2011. március 28., hétfő

Sűrű volt


Összejöttünk megint, teljes volt a létszám. Volt némi kavar a torta és  műsorrend körül, de végül minden jól sült el. Ez mégis csak egy kötetlen családi esemény volt és nem egy hivatalos találkozó:) Szóval megtettünk mindent, hogy apánk 60. születésnapja jól sikerüljön. Ő ugyanígy, át is rendezte miattunk a házat. Jókat ettünk, ittunk, mindenből kicsit többet a kelleténél. A férjem tudott egy szuper fényképezőgépet szerezni, ő fotózott. Csak később vettem észre, majdnem csupa portrét csinált. Meglátszik, hogy egyébként nem ő foglalkozik az ilyesmivel, de akkor már késő volt. Szerencsére több géppel fényképeztünk, így azért születtek jobb beállítások is. Úgy csomagoltam be az ajándékot, hogy dobozba dobozt. Két estém ment rá, de megérte:) Évek óta nem volt karórája és bár kicsit bizonytalan voltam a választásunkban, tényleg örült neki és vésettünk a hátuljába szöveget, ami megmarad akkor is, ha nem használja állandóan.

Vasárnap elmaradt Sándor-József-Benedeket ünnepeltünk. A sógornőm nem volt itthon, így kicsit nyugisabb volt a légkör, de a gyerekek azért hozták a formájukat. Ebéd után a Los Angeles-ben és Hawaii-n készült fényképeiket nézegettük. Csodás helyeken jártak, elmentek a Universal Stúdió parkjába és egész nap a díszletek közt barangoltak. Egy csomó híres film forgatási helyén jártak, hatalmas kék háttérről, élő kaszkadőr show-ról, klassz díszletekről hozott fotókat. Elmentek Pearl Harbour-ba, megnézték az emlékhelyet, amely a mai napig 500 katona sírja a USS Arizona. Gyönyörű az óceán ott, igazi vad és erős, több méter magas hullámokkal, fantasztikus naplementével. 
Akkor már nagyon fáradtak voltunk, hazabattyogtunk és aludtunk majdnem estig. Most ez az óraállítás elég rosszkor jött, tudtam volna még aludni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."