Jó volt:) 38. szülinap

Az egész múlt hét a szervezéssel telt, már amikor nem dolgoztam. Tesómék, apu, anyósom, a sógorom hívtak, kerestek ki, mennyit, honnan? Mindenki titta izgalom volt:) Csütörtökön még azt is felajánlotta a főnököm, hogy jöjjek haza, de annyi dolgom azért nem volt, hogy egész nap itthon legyek. Este megsütöttem a süteményekhez a lapokat, összesen 12-őt. Pénteken betöltöttem és megfőztem a káposztát. 1-kor zártam el a gázt, de mivel elindítottam egy filmet is, csak 2-kor aludtam el. 3-kor kijött a férjem és megkérdezte miért nem fekszem le normálisan, erre elmentem fürödni és kiment a szememből az álom. Nem voltam túl pihent...

Délelőtt érkeztek a barátok, akik nem akartak reggelizni. Aztán úgy egy óra múlva mégis megéheztek és mivel egyikük nem ehet káposztát, hát villámgyorsan sütöttem néhány fasírtot. A fiúk dolgozgattak, dumálgattak, közben bevontam a sütiket mázzal, elintéztem, hogy hazakerüljön a torta, a csajok befejezzék a takarítást. A bogrács állványt felállították a kertben és körbeültük, beszélgettünk, jókat nevettünk a kutyán és a kisebbiken, akik felváltva produkálták magukat.

Három óra felé elindultam előszedni tányérokat, poharakat, evőeszközöket. Mindent átmostunk, átnéztünk, megszámoltunk. Közben szóltam a fiúknak, hogy rendezzék az asztalokat és a székeket. - Nem, majd...! - Hát jó, úgyis fél 6-ra voltak hívva a vendégek. De még egy óra múlva sem mozdultak meg. Újra szóltam, bár láttam, hogy nagyon jól érzik magukat így együtt és sajnáltam robbantani a társaságot, de 26 ember leültetését akkor sem egyszerű kilogisztikázni. És, hát - nem túl nagy dicsőség - de felemeltem a hangom és a sarkamra álltam. Mire a két vendég fiú behúzta a nyakát és ennek láttára a férjem is megmozdult. Szerencsére, mert rá kellett jönnie, hogy nem kicsit elszámolta magát, úgyhogy ülhettek kocsiba és mentek apuhoz pótbútorért.

Gyors terítés, gyors fürdés, gyors smink és már jöttek is a vendégek. Látszott, hogy mindenki annyira készült erre a szülinapi bulira. Hoztak mindenfélét, italt, sütit, ajándékokat. Kapott telefont, boxzsákot, órát, könyvet. Persze morgolódott, hogy nem kellett volna, és minek ez a sokminden. Nem akarom felsorolni mennyiféle kaja volt és süti és innivaló, mert felesleges. Senki nem maradt üres hassal és tiszta fejjel. Akkor éjjel csak a tesóm felturbózott gyümölcssalátájából ettem (turbó=vodka). És totál elégedett voltam a helyzettel.

Látni így a családot együtt. Szülőket, nagyszülőket, unokákat, nagynéniket és nagybácsikat, barátokat... Csak néztem őket és nem tudtam betelni a látvánnyal, ahogy ezen meleg nyári estén az asztalokon égtek a mécsesek és a népek beszélgettek, nevetgéltek. Ezért az élményért nem fáradság a napokig tartó készülődés és éjszakázás.

És persze másnap, miután hajnal 1-ig pakoltunk, eljött mindkét tesóm, hogy azért nyugiban is eltöltsünk együtt egy kis időt. Lehet akkor már nem voltam túl kommunikatív, de nekünk nem is erre van ilyenkor a legnagyobb szükségünk, hanem, hogy együtt legyünk.

