Zebra

Nem állat. Gyalogátkelőhely.

Városunk központja elég forgalmas reggel fél 8 és 8 között. Sok gyerek és félőrült biciklis kering akkortájt arrafelé. Évek óta készül oda zebra, a biztonságukat megóvandó. Ősszel felfestettek az említett útkereszteződésbe 4, azaz négy db zebrát. A kereszteződés 4 sarkán a következő helyek vannak: iskola, városháza, piac, Coop szupermarket. Mindegyik előtt parkolók vannak az autóknak. Van valami hülye szabály, hogy a gyalogátkelőhelytől 5 m-ig záróvonalat kell felfesteni. Tehát sok millióért csináltunk gyalogátkelőhelyet, hogy megvédjük a gyalogosokat és azóta minden autós szabálytalanul közlekedik, aki mondjuk jobbról jön, de egy bal oldali boltba, vagy intézménybe igyekszik.

Kis vidéki paradoxon.

Majdnem sikerült

Karácsony környékén tönkrevágni a hűtőt. Vásároltam a főznivalót, bár nem sokat, mert tudtam, hogy nem igazán leszünk itthon. Vettem pulykát egy helyi termelőtől. Feldaraboltam, megmostam, becsomagoltam és betettem a kombinált hűtő fagyasztójába. Már akkor este fura volt, hogy kattog a hűtő, pedig még csak 1 éves, nem hiányzott volna, ha elromlik. Aztán abbahagyta. Aztán újrakezdte. Két nappal később takarítottam a konyhát és ahogy törölgettem a pultot és a bútorokat leguggoltam és megláttam, hogy nyitva van az ajtaja résnyire. A pulyka nem igazán tudott elhelyezkedni kényelmesen, ezért kinyomta az ajtót, helyhiány miatt. Ezért kattogott a szerencsétlen, mert próbált fagyasztani, ugyanakkor meg kellett birkóznia a kandalló melegével. Szerencsétlen! Villámgyorsan átmentettük a menthetőt anyósomhoz a hűtőládába és soron kívül rendezhettem egy hűtőnagytakarítást. Szerencsére nem érte maradandó kár.

Ő vállalta

Amikor úgy döntött megdolgozik az iparművész címért és pénzt és sok munkát feccölt a dologba, támogattam. Mikor ki akarta váltani az adószámot támogattam, pedig sokan - köztük az apám is - azt kérdezte minek?

Minek?

Mert így látja jónak, mert nem akar hazudozni, mert számlát akar adni, mert adózni akar és nem sunnyogni. Így a munkanélküli mellet kérdéses volt, hogy maradhat- e az adószám, hiszen úgy szól a törvény, hogy "bármilyen más bevételszerző tevékenység esetén nem jogosult" - és itt van egy felsorolás, amiben az adószámos státuszú adózó nem szerepel. Telefon hegyeket ejtettem meg a NAV és a munkaügyi központ felé ezügyben és az csak a jobbik eset volt, ha egymásra hivatkoztak és nem adtak választ. A mostani helyzet úgy áll, hogy maradhat számlaképes, hiszen eseti, jelen esetben semmi, bevétel van. Csak drukkolni tudok, hogy egy esetleges ellenőrzés kapcsán nehogy másként értelmezzék a jogszabályt, mert akkor semmilyen protekció nem húz ki minket a szarból.

Elgondolkodtam

Már vagy harmadjára láttam a Híd Terabithia földjére című filmet. Megrázó. Nem is igazi mese. Felnőtt világot mesél el a történeten keresztül. Azt, hogy nő és férfi hogy teremti meg a világot maga körül. Az érzékeny, kreatív és nőies kislány, hogy vezeti rá egy bensőséges útra a fogékony, de tartózkodó fiút. Az álomvilág megépítése, az ellenségek és a segítők elképzelése, a közös ház, az együtt töltött idő, mintha az életet akarná szimbolizálni. A lány kitartása és a fiú bátorsága hoz nekik közös győzelmet és maradandó nyomot hagy a fiúban akkor is, mikor a társ már nincs vele. Iszonyatosan bölcs a megoldás bemutatása, az elengedésről és a folytatásról szól és az, hogy a fiú újra egy lánnyal tér vissza - igaz ő a húga, de mégis csak nő - sokmindent elárul az élet rendjéről.

Bensőséges és tiszta történet, amit a háttérben felsorakoztatott hétköznapi problémák tesznek hihetővé és valódivá.

Ja és persze

Tanulnom kéne, de annnyira nincs kedvem és szabad agykapacitásom hozzá. Nemsokára elkezdődnek a vizsgák és úgy érzem még nem tartok sehol, mert azt nem nevezném tanulásnak, hogy a netes anyagot kinyomtattam, rendszereztem és lefűztem. Kondizni kell magam arra, hogy foglalkozzak ezzel. Most a kettest sem bánnám, csak lenne meg a bizonyítvány. Persze mindig megfogadom, hogy ha eggyel végzek soha többé nem kezdek új tanfolyamba, aztán érdekes módon mindig elémhoz valami életbevágóan fontosat a sors.

Magam sem tudom hogy állok? Abban bízom, hogy a megpróbálom lépcsőfoknál és onnan nincs messze a cél:) De nyugi, végigmásztam két év alatt az összes fokot és volt, hogy vissza is mentem :P

Mostanában

Kivan az agyam és ha ilyen típusú fáradságban szenvedek, sorozatnézéssel zsibbasztom magam még tovább. Az jó, mert lehet közben hímezni, meg vasalni. A legjobb erre a Szívek szállodája és a Jóbarátok. Mindkettőben a főszereplők tulajdonságait bírom a legjobban, pont azokat, amik belőlem hiányoznak. Én is szeretnék olyan vicces, vonzó, szókimondó lenni, mint ezek a csajok.

Ilyen mondat: - Vigyázz az anyámmal, mert fekete öves passzív-agresszióból.

Vagy a pillanat, mikor Joey beleszeret a terhes Rachel-be. Persze csak film, de valahogy annyira élethű volt, hogy sokszor eszembe jut.

Amúgy is imádom, hogy sok évadon keresztül látszik kezdéskor a WTC sziluettje.

Változnak az idők

Mikor határozottan mondok véleményt valamiről, az általában jól meg van gondolva. Ugyanis a határozott vélemény is csak egy adott időszakra vonatkozik. Itt volt egy barátunk és a pult körül ácsorogva beszélgettünk. Feljött a gyerektéma és a férjem kijelentette, még mindig áll a dolog, ha megnyeri a lottó ötöst vállalunk még gyereket, én meg néztem rá és bár nem mondtam ki, de azt gondoltam: nekem már nem kell.

Tehát amiért öt éve még ölni tudtam volna, az csak tegnapig volt fontos.

Pillanatok

És azért nem könnyű. Mert a nehézségek adott pillanatban nehezen elviselhetők. Nem látni ki mögülük, mindig csak abból tudok kiindulni, hogy volt már rosszabb is és abból is kimásztam. Ebből is ki fogok. Nem úgy van már, mint régen, mikor valaki ismerősnél érdeklődött állás után és csináltak neki helyet. A bérköltség egy cégnél sarkalatos pont és a legrugalmasabban lehet hozzányúlni, ha megtakarítást akarnak elérni.

Jó volna az állás, amire pályázok. A régi munkahelyem. Valamikor fiatalkori kalandvágyból és dacból - mert úgy éreztem megbántottak, kihasználtak - otthagytam őket. Évekig nem bántam, pedig voltam munka nélkül és dolgoztam szar helyen is. Most mégis honvágyam lett - ha szabad ilyet mondani - hiányzik a szakmaiság, a tudás, az irányítás, az értékelés, a pontosság. Minden amit ott tanultam, alapozta meg a könyvelő pályámat és mindig hálával gondoltam az egykori vezetőmre - még ha ott sem volt fenékig tejföl minden.

Visszamennék. Remélem nem neheztelnek, mert valamikor otthagytam őket és valóban szükség van rám. Egyenlőre várok, mert a de jó hogy jelentkezel és örülnénk neked egy kicsit kevés az álláspályázat pozitív elbírálásához.

Járhatnék megint biciklivel, lenne normális munkaidőm, kivehetném a szabimat, mindig tudnám a dolgomat és a három darab főnököm mind tanult, tapasztalt, határozott ember lenne...

Én csak

Én csak teszem a dolgom és járom az utam. Sokmindennel foglalkozom de még így sem tudom elkerülni, hogy egészen nyilvánvaló dolgok meg ne érintsenek, mert se vak, sem hülye nem vagyok.

"Hülyéskedünk ugyan néha, de nem vagyunk hülyék" - mondja Roger Nyúl és alkalmazom is a mondását adott körülmények között.

Igen, lehet, hogy firkának néznek minket, akiken át lehet nézni és akikkel mindent meg lehet csinálni. De mit tesznek olyanokkal, akik gondolkodnak, akik önérzetesek, akiknek van képük a világról és az nem kifejezetten egyezik meg a vezetőkével?

Nálam ez abban nyilvánul meg, hogy nem hiszek a 4 évben. Nem hiszek a papírokban és nem hiszek idegenek szélnek eresztett szavában. A mostban, a családban, a tevékeny életben hiszek. Miért? Mert ez bizonyított nekem.

Mikor a lányom született olyan csórók voltunk, hogy nem is beszélnék róla. De férjem volt és családom és gazdagnak éreztem magam, annak ellenére, hogy pénzben nem mérhető volt az érzés. Valahogy ez a gazdagság érzés hozta el, hogy mindig volt annyi pénzünk, hogy megvalósítsuk ami kell. Mindig beesett egy megrendelés, bármelyikünknek, hogy a számlákat ki tudjuk fizetni. Pont akkor kerestek meg kedvező hitellel, pont akkor váltottunk munkahelyet, pont akkor vállaltunk még egy gyereket, mikor szükség volt rá. Lett házunk, kicsi, majd nagy, lett autónk, nyaraltunk, számítógép, tv meg minden. Ha volt miből, spóroltunk és sokmindent meg tudunk adni a gyerekeinknek, ami nekem mondjuk sosem volt.

Csoda hát, hogy bár nem vagyok vallásos mégis hiszek?

Elmaradhatatlan mi

Voltam középső tesómnál. Mióta a kisebbikem elvesztette a babát, azóta még jobban aggódom a másikért. A terhességi cukor miatt ijedtem meg utoljára, de csak addig aggódtam míg nem szembesültem vele mit művel a kis drágám:) Kapott olyan étrendet, ahol szénhidrát számítással kell teljesíteni a napi bevitelt. Ez "jó" kis szórakozás ám. Mikor kimérte a 4 dkg rozskenyeret, na akkor dobtam egy hátast. De ha úgy kell, hát úgy kell. Azt mondta sokkal jobban érzi magát most, és bár nem hízott sokat, mostanra fogyott 1 kg-ot. Ez tényleg jó, mert nem mindegy milyen kondiban lesz szüléskor és a vérnyomását is stabilan kell tartania.

Pénteken délután 4 órát csavarogtunk és nagyon jól bírta. Néha leültünk, de büszke voltam rá:)

Áldisznóvágás

Azért ál, mert nem mi lőttük, nem mi szúrtuk. Évek óta nem csináltunk ilyet. A helyi hentestől rendeltük meg a hozzávalókat. Még megvan apósom összes felszerelése hozzá, Tőke, töltő, kések, daráló, teknők. Nem is kezdtünk korán. 7, fél 8 körül indítottuk a napot. Hagymás sült vért reggeliztünk és innentől zsírszagról és evésről szólt a nap. Sokat fényképeztem, ami nálam kicsit védekező mechanizmus, mert így biztosan nem vagyok rajta egy képen sem. Itthon voltak a sógoromék a fiúkkal. És én mégis rákerültem egy két képre, termopulcsiban, nagy kék kötényben, amire az volt írva: Főnök vagyok. Nemtom, szerintem a főnök nem mosogat:)

