2.

Azt hiszem ez minden nő félelme. Itt értékelődik le a házimunka és gyereknevelés kombinációja. Itt tevődik fel a kérdés, hogy mindezek után kell-e második gyerek? Mert ezek a problémák – jobb esetben csökkennek, ha visszaáll a munkába. A fizetése természetesen nem lesz több – utalva az előbbi bejegyzésemre – és a fenntartások is maradnak vele szemben, mert ő megy táppénzre a gyerekkel, ha beteg, és elkéri magát, mert szülői értekezlet, nyílt nap, anyák napi ünnepély, + lófittyfene van az iskolában. A megszerzett rutin ellenére bevállalható-e duplán ez a reckír?

1.

Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e eme nemes gondolatokat papírra(képernyőre) vetni? Aztán úgy voltam vele, legfeljebb lehúznak miatta. Több poszt lesz, mert egyszerre egy kicsit tömény és még én sem tudom képes vagyok-e leírni úgy, ahogy szeretném. Hozzáteszem a probléma számomra nem aktuális, csak mostanában rengeteg helyen jön szembe a téma.

Szóval, van az-az állapot, mikor megérkezik a várva várt gyerek egy(anyagilag átlagos) családba. Akkor kellene a legkiegyensúlyozottabbnak lenni a légkörnek, hiszen kiteljesedett a family, egészséges az anyuka is, a gyerek is, végre otthon vannak, tej is van, minden van. De lassan belopakodnak a problémák: nemalvás, fáradtság, tanácstalanság, kétségek. Rájönnek, hogy kevesebb pénzből hirtelen három embert kell ellátni, mennyire sokba kerül a pelenka, a kiscipő. Rövid számolás után,  nem nehéz rájönni, anya feleannyit szed össze, mint apa. Akarva, akaratlanul kommunikációs lyukak keletkeznek, mert sem idő, sem türelem nincs néha, a gondok alapos kitárgyalására. Mindkét szülő könnyen érezheti úgy, hogy a problémáival magára maradt. Apuka próbál plusz pénzhez jutni az együtt töltött idő rovására, anyuka próbálja egyedül ellátni a gyerek körüli teendőket. Vannak összezördülések, néha vádaskodások, bár a találkozások gyérek, viszont a fejekben kiérlelődnek gondolatok, illetve külső „segítségek” különböző rokonok, munkatársak, vagy sorstársak által. Aztán váratlanul elhangzik a férj szájából: - Te csak hallgass, én keresem azt a rohadt pénzt, én tartom el magunkat, ne legyen egy szavad sem!

 

Meglepi

Mi megleptük aput, de ő is meglepett minket. Nagyon régi videókat digitalizáltatott. Volt benne olyan, amire olyan részletességgel emlékeztünk, hogy fejből megmondtuk ki milyen ruhában volt akkor, de volt közte olyan is, hogy nem is rémlett. 15-16 éves lehettem az elsőn, akkoriban a videófelvétel házilag nagy dolognak számított errefelé. Ott volt anyu, nevetett és dolgoztunk apu gépe mellett, persze csak szimbolikusan, mert az munkának nem nevezhető. A szüleinket ilyen fiatalnak látni, mozogni, beszélni, olyan jó érzés volt.

Aztán váltott a kép és magamat láttam 18 évesen, eredeti hajszínemmel, a kedvenc szürke melegítőmben. Ültem az ágyamon, pontosabban azon az ágybetéten, amin akkortájt aludtam. A fejemet csak az akvárium világította meg. Hirtelen megjelent mellettem az akkor még csak férjemnek való, joghurtot ettünk és hülyéskedtünk. Hirtelen megszólalt a lányom: ez meg a névnapomon készült. És tényleg. Az eredeti filmen a videókamera hozta az aznapi dátumot és azt mutatta: 92.05.18. Míg ment tovább a film azon gondolkoztam, hogy akkor még nem is tudtuk az az év mennyi váratlan, fájdalmas és örömteli eseményt hoz majd az életünkben, és, hogy egy év múlva 93.05.21-én már őt -a  kislányunkat tartjuk a kezünkben és a videós bácsi róla készít felvételt.