Talán ma került a helyére minden, vagy még nem? Ja, vasalnom kell a terítőket:)

Jó volna

Csak úgy álmodoztam:)

El nem maradhatott volna

Badacsonyban szombaton este kitalálták a népek, hogy nyársaljuk. Ó tök jó! Van szalonna, fa, kenyér, hagyma, szóval minden együtt, a finom vacsihoz. A fiúk nekiálltak fát vágni, de tompának találták a baltát, tehát megélezték és a férjem, mint fő hozzáértő, szakszerűen nekiállt. Kiballagtam a terasz szélére és néztem mit csinálnak, volt egy balsejtésem és alig vártam, hogy végezzenek. A sógorom rászólt: arról a gömbölyűről könnyen lecsúszik az éle, vigyázz! - Alig mondta ki, tényleg elsuhant a balta a fa mellett, egyenesen a lába szárába. Hát mit mondjak nem öntött el a mámoros boldogság, hogy szombaton a tapolcai kórház sürgősségién kötöttünk ki. Több szerencsés momentum is volt azért az eseményben, mert nem lendületből vágott, így ütés nem érte alatta a csontot, tényleg csak a bőre nyílt szét, amit rutinosan meg is állapítottunk. Kb 3 cm volt és itthon biztosan összeöltötték volna - vagy nekem kellett volna:) - ott viszont csak sebösszehúzó tapaszokat tettek rá és útjára engedték, azzal a humorral, hogy biztosan kevés volt a célzóvíz:D Nem igazán volt elégedett az ellátással, de az orvosok mindig megnyugtatják. Azért vasárnap este itthon is elment a sürgősségire és egy másik orvossal is megnézette. Azóta már begyógyult, de a helye meg fog maradni.

Környezet

Ha már itt vagyok, csak nem tudom megállni ,hogy ne írjam még ezt le - ki tudja mikor jutok újra ide. Szóval ezzel a mindenkinek igazi stresszt okozó környezettel kapcsolatban. Változó munka törvénykönyv. Az a véleményem, hogy többnyire emberi tulajdonságokon múlik egy munkahely belső rendje, szabályozottsága. A munkáltató a régi törvények mellett is akkor rúgott ki valakit, mikor akart és a nők is akkor mentek gyesre mikor akartak, és úgy lopták meg az alkalmazottak a cégeket, ahogy csak tudták. Mindenkinek - nekem is - vannak történetei ki nem fizetett túlórákról, káromkodó főnökről, táppénz helyett kivett szabadságról, ki nem adott szabadságról stb. A legfontosabb az összetalálkozott emberek minősége, azonos felfogása, a konfliktusok feldolgozásának módja. Olyan, mint a házasság. És egy rossz eseményről, ami először tragédiának látszik még kiderülhet, hogy jót hoz, vagy jobbat, mint az eddigiek. Nagyon rossz a helyzet. Kevés a munkahely és a politikusaink álomvilágban élnek, mikor százmilliókat költenek tüzijátékra és a Parlament díszkivilágítására, miközben kórházak és iskolák mennek tönkre.

Viszont ez sosem volt másképp, íme egy összehasonlítás az 1700-as évekből. Mikszáth: Fekete Város

"Vagyis úgy volt az, hogy a mi magyar eleinknek olyan hatóságaik voltak (már akkor is), melyek mindent elszedtek céljaikra, amit maguk el nem költöttek (innen származik a közmondás: "Csak az a miénk, amit megeszünk"), míg ellenben a szepességi szász városok hatóságai semmit sem szedtek el a polgároktól, sőt még nekik maguknak se engedték elpocsékolni azt, amijök volt. Mindég jó és körültekintő törvényeik voltak és azokat mindég megtartották; - nekünk is voltak néha jó törvényeink, de azokat néha se tartottuk meg."

Van ami nem változik több száz év alatt sem.

Erről csak ennyit mondanék. Nekem is rossz tapasztalataim vannak a közmunkaprogrammal, a rehabos programmal, a pályázati pénzekkel és sokminden mással kapcsolatban. De nem én hoztam, én csak alkalmazom a törvényt, még ha megfelelő emberanyagot a törvénnyel ehhez nem lehet biztosítani ezekhez.

