Perec:)

Vasárnap délután ballagtunk fel a Lurdy-ba. Éreztük, hogy a pompás hétvégénk a végét járja, hát nem szóltunk semmit. A tesóm oldalról rám nézett:

- Perec? - próbált felvidítani.

- Pereclek. - vágtam rá én.

Új megálló

Haladtunk a Róbert Károly körúton. Minden megálló előtt bemondták az utcák nevét. Egyszer csak odafordult a tesóm: - Mit mondott? - Mit tudom én... - válaszoltam - : cincizi. Nagy röhögés:D - jól van na! Se az elejét, se a végét nem értettem. - Viszont, én kereszteltem el azt a megállót:)

Sziget

A várból villamossal mentünk el a Margit hídig. Gőzerővel dolgoztak rajta a munkások és tömény festék és hígítószag terjengett, kollektív szipuzásra csábítva az arra fogékonyakat:) Gyalog ballagtunk le a Margitszigetre. Lementünk a Duna partra, majd mivel nem találtunk felfelé vezető lépcsőt és meguntuk a bukdácsolást, szépen felmásztunk a meredek, köves gáton. Nyaktörő mutatvány volt:) Láttuk az állatsímogatót, a gondozott parkot, az ősöreg fákat.  Kipróbáltam milyen lenne futni azon a direkt erre kialakított ösvényen. Kényelmes:)

 Csak bandukoltunk és közben belebotlottunk egy násznépbe és megvártuk a menyasszonyt, végre ülve. Éhesek voltunk és mivel az útikajánkat még reggel befaltuk, vettünk perecet. Finom, puha süti volt, bőven sózva, a tesóm még osztogatta is a sóját, mert az övén olyan sok volt. Nagyon jól esett.

Megnéztünk minden tavacskát, a vízesést, a teknősöket és halakat. A sógoromnak való fényképezett. Nyíltak a tavi rózsák, azokról nagyon jó képek lettek, bár mikor szóltam, hogy bimbót is fényképezzen kitört belőlünk a röhögés, hogy ezért nem kell a szigetre menni. 

Majdnem elvesztettel a zsebrémemet! Még idejében észrevettem, hogy a zsinór, amivel felkötöttem a táskámra, kilazult. A tatyómba akartam tenni, de a tesóm azt mondta, akkor szegény nem fog látni semmit, így kibiggyesztettem a farmerdzsekim zsebére.

Felsétáltunk az Árpád hídig és onnan irány a Városliget.

Hétvége

Ünnep volt ez a hétvége. Olyan, ami - bár másnak lehet, hogy unalmas, nekünk mégis annyi emléket, erőt ad, amivel könnyebb elviselni a hétköznapokat, mások közömbösségét és azt, hogy nincs azonnal támogatás mellettünk, ha nem vagyunk együtt.

Hétvégéztünk családosan. Csak mi nagy "gyerekek". A három nővér, plusz a pasik. A hatos fogat:) Pestre mentünk és bár egy-egy tagnak máshol is voltak elfoglaltságai, együtt is voltunk és ez nagyon jó volt.

Egész múlt heti fohászunk meghallgatásra lelt és szombaton szuper jó idő volt. Mínusz két taggal indultunk a napnak, ami teljes egészében kirándulósra volt tervezve. Tehát fel a várba, ahol az út mellett aranyló gesztenyefákról potyogott a termés. Az alagút felett megemlegettük a Magyar Vándor-t:) A Köztársasági Elnöki Hivatal előtt játszott egy zenekar, igazi zenét, mindenféle stílusban+katonai egyenruhában. Na, ott nekifogtunk bulizni! Nagy Ho-Ho-Horgász, Kis Vuk, Fülesmackó. A külföldiek nem is tudták mik ezek, mi meg énekeltünk:) Ott úgysem ismert minket senki, legfeljebb benne leszünk a TV-ben. Ja egy könnyű sztriptízt is levágtak ezek ketten, mert odasütött a nap és a farmerdzseki alól lekívánkozott a pulcsi, azalatt pedig csak topocskák voltak.