Mentek a percek, régi barátok, régi kutya, a család régi autója és mi ketten, ahogy játszva felkapja az 50valahány kilómat és az udvarról visszavisz a házba:)

Sűrű volt

Összejöttünk megint, teljes volt a létszám. Volt némi kavar a torta és  műsorrend körül, de végül minden jól sült el. Ez mégis csak egy kötetlen családi esemény volt és nem egy hivatalos találkozó:) Szóval megtettünk mindent, hogy apánk 60. születésnapja jól sikerüljön. Ő ugyanígy, át is rendezte miattunk a házat. Jókat ettünk, ittunk, mindenből kicsit többet a kelleténél. A férjem tudott egy szuper fényképezőgépet szerezni, ő fotózott. Csak később vettem észre, majdnem csupa portrét csinált. Meglátszik, hogy egyébként nem ő foglalkozik az ilyesmivel, de akkor már késő volt. Szerencsére több géppel fényképeztünk, így azért születtek jobb beállítások is. Úgy csomagoltam be az ajándékot, hogy dobozba dobozt. Két estém ment rá, de megérte:) Évek óta nem volt karórája és bár kicsit bizonytalan voltam a választásunkban, tényleg örült neki és vésettünk a hátuljába szöveget, ami megmarad akkor is, ha nem használja állandóan.

Vasárnap elmaradt Sándor-József-Benedeket ünnepeltünk. A sógornőm nem volt itthon, így kicsit nyugisabb volt a légkör, de a gyerekek azért hozták a formájukat. Ebéd után a Los Angeles-ben és Hawaii-n készült fényképeiket nézegettük. Csodás helyeken jártak, elmentek a Universal Stúdió parkjába és egész nap a díszletek közt barangoltak. Egy csomó híres film forgatási helyén jártak, hatalmas kék háttérről, élő kaszkadőr show-ról, klassz díszletekről hozott fotókat. Elmentek Pearl Harbour-ba, megnézték az emlékhelyet, amely a mai napig 500 katona sírja a USS Arizona. Gyönyörű az óceán ott, igazi vad és erős, több méter magas hullámokkal, fantasztikus naplementével. 

Akkor már nagyon fáradtak voltunk, hazabattyogtunk és aludtunk majdnem estig. Most ez az óraállítás elég rosszkor jött, tudtam volna még aludni.

Hét

Olyan furán fárasztó volt ez a hét. Helyettesítenem kellett, most először, és nagyon kellett figyelnem. Nem volt gond a munkával, csak az eloszlása volt egyenetlen. Napközben volt, hogy két órám is szabad volt, 4-kor meg rámzúdítottak egy csomó dolgot és itt dekkoltam, mert halaszthatatlan volt a dolog (másnak):)

Ma reggel nagy csődület volt a téren, egy néni elesett biciklivel és eléggé összetörte magát, vérzett is ahogy láttam. Akkor már hívták a mentőt és oldalra fektették. Nem mentem oda szájat tátani, ellátták az orvos érkezéséig.

Mióta itt dolgozom artézi vizet iszom, innen a hivatal előtti kútból. Mindig van nálam műanyag csereüveg és otthonra is szoktam vizet vinni, magamnak és a virágaimnak is. Ma nem volt érkezésem a kútig menni így a bentiből öntöttem. Hagyományos üvegkancsóban van a víz, mindig frissen hozva és le van borítva kis, kerek, horgolt, csipketerítővel. Nagyon retro:)

Délután már apu szülinapi buliját készítjük elő teljes gőzzel. Remélem időben szabadulok. A bevásárlást elintéztem még most reggel. Ő már nagyon várja. Facebook-on számolja visszafelé a napokat. 60 év mégis csak 60 év:) Örülök, hogy ilyen jól van, egészséges, fiatalos. Kívánom, legyen még ilyen nagyon sokáig.

Tegnap megkapirgáltam a virágoskertet. Elég vizes még nálunk a föld, ragadt a kapára és a gereblyére is. Megállapítottam, hogy eléggé eltunyultam a télen. Nehezemre esett ez a fajta mozgás, de valahogy jól is esett. Azért nem nagyon bánom, hogy ilyen kis kertünk van, mert anyósomnál biztosan sokat kell majd kertészkedni.

