Hétvége több felvonásban:)

Azért többen, mert sokminden zsúfolódott be ebbe a három napba. Már pénteken délután elkezdődött a sürgésforgás a másnapi banzáj miatt. Takarítás, a főznivalók ellenőrzése: olvad-e aminek ki kell olvadnia, megvan-e véve minden a főzéshez, elég lesz-e a borunk? és ilyesmi. Szombaton reggel 5-kor keltem és indult a nagyüzem, a mosógép, a sütő, a tűzhely is beállt mellém a csatasorba. Kis nógatás után pedig a lányok is. Mindenki csinálta a dolgát és koppra készültünk el, délután 4-re. Megfőtt a háromféle kaja: pörkölt, tokány és kisült az őzgerint. Elkészült a főttkrumpli, a tészta és a tarhonya. Be lett töltve a torta, a méteres, megterítettünk, tettünk egy kis glancot magunkra és már ott is toporogtak a vendégek. 12-en voltunk és beszélgetve, eszegetve töltöttük el az időt, bár addigra eléggé fáradt voltam+az a kis bor és szívem szerint fekve dumáltam volna tovább:) Este 8-ig pakoltunk és mosogattunk, de annyira jól sikerült este volt, hogy szinte transzban csináltam a rendrakást.

Megállapítottam, hogy tortasütésben egyre jobbak vagyunk, hál'Istennek a lányomnak van affinitása ezekhez a dolgokhoz és ügyesen mozog a konyhában, a kisebb inkább takarított. 17 éves lett a lány...

Tőlünk és aputól telefont kapott, a többiek is pénzt adtak, mert vezetni tanul és a jogsiára teszi félre ami a borítékokban volt. Persze a nagyobb részt úgyis mi álljuk:)

Szülinapi izé:)

2i blogja 1 éves. Mennyit vacilláltam rajta. Kell-e nekem, vagy nem? Mire lesz jó? Mikorra elhatároztam magam, a kedves többiekről a blogjaik kapcsán tudtam már egy csomó dolgot, hát én is szerettem volna megmutatni magam, már amennyire a virtuális tér megengedi. A blog rólam szól, igazából nem is akartam, hogy a családom tudjon róla. A tesóm Bogiéktól talált rám - bukta:) - a férjem meg ki tudja honnan. Annak örültem, mikor elkezdtek olvasni, hogy semmi nem vállalhatót nem írtam addig, és így nem bánthattam meg senkit a soraimmal. Ez itt mind én vagyok, a blog jó lesz emlékbe erről a korról. Egyszer majd megmutatom a gyerekeimnek is. Talán értékelni fogják ezeket a gondolat és emlékmorzsákat az életünkről, könnyebb és nehezebb időkről.

A blog segített közelebb magamhoz, pótol egy - vagy több - bizalmas barátot. A zárkózottságom távol tart az emberektől, itt mégis baráti körben érzem magam. Eleinte talán túlságosan is belevetettem magam ebbe a világba. Ki voltam éhezve a sok új infóra - mire nem jó a munkanélküliség. Találtam egy csomó konfliktust, szívesen vitatkoztam akár politikáról, családról, vallásról, majd lehiggadtam, megszoktam a létezését és nem akartam már mindenki világát megváltani:) Megtalálta az életemben a helyét és része lett a mindennapjaimnak, mint ahogy én is része lettem másokénak. Átsegítettük egymást buktatókon, megszüntek blogok, újak indultak és ez az új kommunikációs forma nekem bejövős lett:) A környezetem meg megszokta.

Ittunk

...nem is keveset:)

Szombaton délután a férjem szülinapját ünnepeltük. 13-an voltunk. Tárcsán sütöttünk húst, voltak saláták, sütik és persze szesz. Nálam az volt a gond, hogy rá is gyújtottam és ez betette a kaput. A következmény, hogy a vasárnapot vízszintesben töltöttem, miután végeztünk a romeltakarítással.

Az én ajándékom a fent látható jégpohárkészítő volt. A lányom volt a szövetségesem és a múlt héten legyártott több adag poharat és együtt izgultunk, hogy az apja meg ne találja a fagyasztóban. Jól sikerült a meglepetés, végre nem pólót meg ilyesmit kapott tőlünk, a tesómék pedig egy fullextrás dugóhúzót adtak neki. Mindennek nagy sikere volt. Jót nevettünk, mikor rájöttünk, hogy utánozhatjuk a görögöket, mivel ezeket a poharakat bátran a hátunk mögé hajíthatjuk és a terasz szélére kiállva meg is tettük, nézve azt hogy kié merre repül.

Jót szórakoztunk így együtt újra és jó, hogy a teraszra terítettünk, mert este eleredt az eső, de ez minket semmiben nem zavart már akkor, abban a zállapotunkban:) Még mindig nem 100-as a gyomrom, de minek iszik aki nem bírja!

Szülinap

A két húgomé.

A fiatalabb áprilisi, az idősebb májusi. Hármunkról órákig tudnék írni. Egyszerűen ennyi: szeretjük egymást. Olyan ez, amit nehéz megfogalmazni. Csak együtt akarunk lenni. Nincsenek elvárások, nem nézzük a másik külsejét, nem akarunk tőle semmit. Valami mély összetartozás érzés van köztünk, valami ősi, mintha örök időktől fogva ismernénk egymást, pedig annyira különbözünk.

Megegyeztünk, mivel mindenki elég gyenge lábakon áll anyagilag, nem ajándékozunk. A nagy semmit mégsem adhatom nekik. Így csináltam, két tatyót, mindkettőnek a hozzá illő színvilág szerint. Örültek neki. Ha nem is használják, emlékbe jó lesz:)

Szülinap

Először a lányomé.
Sweet 16 :)Ahhoz képest elég nagyra nőtt. Magasabb lesz, mint én, a lába is nagyobb és úgy egyáltalán, nagyon más, mint én. Remélem megtalálja az életben mindazt amit keres. Kitudja majd használni a lehetőségeit és elégedett lesz az életével. A legjobb ajándék persze, ha ebben segítek neki. Szerencsé(m)re a tini idegbajok és kilengések eddig elkerülték :) Az én meglátásom szerint elég szolíd, szinte túlságosan is alkalmazkodó. Legalább is ilyennek mutatja magát. Remélem mire önállóan kezdi élni az életét meg tudja szerezni a túléléshez szükséges erőt. Ez pedig akkor fog jól menni, ha próbálgatja a karmait, de eddig semmi. Azért nagyon bíztatni nem fogom, rájön ő magától is.

A torta saját készítés, rajta a rajz a lányomé. Olyan jó lett, hogy mindenki azt mondta legközelebb se merjek valami cukrászdás izével vendégeket várni! Így jártam:)