Miki után

A lányom befogadott egy rémesen csúnya, pálcika lábú, UFO fejű kismacskát, vörös foltokkal, nyekergő hanggal és viharvert, kusza gyerekcica bundával:)

Cipő

Vettem magamnak egy 11 cm magas sarkú cipőt. Összébb ment a lábam, mert a kisebbik lányom lábára kicsi. Elég kényelmes és 2,5 cm platform tartozik hozzá. Olyasmi, mint ami a képen van, csak szürke-fekete velúr. Azt hiszem valamit kompenzálok:)

Csak a szokásos

Szédelgek, mint aki spicces. A cukrom ugrál biztos. De én posztot írok ahelyett, hogy ennék:) Amúgy sincs étvágyam. Húzós nap, és a holnap is az lesz.

Dologra! Aki meg eszik, annak jó étvágyat!

Mic

Emlékszem mikor elszökött és a tesóm az iwiw-en kerestette. Meg is találtuk:) Ha meglátta a slagot a kert legeldugottabb részébe menekült. Szerette a macskánkat, Dantét és az éppen aktuális macskaszaporulatot is eltűrte, bár féltékenyen méregette a cicákat és a kaja miatt ment a balhé - pedig mindig jutott mindegyiknek elég, sőőőt. Néha gyomorrontást kapott, ez náluk fajtajelleg, de mivel mindig féltette a hasát, nem tudta mennyi az elég. Nem mondjuk már azt anyósoméknál, vagy a tesóméknál, hogy hazavisszük Mikinek a maradékot. Üres a lépcső mikor hazaérünk és nem rohan már elénk lobogó fülekkel mikor felhajtunk a kocsibejáróra. Dantét pedig télen nem fogja melengetni senki éjszakánként a kutyaházban.

A macska ugyanilyen korú, bár idén még fialt, de elég megviselt még most is. Ősz a bajsza, sokat alszik és keveset eszik. Remélem ő velünk marad még egy darabig.

Miklós emlékére

Ő volt Mickey, vagy családiasan: Miki.

Több, mint 10 éve volt velünk. Idén már látszódtak rajta az öregedés jelei, meghajlott a háta, őszült a szakálla, egyre rosszabbul látott és ettől még félősebb lett, mint rendesen. A világ legcsúnyább és legszőrmókabb kutyája volt. Rengeteg emléket őrzünk meg róla, például mániákusan került a lábunk alá állandóan és még ő volt megsértődve. Idekerülésekor olyan pici volt, hogy átfért a dróthálón és egy almásrekesszel borítottuk le, hogy el ne tűnjön. Minden évben meg kellett nyírni, de utálta és kétemberes, símogatós módszerrel szabadítottuk meg a filces bundájától, ráadásul rühellte a vizet.

Szombaton még jól volt, ahogy fahordás közben pihentünk valamelyikünktől folyamatosan símogatást hízelgett ki és mi nem fukarkodtunk a simivel. Vasárnap elkezdett köhögni, de nem vettem komolyan. Mindig sokat tüsszögött, köhögött, horkolt. Ma a lányom fekve találta meg a lilaakác lombjai alatt mikor hazajött a suliból, de már nem élt.

Hát így maradtunk ma délután Miki nélkül.

Hiányozni fogsz...

Hétvége

Az az érzésem mindannyiunkban bújkál valami vírus. Nem vagyunk jól. Köhögés, émelygés, rossz közérzet. Még a kutya is köhög.

Meghozták a téli tüzelőnket. 40 mázsa fát hordtunk be szombaton. Volt segítségünk, de még így is nagyon elfáradtunk. Szerencsére olyat vettünk, amit nem nagyon kell összébb vágni. Főztem, mikor volt időm dolgozgattam. Gyorsan elszállt ez a két nap.

Reggel

Kávéztunk. Ő az ágy szélén ült, én vele szemben a széken. Ittunk, néztük egymást. Letette a csészét és elkezdett nyújtózkodni. Hallottam, ahogy a vállában és hátában ropognak az ízületek. Megszólalt:

- Mint egy hadirokkant.

- Azok nem így néznek ki. - vágtam rá.

- Akkor, mint egy jóltáplált hadirokkant. - :)

Reggeli

Ritkán ülnek le normálisan reggelizni az asztalhoz. Ma reggel mind a ketten ott kuporogtak az ebédlőben pizsamában, kócosan és "nagy " lendülettel ettek. Összehozta őket a közös sors, miszerint mától iskola. Próbáltam tegnap felidézni az iskolaidő alatt érvényben lévő szabályokat. Nem volt könnyű. Ennél már csak betartatni lesz nehezebb:)