Már elég régen volt, hogy frissítettem volna bármit a konyhai eszközeimben. Na, most beruháztam rendesen. Hozott tegnap a tupperes csaj akkora pakkot, hogy még. Minden darabnak nagyon örültem, mindent gondosan elmostam, azzal a biztos tudattal, hogy a jövőbe ruháztam be, mert ezekben a dolgokban még sosem csalódtam és, ha úgy használom, ahogy kell, örök élet+3nap.

Láttam

Régebben is láttam messziről a CET-et és nem tetszett. Mivel pénteken rengeteg időm volt és arra jártam, gondoltam megnézem közelebbről. Így sem jött be. Akkor megnézem a neten, hátha olvasok róla valamit, ami után csak odavágynék állandóan. Erre ezt találom:

"A CET könnyen átrajzolhatja Budapest éjszakai életének térképét is. Pleasure seeker-ek, party kutyák, táncolni vágyók ugyanúgy a CET-ben fognak kikötni, mint azok, akik egy finom pohár bor vagy egy jól behűtött sör társaságára vágynak. A CET-ben randevúzik Budapest jobbik arca, itt élmény lesz horogra akadni esténként!"

A lényeg az utolsó mondaton van. Mit is üzen nekünk ez a beköszönő, aminek a címe: Új életstílus?

Talán, ha megnézem egyszer belülről - hogy adjak azért esélyt az egymásratalálásunknak - szimpibb lesz.

Hibát hibára

Pedig annyira megbízom bennük. És biztos, hogy évente bebizonyítják, rosszul teszem. 

Hiba azt feltételezni, hogy 18 évesen felnőtt és felelősségteljes. Hiba, hogy magamból indulok ki, mert bár én nevelem, de nem én vagyok.

Szóval a múlt héten elutaztunk 4 napra, 2 hétköznap, 2 nap hétvége. Volt már ilyen máskor is. A lányok félig otthon, félig a mamánál, minden nap chat és telefon mindenkivel. Erre tegnap megtudtam, hogy a nagyobbik csütörtökön elment orvoshoz és kiíratta magát. Otthon volt. Nem tudta a butája, vagy elfelejtette, hogy kis faluban élünk - hiába város - és úgyis mindent megtudok. Főleg a sumákolást. Kurva pipa voltam, nehezen türtőztettem magam. Igazából ez előfordul mindenkivel, hogy elfárad, elege van, vagy csak lógni akar, de a mód, ahogy csinálta, az dühít igazán. Hol van itt a felelősség? Hogy lehet így számítani rá? Milyen példát mutat a kicsinek?

Nem tudom megérteni és nem tudom elfogadni sem. Egyenlőre szobafogság, egy darabig nem engedem sehová, mert elég nagy szabadságot kapnak tőlem, egészen eddig a pontig. Ha visszaélnek vele, akkor fék behúz és tudok én másmilyen is lenni.

Olyan dolog ez, hogy lehet pár év múlva anekdotázgatás közben majd nevetve emlegetjük, hogy emlékszel? de most most van és tudnia kell, nagyon nem helyes amit tett. Ilyenkor érzem azt, a jó példa, az örökös szájtépés ellenére sem tudunk helyettük élni, vannak és lesznek saját döntéseik amikkel már ők számolnak el, amikkel nekik kell együtt élni. A nyomot a következmények hagyják majd bennük ezt pedig nekem is el kell fogadnom, mégha nem is értek egyet és nem ilyen alakulását szeretném a dolgoknak.

Tömény

Biztosan ismeri mindenki azt az élményt, mikor sokféle illatot kipróbál egymás után és rövid idő múlva már nem tudja megkülönböztetni, felfogni, mit is szaglászik éppen, illetve, hogy tetszik-e neki ami az orra előtt van. Így voltam ezzel a Pesti kirándulással. Annyi jó élmény ért, de félek, sokszor már elfáradt az agyam és túltelítődtem. Szeretem a fővárost, bár lehet, ha mindennapi nyomoromat ott kellene megélnem másképp látnám. De mivel csak kirándulási céllal szoktam ott járni, élveztem minden percét. A hideg és az eső meghiúsította a szabadtéri program ötleteinket, de azért nem unatkoztunk. Mivel egyedül is eltájékozódom a belvárosban, kisebb parával, de voltam olyan bátor és magam is elindultam kóborolni. Annyira klassz volt, hogy remélem lesz még ilyen alkalmam, lesz időm, hogy megtegyem.

