyűrűt is kaptam anyósomtól, de mivel egy kis pici, vékony karika volt, eltört. Tehát tényleg egy a gyűrű. Egy darab.

Mirejó?

Miközben ebéd után nekifogtam vízkőteleníteni a kávéfőzőt és a vízforralót az jutott eszembe mire is jó egy ilyen banális betegség, mint ami most megtámadott engem? Mikor az ember még gyerek, jár egy hét, mikor nem kell suliba menni, anyáék aggódnak, de a harmadik nap után mikor már sokkalsokkal jobban vagyunk, egész nap lehet tv-zni.

Mire jó felnőtt korban? Eszembe juttatja az összes korlátomat. Mire vagyok, vagy nem vagyok képes. A betegség nem jogosít semmire. Nincs pihenés, lábadozás. Kiutaltam magamnak egy szabad délutánt, de holnap már dolgom lesz - sőt így, hogy a mai napot ellógtam, még több is.

Három éve nem voltam beteg. Erre először a lábam, most meg ez. Vannak jelek... hiszek is bennük... csak nem vagyok túl jó kódfejtő. 

Elvagyok

Bár dögrováson vagyok a mandulám miatt, de már a hét közepén megígértem a kisebbik lánynak, hogy vásárolunk. Bedobtam reggel az aszpirinc-met, orrspray, smink és használhatónak nyilvánítottam magam. Végigmásztam vele a várost, ő meg ott pörgött mellettem, belém karolt és nézd anya! ezt is nézd meg! - felkiáltásokkal, tánclépésekkel rángatott üzletről üzletre (és vissza). Anya pedig nézte, tartotta, bírálta és fizette a dolgokat. 

Délután idetettem magam a gép elé, blogoltam, fészeztem, munkát egyeztettem, játszottam, most meg olvasgattam. Olvasgattam a múltat. Két hét múlva lesz öt éve, hogy Bogiék miatt regisztráltam az Indá-n, azért, hogy hozzá tudjak szólni, együtt tudjak hülyéskedni a többiekkel. Most visszataláltam régi kommentekhez, régi bejegyzésekhez az ismerős blogokon. De jókat mosolyogtam, igazi-őszintén, mint akkor :) Néha meglepődtem: Jéé, ezt én írtam? - Én bizony :D

Miért kell betegnek lenni ahhoz, hogy az ember kicsit leüljön gondolkodni? Vagy miért kell ezzel megvárni a szilvesztert? Mert én is mindig rohanok. Pedig ez csak az elmúlt öt év történése. Egy percig nem unatkoztam, sokszor szorongtam és féltem, tele voltam bizonytalansággal. Utólag látom, a legtöbb felesleges volt. Megoldódtak, elsimultak a görcsök. Semmi sem ment magától persze, de minél többet tettem bele egy ügybe magamból, annál biztosabb lehettem, hogy lesz megoldás. És lett is. Arra szerencsére most sincs időm, hogy kivesézzem, ezek mennyit vettek el belőlem és mennyit tettek hozzám. Bár elnézve a ráncaimat nem kell a válaszért túl messzire menni.

Itt voltam

Rossz felhasználás

Ez az egész kirándulós csapatépítős lötyögés - na, nem az egész, mondjuk a három napból másfél - Eu-s támogatásból valósult meg. Valami TÁMOP pályázatból bejövő pénz, amit szervezetfejlesztésre kell fordítani. Ezek voltak a tréningek és játékok meg tesztek, amikkel szórakoztattak minket. Kidobott pénz.

Viszont voltunk hazafelé jövet üzemlátogatáson egy édesipari cégnél, ahol láthattuk a pályázati pénzek helyes elköltését is. A cég 1981-ben magánvállalkozásként egy családi házban kezdte. Mézeskalácsot sütöttek a konyhában, a szobában csomagolták, a folyosón dobozolták és onnan vitte el a teherautó. Évekig nyomorogtak a szűkös helyen, mikor már annyi megrendelésük lett, hogy mindenképpen költözniük kellett. Nem tudták betartani az élelmiszerrel kapcsolatos előírásokat, a cégformájuk sem volt megfelelő, viszont sikerült összegyűjteniük némi pénzt. Ezzel és az elnyert pályázattal indultak a Duna egyik oldaláról a másikra építkezni. Felhúztak egy csarnokot és kibővítették a termékpalettájukat.

