A szoknya és én

Suli után egyedül maradtam és a busz indulásáig volt még majdnem egy órám. Nézelődtem és egyszer csak megláttam azt a bizonyos szoknyát. A vonzalom érzése erős volt, bár értelme semmi. Megmagyarázhatatlan volt az indíttatás, hogy miért pont ez a cigánylányos stílusú ruhadarab kívánkozik hozzám. Mikor leemeltem a vállfával, láttam, hogy pont méret, de megadtam a sorsnak a lehetőséget, hogy megkíméljen a pénzkiadástól. Nem akart. Pontosan úgy és ott állt jól, ahol kellett.

Farmerkék és tiritarka anyagcsíkok vannak egymáshoz varrva, beráncolva szélesen. Ha a csípőmre tolom, majd a bokámig ér, viszont felhúzhatom a hónom alá és akkor meg nyári ruhává avanzsál és még megkötő is van rajta, tehát nyakbakötősen lehet hordani. Könnyű és táncolós anyagból van. Persze most megint olyan hideg van, hogy csak nézegethetem szegényt.

Körülnéztem még, hátha kapok hozzá valami rózsaszínes, vagy sárgás felsőt, de amit találtam, mind feliratos volt, pl: Touch me! - Ez már nem igazán nekem való:)

Szótlan este

-Úgyis kettesben leszünk, majd főzök valamit.

Még jó, hogy nem tud kevés húst venni, mert heten ültük körül az asztalt szombaton este. A nagy is itthon volt + a kicsinek három barátnője. Tárcsán sütött mustáros hagymás csirkét és zöldségeket. Rozét ittunk, a lányok kólát. Hülyéskedtünk. Aztán a csajok elpályáztak és tényleg kettesben maradtunk. Szerettem volna, ha beszél és kimond legalább egy valamit abból, ami a fejében forgott. Próbáltam csacsogni hátha rá tudom venni, hogy beszéljen, de nem szólalt meg, hát feladtam. Távolinak éreztem, így inkább csendesen elkezdtem összepakolni.

Anyák napja

Tudják, hogy nem szeretem. Megvisel. Jó gyerekeim vannak, bármelyik napra rámondhatnám, hogy anyák napja van. Egy posztról viszont eszembe jutott, hogy mit adnék tanácsul a lányoknak útravalóul? Vehetném egyszerűre a figurát és mondhatnám, mint egyszeri kolléganőm Ica néni, hogy: csak arra vigyázz, reggel ne köpjön szembe a tükör.

Tud valamit az öreglány:)

És persze, mint mindent ezt is lehet bonyolultabban, ugyanakkor nem érdemes nagyon belemászni, mert akarhat az ember jót a gyerekeinek, de ez a jó csak az én szemszögemből az. Megvan a személyes életutuk, amit meg lehet támogatni példamutatással, neveléssel, a biztonság biztosításával kisebb korukban. Eléjük kell tenni pár jólirányzott és következetes elvárást, melléjük pedig egy jó nagy adag szeretetet. Ez lesz az alap.

Honnan tudod, hogy jól csináltad? Hát, például 18 évesen nem azt tűzi ki életcélnak, hogy megnyeri a ValóVilágot, vagy az ÉdenHotelt.

Én is csak emberből

Megnéztem az Indexen egy rövid riportot. Neves Budapesti gimnázium végzőseit kérdezték a terveikről. Már az érettségizők harmadát külföldi főiskolákra vették fel. Nem akarnak itt élni. - ez most csak úgy eszembe jutott.

Sok politikai történésről lehetne írni, de annyira gyorsan változik a világ, hogy felesleges kétszer leírni ugyanazt a dolgot. Elég ha megteszi a Vastagbőr.

Olyan egyszerű lenne úgy élni, hogy mindig a külső eseményeket és embereket okoljuk. Boldogtalanságunkért, fájdalmainkért lehetne okolni a kormányt, a válságot. Utálhatnánk a férjünket, a szüleinket, mert nehezen bírkózunk meg a változásokkal, főleg, ha azok rosszak.

Sok emésztő változás van megint az életemben és annyira jó volna egy bűnbak. Mondjuk egy olyan, amin nap mint nap leverhetném a sikertelenségem, a tehetetlenségem. De nincs, és nem is lenne igazságos. Túl vagyok a mérgelődésen, a síráson és elhalasztottam a döntést, mert nem akartam elhamarkodni. Még reménykedek. Lehet úgy járok majd, mint a kikapós menyecske férje és úgy döntök jobb a rosszal, mint a rossz nélkül.