Ahová már régen el szerettem volna menni, az a WAMP. Vasárnap tesómmal kimentünk a Millenárisra és megnéztük a tervezők és kézművesek munkáit. Jó volt személyesen is látni azokat a dolgokat, amiket eddig csak a blogok felületén nézegettem. Rengetegen voltak, volt olyan stand, ahová csak többedik próbálkozásra tudtunk közel menni. Remélem jó forgalma volt az eladóknak, mert szuper dolgokat láttunk és vásároltunk is.

Kis önhittség

A kezemben tartottam a fényképet, amit ajándékba kaptam a tesóméktól a szülinapomra. Egy közös kép rólunk, régi, abroncsos ruhában, fekete-fehérben. Mint valami régi korabeli kép. Nagyon tetszett. A csajok mosolyognak, én olyan ábrándos képet vágok. Nem kis önhittséggel megszólaltam: - mint egy hervadó szépség... Csak később a teázóban válaszolt rá a kisebbik, míg az itallapot böngésztük: - ez akár egy tea neve is lehetne:)

Március 15.

Itthon telt, és milyen jól:) Kisült a mézes - 1,5 kg lisztből, volt amit összecsokiztam, volt, amire cukrot olvasztottam és diós is készült. Házimunka közben a DVD-ben ment a Harry Potter x-ik része. Azzal szórakoztattam magam, hogy elképzeltem mi lett volna ha a süveg Harry-t mégis a Mardekar-ba ossza, a kérése ellenére. Ezzel elvoltam egy ideig. Ez is azt mutatja, mennyire nyugiban van az agyam.

Aztán elgondolkoztam milyen jó is volna, mint a  Tuti Gimi egyik részében - ha nekem is megmutatná valaki a tetteim következményeit. Ha láthatnám, mikor teszek valamit, vagy éppen ellenkezőleg, nem teszek, akkor mi lesz a dolgok folytatása. Melyik cselekedetemnek van értelme, melyiknek nincs és hová vezetnek? Milyen hatással vagyok azokra, akikkel találkozom, akikkel együtt élek? Fontos-e a létezésünk egyáltalán? A filmben ennek a résznek pont az volt a célja, hogy megmutassa a főszereplőnek - Lucas - hogy milyen fontos volt, mikor a barátai mellé állt, hogy nélküle a barátai és az anyja is sokat szenvedtek volna, a segítsége nélkül mások sorsa lejtőre került volna. Bár lenne legalább egyszer lehetőségünk, hogy belelássunk sorsunk ilyen hátterébe. Biztosan jobb emberek lennénk...

Már mindenki

Szerintem, aki akart erről írni már megtette, aztán vagy elolvastam, vagy nem. Az alkotmányos kérdőívről van szó. Komolytalan megítélése az országunkban lakó értelmes, írni, olvasni tudó rétegnek. Tiszta szájbarágás az egész. A nagyobbik része a kérdéseknek, számomra evidens. A legnyilvánvalóbb, amihez ragaszkodom, mint itt élő magyar, a termőföld és a vízkészlet védelme. Ez a minimum. Ismerem az összes összeesküvés elméletet, ami közszájon(közneten)  kering. Vannak reális veszélyek, amelyek lebecsülése orbitális hiba, minden felelős kormány részéről. Ha figyelembe vesszük országunk kedvező, stabil fekvését, éghajlatát, ivóvízkincsét, akkor a legfőbb védendő dologgá kell nyilvánítani a természeti kincseket, mert csak ezt tudjuk hagyni az utódainkra - feltéve, ha meg tudjuk őrizni tisztaságát. Ehhez a ponthoz tartozik a 6-os rögtön, amivel szeretnénk, hogy az alkotmány vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedék iránt. Hiszen mivel tehetné ezt annál jobban, mint, ha megőrzi élőhelyünk élhetőségét magunknak. Félek, ebben a "mindeneladó" országban lassan abba az időszakba lépünk, hogy felismerjük a pénzt nem lehet megenni.

