Azt mondta nekem: "- Belebetegedtem abba, hogy ott kellett dolgoznom." - aztán: - "Belebetegedtem abba, hogy azt kellett csinálnom." - igazság. Most legutóbb: - "Azt hittem műtét után hat héttel minden oké lesz, megyek dolgozni - hazugság -, azóta mindig előadja magát valami. Állandóan orvoshoz járok."
Miért van az, hogy valakinek ott a kezében az OK, ami miatt megbetegedett, de nem akarja észrevenni? Ki is mondja és tudomást sem vesz róla. Szóljak neki? Mondjam azt, hogy figyi, ha már úgyis itthon vagy, ugyan fordulj már be egy kicsit és ne magadon és mások szerencsétlenségén sopánkodj és ne keress újabb okokat, hogy ki miért idegesít fel és húz fel, hanem gondolkozz! Gondolkozz el azon, hogy mit tettél magaddal és milyen útra léptél? Lehet így élni még vagy 25-30 évig, esetleg ha elszámítod magad és nagyobb betegséget kreálsz akkor kevesebbet, de szerencsétlenné tenni magad azt nem lenne szabad.
Mondhatnám de nem teszem. Nincs köztünk olyan kapcsolat és lehet, hogy az én hibám lesz, de nem tudom megváltoztatni a döntését, pont azért, mert nem tudja magáról, hogy felelős ezért a betegeskedéséért. Mert ez még most csak az. Mit tennék a helyében?
Biztos lesz még az én életemben is olyan szitu, ami miatt kétségbeesem, vagy még az életkedvem is elmegy. Döntés az is, hogy megteszek-e mindent, hogy kikeveredjek abból a helyzetből. Az, hogy előírt időpontban megjelenek az orvosnál nem fedi a mindent. Több kell annál és ehhez a plussz energiát valahonnan biztosítani kellene. Jól funkcionáló család, barátok, egészséges mentalitás sokat segíthet. De ha valaki éveken át elhanyagolja ezeket és senkire nem számíthat, az a betegtársaitól csak még nagyobb lelki lehúzást kap. Nincs egy napsütötte oldal, ahol feltöltődhet és senki, aki egy kicsit gatyába rázná.
Sosem gondolnám azt, amit sokan: most már késő...
Sosem az. Érdeklődni, nyitottnak lenni, ismerkedni, megújulni, mindig lehet. Ez nem függ kortól, sem pénztől. Amit elmulasztott behozható, hiszen nem is idős még és nem is buta. (Ezt fura volt leírni.) Mindennek megvan a maga ideje, ami teljesen egyénfüggő és úgy látom neki nem ezt és nem így kellene tennie, hanem még élni, unokázni, átélni olyasmiket, amiket nem tudtak a férjével, míg a lányaik otthon laktak.
Elbeszélgettünk, de még engem is lehangolt :(
ez generációs probléma sajnos, ami időnként át-át húz a mi világunkba is egy tüskét, hogy vérezzen tőle a lélek. aztán néha, az "ugye, megmontam"-ok még mélyebbre tolják. na, ezért nem jövök én ki az öregekkel.
VálaszTörlésrövid távon kijövök velük, de nem tudom megérteni, miért nem változtat, ha az ÉLETÉRŐL van szó?
VálaszTörlésegy okos ember ezt egyszer úgy mondta, hogy fasznak törődök más életével, ott a sajátom, azzal is szívás van néha. :) persze, nem fogadtam meg. de azon elgondolkodtam, hogy ha valamit sok év munkájával rögzítenek, mint például a kezdő pókiszonyt és nem oldják fel az elején, később irdatlan hatások kellenek, hogy változzon ez a rögzültség. annyi energia, ami alapon nem áll egy idős ember rendelkezésére, mert számtalan nehéz emlék köti le benne a meglévő kapacitást. és meglepődtem, de igaza volt a vén majomnak, mert ha egy számomra sok energiát igénylő szituációt elnyomok menekülés gyanánt, akkor ugyan szabadnak érzem magam tőle, ugye ezt te is ismered, de ha veszem a bátorságot és szembe megyek vele, feloldom a konfliktust, vagy a végletekig elviszem, hogy megértsem, akkor meg is szabadulok belőle. olyan érzés, mint egy nagyon jó alvás után ébredni gondtalanul. ha nincs lehetőség ezt megtenni, akkor annyiszor kell felidézni, amíg már nem jelent semmit az emlék. (idézem egy kedves ismerősöm: egyszer fáj, aztán soha többé :)
VálaszTörlésigen, ezzel sok munka van, de ha valakinek nincs erre módszere, energiája sem tanítója, akkor sutba vághatja az egészségét és az életét úgy, hogy soha nem tudja meg mennyit tehetett volna saját magáért
VálaszTörlés