Viszont nem bírom sokáig, ha valaminek nincs értelme. Ha felteszem azt a kérdést: miért? és nem tudok rá 1 db érdemben kielégítő választ hónapokig. Akkor mi legyen?

Akartam ezt az állást, akkor mindennél jobban és olyan jó volt az elején. Gyalázatos lenne feladni. És mégis benne van a pakliban, mert még egy ilyen zárást, mint ez volt nem bírnék ki.

Humán erő

Oly szép tétel: humánerőforrás gazdálkodás.

Nem is tudom hanyadjára tanulom ezt. Mindig az volt a véleményem, hogy a vezetőknek - függetlenül, hogy vállalkozó, vagy közig. két-három évente el kellene menniük egy-egy ilyen továbbképzésre, hogy eszükbe jusson miért is van ott az a fránya dolgozó a munkahelyen azon kívül, hogy nekik még több gondot okozzanak. Persze a legtöbbnek falra hányt borsó, de azért van ezeknek a dolgoknak tanulsága is. Például ennek okán akár meg is írhatnám ezt a munkahelyi mizériás posztot.

Azt, hogy miért dolgozom valahol, és/vagy miért jövök el, mindig két dolog befolyásolja. Az egyik racionális oldalról közelíti meg a szitut, a másik az érzelmi oldal.

A mostani esetben nagy gáz van. Múlt ősszel kezdődött, mikor az akkori főnökasszonyom párja kiment Németországba dolgozni. Mivel nagy a szerelem és szoros a kötődés, elég nehezen bírta nélküle. Észrevettük, hogy kerül minket és nem dolgozik valami nagy lelkesedéssel. Ment volna szabadság ideje alatt látogatóba utána, de a nagyfőnök nem engedte. Erre felmondott és kénytelenek volt kiadni neki több, mint két és fél hónapnyi szabadságot egyben. Tehát, már tudta, hogy elmegy, nem foglalkozott semmivel, a saját vizsgáit fejezte be éppen és készült a kiútra. Én már akkor azt mondtam, hogy ott fog már munkát keresni. Egész decemberben és januárban magunk voltunk. Csináltuk a dolgunkat ahogy tudtuk, próbáltam helyettesíteni a csajt ahogy telt tőlem, segíteni a többieket, hogy el tudjanak az ünnepek előtt menni pár nap szabira. Januárban ugyanígy végig és senki meg nem kérdezte, hogy hogy haladunk a munkával, kell e segítség?

Február elsején kezdett az új kisfőnök. Megállapította, hogy mi tavaly nem csináltunk semmit, de majd akkor ővele fogunk. Kiadott egy csomó olyan munkát, amit azelőtt a régi főnök teljesen egyedül csinált és mondtuk, hogy bár meg tudjuk csinálni, de még ilyesmi nem volt a kezünkbe soha. Mégsem ellenőrzött le semmit, amit a kezébe kapott ezekből. Csak mikor az egyezőségeknek kellett volna kijönni akkor szentségelt, hogy nem jó. Hetekig csináltuk a zárást éjjel, nappal, hétvégén, közben a munkánkkal, a könyveléssel nem haladtunk és azóta sem haladunk.

Neki a főnökség abból áll, hogy megbeszélésről megbeszélésre jár, reprezentál és mindenkinek panaszkodik.

Több, mint két hete történt az a bizonyos megbeszélés köztem és a főnök között és hónap végén, ha nem változik a szitu, újra be fogok menni. Nem vagyok az főnökhözjárogatós típus amúgy, de megkaptuk azt a szemrehányást, ha láttuk, hogy a régi kisfőnök nem teszi a dolgát miért nem szóltunk?

 Képtelen vagyok ekkora összevisszaságban dolgozni, ahol kérdezek valamit de nem kapok választ, ahol napi 9-10 órát dolgozom mégsincs látszatja. Május közepe van, és a februárt könyvelem. Rögtön itt lesz június, a félévi zárás és nem fogok tudni behozni ekkora lemaradást egyedül. A vállamon ott a felelősség, dolgozzak pontosan akár 10 perc alatt is, nyakamon a kincstár és a számvevőszék meg a NAV. És mindezt csinálom 88 e ft-ért.