Kérdezték, hogy én dolgoznék 30 e Ft-ért, mikor a segély is 28 500? Elmondtam, hogy dolgozom napi 9 órát 80-ért, ami más pénzügyesnek derogál és inkább feketén, vállal otthonra könyvelést 200-ért, a bérpótlót meg felveszi plusszban. Vállalom a felelősséget, a beszámolási kötelezettséget és a megfelelést a vezetőségnek, holott lerázhatnám magamról és kereshetném én is a kiskapukat. De továbbképzem magam, tanulok és előre nézek, mert az önsajnálat beleragassza az embert a jelenébe, amiből holnap már tegnap lesz és még sok mindent akarok csinálni a következő 30 évben. Mindenki úgy ideologizálja meg a saját hülyeségét ahogy akarja. Én is tudom, hogy ez a tudás többet érne, de ha egyszer nincs több! 

A családunkat is érinti a frank ámokfutása. Pontosabban nem a frank fut, azt futtatják, valami eszement pénzhajhászási vággyal, nem törődve a következményekkel csak a bankszámlán mutatkozó nullák gyarapodásával és egyre inkább kihozván vesztesként a kis embert, mit bűnbakot. A kormány pedig újabb rossz döntésekkel megint csak bebizonyítja alkalmatlanságát a problémák kezelésére. Miért nincsenek okos emberek a törvényhozásban? Nem érzelmesek, jó szívűek, szociálisan érzékenyek. Nem. Okosak. Olyanok mondjuk akik képesek meglátni legalább három összefüggést egy láncban. Ez már nagyban elősegítené a  komfortérzetünket ebben a válságban.
Amúgy a megítélésben nagy szerepet játszik az alkalmazkodó képességünk. Mennyire van B tervünk baj esetére, milyen gyorsan találunk megoldásokat a problémáinkra, mennyire vagyunk rugalmasak. Ez jelenti mennyire vagyunk életképesek, ha nem jön össze amit terveztünk, vagy amire vágytunk. A megoldások tárháza erőtől és fantáziától függ. Sokan költöznek el otthonukból, élnek hosszabb ideig távol családjuktól, mennek külföldre dolgozni, vállalnak külön munkát, dolgoznak otthonról, kiemelik a hobbijukat a munka szintjére, kezdenek tanulni, vállalnak önkéntes szolgálatot és még sorolhatnám mi zökkentheti ki az embereket a fásultságból, vagy a reménytelennek hitt helyzetükből.

Minél többet olvasok erről, annál jobban kirajzolódik az, hogy a világ állása jobbára a saját szemléletünktől függ. Nincsenek háborúk, nincsenek halálos járványok, nem éhezünk és még fájdalomcsillapítót is lehet kapni a gyógyszertárban. Mégis mi vagyunk a legszerencsétlenebb nép ezen a bolygón. Azért tényleg túlzás az az elégedetlenség amivel éljük ezt az életet. Voltak olyan válságok, amiről nem is tudtunk, most is csak azért jut a tudomásunkra, mert az internetnek hála mindenről olvashatunk, olyasmikről is amit a 60-as, 70-es, 80-as években az újságok nem írtak meg. Az emberek csak végezték a munkájukat, a politikusok és a gazdaság szereplői meg játszották a saját kis meccseiket a hátuk mögött/fejük felett. Most sok mindent tudunk, lehet véleményünk, felháborodhatunk... És ők mit csinálnak? Ugyanazt! A kutyát nem érdekli ebben a fene nagy demokráciában, hogy rosszallással nézzük bizonyos rétegek aránytalan meggazdagodását, hogy meg akarják mondani mit olvasssunk, mit nézzünk, mit együnk. Az ember gondolkodjék néha a saját fejével. Nem ül a hűtőmben és a kamrámban egy szóvivő és egy ellenőr. Ha házitejet akarok inni, ha otthon sütöm a kenyeret, ha a gyerekemnek is azt mondom, ha úgy gondolja menjen külföldre dolgozni, akkor megtehetem. Persze megtehetném, ha tiltanák is, de azért annyira nem rossz a helyzet, csak el akarják sokszor hitetni velünk, ha a saját fejünkkel gondolkozunk az anarchiába vezet, az rosszat tesz, csak menjünk az egyen úton, amit kiszabnak és várjuk a megdicsőülést. Mindegy, ha az örömtelen és szürke és ártó, a lényeg, hogy elvárások szerint éltél. Mindenkinek a saját életét kell élni. Örömet, feladatokat és vele minden nehézséget önmagáért és azért a pár emberért vállaljon, akiket szeret. Mert ez az élet most van és bár nem vagyok egy ezoterikus tudor, de az élet ebben a pillanatban is történik velünk és fogalmunk sincs mi lesz holnap.
Pl Badacsonyban voltunk, mikor jött az a meteor és szombaton este nem is tudtuk mi volt az erős hang és a fény, csak vasárnap reggel láttam, hogy Indexes főcím a meteor érkezése. Nos, jobb is, hogy nem tudtuk előre és ennyi erővel lehetett volna nagyobb, akár a fejünkre is eshetett volna, de nem esett és abban a pillanatban nem is érdekelt minket mi volt az. Furcsa...

Fülöp

Nagyon hiányzott már a kutya a háztól és rászántuk magunkat. A fajtaválasztással meggyűlt a bajunk, mert nekem egy akármilyen keverék kutyus is jó lett volna, a férjem inkább nagyobbat szeretett volna, a nagyobb azt mondta neki mindegy, a kicsi meg azt, legyen spániel. Szóval spániel... honnan a francból szerezzek olyan kutyát. Az volt a rémálmom, hogy valahol jó messze fogok fajtában és árban olyan ebet találni, ami megfelelő. Addig dumáltam a környezetemben a tervről, mire valaki kinyögte annak a srácnak a nevét, aki idevalósi és vannak kiskutyái eladók. Megkönnyebbültem, hogy nem kell majd a férjem nyaggatni, hogy menjünk el a kiválasztott kutyáért, hanem akár ölben is haza tudom hozni. (ugyeugye a jogsi hiánya!! - de ez idén megint nem fog beleférni.)  Végül csak ketten mentünk el érte. Jó választás volt. Aranyos, okos, játékos kutya, akit én neveztem el, bár a csajoknak először nem jött be. Tehát ő Fülöp:

Hát igen, állatot és gyereket fényképezni tudomány! 

Azt gondolom

  

Nehezen hozok össze 5 olyan mondatot, ami összefüggő bekezdésnek számít. Még jobban kell koncentrálnom, pedig az elmúlt két hétben, odatettem magam rendesen. Festették az irodánkat - 15 év után. Felesleges, porlepte papírcsomók, összevisszaság, málló fal, alatta málló tégla, hogy vakolással kezdett a festő. Az egyik kolléganőm elment 4 nap szabira, a másik 5-re és ottmaradtam két plussz munkakörrel, a belső ellenőrzéssel, a pályázatírókkal és a főnökasszonyommal magamra. Magam vittem a pénztárt és az utalásokat, a levelezést. Közben még volt a Város Napja, tehát szombaton is dolgoztam.

Néha magamban már elvesztettem a türelmem még a családtagjaimmal és a barátaimmal is, hogy mi lenne mondjuk, ha végigmondanád a mondatot és nem várnád el, hogy jó szokásomhoz híven megfejtsem a félszavak mögötti tartalmat!! - Aztán ezekből lesznek a félreértések.Inkább kevesebbet kommunikáltam és utólag sem magyarázkodtam, lehet egy ilyen szituban én is félreérthető vagyok. 

Rengeteg itthon a házimunka és rengeteg a tervem is. A tervekkel kapcsolatban mindet nagyon várom. És igen izgulok is, ami stressz, de nekem a jó fajtából valók ezek. Ezekből lesz a pozitív töltődés, az emlékek, amiket egy hintaszékből mesélünk el az unokáknak. Például, hogy milyenek voltak a kreatívos blogtalálkozók? és milyen volt egy népszámlálás? Ugyanis mindkettőben részem lesz. A blogtalira elkezdtem egy terítőt, de iszonyú lassan haladtam vele. Tegnap belehúztam és azt hiszem készen leszek.

