Ezt sokáig fogalmaztam

A nagyanyámhoz - az apám édesanyjához - járunk hímezni tanulni, a kisebbik kistestvérem meg én. Ez a riselős hímzés, amit régi típusú, lábbal hajtós gépen csinálnak.

Nem volt könnyű döntés.

Szóval a mama egy elég egyedi asszony, aki rettenetesen akaratos, önfejű, de emellett nagyon kreatív. Gyönyörűen kézimunkázik és verseket ír. Hosszú évekig kerültem. Csak akkor mentem a közelébe, ha muszáj volt. Miért is? Mert nem tudtam kezelni a konfliktust, amit mindig éreztem köztünk feszülni. Soha szóban nem hangzott el köztünk ez a tény, de ott lógott a levegőben és a maradványai mindig is meglesznek, mert egyikünk sem tökéletes.

Gyerekkorunkban sokat voltunk náluk. Velük is laktunk, mert mikor anyu beteg volt, egyszerűen átköltöztettek minket hozzájuk, mert úgy egyszerűbb volt(nekik). Mama lelkiismeretesen ellátott minket. Tiszta ruha, cipő, finom kaják, leckénk rendben, hajuk szigorúan két coffba fonva minden reggel. De azt hiszem sosem bocsátjuk meg neki, hogy nem szeretett minket. Sem minket, se az anyánkat. És ezt az utóbbit évek óta az orrunk alá dörgöli, persze csak átvitt értelemben, anyu halála óta is. Mert mi mást jelenthetne, ha valakinek 40 év után is csak a hibái jutnak az eszébe? Sokáig tartott, mire képes voltam úgy gondolni erre, hogy ő ilyen és soha nem fog megváltozni. És ő így szeret. Úgy van vele, ha valakivel szemben fizikailag teljesíti a kötelezettségét, azzal a szeretetét fejezi ki, és minden el van rendezve. Ezért méricskél állandóan, pénzben, kinek mit adott és mennyiért, és kire mit hagy majd, ha meghal. Úgy védtem ki ilyenkor, hogy ne legyek mérges és ne fájjon, hogy feldíszítettem magamban a mondatott: " Szerettem az anyámat." - és ez, mint egy pajzs állt közénk és szépen elirányított minden rámszögezett szemrehányást.

83 éves. A korral járó egészségügyi problémák most kezdik elérni. Romlik a látása, koordinációs zavarai vannak, ugrál a vérnyomása. Mostanában többet találkoztunk és mindig mondta, hogy úgy fog meghalni, hogy a családban senki sem tanulja el tőle a hímzés technikáját. A kicsivel van bennünk elég kitartás és kíváncsiság, de az eddig eltöltött két este után még mindig nem hisszük el, hogy simán megúsztuk a szokásos múlt felhánytorgatása című műsort.

Tisztelem azért mert képes volt elválni. Ez borzasztóan nehéz lehetett, mert ki kellett állnia a világ elé, azzal, hogy életének ezen a területén kudarcot vallott. Biztosan nehéz lehetett együtt élni nagyapámmal, aki krónikus ivós és nőzős volt. Viszont bebizonyította, hogy képes egyedül is boldogulni. Új házat épített, dolgozott, maszekolt, társasági életet élt, ha nagyon akart volna, párt is találhatott volna, de szerintem nem véletlenül maradt egyedül. Neki ez az életforma volt való.

Azt viszont nem hajlandó elfogadni, hogy az övén kívül más életszemlélettel is lehet boldogulni.

Tehát most tanulunk tőle és látom rajta, hogy örül. Egyrészt hetente kétszer társasága van, másrészt nem viszi magával a tudást, hanem látja, hogy valami, ami neki sok örömet és pénzt hozott egykor, itt marad utána, nem vész el.

Állati

Szeretjük az állatokat, van is itthon mindenféle, de nem könnyű a dolog. Tavaly egész ősszel azon aggódtam, hogy Fülöp diszpláziás, mert olyan furán mozgott, hogy minden rosszra fel voltam készülve. Többször is voltam vele orvosnál, de a doki mindig azt mondta ez fajtajelleg, higgyem el, ki fogja nőni. Tényleg nehéz volt ezt elhinni, mikor volt olyan, hogy alig bírt felállni, nézni is rossz volt és főleg az volt a nehéz, hogy nem tudtam rajta segíteni. Azután kiderült a dokinak igaza volt. Nagydózisos kálcium adagolás mellett a kutya normális lett. Mondjuk nem annyira erősek a hátsó lábai, de teljesen normális a mozgása és ez a fontos, meg persze, hogy semmilyen fájdalma nincs.

