Megkaptam már egy párszor, hogy fárasztó ez a Balaton mániám, de nem igazán érdekel. Balaton, Velencei tó, két olyan dolog, amit sosem unnék meg. Már csak a látásuktól is jobban vagyok.
Első délután iszonyat szél volt. A csajok plédekbe burkolózva húzódtak szélcsendes helyre, én meg lefeküdtem egy csupasz műanyag nyugágyra arccal a víznek és szép csendesen elaludtam. Kit érdekel a szél? Csak hallgattam a víz csobbanásait, sütött a nap, nekem nem is kellett semmi több. Szívem szerint egész hétre ott maradtam volna... és még tovább is:)
Jól kihasználtam ha volt pár szabad percem, kávéval kiálltam a stégre és bámultam Badacsony felé, naplementét néztem és göncöl szekeret, ezüstös holdat, hattyúkat.
És tényleg gyógyultam, lassan rendbejön a lábam. Ma megint futottam. Igaz, egész rövidet, de mégiscsak futás volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése