Következetes?!

Legyél önálló!!!,de NE annyira! - különben leb*nak :(

Kedd

Piros hajnal volt, meleg és otthonos. Mint a korán kelő nő, aki óvatosan tesz-vesz, hogy ne ébressze fel a családját. Óvatosan derítette fel a tájat, nem zavarták éles sugarak a későn kelők álmát. Biztosan Ő is aludt volna még, de ahonnan jön pontos az óra és lerugva felhőtakaróját kibukkant, és "jóreggelt" kiáltott.

Szép délután

Vasárnap reggel - még az ágyban - elnyaffintottam magam, hogy úgy mentem volna csavarogni egy kicsit, de a nagyobb még mindig beteg, a kisebb pedig szülinapi buliba volt hivatalos, így lemondó hangnemben mondtam el ezt a panaszomat a férjemnek. Neki pedig nem kellett kétszer mondani, hogy menjünk, csak annyit kérdezett mikor induljunk? Meglepődtem és megörültem, hogy rá(m)ér délután.

Már régen szerettem volna megnézni a Rákóczifalvi Tanösvényt. Fényképezőgépet nem vittem, úgyhogy a képek a város honlapjáról vannak. Kellemes, vadregényes kis hely. Két és fél óráig bolyongtunk biciklivel. Hol toltuk, hol tekertünk. Gyalog kétszer annyi időt is el lehetett volna tölteni ott, akár egy kis uzsonnával is. Hát, azt majd legközelebb. Nagyon jól éreztük magunkat és csak azt sajnáljuk, miért nem jutott eszünkbe már korábban ez a lehetőség?

Reggel

Régen nem csináltam ilyet:) Szombaton reggel ahelyett, hogy indulnék vásárolni, vagy főzni, itt ülök és böngészgetek, posztot írok. Tegnap este váratlanul ért, hogy Bujtor meghalt. Amál blogját szerettem volna meglátogatni éppen és ez a hír fogadott:( Nem is időztem a gép előtt tovább. A tiszteletére megnéztük a Hamis a babát, bár én közben jöttem mentem. Éjszaka pedig a Pogány Madonnát vetítették, ott ragadtam előtte. Szép emlékek, szórakoztató filmek, amik annyira mások voltak 30 évvel ezelőtt, mint az addig látottak.

Sokmindent terveztem mára. Szokás szerint túlvállalom magam. Nekem négy napos hétvége kellene:) Majd igyekszem teljesíteni...és ha nem sikerül, hát az sem katasztrófa. Jó hétvégét mindenkinek!

Horoszkóp

Még jó, hogy a heti horoszkópomat csak most olvasom:) Jól kapcsolódik a tegnapi témához. Erre varrjak gombot!

HALAK (február 20-március 20.)

Valaki ráhajthat a párodra. Ez egy darabig nem nagyon érdekel, mert éppen saját magaddal vagy elfoglalva. Ahogy azonban haladnak a napok, egyre bosszantóbbá válik ez a háromszög. Érzékeny természeted kerekedik felül, és még néhány magányosan töltött sírós óra is belefér a hetedbe. Arról azonban ne beszélj senkinek hogy még a szakítás gondolata is felmerül benned. Várd meg, amíg elmúlnak a viharfelhők. Egyébként pedig te sokkal klasszabb csaj vagy, mint a vetélytársad.

Rosszindulat

Nos, nálunk az a szokás, a tanárnak akkor is igaza van, ha nincs. Olyan nagy problémánk sosem volt az iskolában, hogy nekem személyes elbeszélgetésre kellett volna mennem bármelyikhez, a kicsik pedig megoldódtak maguktól. Tegnap a lányomat meglátogatták a barátnői és elmondták, hogy az angol tanár azt találta mondani órán, reméli mindent bepótol a lány a lemaradásból. Nem mutattam, de úgy felkaptam a vizet. Nem kívánok senkinek rosszat, de kapjon már be ez a "kedves" nő egy ilyen vírust amitől magas láza, pingponglabda méretű nyirokcsomói és fájó izületei lesznek két hétig.

Én nem fogom meglátogatni :(

Nagy kérdések

Mostanában a vízcsapból is a házasság, a hűség-hűtlenség témák folynak. Úgy gondoltam ha már elcsépelt, sorba állok én is. Érdekes dolgokat olvastam a hétvégén és csak mostanra ülepedett le a dolog többé-kevésbé. Más szemszög. Olyan amit én el sem tudok képzelni. Rossz ez nekem? Én vagyok korlátolt és javíthatatlanul konvencionális? Lehet. De én így akarok élni. Elfogadom azt is, ha más másképp gondolja és szöges ellentétben áll az ő világnézete az enyémmel. Na, ez az amiről soha nem fogunk vélemény egyeztetni, mert annyira nem fér meg az én "hagyományos" világommal. Szóval erről van szó. Csak belinkelem, akinek kedve van, olvassa. Én is elolvastam minden részt és érdekesnek találtam. Szó szerint érdekesnek, azért, mert olyan volt, mint egy megbámulni való kirakat, ami diszkrét, de figyelemfelkeltő, ahonnan nem kellene semmi, de kíváncsivá tesz, ami annyira más, mint én...

Furcsa ezt az állapotot párkapcsolati szempontból nézni. Egy hagyományos felállásban a birtoklási vágy szoros része egy kapcsolatnak. A mértéke függ a felek vérmérsékletétől, de nem tudok elképzelni olyat, hogy az emberekből teljesen hiányozzék ez az: enyém és nekem van jogom hozzá - érzés. Valamint azt sem, hogy valaki a szexualitást, a párkapcsolatát és a MUNKÁJÁT, magyarul a hétköznapokat ilyen szinten külön tudja választani. Ők megoldották. Le a kalappal. És nem mellesleg szerencsések, hogy egymásra találtak, mert két ilyen "különc" beállítottságú ember tudja csak így elfogadni egymást. El lehetne vitatkozni azon, hogy ez normális-e? Milyen jövő vár rájuk így? Meddig működik majd? De felesleges. Okosnak tűnik ez a nő, hideg fejűnek, kicsit számítónak, de érdekes módon szereti a munkáját, amit sok más ember nem mondhat el magáról. Fura következtetés...

És egy idézet, nem pontos, kitöröltem belőle egy részt:

"Nem az számít, hogy mit csinálsz. Nem attól függ az identitásod, hogy milyen élethelyzetben kell helyt állnod. A lényeg az, hogy hogyan csinálod. A méltóság egyedi, és arról szól, hogyan veszel részt benne, megőrzöd-e döntési szabadságodat, és meg tudsz-e felelni a saját erkölcsi normáidnak. Lehetsz prosti is. A köznek szerencsére semmi köze hozzá."

Már ha valaki a közt ilyen szinten figyelmen kívül tudja hagyni. Mert néha én is gondolok olyasmit, hogy mindenki véleménye le van ... ejtve. De ilyen szinten nem lennék rá képes.

Ennyi. Nem reklámozni akartam az oldalt, csak ebből kifolyólag lettek gondolataim, mert ez olyan kontrasztos a saját életemmel, ami mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

Miért

Miért fáj az nekem, hogy az emberek nem értik meg egymást? Nem alkalmazkodnak, nem ismerkednek és nem változnak. Ha változnak csak rossz felé:( Nem arra gondolok, hogy egyformák legyenek, csak arra, hogy fogadják el, mások "mások". Megítélhetem egy idegen ember életét az én szemszögemből. Ezért vannak a blogok, a bulvár, a hírek. Ha nem lennének különböző stílusok, életek, nem lenne miről írni. Amit legtöbbször hiányolok a kultúráltság. Miért nem tudja valaki úgy tudatni a gondolatait, hogy ne legyen alpári, lekezelő. A vélemények ütköztetése lehetne építő jellegű is, ha képesek volnánk disztingválni.

Kommenteltem nemrég egy poszthoz úgy, hogy leírtam, ami hirtelen az eszembe jutott. Később otthon olvastam el azt a hivatkozást, ami alapján az a bejegyzés íródott és tiszta frászban voltam, nehogy odataláljanak azok, akik egymásnak estek ott. Szerencsém volt:) Az én kommentem után már nem reagált senki, megúsztam beszólás nélkül.

Sokszor azért nem szólok hozzá, mert előttem már mindent leírtak, vagy éppen dúl az "érdekérvényesítés", vagy éppen egyik féllel sem értek egyet és nem akarom ott kifejteni hosszan az álláspontomat. Illetve pont mostanában történt, hogy mindkét vitatkozó féllel egyetértettem. Megláttam az érvelésben mindkettőjük álláspontját és abból a szempontból igazuk volt, az érvelésük megállta a helyét. Nem lennék jó ügyvéd :/

Mozi

Csak szombaton tudatosult bennem, hogy Moziünnep volt. A Harry Potter és a Félvér Herceget már július óta szerettem volna megnézni. Ez a hétvége ideális lehetőség volt erre. A Lurdy Házban építették az első multiplex mozit a fővárosban és megfordultunk ott egy párszor a férjemmel egy-egy randiszerű estén:)

Szóval beültem, filmet nézni. Azt hittem alig lézeng majd pár ember, de a felső sorok tömve voltak. Csak reménykedni tudtam, hogy nem fogok ki valami izgága gyerektársaságot, mert én tényleg mozizni mentem.

Régen olvastam már a könyvet és nem emlékeztem minden apróságra, csak a főbb eseményekre, amik már akkor emlékezetessé váltak számomra. Ami legjobban megfogott, az érzelmi hullámzás. Olyan gyorsan követték egymást a színek, a képek és a hangulatok, hogy végigszorongtam az egészet. Ez nem is oldódik fel a történettel kapcsolatban csak a 7. rész végén, de ilyen egy igazi mese. El kell érnie a sztorinak a mélypontot ahhoz, hogy igazán értékeljük a szereplők teljesítményét. Mondjuk, szerintem a mélypont még nem ebben a részben volt, de az irányt jól mutatja. Rowling nem kíméli hőseinket.

Nem tudom megítélni, hogy Daniel milyen színész, mert máshol még nem láttam játszani. Sok kritikát olvastam ezekről a filmekről. Azt gondolom, valahol a fiatalember és a megformált szerep jelleme találkozik. Erre a szerepre ő nagyon is alkalmas. Eljátszani ezt a félszeg, kissé merev figurát, aki úgy mosolyog, mintha darabokra esne az arca, aki annyira vágyik az emberi melegség után, de fél is tőle, mert már tudja mit veszíthet - nem lehet könnyű. Elnéztem a róla készült képeket, mikor civilben fotózták. Ugyanolyan esetlen, mint a vásznon. Nem tudja mit kezdjen a végtagjaival, a mimikájával és úgy általában bármilyével:) Ezért gondolom, hogy lehet valami közös a színészben és szerepében. Ráadásul ez az esetlen magyar hang hozzá... Ez is olyan kamaszos. Ez a típusú ember, felnőttnek sem lesz egy nagy macsó, a színészségét pedig majd megítélem, ha látom más filmben is esetleg. Nem tudom ezek után az évek után lesz- e még kedve játszani. Bár ő még fiatal, és amennyit így keresett, 1000 féle választási lehetősége van. Nem is tudom előny-e ez, vagy hátrány? Idővel kiderül.

Hétvége

Múlt héten csütörtökön és pénteken szabin voltam. Elég gubancosra sikerült, több okból is. A lényeg, hogy nem úgy haladtam ahogy szerettem volna és nem is azt csináltam, amit akartam.

A hétvégén itt voltunk:

Két napos ez a rendezvény és elég jó hangulatú szokott lenni, de most mégis külön programokat csináltam magamnak. Úgy gondoltam "pofavizitnek" elég az a pár óra, amit velük töltök. Üzletileg ez az esemény nekünk még sosem jött be és a papírforma most is érvényesült, úgyhogy nem maradtam le semmiről:)

Te Drága!

Irattár. Olyan édes és cuki... és egy "kicsit" kicsi. Na, ma ezen tornázom. Csinosabb nem leszek, viszont tudok teremteni valamiféle rendet, ahol meg lehet találni az elmúlt 3-4 év anyagában bármi "fontosat". A helyiség viszonylag új, békát még nem, pókot már találtam:D Nekem talán szerencsét hoz, csak szemeztünk, nem tettem ki a szűrét.

Önámítás

Azt mondta nekem: "- Belebetegedtem abba, hogy ott kellett dolgoznom." - aztán: - "Belebetegedtem abba, hogy azt kellett csinálnom." - igazság. Most legutóbb: - "Azt hittem műtét után hat héttel minden oké lesz, megyek dolgozni - hazugság -, azóta mindig előadja magát valami. Állandóan orvoshoz járok."

Miért van az, hogy valakinek ott a kezében az OK, ami miatt megbetegedett, de nem akarja észrevenni? Ki is mondja és tudomást sem vesz róla. Szóljak neki? Mondjam azt, hogy figyi, ha már úgyis itthon vagy, ugyan fordulj már be egy kicsit és ne magadon és mások szerencsétlenségén sopánkodj és ne keress újabb okokat, hogy ki miért idegesít fel és húz fel, hanem gondolkozz! Gondolkozz el azon, hogy mit tettél magaddal és milyen útra léptél? Lehet így élni még vagy 25-30 évig, esetleg ha elszámítod magad és nagyobb betegséget kreálsz akkor kevesebbet, de szerencsétlenné tenni magad azt nem lenne szabad.

Mondhatnám de nem teszem. Nincs köztünk olyan kapcsolat és lehet, hogy az én hibám lesz, de nem tudom megváltoztatni a döntését, pont azért, mert nem tudja magáról, hogy felelős ezért a betegeskedéséért. Mert ez még most csak az. Mit tennék a helyében?

Biztos lesz még az én életemben is olyan szitu, ami miatt kétségbeesem, vagy még az életkedvem is elmegy. Döntés az is, hogy megteszek-e mindent, hogy kikeveredjek abból a helyzetből. Az, hogy előírt időpontban megjelenek az orvosnál nem fedi a mindent. Több kell annál és ehhez a plussz energiát valahonnan biztosítani kellene. Jól funkcionáló család, barátok, egészséges mentalitás sokat segíthet. De ha valaki éveken át elhanyagolja ezeket és senkire nem számíthat, az a betegtársaitól csak még nagyobb lelki lehúzást kap. Nincs egy napsütötte oldal, ahol feltöltődhet és senki, aki egy kicsit gatyába rázná.

Sosem gondolnám azt, amit sokan: most már késő...

Sosem az. Érdeklődni, nyitottnak lenni, ismerkedni, megújulni, mindig lehet. Ez nem függ kortól, sem pénztől. Amit elmulasztott behozható, hiszen nem is idős még és nem is buta. (Ezt fura volt leírni.) Mindennek megvan a maga ideje, ami teljesen egyénfüggő és úgy látom neki nem ezt és nem így kellene tennie, hanem még élni, unokázni, átélni olyasmiket, amiket nem tudtak a férjével, míg a lányaik otthon laktak.

Elbeszélgettünk, de még engem is lehangolt :(

Bágyadt

Tavaszi fáradtságom van és hiába mondom neki, hogy nem időszerű, nem tudom levakarni magamról :(

Rumli

Már egy ideje szerettem volna ismeretséget kötni a kreatív blogosokkal, de nem tudtam hogy kezdjek hozzá. Végül találtam egy felhívást az egyik csajnál és jelentkeztem:) Többen, együtt készülünk a Karácsonyra, mindenféle apróságokkal. Úgy gondolom, ez jó alap a kapcsolatépítéshez. El is kezdtem a munkát szombaton és csak tegnap esett le, hogy felfordítottam a fél házat. Ha rend van a cuccaim között, akkor mindennek van helye. Ha elkezdek kotorászni bennük, alkotói káosz alakul ki, melynek középpontja az ebédlő, mert ott szabok és vasalok. A munkát nagyon élveztem, de a kialakult lakáshelyzetet nem annyira:( Ha komolyan gondolom az egyre sűrűbb munkát, ki kell alakítanom valamiféle rutint az elpakolásra, mert szegény családomat kitúrom a közösségi helységekből.

Ehhez a poszthoz igazán kifejező képet nem találtam, sajátot a rendetlenségről nem csináltam, a lényeg, hogy én kiismerem magam benne:)

Szép

Csak mert szép :)

Idegbaj

Azért nálam is van egy szint, mikor ki kell mennem az udvarra és mélyeket lélegezni, lassan, tudatosan, ahelyett, hogy behúznék valakinek.

Az egyik egész nap sírdogál, a másik egész nap szipog, a harmadik egész nap eszeget, nyammogat valamit úgy, hogy lehetőleg én is halljam. Külön külön még elviselhetőek, de együtt!!...

Sötétség(nem csak a fejekben)

Tegnap este 8-kor jöttünk haza Pestről. Sötét volt és elég nagy forgalom. Fáradt voltam, de nem aludtam. Úgy voltam vele, ha valami marha miatt a 4-esen kell meghalnom legalább éljem át a pillanatot :(

Szolnok tábla, majd sötétség. Sehol egy lámpa. Nyáron nem tűnt fel, hogy mennyire lámpátlan ez a rész, mert még késő este is világosban ér haza az ember. De most... Szent István Híd. Komolyan félelmetes! Mintha egy sötét barlangba hajtana az ember és a semmibe igyekezne. Szerencsére a Felső Szandai Réten - hála a multiknak - mint megannyi kicsi elemlámpa világítottak a reklámok fényei.

Ugyan mit gondolhat egy idegen aki erre téved? Hová került? Az Isten hátamögé...

Nehéz eset

Az eggyel ezelőtti munkahelyemen egy rakás főnököm volt, az ez előttiben egy sem, most csak egy, de... Nehéz a kedvembe járni :)

De megpróbálhatná!

Reggel

Kávéfőzés előtt kinyitottam az ablakot. Csak úgy tódult be a koraőszi hűvösség az ablakon és megrezegtette a vékony pamut"boxert" rajtam. Világosodott már fél hatkor és ez az ősziesség tudatosította bennem, hogy vége - az általam annyira favorizált - nyárnak. Aztán rászóltam magamra: mi ez a rinyálás? Szereted te az őszt, a színeit hordod, aszerint sminkelsz, akkor meg? A belső hangnak igaza volt. Sötétbarna szemceruza, kávébarna szemhéjpúder, aranyos, pigmentes csillám, fekete spirál. Reggel farmer, fekete póló, fehér, apró pötyökkel, magas talpú barna szandál. Pulcsit még nem vettem, az autóban nem fázok, itt a munkahelyen jó idő van és ha vettem volna az már biztos beismerése az évszakváltásnak. Próbálom kerülni és a nyár részének tekinteni ezt a szeptemberi időszakot, bár lassan olyan, mint széllel szemben pisilni :)

Mára

Bele vagyok esve a hangjába :)

Sajnos a rendes clip-et nem engedte bemásolni, de így mehet a karaoke :)

Férjhez menni

Nehéz kérdés. Fiatal voltam, nem is tudtam mire vállalkozom. De szerettem volna családot. Otthon azt láttam gyerek fejjel, hogy a szüleim házassága tökéletes. Ilyet akartam magamnak is. Két emlékezetes veszekedésen kívül nem emlékszem többre közöttük. Sokszor bújtak össze a konyhában, vagy bárhol, nem beszéltek emelt hangon egymással - velünk is csak módjával. Puszival váltak el és találkoztak, együtt osztották be a pénzt. Úgy gondoltam szerencsés vagyok, hogy ilyen emberek nevelnek és példaként állt előttem az ő kapcsolatuk.

Anyukám nem volt egy közlékeny fajta. Velünk mindig beszélgetett, de mindig csak rólunk. Ezt már felnőtt fejjel fedeztem fel és furcsa volt, hogy gyerekként olyan természetesnek vettem ezt a felállást. Ha mentünk valahová, ők ketten mindig egymás mellett mentek az utcán és mi hárman pedig előttük. Sosem köztük, legfeljebb mikor még nagyon kicsik voltunk. Maguk előtt terelgettek minket és ők pedig utánunk karonfogva, vagy csak úgy szorosan egymás mellett.