Jelentkeztem népszámlálni, jól jön majd az a kis pénz a szeptemberben induló tanfolyamhoz. Sok menés lesz vele, vagy 150 háztartás jut fejenként, úgyhogy minden estém és hétvégém be lesz táblázva. Tervezek két nap szabit is, hogy a nagyobbik kistestvéremmel végre megejthessem azt a régen tervezett kirándulást. (Csak jó idő legyen! - és ezt nyugodtan veheted fohásznak Uram.)

Hétvégére nagycsaládos szülinapozás jön, az ajándékok beszerzését és szervezését indítottam a héten, megrendelés, fizetési lehetőségeim összehangolása, torta, különleges pálinka vásárlása. 

Elhoztuk nagyanyámtól a leandereket, a kutyát elvittük oltani.

Lassan lehámlik az egynyaralásos barnaságom, most is húz a szívem a Velencei tó felé, amit idén nem láttam és most annyira jó az idő, olyan szép aranyszínnel süt a nap. Kár, hogy nincs a teraszon egy kényelmes székem ahová kimehetnék a hímzéssel. 

De írnom is kellett most. Itt minden sorról lehetne még legalább 10-et írni, hogy pontosan mi hogy történt, hogy az iroda sárga lett és teljesen átrendeztük. Hogy mennyire nehezemre esett reprezentálni az ünnepségen és inkább, mint mosogató tettem volna hasznossá magam. Hogy egész héten nem volt hiba a pénztárban, semmit nem kellett keresni és érdekes, nekem senki nem húzogatta a száját a szolgáltatás minőségén, úgy, mint ahogy szokták. Elmondom még, hogy a terítőt el sem teszem, így félkészen sem. Ez lesz az eddigi legszebb munkám és nagyon tetszik:) - elfogult vagyok iránta, na:) 

A lányok tegnap éjjel tüzijátékot néztek a városban. A kicsi miatt rettenetesen izgultam, ő mégis csak gyerek még az ilyen éjszakai mászkáláshoz még akkor is, ha csapatban mentek. Fenn voltunk éjfélig, akkor jöttek meg a barátnőjével, aki itt is aludt. Még mindig lapítanak, kíváncsi vagyok mikor éheznek meg?

Azért lett most ilyen hosszú, mert ha kiléptem volna, lehet nem kezdtem volna újat, hanem indultam volna a dolgomra, így ez most ilyen amorf lett.

Ki ne maradjon

Sokszor postázunk különféle dolgokat, a férjem is és én is, mióta kreatívkodom. Többször több helyen olvastam már, ki mit veszített el a Magyar Posta zegzugaiban. EDDIG nálunk sosem volt ilyen. Hát most lett. A férjemnek időre el kellett készítenie egy bicskát, amit meg is tett, postára adott elsőbbségivel, ajánlottan, bubis borítékban, ahogy szokta. Fizetett érte 2000 Ft-ot, benne volt a számla is. Persze, hogy eltünt! Nyomozás, telefonok. Várjon 15 napot, mert ha korábban akar érdeklődni az 600 Ft-ba kerül. - Mármint ez annak a díja, hogy belenézzenek a saját rendszerükbe, merre járhat a csomag. Kártérítés lesz a vége, ez kb 3/4-e az értéknek, a számla SZJA tartalmáról már nem is beszélek, amit mindenképpen be kell fizetni az apeh-nak. Nos, nem tudom mi a postánál a hibaszázalék, és nem tudom ez mennyire normális, de azokért az árakért amit elkérnek, igazán dolgozhatnának pontosabban is. Sokszor olcsóbban hoz el Amerikából cuccokat a posta, mint amennyiért itt, országon belül szállít. Ez azért elgondolkodtató.