Azzal fárasztottak, kora délelőtt, hogy mivel a számok nekem esnek leginkább kézre, hát arányosítsan le a hozzávalókat, a hús mennyiségéhez, mert a hurka, kolbász receptek 100 kg anyaghoz való sóról, borsról, majorannáról szóltak, nekünk meg ilyen 20-25 kg közötti fűszerezni valónk volt.

A legjobb rész mindig az, mikor bekavarják a hurkát. A teknőből melegen megkóstolni a cuccot... hát az valami szenzációs! Pecsenyét is sütöttek, főtt húsleves, káposzta, sült hurka, kolbász. Vacsorakor már rá sem tudtam nézni az asztalra. Este kilencig dumáltunk és másnap délelőtt délig pakoltunk. Minden nagyon jó volt csak...

Apósom hiányzott rettenetesen. Mindig ő volt a főnök és két napon át folyamatosan emlegettük. Amúgy is most volt a két éves évfordulója és ez engem is mindig megvisel, hiszen ott voltam mikor meghalt. Még sosem láttam senkit meghalni, és hogy pont ővele kellett megélnem. Ez nem könnyű. A mai napig azt kívánom, bár segíthettem volna rajta, de az orvosok is megmondták, ha kórházban van sem tudták volna megmenteni.

Jó ember volt. Kemény, néha darabos, de igazságos és sosem bántott volna meg senkit nyegleségből, vagy nemtörődömségből. Tudott úgy haragudni, mint a jég, de szeretett minket, a gyerekeimet és a lányok - és úgy egyáltalán a fiatalok - odavoltak érte.

Annyira hiányzik...

Munka

Itt nemigen van munkalehetőség. Itt ebben a megyében, ebben az országrészben. Mikor látom a hírekben a sikeresnek hirdetett közmunkaprogramot legszívesebben sírva fakadnék. Miről beszélnek ezek itten? Mint olyan ember, aki hivatalban dolgozik és olyan, aki családilag éppen személyesen érintett kijelentem ez a legjobban visszaütős dolog, amit csak kitalálhattak. 

A közmunkaprogram működhet egy olyan országban, ahol átmeneti időre szól a munkanélküliség és zömével az alacsony iskolázottságú embereket érinti. Sajnos ez nálunk nem erről szól. Szakmunkások, főiskolai, egyetemi végzettségűek is munkát keresnek sokszor évekig. Aki beszél nyelveket, akinek olyan a szakmája, aki elég kalandvágyó, vagy már a végletekig elkeseredett az kimegy külföldre, de mi van azokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak kinn élni?

Kitalálták a közmunkát, amit az állam finanszíroz, az adóból és Unió-s forrásokból. Három hónapig lehet valakit foglalkoztatni 4, 6, 8 órában. Mit kezd a közigazgatás ezzel a lehetőséggel? Kirugdossa a technikai személyzetet. Jellemzően nem a takarítókra gondolok, hanem mondjuk a karbantartókra, kazángépészre, villanyszerelőre, sofőrre, autószerelőre, adminisztrátorokra.

De a munkát el kell végezni, mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy ezentúl semmi nem fog elromlani és senkit nem kell elfuvarozni valahová csak azért mert a kormány törvényt hozott erről? Mit csinál hát? Létrehozza a közmunkaprogramot. Ez mekkora!! Aki szaktudással, iskolával a háta mögött, 10 év szakmai gyakorlattal akár csukott szemmel is elvégzi a munkáját időt és pénzt spórolva a munkáltatónak a jól kiérdemelt minimálbért keresi br.: 114 000 Ft-ot, ha valóban díjazzák, mint mondjuk a férjemet, akkor bruttó: 130 000 Ft-ot, az közmunkásként, 8 órában nem kap csak 96 800 Ft-ot. 3 hónapig.