Gyorsan eljött az idő és mi úgy döntöttünk összeházasodunk. A mai eszemmel fel nem foghatom honnan volt meg bennünk a bátorság, a semmire megesküdni. De ott volt előttem az a példa, amit otthon láttam, a tökéletes házasságról. Bár én már akkor nagyon felnőttnek gondoltam magam, anyu csak azután kezdett bizalmasabb lenni, ahogy a lányom megszületett. Addigra a húgaim is idősödtek és már nem csak a gyereket látta bennünk. Akkor már el-elmondott dolgokat, olyasmiket, amik bántották sokszor, de nem volt kivel megbeszélnie és mi jó hallgatóságnak bizonyultunk, hiszen ismeretlen világba kaptunk betekintést és ez néha nagyon rossz volt. Sokat küzdött, hogy a kapcsolatukban egyenrangúként vehessen rész - az apám elég domináns - azért, hogy többet "lelkizzenek", a betegségeivel való együttélésünk ne menjen a család rovására, az anyósa ne tegye tönkre a házasságukat, azzal hogy megfeleljen vélt vagy valós elvárásoknak és a kudarcok, hogy ha kerékbe töri magát sem képes erre. Így utólag sajnálom, hogy nem tudtam segíteni neki többet ebben, hogy hogyan tudott volna öntudatosabb lenni és a saját életét(is) élni, teljesebben, mint ahogyan tette. De én akkoriban már a saját gondjaimmal voltam elfoglalva és magam sem tudtam ennyi mindent, mint most.

Sok illúzióval lettem szegényebb és az ideál leszállt a piedesztálról ahová én emeltem, de még mindig úgy gondolom a példaérték megmaradt, legalább is számomra. Mégha a legtöbbmindent másképp csináltam is, mint ahogy otthon történtek a dolgok, a lényeg, az alapok ugyanazok, és ez olyasmi, amire lehetett építkezni, gyereket vállalni és tervezni a jövőre.

Ismerős

Újra belefutottam ebbe a helyzetbe, és ismét ugyanazt érzem. Meghalt egy kolléganőm anyukája. Én nem tudom vígasztalni... Hasonló volt, mint nálunk. Telefon, hogy menjen a kórházba, mert baj van. Az a riadt tekintet és a bizonytalanság, hogy most mi lesz. Rohanás és találkozás bizonytalan orvosokkal, minden rendben lesz, várni kell, nyugodjanak meg... Aztán este elköszönés, jövünk holnap, jó éjszakát, vigyázz magadra, reggel találkozunk. Reggel csak egy telefon, meghalt. Önvád és sírás, miért nem maradtam vele?! Elbúcsúzhattunk volna, nem egy holnapi találkozás reményében, hanem, mint aki véglegesen távozik. Fontos dolgokat mondhattunk volna még egymásnak, olyasmiket, ami nem pótolható.

Az, hogy mindezt magam is átéltem sokmindenre megtanított. Útmutatás volt a további életemre és mikor túljutottam a megrázkódtatáson rájöttem, át kell gondolnom sokmindent, a dolgok fontosságáról, a sorrendekről az életemben. Az elfogadásról, a döntéseimről. Nem szoktam ilyesmiről beszélni, mert ez néha olyan pátoszos. Nem is akarom a nézeteimet rátukmálni senkire, még a családtagjaimra se. Szerintem mindannyian levontuk azokat a konzekvenciákat amiket tudtunk. Én a mai napig át tudom élni ugyanazokat az érzéseket, mint akkor. Persze nem akarom, de mikor fontos döntést hozok, mikor megbántanak, vagy valami rosszul esik a reakcióimat sokszor az akkor szerzett benyomások irányítják. Helyes ez? Nem tudom. Nagy befolyással van az életemre, de nem akarok rajta változtatni, mert szerintem így helyes.

Ősz

Szeptember 1. Nyüzsgős reggel. Elszoktam már a fürdőszobai tolongástól:) Gyors vasalások, ruha, haj, harisnyanadrág és néhány diszkrét: - Anyaaa!? :D

Már tegnap is olvastam ezt a hírt, de ma reggel is megütötte a fülem. Jövő év januárjától 11 számjegyűvé teszik a telefonszámokat és ennek betartására kormányrendeletet hoztak. Elég szomorú, hogy a törvényhozók szerint nincs fontosabb ügy ennél :P