ESFJ - Gondolkodók, gondviselők

Lágy szívű, öntudatos, igazi csapatjátékos. Környezetével egyensúlyra törekszik. Szeret másokkal együtt dolgozni, és igyekszik betartani a határidőket. Hűséges, és ad a részletekre. Észreveszi az emberek mindennapi igényeit, és megpróbálja azokat kielégíteni. Szereti, ha elismerik a jelleméért, és ha értékelik munkáját.

Ezt mondja ez a cuki kis teszt. Nos, lehet hogy néhány gombot félrenyomtam, momentán nem érzem magam ennyire érzelmesnek:P

Annyit

Annyit azért nem változtam, nem lettem lázadó, bár a mai tüntetésre szívesen elmennék - ha nem laknék a világvégén. Inkább csak van véleményem dolgokról és kerestem egy fórumot ahol érvényt szerezhetek ezeknek. Illetve kicsit soknak találtam a bezárkózásomat. Nem helyes ha azt gondolom, ha nem veszek tudomást arról mi történik a világban, akkor az rám nem lesz hatással. Ha csak kreatívkodok és varrok, munkába járok, akkor majd szép csendesen elfolydogál az élet. Ez felelőtlenség. De kellett idő, hogy rájöjjek erre, illetve egy közeg ami ráébresztett erre. Remélem találok majd magamhoz hasonló gondolkozásúakat és tudunk majd tenni néhány hasznos dolgot itt, ebben a kisvárosban.

Fészről

Emlékeim félelmetesen maiak

Kellett pár nap mire leülepedtek bennem a gondolatok.

Ültem az október 23-ai ünnepségen és néztem azokat az ügyes gyerekeket, ahogy előadták az ünnepi műsort. Jó volt :) Mégis felötlött bennem néhány régi kép a saját fiatalságomból. Ott álltam én is ahol ők. Ott álltam a művelődési házban, szemben iskolatársaimmal, szülőkkel, tanárokkal, talpig úttörőegyenruhában, mint rajtitkár és főénekkaros és egy orosz dalt énekeltem egy idegen ország ünnepén. Igen, az 1917-es októberi orosz forradalom ünnepén, amit itt november 7-én tartottunk (hála a két féle naptárnak). És utána eszembe jutott egy másik októberi ünnep, néhány évvel később 1989-ben gimnazistaként, matrózblúzban hallgattam végig, hogy a gimnáziumunk igazgatója nem tart ünnepi beszédet az első '56-os megemlékezésen és a köztársaság kikiáltása sem érdekli, mert ő nem asszisztál egy ellenforradalmi cselekmény dicsőítéséhez. Ettől függetlenül az ünnepséget megtartották más tanárok és azután is minden évben, az oroszok pedig két évvel később végképp kivonultak az országból. És most mi történik? Újra a spájzban vannak, vagy legalább is Paks oldalában.

Ha elég sokáig élünk, megérhetjük, hogy minden amit tanultunk és minden amit tanítottak nekünk, egyik napról a másikra eltűnik, semmivé válik és mielőtt ez megtörténik még jól be is sározzák, nehogy elfelejtsük, hogy amiben éltünk, amit jónak hittünk - hiszen olyan emberek mondták ezeket, akikben bíztunk - feleslegesen fájdalmasnak tűnjön és még szégyenkezzünk is miatta. Azon tűnődtem, ezek a gyerekek hányszor élik majd ezt át? És én hányszor fogom még?

Ne csodálkozzon hát senki, ha elhúzódunk a hatalomtól, ha eleve gyanakvóan nézünk rá, ha kérdéseink vannak és azokra válaszokat várunk.

Egy évvel később

Öregszem, elmúltam 40. Vagy mindig is ennyi voltam?

Ez most úgy jött fel, hogy facebook-on valaki megosztotta a szülinapi képemet, erre az ismerősök elkezdtek köszöntgetni, nem nézték meg, hogy márciusi képhez írnak. Mondtam nekik, nem aktuális, de hirtelen annyian lettek, hogy már nem is lehet látni a hozzászólásomat. Hagyom hát, köszöntsenek:)

Egy újabb útra léptem, elindultam a helyi választásokon. Harminc képviselőjelöltből elég jó szavazati aránnyal beválasztottak a testületbe. Olyanokkal dolgozom együtt, akik szüleim lehetnének, akiknek sokáig csókolomot köszöntem és akik tanítottak suliban. Furcsa, hogy elismernek, furcsa a bizalom.