Lucifer nevű fekete macskánk megsérült elég súlyosan pár hete. Megszerveztem, hogy elvigyük állatorvoshoz, erre eltűnt napokra, nem engedte, hogy megfogjuk. Sántít erősen, de eszik és hagyja, hogy a kutya ráugráljon, mégis féltem, mert nagyon hideg van és a jövő héten még hidegebb lesz. Nehogy ezt ne bírja ki. Jó meleg helyet csináltunk neki, külön kap enni. Valamelyik nap benn maradt a garázsba, de ez nem jó megoldás, mert nem találta a helyét és nagyon összepiszkolt mindent.

A tengerimalacunk öregszik, hol a foga törik le, hol kikaparja magát hiába vágja le a lányom a körmét. Hullik a szőre és most már többször is rájött valami roham. Ezzel teljesen kiborít minket. A legutóbbinál azt hittem vége, de egy perc után talpraállt, megrázta magát és ment tovább. Próbálom a lányt felkészíteni, hogy így - nem is tudom mennyi - 5-6 év után bármi lehet...
Nem elég az emberi rokonok miatt aggódni, még az állati családtagok is ennyi fejtörést okoznak.

Esténként

Sokszor megyünk úszni, bár azt szoktam mondani, a férjem tud úszni, én meg csak kapálózok. Sokan szeretnek odajárni, pedig sokszor zsúfolt, mert az úszómedence felében mindig edzés van. Szinkronúszók, vízilabdások, a jövő nagy úszóreménységei szelik a vizet. Legutóbb a melegvíz sem volt meleg, mert beleforgatták a fűtésrendszerbe, a hideg miatt kevés volt a megszokott hőfok. De még így is jó, pihentető, átmozgató. Pénteken az egész napos stressz után beülni a szaunába és csak élvezni a forróságot. Az egyik srác behozott valami citromos, mentás löttyöt és ráöntötte a szauna kövére. Attól a párától még az agyam leghátsó része is kitisztult:)

Jöttünk haza és apósomra gondoltam, aki hétfőn lesz egy éve, hogy nincs velünk. Erre azt mondja a férjem: - Hallgasd meg ezt(csak egy részlet Majkától):

Nekünk csak egy bűnünk van, az, hogy megszülettünk,
hogy alulról jöttünk, de fölfelé néztünk.
Nekünk volt egy apánk, akit eltemettünk,
de maradt egy anyánk,akit mindig védünk.


Mert a jó isten a fél árvát csak félszemmel nézi
a felét fojtogatja, ezért félig mer csak félni
ettöl olyan lesz a vére,hogy sem az Isten, sem az ember mindig
haraggal néz vissza, szeme üvölti ezerszer hogy kik féljetek férgek hogyha ítélet van
Én ártatlan vagyok, csak egy bűnöm van.

Mondd miért hagyod Uram, hogy így legyen?
Kérlek, adj választ nekem!(mond)
Hogy a magamfajta mit tegyen, ha már kéne a kegyelem?
(óóó)
Mondd miért hagytál idelennt egyedül? Én miért nem érthetem, (meg
hogy) mit ér az életem veled, vagy éppen nélküled?




Egy jó darabig nem tudtam megszólalni.

Péntek

Lehet nem hiszitek el, de itt már volt egy bejegyzés, csak a kütyüm elvesztette a wifit és az írás elszállt. Pedig abban is csak azt akartam leírni, amit most újra, hogy ez nem az én napom volt és ez független attól, hogy 13-a van. Értetlenkedés a telefonban, ha felvették egyáltalán. Értetlenkedés az irodában és már a reggeli értekezletet is energiavámpírok villásreggelijeként éltem meg.

Elkapott valami szomorkás hangulat a saját értetlenségem felett mert úgy éreztem az egész szerencsétlenkedés valahogy belőlem jön, én okozom. Pakolásztam és tovább maradtam az irodában, mint ahogy a munka megkívánta, bár annak valahogy sosincs vége.

És kihasználva a búslakodást itthon elcsomagoltam a karácsonyt. Két óra alatt takarítással együtt eltünt az utolsó ünnepi csengő is a saját dobozkájába. Minden kis darabot megnyugtattam, hogy még az idén újra előkerülnek, így hátha jobban bírják majd az egész éves álmot.