Bármerre jártunk mindenhol a pályázatok unio-s tábláit láttuk. A vezető elmondta, hogy sikeresen pályáznak általában, és idén vissza nem térítendő támogatást is kaptak az államtól. A kapott pénzeket mind beforgatták a cégbe. A tulajdonos, szinte benn lakik a gyárban a feleségével együtt és most ott tartanak, hogy kinőtték a meglévő üzemet és raktárat - ezt a saját szemünkkel láttuk - és újra költöznek egy akkora csarnokba, ami nagyobb, mint három focipálya.

Tetszett a lendület és a kedvesség, amivel a cégről magyaráztak és nagyon kedvesek voltak, dehát a cégünk partnerei és bár mi csak könyvelők vagyunk, nem boltvezetők és menedzserek, mégis kaptunk ebédet és útravalót is. Több ilyen sztorit kellene megismernünk ahhoz, hogy higgyünk abban, érdemes tenni a dolgunkat és csinálni amihez értünk.

Fénykor volt

Azért az elmúlt években jól nyomon követtem a blogolásom és mások blogolásának történetét. Ma már olyan furcsa érzés visszagondolni, hogy volt idő, mikor naponta két három bejegyzést írtam, és sokszor szóltam hozzá másokéhoz. Annyira fontosnak látszott, hogy megosszam a gondolataimat és tudják mások is, mi az ami érdekel, mivel értek egyet, mi vált ki ellenérzést belőlem. Ellenállhatatlanul vonzott a közösség, a hasonlókat kerestem - és találtam is - és az ellentéteket - olyanok is voltak bőven. Olyan munkakörben dolgoztam, hogy ott is tudtam időt szakítani az írásra és itthon is tudtam írni. Sok időt és energiát tettem bele abban az időszakban.

Mi változott? Valószínűleg én:) Akkor fontosnak tűnt egy idegen közösségben valakivé lenni, fontos volt a külső megerősítés. Évekkel ezelőtt volt. Ma jobban megértem, hogy nem tudok kibújni a bőrömből. Ebből kell kihoznom a magamnak valót és úgy gondolom, amit a blogvilágból tanulhattam azt megtanultam. Voltak konfliktusaim, lettek barátságaim és sokat változtam. Nem alapjaimban, hanem a módszereimben, tanultam nyíltságot, szókimondást, gyors kapcsolatteremtést. Amit akkor írásban gyakoroltam, most úgy hozza a sors, hogy szóban is le kell játszanom. Ez egy olyan félelmem, amiről tudtam, hogy egyszer elém fog állni. Megalapoztam az ide vezető utat és én fogok végigmenni rajta.

 Írtam többfelé is, el is sirattam párat . Az utolsót elég nehezen engedtem el, de lejárt az ideje. Most elfoglalt vagyok, ritkán jut eszembe, hogy írnom kéne. Ide bármikor szívesen visszajövök és ez a háromnapos kirándulás kívánt egy kis megemlékezést. Olyan nekem ez, mint egy nyugodt kis sarok. A legrégebbi blogom:)

Nem unnám meg

Megkaptam már egy párszor, hogy fárasztó ez a Balaton mániám, de nem igazán érdekel. Balaton, Velencei tó, két olyan dolog, amit sosem unnék meg. Már csak a látásuktól is jobban vagyok. 

Első délután iszonyat szél volt. A csajok plédekbe burkolózva húzódtak szélcsendes helyre, én meg lefeküdtem egy csupasz műanyag nyugágyra arccal a víznek és szép csendesen elaludtam. Kit érdekel a szél? Csak hallgattam a víz csobbanásait, sütött a nap, nekem nem is kellett semmi több. Szívem szerint egész hétre ott maradtam volna... és még tovább is:)

Jól kihasználtam ha volt pár szabad percem, kávéval kiálltam a stégre és bámultam Badacsony felé, naplementét néztem és göncöl szekeret, ezüstös holdat, hattyúkat.

És tényleg gyógyultam, lassan rendbejön a lábam. Ma megint futottam. Igaz, egész rövidet, de mégiscsak futás volt.

Felejthetetlen

Szóval azt, hogy a kisvezér ott áll előttünk, kezében egy üveg nemtommivel hadonászva, torka szakatjából üvölti, hogy: "Én vagyok itten a numerakirály!!!..." - azt míg élek nem felejtem el :D

Mint a hagyma

Shrek örökbecsűje: " Ogre, mint a hagyma..."

Az ember is, mint a hagyma, többrétegű. De a rétegeink más vastagságúak, különböző számúak és mindenki másra használja ezeket. Ilyen csapatépítő tréningeken, mindig vannak feladatok amik kiborítják az embereket. A mostani játék nekem kis pálya, de arra jó volt, hogy megfigyeljem a népeket. A játék egyáltalán nem, de az emberek reakciói annál meglepőbbek voltak.

