Ő volt Mickey, vagy családiasan: Miki.
Több, mint 10 éve volt velünk. Idén már látszódtak rajta az öregedés jelei, meghajlott a háta, őszült a szakálla, egyre rosszabbul látott és ettől még félősebb lett, mint rendesen. A világ legcsúnyább és legszőrmókabb kutyája volt. Rengeteg emléket őrzünk meg róla, például mániákusan került a lábunk alá állandóan és még ő volt megsértődve. Idekerülésekor olyan pici volt, hogy átfért a dróthálón és egy almásrekesszel borítottuk le, hogy el ne tűnjön. Minden évben meg kellett nyírni, de utálta és kétemberes, símogatós módszerrel szabadítottuk meg a filces bundájától, ráadásul rühellte a vizet.
Szombaton még jól volt, ahogy fahordás közben pihentünk valamelyikünktől folyamatosan símogatást hízelgett ki és mi nem fukarkodtunk a simivel. Vasárnap elkezdett köhögni, de nem vettem komolyan. Mindig sokat tüsszögött, köhögött, horkolt. Ma a lányom fekve találta meg a lilaakác lombjai alatt mikor hazajött a suliból, de már nem élt.
Hát így maradtunk ma délután Miki nélkül.
Hiányozni fogsz...
Nagyon sajnálom. Biztosan szép élete volt, megadtatok neki mindent. Szépen ment el, szenvedés nélkül.
VálaszTörlésJajj, szegény Miki...Beszéltem a közös tesónkkal tegnap este és mondta. Sokat gondolok rá, mert igaz, hogy nem nagyon simogattam, de távolról azért szerettem!!!
VálaszTörlésSzatti
Szomorú dolog el.
VálaszTörlésNekem soha nem volt saját állatom, de így utólag visszagondolva örültem volna neki! Szerintem jó ha van a családban legalább egy dög!
Emberségre tanítja az embert... :-)
el=ez :$
VálaszTörlés