Hibát hibára

Pedig annyira megbízom bennük. És biztos, hogy évente bebizonyítják, rosszul teszem. 

Hiba azt feltételezni, hogy 18 évesen felnőtt és felelősségteljes. Hiba, hogy magamból indulok ki, mert bár én nevelem, de nem én vagyok.

Szóval a múlt héten elutaztunk 4 napra, 2 hétköznap, 2 nap hétvége. Volt már ilyen máskor is. A lányok félig otthon, félig a mamánál, minden nap chat és telefon mindenkivel. Erre tegnap megtudtam, hogy a nagyobbik csütörtökön elment orvoshoz és kiíratta magát. Otthon volt. Nem tudta a butája, vagy elfelejtette, hogy kis faluban élünk - hiába város - és úgyis mindent megtudok. Főleg a sumákolást. Kurva pipa voltam, nehezen türtőztettem magam. Igazából ez előfordul mindenkivel, hogy elfárad, elege van, vagy csak lógni akar, de a mód, ahogy csinálta, az dühít igazán. Hol van itt a felelősség? Hogy lehet így számítani rá? Milyen példát mutat a kicsinek?

Nem tudom megérteni és nem tudom elfogadni sem. Egyenlőre szobafogság, egy darabig nem engedem sehová, mert elég nagy szabadságot kapnak tőlem, egészen eddig a pontig. Ha visszaélnek vele, akkor fék behúz és tudok én másmilyen is lenni.

Olyan dolog ez, hogy lehet pár év múlva anekdotázgatás közben majd nevetve emlegetjük, hogy emlékszel? de most most van és tudnia kell, nagyon nem helyes amit tett. Ilyenkor érzem azt, a jó példa, az örökös szájtépés ellenére sem tudunk helyettük élni, vannak és lesznek saját döntéseik amikkel már ők számolnak el, amikkel nekik kell együtt élni. A nyomot a következmények hagyják majd bennük ezt pedig nekem is el kell fogadnom, mégha nem is értek egyet és nem ilyen alakulását szeretném a dolgoknak.