És belülről nézve mit jelent ez? A munkanélküli ellátásban részesülőt behívják, mert kötelező, az ellátott megjelenik mert kötelező, elfogadja a felajánlott munkakört, mert különben megvonják tőle az ellátást. Mennyi idő kell míg valaki kiismeri magát egy új munkahelyen? Mennyi idő, mire összeszokik főnök, kollégák, beosztottak? legalább 1 hónap. És ráadásul olyan nagy már az emberekben a harag és az elkeseredettség, hogy ez mennyire megalázó, hogy nem végzik ugyanolyan teljesítménnyel a munkájukat, mint ha rendes munkahelye dolgoznának. Nem érzik a felelősséget, mert az egész csak átmeneti, aztán mehetnek vissza a munkaügyi hivatalba.

Persze lehet mondani, hogy örüljenek, hogy kapnak valamicske pénzt és dolgozhatnak, de azt tanácsolnám, hogy amíg valaki sajátmaga nem próbálta ki ezt a szitut, inkább hallgasson, mert aki dolgozott már rendes munkáltatónál, szakmájának megfelelő munkakörben, annak ez maga a borzalom.

Először és remélem utoljára

Láttam a kisebbik lányomat ilyen állapotban. Legalább is remélem. Néhány hete volt. Szólt pénteken este, hogy pótszilvesztereznek a barátnőjénél, szeretne elmenni. Nem vagyok semmi jó elrontója had menjen, ismerem a csajokat, a családokat. De éjfélkor hazajön, mert sokan lesznek és nem tud ott aludni. Rendben. Uólag: Hála az égnek!!

Éjfélkor hallottam ugatnak a kutyák, na megjött a lány. Ajtót nyitottam neki és rögtön megállapítottam, hogy baj van. Seggrészeg volt!! Komolyan nem hittem a szememnek. Elég rémes hajnalra virradtunk. Örültem, hogy a férjem is itthon volt, mert nem tudom mit csináltam volna vele egymagam. Nagy is, nehéz is, főleg mert teljesen tehetetlen volt. Miután lehúzkodtuk róla a ruhát, ami tiszta hó volt elkezdett vizet inni, de liter számra és folyamatosan hányt. Komolyan nem tudtam sírja, vagy nevessek. Csak néztünk egymásra és nem tudtuk, hogy drámázzunk, vagymi?

Háromszor húztuk át az ágyát mert minden kijött belőle és tudom, ez a jobbik verzió, de szívem szerint megpofoztam volna. Általában én bírom rosszabbul a hányós sztorikat, de most láttam, hogy a férjem igyekszik távol tartani magát a lavórtól. Hajnal kettő után elküldött aludni - addigra túl voltunk a nehezén. Azt mondta majd kinn alszik a kanapén, az közel van a kicsi szobájához, nekem meg reggel suliba kellett mennem.

Volt két elég durva napja, de be nem vallotta volna, hogy rosszul van. Csak falfehéren üldögélt és próbálta összeszedni magát.

Ennyivel nem úszta meg. Két hét nemmészsehova, kütyüelvétel, nettiltás.

Ez annyira nem vallott rá és tudom ezt a fiatalok kipróbálják, de még itt vidéken is, ahol elég jó a közbiztonság, még itt is veszélyes. Hőmérséklet fagypont alatt, ha elesik, elveszti az eszméletét megfagy. Ha olyannal találkozik simán kihasználhatja a helyzetet, aztán kereshetnénk ha valaki bántja. Mindezeket napokig hallgathatta és a mai napig megkérdezzük tőle nem inna-e egy kis pezsgőt. És persze ez nyomatékosította azt, miért nem engedem el a mostani osztálytársaival bulizni jó messzire. Hát ezért!