Ami legjobban felháborított a gyerekszámhoz kötődő szavazás. Egy lehetetlen elképzelés, ami kirekesztő, értelmetlen és felelőtlen. Jellemzően a MAGYAR felül akarja írni a görög demokráciát. Mert, hogy erre is képes lenne. Remélem, tényleg felejtős lesz ez a rész.

Ami pedig természetes, nem értem miért kell pontozgatni. Ugyanis megvannak eredendően azok a dolgok, amik minden alkotmányban benne vannak. A család, a rend, az otthon, a munka, az egészség védelme. Viszont az ezekhez való jog, mindig feltételes. A feltétel pedig, hogy mit képes adni egy társadalom országa lakóinak. Joga van a gyermeknek enni, az anyának a családdal törődni, az apának állásban lenni, de sajnos elég, ha körülnézek, már nem csak a híradóban, a saját környezetemben és látom, hogy a gyerekek éheznek, a szülők munkanélküliek, nem védik az embereket. Láthatunk másokat, akik tesznek, gyűjtenek, építenek, de csak én látom úgy, hogy nem ez lenne a természetes? 

Azért veti a magamfajta a bizalmát a vezetőkbe, mert azt hiszi ért ahhoz amit csinál. Mert okosabbnak gondolom magamnál. Mindig tévedek és nem tudom megszokni. Képmutatás, pazarlás, fennhéjázás, ezek a mi politikusaink. Lehet a mostani döntéseknek olyan fenomenális következményei lesznek, hogy áldani fogjuk érte mostani királyunkat, de már nem hiszek. Sem ebben, sem másban, csak magunkban.

Hosszú, hosszú...

...hétvége. Ránk fért azt hiszem. Persze mindenféle dolgunk van, de a tudat, hogy egész héten szabin leszünk, valahogy feldob. Reggel azon vigyorogtam, hogy ezt az időt biztosan az apám rendelte, mert tegnap este kiírta a fb-ra, hogy nem lájkolja a kerti munkát. A ma reggeli eső pont arra volt elég, hogy ne kelljen a kertbe menni:) Most viszont száz ágra süt a nap. Begyúrtam egy csomó mézest, szabásmintát szeretnék másolni, be kellene festeni a hajam, vasalni valóm is van, újra blogos játékba kezdtem, szóval van mit csinálni.

Ma anyósom főzött, pontosabban sütött, pizzát. Jól bekajáltunk. A férjem 1000-rel készül a FeHoVa-ra - én meg a csavargásra. Van pár bolt ahová régóta el szeretnék menni, és most lesz időm egyedül barangolni. Messzire nem kóválygok el, nem szeretnék eltévedni, de szerencsére elég közel vannak ezek az üzletek egymáshoz, és az útvonal sem teljesen ismeretlen, így remélem minden jól megy majd. Szóval pihenés lesz és nem munkára gondolás. Jó kis tesós beszélgetés, sok sétálás:) Szerdán még elviszem a kicsit az okmányirodába, személyigazolványt és lakcímkártyát csináltatunk, mert Aggtelekre mennek kirándulni és Szlovák részre is át akarnak menni, ezért jobbnak láttam, ha ez is megvan. Aztán szerdán délután indulunk is, mert a standon pakolni kell. Jó sokáig vendégeskedünk a tesóméknál, de biztosan jól megleszünk.

Mert nő

Idemásolom a kommenteket, úgysem téved ide olvasásilag:

"Na de nézzünk egy példát: fél év alkalmazás után a nő elmehet szülési szabadságra, gyesre, ami több év is lehet. Tehát a munkáltató keres munkavállalót. Neki idő, energia és ebből következően pénz, hogy munkavállalót találjon. Amikor valaki huzamosabb időre kiesik a munkából, akkor a cégnek találnia kell valakit a helyettesítésére. Újból felmerülnek a kereséssel kapcsolatos költségek. Mondjuk, hogy talál valakit. A gyesről visszajövő anyukát a cégnek kötelező visszavennie. Igen ám, de hova? Hiszen a helyettesítést megoldotta, nem tud már mit kezdeni az anyukával. Ám kötelező visszavennie. Csodálatos, most már két munkavállalót is fizethet, holott csak egyre volt szüksége.