Csütörtök

Elhatároztuk, hogy majd strandolunk és úszunk egész nap, erre másnap reggel vastagon felhős volt az ég. Ne szegje kedvünk felkiáltással! reggeli után elmentünk kirándulni Badacsonyba. Alighogy kiértünk a mólóra erős szél jött és eső. A fényképezőgéppel le is filmeztem a szürke hullámokat és a családot, ahogy hitetlenkedő arccal nézik az egyre mérgesedő Balatont. Szakadó esőben értünk vissza a szállásra és, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz aludtunk egész délután. Este hat körül már meglehetősen éhesek voltunk, de úgy esett, hogy nem akaródzott elindulni. Hömpölygött az eső az utcán - bár a kicsi azt mondta, nem hömpölyög, szompolyog:) - de olyan közel volt a járda az úttesthez, hogy a házak faláig csapták az autók a vizet. De az éhség nagy úr, ezért csak átmentünk a tőlünk 100 m-re lévő vendéglőbe és csakazértis megkajáltunk, igaz, nem voltunk túl elegánsak papucsban, vizesen, de nagyon finom kaját ettünk és ez egy kicsit megvigasztalta a népet.

Vettem szappanokat egy kedves hölgytől, aki elmesélte a helyi kézművesek sorsát. Nem fenékig tejföl ott sem annak, aki nincs a megfelelő pikszisben. Magyar átok: magyar szokások.

Szép út, szép város

Nem indultunk korán és nehezen hagytuk otthon a vadonatúj kiskutyánkat, de végül is sikerült magunk után bezárni a nagykaput. A lányok a hátsó ülésen országvárosoztak és sikeresen összevesztek azon, Narnia ország-e?

Úti szendvicskék, meg úti teácska, ami kell, mert nem szeretünk megállni, így egyhuzamban nyomtuk le a 300 km-t. Alsóörsnél közúti ellenőrzés, szinte éreztem, hogy ki fog lőni minket. Mázli, hogy csak az okmányokat kérték, mert a férjem azt mondta, ő bizony szólt volna előre, ha a pótkerék, vagy egyéb felszerelésre lettek volna kíváncsiak, hogy ő megmutatja, de a zsaruk pakolnak vissza a csomagtartóba:)

Badacsonyőrs szép kis telelpülés, dél volt mire odaértünk. A szokásos. A házinénivel intéztem a fizetést, közben a család bepakolt. Kajáltunk és elborultunk. Szó szerint. Mint akik hetek óta nem aludtak... Este elmentünk sétálni, nagyon meleg volt. Megnéztük hol a strand és mondogattuk, holnap itt fogunk fürödni és süttetjük a hasunkat. Persze! Ahogy azt az ember elképzeli:)...

Nehézkes

 Otthonról nem tudok mert... innen nem tudok mert... de ezt nem akarom folyamatosan így csinálni, mert túl szaggatott lesz életünk sztorija, ha havonta egyszer pötyögök ide.

Az utolsó pillanatban foglaltam pár napos nyaralásunkhoz szállást. Bennem már akkorára nőtt az ideg, mint ezek a hirtelen nyári viharok mostanság, mert a férjem az Istennek sem akarta rászánni magát az indulásra. Már lassan feladtam. Pedig fontos, hogy kiszabaduljunk otthonról mert nem az a típus, aki meg tudja oldani az otthon-nyaralást. Akkor már az van: főzzünk, csak van szennyes is, meg a füvet is le kéne vágni, meg kapkodja a telefont egymás után... Szóval mindenképpen ki kellett rángatnom a házból, úgyhogy egyszerűen elküldtem a foglalást egy helyre, ami a hirdetés alapján megfelelt és telefonon is leértekeztem, aztán mikor meglepődött mondtam neki, ha gondolja lemegyek a lányokkal vonattal, ő pedig jöjjön utánunk. Ritkán látott megdöbbenést sikerült az arcára varázsolni, még a szava is elakadt, majd indult csomagolni:)