Az érzelmi oldala pedig az, h ez a nő uszítgat minket egymás ellen, egymás háta mögött. Mi elég jó kis összeszokott csapat vagyunk hárman, elég jól ismerjük egymást, eddig nem tudott kifogni rajtunk, de folyamatosan próbálkozik. Úgy gondolja: oszd meg és uralkodj. Nos, mi meg nem úgy gondoljuk!

Analitikusnak jelentkeztem ide és annak is vettek fel. Ahhoz értek, abban van tapasztalatom. Most meg szemrehányást kapok mert nem tudom kivenni valaki vakbelét?! Mert már idáig fajult a dolog.

Az egy másik dolog, hogy sokminden főkönyvi munkát is meg tudok csinálni, de nem tartozik bele a munkakörömbe és nem fér bele a munkaidőmbe. Az meg tényleg nonszensz, hogy az intézmények sok gondjukkal engem hívnak, mert mástól csak ingerült elutasítást, vagy semmilyen választ nem kapnak.

Még van benn 1 nap tavalyi szabim, az ideiből meg vagy 35, és itt van május közepe. Semmi remény arra, hogy szabadságra tudjak jönni, pedig nagy szükségem lenne rá.

Nem azért vállaltam családot annak idején, hogy azt hajtogassam itthon, hogy nem érek rá, nem tudok elmenni stb. Több helyen is dolgoztam már és mindenhol sok munka volt, túlóra is rendesen, de ami itt van az felülmúlja a legbunkóbb, kőkorszaki gondolkodású vállalkozónál töltött időt is.

Még csinálom. Meglátom hová alakul a helyzet. Ez is az út része, amit be kell járnom és valami fontosat kell tanulnom. Például hátha rájövök, hogy miért romlanak el a dolgok mindenhol egy év után?

Ballagás

Nagyobbikom elballagott és túl van az írásbeli érettségin. Megkapta rég vágyott laptop-ját és azóta elválaszthatatlanok ő meg a gép. Mit ne mondjak, jó kis gép...:)

Azért nem múlt el az esemény balhé nélkül. A férjem nagybátyja fennhangon sértegette a nagymamámat. Érthetetlen és utálatos dolog volt tőle, hogy a mi házunkban az én rokonomnak olyanokat mondott... szóval olyat, amit nálunk még legnagyobb haragunkban sem mondunk, pláne nem egy idős embernek. Anyósom is csitította, de nehezen vette észre magát. Persze rengeteg pia volt benne, de ez nem mentesíti, az alól amit csinált. Nem akartam balhét. Mikor mama ment el bocsánatot kértem tőle a viselkedése miatt, ő azt mondta nem haragszik és látja, hogy sokat ivott.

Aput viszont nem hagyta nyugodni a dolog, de én csak másnap délelőtt tudtam meg, hogy elment a nagybácsihoz és rá akarta venni, kérjen mamától bocsánatot. Szó szót követett, összevitatkoztak.

Meglepődtem. Apu nem az a balhézós fajta, aki leáll vitatkozni, míg a másikról köztudott, hogy kocsmai komákon szocializálódott. Azt előre eltervezte, hogy a telefonjával felveszi a beszélgetést, őrá ne mondja senki, hogy csúnyát mondott vola, vagy ő sértegette volna. Teljesen igaza volt, mert asszem a másiktól minden kitelik. Próbálta megvezetni a férjemet és a sógoromat is mikor elmesélte nekik, hogy apu elment hozzá, de rossz lóra tett, mert én ott ültem végig és mindent hallottam, a fiúk meg az asztal túlsó végén voltak, így előadtam az én verziómat és szavahihetőbbnek tűnhetek azért egy félrészeg embernél.

Örültem kicsit, hogy ő volt az egyetlen tökös a családban, aki megmondta a magáét, még ha potyára is csinálta. Annyi szemétség szárad már a lelkén, amit idegenek és a család ellen is elkövetett.

Sokszor megbántam már, hogy akkor, amikor engem is bele akart keverni a disznóságaiba és ott állt egy lépésnyire tőlem nem vágtam szájba a kezembe lévő csíkszedővel, amiért anyósom küldött ki a műhelybe, mert disznóvágás vége felé ki kellett szedni a hurkát az abaléből. 15 éve volt, de ha eszembe jut még mindig van a dolognak egy keserű utóíze.