Ha szerinted ez nem valós kockázat, akkor egyszerűen szemellenzős vagy.

A lényeg: pont nem arról van szó, hogy mi van akkor, amikor a nő ott van. A gond ott merül fel, amikor eltűnik és hogy később kötelező visszavenni a céghez. Ha ezek megtörténnek, akkor az konkrét költségként jelenik meg, ezt ki fizeti meg a cégnek? Senki. Hogyan tud védekezni a cég? Férfit vesz fel, mert az nem fog elmenni szülni (gyesre elvileg elmehet, de ez itthon nem szokás). Vagy csökkenti a nők fizetését, így kompenzálva a várható költségeket.
----------------------------------
De azt meg kéne érteni, hogy nem egy vállalat dolga a demográfiával foglalkozni, erre van az állam. A vállalat egy profitorientált szervezet, mely elsősorban a tulajdonosainak tartozik felelősséggel.
Ha valahol kockázat merül fel, azt valamilyen módon kompenzálni kell. Ha ezt az állam nem teszi meg, akkor megteszi saját maga: extra kockázat mellett kevesebbet fizet.
Ez van, a vállalat egy gazdasági társaság, nem jótékonysági intézmény. Ha te extra tudást tudsz felmutatni a cégnek, nem fogja érdekelni őket, hogy nő vagy. De amíg a tudásod azonos szinten van egy férfivel, akkor vagy a férfit veszik fel a kisebb kockázat miatt, vagy kevesebbet fognak neked fizetni."

Szépen, több mondaton keresztül levezette, hogy a nők csak abból az okból kifolyólag, hogy képesek gyereket szülni, rögtön másodrendűnek számítanak. Szóval csak meddőségi nyilatkozat birtokában érdemes munkát vállalni és dolgozóvá válni. Hát lehet, hogy ide nem illik, de kapja be!

Másik részről állandó lelkiismeretfurdalásban lehet tartani a nőket ezzel a hülyeséggel, hogy nem szülnek, pedig fogy a nemzet és nem lesz adófizetője ennek a szerencsétlen országnak. Szerencsétlen ország, szerencsétlen nőnemű lakói :-/ Állandó kettős mérce, ebben tegyen igazságot valaki.
Persze lehet szankcionálni a gyerekvállalási kedvet, de akkor ne csodálkozzanak, hogy a nők élnek azzal az önrendelkezési jogukkal, hogy nem szülnek, ha nyilvánvaló hátrányba kerülnek. Főleg akkor, ha a gyerekkel egyedül maradnak és pont azért kapnak alacsonyabb bért, mert anyák akartak lenni és bíztak az illúzióban, hogy holtodiglan-holtomiglan, aztán nem tudják eltartani magukat, pont-e miatt a hülye felfogás miatt.

Rokkantnyugdíj

Elvben egyetértek azzal, hogy a rokkantnyugdíjasok számát csökkenteni kell. Mondom, elvben.

Elfogult vagyok a kérdésben, mert anyu nagyon korán rokkantnyugdíjas lett, egészen fiatalon. Először a gerince miatt. Két gerincsérvműtét után - az elsőt addig halogatta, hogy majdnem lebénult - nem tudott annyit dolgozni, mint azelőtt. Utána rengeteg gyógyszert szedett, orvosi rendelésre természetesen. Később határozottan állította, hogy azok a tabletták okozták a keringési és szíves problémáit. A szívműtét után 100%-os rokkant lett. Csak az tudja min megy át egy beteg ember, orvostól orvosig járva, aki személyesen végigaszisztálja a folyamatot, a kórházban töltött hosszú heteket, bizottsági vizsgálatokat, kontrollokat, mindig félve, mit találnak megint?

