Humán erő

Oly szép tétel: humánerőforrás gazdálkodás.

Nem is tudom hanyadjára tanulom ezt. Mindig az volt a véleményem, hogy a vezetőknek - függetlenül, hogy vállalkozó, vagy közig. két-három évente el kellene menniük egy-egy ilyen továbbképzésre, hogy eszükbe jusson miért is van ott az a fránya dolgozó a munkahelyen azon kívül, hogy nekik még több gondot okozzanak. Persze a legtöbbnek falra hányt borsó, de azért van ezeknek a dolgoknak tanulsága is. Például ennek okán akár meg is írhatnám ezt a munkahelyi mizériás posztot.

Azt, hogy miért dolgozom valahol, és/vagy miért jövök el, mindig két dolog befolyásolja. Az egyik racionális oldalról közelíti meg a szitut, a másik az érzelmi oldal.

A mostani esetben nagy gáz van. Múlt ősszel kezdődött, mikor az akkori főnökasszonyom párja kiment Németországba dolgozni. Mivel nagy a szerelem és szoros a kötődés, elég nehezen bírta nélküle. Észrevettük, hogy kerül minket és nem dolgozik valami nagy lelkesedéssel. Ment volna szabadság ideje alatt látogatóba utána, de a nagyfőnök nem engedte. Erre felmondott és kénytelenek volt kiadni neki több, mint két és fél hónapnyi szabadságot egyben. Tehát, már tudta, hogy elmegy, nem foglalkozott semmivel, a saját vizsgáit fejezte be éppen és készült a kiútra. Én már akkor azt mondtam, hogy ott fog már munkát keresni. Egész decemberben és januárban magunk voltunk. Csináltuk a dolgunkat ahogy tudtuk, próbáltam helyettesíteni a csajt ahogy telt tőlem, segíteni a többieket, hogy el tudjanak az ünnepek előtt menni pár nap szabira. Januárban ugyanígy végig és senki meg nem kérdezte, hogy hogy haladunk a munkával, kell e segítség?

Február elsején kezdett az új kisfőnök. Megállapította, hogy mi tavaly nem csináltunk semmit, de majd akkor ővele fogunk. Kiadott egy csomó olyan munkát, amit azelőtt a régi főnök teljesen egyedül csinált és mondtuk, hogy bár meg tudjuk csinálni, de még ilyesmi nem volt a kezünkbe soha. Mégsem ellenőrzött le semmit, amit a kezébe kapott ezekből. Csak mikor az egyezőségeknek kellett volna kijönni akkor szentségelt, hogy nem jó. Hetekig csináltuk a zárást éjjel, nappal, hétvégén, közben a munkánkkal, a könyveléssel nem haladtunk és azóta sem haladunk.

Neki a főnökség abból áll, hogy megbeszélésről megbeszélésre jár, reprezentál és mindenkinek panaszkodik.

Több, mint két hete történt az a bizonyos megbeszélés köztem és a főnök között és hónap végén, ha nem változik a szitu, újra be fogok menni. Nem vagyok az főnökhözjárogatós típus amúgy, de megkaptuk azt a szemrehányást, ha láttuk, hogy a régi kisfőnök nem teszi a dolgát miért nem szóltunk?

 Képtelen vagyok ekkora összevisszaságban dolgozni, ahol kérdezek valamit de nem kapok választ, ahol napi 9-10 órát dolgozom mégsincs látszatja. Május közepe van, és a februárt könyvelem. Rögtön itt lesz június, a félévi zárás és nem fogok tudni behozni ekkora lemaradást egyedül. A vállamon ott a felelősség, dolgozzak pontosan akár 10 perc alatt is, nyakamon a kincstár és a számvevőszék meg a NAV. És mindezt csinálom 88 e ft-ért.

Az érzelmi oldala pedig az, h ez a nő uszítgat minket egymás ellen, egymás háta mögött. Mi elég jó kis összeszokott csapat vagyunk hárman, elég jól ismerjük egymást, eddig nem tudott kifogni rajtunk, de folyamatosan próbálkozik. Úgy gondolja: oszd meg és uralkodj. Nos, mi meg nem úgy gondoljuk!

Analitikusnak jelentkeztem ide és annak is vettek fel. Ahhoz értek, abban van tapasztalatom. Most meg szemrehányást kapok mert nem tudom kivenni valaki vakbelét?! Mert már idáig fajult a dolog.

Az egy másik dolog, hogy sokminden főkönyvi munkát is meg tudok csinálni, de nem tartozik bele a munkakörömbe és nem fér bele a munkaidőmbe. Az meg tényleg nonszensz, hogy az intézmények sok gondjukkal engem hívnak, mert mástól csak ingerült elutasítást, vagy semmilyen választ nem kapnak.

Még van benn 1 nap tavalyi szabim, az ideiből meg vagy 35, és itt van május közepe. Semmi remény arra, hogy szabadságra tudjak jönni, pedig nagy szükségem lenne rá.

Nem azért vállaltam családot annak idején, hogy azt hajtogassam itthon, hogy nem érek rá, nem tudok elmenni stb. Több helyen is dolgoztam már és mindenhol sok munka volt, túlóra is rendesen, de ami itt van az felülmúlja a legbunkóbb, kőkorszaki gondolkodású vállalkozónál töltött időt is.

Még csinálom. Meglátom hová alakul a helyzet. Ez is az út része, amit be kell járnom és valami fontosat kell tanulnom. Például hátha rájövök, hogy miért romlanak el a dolgok mindenhol egy év után?