Vasárnap délután

Délután palacsintát sütöttem, talán 30 db volt. Bodzavirágot kevertem a bekavart tésztába és úgy sült ki, mézzel ettük. Finom illata volt és gyorsan, még melegen befaltuk.

Szeretem az ilyen nyugis délutánokat, és úgy egyáltalán az a jó, ha egy családban 4 kiscica születése a legnagyobb esemény:)

Ritka jó

A tanárnő nagyon szimpatikus volt. Egy ötvenes, tanárnak látszó asszony. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tipikusan tanárnénis külsejű, rövid hajú, szemüveges, seszínű blúzban. Nagyon műveltnek látszott és tájékozottnak. Rengeteg példával támasztotta alá a mondandóját és érdekes volt az előadása.

Átlag, vagy mi

Azt mondta a tanárnő: "- Aki tanult már statisztikát az tudja mi az átlag. Akár itt a csoportból is lehetne átlagot számítani, különböző adataik alapján. Például a testmagasság, vagy a súlyuk alapján. Mindenki bemondja a sajátját és elosszuk a létszámmal."

Csak vigyorogtam magam elé. Elnézve a csoport összetételét - négy kivétellel nők - ez csak akkor működne, ha le is mérnénk mindenkit, mert bemondás alapján átlagolni lehet, de ilyen körülmények között azt becslésnek hívják:)

Újra suli

És nem egyedül, hanem a kolléganőmmel. Szeptemberben iratkoztam be és novemberben kértem halasztást, mikor pár pénteki és szombati előadás után kiderült nem fogok tudni bejárni órára. Népszámlálás, szalagavatós ruhavarrás, főnöktelenség. Rendesek voltak, azt mondta a tanfolyamszervező, hogy majd a tavaszi csoporthoz becsatlakozok, nem lesz semmi következménye. 

Most meg annyit macerálták Lindát, hogy eljött ő is. Ketten könnyebb lesz, de ez valószínű rajta többet fog segíteni, mert már kérte is, hogy a jövő szombaton jegyzeteljek helyette, neki mást dolga lesz.

Írnék én

Ma beszéltem a tesómmal. Azt mondta olvasni akart, de nem írtam. Tényleg nem. Pedig van sok gondolatom, csak nem jutok el az írásig és sok mindent kéne tennem, de nem jutok el a cselekvésig.

Maci

Idetettem ezt a macit. Ha napközben lekonyulok, hát idenézek és ettől a plüsspuszis szőrmóktól kicsit mindig jobb kedvem lesz.

Nekem

Nekem nyár:) Remélem kitart a hétvégéig, mert jön a nagyobb ballagása. Több, mint 20 vendég és szeretnék kintre teríteni.

Ma megküzdöttem a trombitafolyondárral, mint minden évben. Én győztem, de sikerült jól összekarmolnia, majd sziszegek a zuhany alatt.

Nem mindennapi

Napok óta beteg voltam, jövőmenő lázzal, köhögéssel+ami kell. - Csütörtökön be se gyere! - hangzott a parancs. Aztán, de gyere be, de délben húzzál el! 2 órakor sikerült is hazaindulnom. Másnap reggel azzal kezdték a csajok, hogy visszamondtak egy elég furcsa megjegyzést az új kisfőnök részéről. Na, akkor döntöttem úgy, hogy bemegyek a nagyfőnökhöz és elbeszélgetünk kicsit. Besurrantam és mondtam neki, hogy magánügyben szánjon rám pár percet. Majd egy órát ültem benn. Rendes volt, meghallgatott. Mondókám lényegét a megváltozott munkahelyi környezet és stílus adta. Konkrétan, eddig a lehülyézés nem szerepelt az etikettben és kifejeztem reményemet, hogy ezután sem fog.

Talán volt értelme. Talán lesz valami foganatja, visszhangja, vagy valami.

Azért mentem be, mert már hónapok óta meg kellett volna tennem és az sem érdekelt, ha balhé lesz, vagy kirúgnak. Most már ismeri az álláspontom és tudja mire számíthat. Holnap mindannyian be leszünk hívva, de ott már nem igazán akarom előadni magam, csak ha nagyon elmennek a dolgok rossz irányba.

Vagy akkor inkább felmondok.