Ugyanakkor mindenkinek - nekem is - van az ismeretségi körömben olyan, aki némi pénzzel és az ajánlott orvos nevével felszerelkezve, egyszerűen megveszi a jogosultságot a rokkantosításra. Mondjuk idegi alapon, mert az olyan jól hangzik. Tud mellette vállalni még legálisan is valami munkát, de feketén - ha tényleg kamu az egész - akár teljes idejűt is. A nyugdíj összege mindig ott lesz neki, mint biztosíték, ha történne valami és mégsem lenne folyamatosan munka. Lehet venni rokkant igazolványt a parkoláshoz és el lehet adni a közgyógyellátással kapott gyógyszereket áron alul a szomszédoknak. Ez bizony a valódi betegekre elég rossz fényt vet és tejesen elferdíti a róluk alkotott képet. Félő, hogy a szigorítások miatt néhány valóban beteg ember is kiesik az ellátottak köréből.

És miféle munkaerőpiacra szándékozik a vezetés kilökdösni az embereket? Olyanra, ahol jól képzett, fiatal, makk egészséges emberek állnak az ajtók előtt munkára várva. Valaki, aki már 2-3 éve nem dolgozott, bele is törődött, hogy már így fog élni, nem képezte magát, informatikához, nyelvhez nem ért azzal mi lesz? És aki már 10 éve él így és 50, 60 éves? Ki állapítja meg, hogy képes-e az illető 8 órát ülni, vagy állni a munkahelyén. Ki választ egy - még ha minimálisan is - de sérült embert, akinek nem 8, hanem 10 órát kellene dolgoznia - a mai munkáltatói felfogás alapján?

Egyetértek, hogy vizsgálják felül a rokkantak elbírálását, szigorítsanak és legyen változás. Ha javulna a műtétek utáni rehabilitáció, sok beteg, rövid idő után visszatérhetne a régi életébe és a betegsége, csak rossz emlék lenne. Manapság a pihenésre, a rehabilitációra sok idő és pénz kellene, arra pedig, pláne egy beteg embernek, aki hosszabb időre kiesik a munkából, nincs lehetősége.

Éljünk egészségesen, táplálkozzunk bio módon, értékes táplálékot magunkhoz véve, sportoljunk... Szép kis utópia. Mi még fiatalok vagyunk, mégis, ha belegondolok a napi életvitelünkbe mást sem látok csak rohanást. Márpedig szerintem a legtöbb betegségnek az alapja ez. A stressz. Képtelenek vagyunk megnyugodni, képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. Tavaly 11 napot voltam szabadságon, ebből hat napon lázas beteg voltam. Ennyit a pihenésről, ezt csak példaként írtam le. Sokszor, ha tünetekkel megy az ember a dokihoz, utána kivizsgálás és csak a vállát vonogatja a leleteket nézve. Minden rendben van, vérkép, tükrözés, ultrahang, mind negatív. És tanácstalanul széttárja a karját.

Na jól elkanyarodtam a témától, csak ezzel a betegség-betegségtudatosság témával kapcsolatban olyan sokminden van a fejemben, így egy kicsit összekavartam a dolgokat:)

Nagy durranás

Tegnap volt a takarítónénink utolsó munkanapja. Bár a búcsúztató majd valamikor májusban lesz, megleptük egy csokor virággal. 4 óra után gyülekeztünk a titkárságon, mikor ő is megérkezett. Ránk nézett és elkezdte mondani, hogy hangosan beszéljünk, mert baleset érte. Takarított otthon és a kezébe akadt a riasztópisztolyuk. Szórakozottan meghúzta a ravaszt és elsült. Nem tudta, hogy meg van töltve a fegyver és a zárt térben szólt akkorát, hogy teljesen megsüketült tőle, mire beért legalább már csillagokat nem látott, mert az ijedségtől majdnem elájult. Azt mondta úgy hall minket, mintha héliumot szívtunk volna és legalább 10 m-ről beszélnénk hozzá. Elmesélte mindezt olyan mókás arccal, hogy dőltünk a nevetéstől. Ilyen egy nyugdíjkezdést! Remélem szerencsét hoz neki és ennél nagyobb háztartási baleset nem fogja érni a közeljövőben:)