Van a munkaügyön egy nagy darab asszony. Mindig vidám, nevetgélős, olyan kereken tud viccet mesélni, hogy a körülötte állók dőlnek a röhögéstől. Most is egész úton ment a hülyeség, nagyon jó helyen ülök - gondoltam - tőle két széknyire. Minden aranyköpését hallottam.

Volt egy olyan feladat, hogy három csoportra kellett szétválnunk. Az első csoport a szárazföldön, néma volt, de ők ismerték a feladat lényegét, a térképet és az utat. A második csoport egy börtönszigeten lakott, látott és beszélhetett, nekik kellett (volna) végrehajtani. A harmadik csoport egy elátkozott szigeten vak volt. A cél az volt, hogy megmentsék a vakokat a szigetről.

A vakok közé sorsoltak. Nehezen viseltem a kiszolgáltatottságot, hogy passzívan kell várnom, míg a társaim túl vitákon és szerencsétlenkedésen próbáltak megmenteni. A végrehajtók egyáltalán nem figyeltek a térképet ismerők mutogatásaira, nem haladt a feladat egyáltalán. Egymást túlkiabálva próbálták győzködni a másikat a saját igazukról. Álldogáltam ott és közben a kolléganőm, aki a szobatársam is volt közelebb jött és megkért, hogy fogjam meg a kezét. Támogattam, mert tudom, hogy van aki elkezd szédülni, ha huzamosabb ideig becsukott szemmel kell állnia.

A foglalkozást vezető csajok sem voltak a helyzet magaslatán, az egyiknek fontosabb volt a telefonját babrálni, a másik meg a vezérigazgató helyettesnek tette a szépet. Jó 20 perc szenvedés után csak kirángattak minket a szárazföldre, de akkor már páran majd fel robbantak, vagy majdnem sírva fakadtak az idegtől. Elég szerencsétlenül alakult az egész. Ha másképp jön ki a sorsolás, talán sokkal hamarabb végeztünk volna. Így viszont sikerült egy gyenge minősítést szerezni és én már akkor láttam ezen a bizonyos vicces nőn, hogy nagyon a lelkére vette ezt az egészet. Csak azt hajtogatta, hogy ő mindent megtett, szinte mintha valóságos helyzetben kellett volna megállnia a helyét. Kifelé menet még mondtam is neki, hogy ez csak egy játék, ne vegye a szívére és vegye számításba milyen emberekkel volt egy csoportban és, hogy szinte semmi támogatást nem kapott a feladathoz. De ő csak fújta a magáét. Még este is. Reggel ott ült az asztalnál sápadtan, piros szemekkel és azt mondta nem aludt semmit az éjjel, mert folyton az járt az eszébe, hogy milyen bénák voltunk és, hogy az jött le az egészből, hogy az elszámoltatás és a munkaügy milyen semmirevaló. 

Megölelgettem és vigasztaltam, bár láttam, hogy tök felesleges. Csak abban bíztam, hogy majd kialudja, de képes volt még ma - csütörtökön is - a munkahelyen előhozakodni és morogni ezen. 

Sosem láttam még ilyennek. Úgy látszik mindenkinél van vékony jég. Még olyannál is aki a legszilárdabbnak látszik. Ő a vicceskedést - és a túlsúlyát - védekezésre használja. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen semmi kis hülye játék ennyire kiborítja. Nagyon sajnáltam az egészet.

Hazatérés

Az ember a saját lányában ritkán csalódik. Így voltam ezzel én is, a kicsi nem hazudtolta meg magát, ezzel fogadott:

- Híztál anya! Nagy a hasad!

Én meg gondoltam: Te is hiányoztál kicsim:)

Fontossági sorrend

Egy ilyen céges kiránduláson sok mindent meg lehet tudni más emberekről - már ha akarunk. Ezek a dolgok lehetnek viccesek, meglepőek, vagy éppen szomorúak. Láthatod a máskor makulátlan főnököt ittasan, kócosan, a kollégát pizsamában, esetleg bugyiban ugye, mert hogy ez mégis csak női szakasz:)

Bizonyos dolgok fontosságáról esett szó, mire a csopvez asszonyom a következőt mondta: " Amit nem eszik meg apád (mármint a férje) azt megeszik a kutyák. Amit nem esznek meg a kutyák azt megeszik a csirkék. És kik hozzák a legtöbb hasznot? A csirkék! Hol itt az igazság?"

ettől dobtam egy hátast... lol