Ráértem

Ha van időm fészen játszom egy kis játékkal. Elnéztem apró alteregómat rengeteg vörös hajjal, világoskék kendővel a fején, vietnámi papucsban szaladgál a behavazott tájon a rengeteg sok tennivalója után.

Viszont, ha tétlenkedik hát egyből hanyatt vágja magát és angyalt csinál mindegy, hogy a havon, a földön, vagy egy kerítés tetején van éppen:)

Kicsit lassú

Általában pontos és összeszedett vagyok, vagyis igyekszem annak lenni. Mégis a sokminden, amivel foglalkozom, a benyomások, a rengeteg infó, amit átszűrök magamon... néha olyasmit is átengedek amire esetleg figyelhettem volna.

Persze semmi életbevágóan fontos, csak mégis fura, hogy egy év alatt áll össze egy dolog.

Elmesélem:)

Tavaly karácsonykor láttam a Karácsonyi csók című filmet. A cselekmény egyik szála a Charles Dickens által írt Karácsonyi ének című mű köré fonódik.Ezt a filmet be is soroltam az "édes kis semmiség" kategóriába és lapoztam.

Másfél hónapja vettem át az iskola leltárát betűre, számra pontosan. Az egyik szobaleltárban találtam egy könyv címet: Christmas Carol. Kicsit nehezen esett le, hogy ez a Karácsonyi Ének eredeti angol címe. Kis keresés után rájöttem, hogy pdf-ben és filmen is fenn van a neten. Bűbájos kis történet. Kicsit szájbarágósan tanulságos, de mesének tökéletes:)

És pont ma kerestem valami nézhetőt, mikor a Universal Chanel-en pont akkor kezdődött az egy éve látott Karácsonyi csók és benne a könyv első kiadása. Ha figyelek kicsit, már egy éve rákereshettem volna a könyvre. Viszont úgy látszik, amivel foglalkoznom kell azt addig dobálja elém a sors, míg át nem esek rajta. Ha évekig, hát addig...

Átlendülve

Igazából azért írok, mert mostanra érzem magam normálisnak. Ehhez el kellett telni egy hétnek és rengeteg történésnek kellett elmosnia a túlterheltség okozta ütődöttséget. Azt gondolom a még több feladat bevállalása segített át a nehézségeken. A vállalkozói igazolvány kiváltása, az ezzel vállalt felelősség, a tanfolyam folytatása - amit egész decemberben hanyagoltam - szóval ezek, jó és súlyos gondolatokkal tömték el az irodai hiábavalóságok rámzúdulását megengedő repedéseket. 

Mert a kreatívkodás pénzre váltása nekem nagy szó. Merészség és megmérettetés. Ugyanis mondhatja bárki arra, amit csinálok, hogy ilyen szép, vagy olyan szép. Egy idő után kíváncsi lesz az ember, hogy valójában adnának-e érte pénzt. Az egy dolog, hogy az öröm, amivel készítek egy szatyrot, a belehímzett idő pénzben nem kifejezhető. Ugyanakkor, mint bármilyen munka értéke, ez is pénzzel mérhető, mert ára van. Októberben kezdődött és úgy látom amennyit munka mellett még el tudtam készíteni, arra akadt vevőm. Sőt karácsonyi megrendeléseim is voltak:) Ez is új élmény volt nekem. Örülök, hogy nem kell piacolnom, hirdetnem meg semmi. Egyszerűen mindig jelentkezik valaki.

Örülök, hogy a nehézségeim ellenére idén is tudtam annyi bejegyzést írni a kreatívba, mint tavaly és nem copy, hanem mindig valami újat. Feldereng valami irány és bár nem célom errefelé önállósodni, de másik lábnak és további örömök forrásának tökéletes lesz.

A férjem dédijének halálával a család nekem szavazta az öreg lábbal hajtós gépet. Újabb technika, amit már tudo(gato)k, de eddig gép híján nem tudtam kiteljesíteni

Mese - mese

Ha szeretnék valamit a célozgatás kevés. Az már rég volt, mikor megpróbálta kitalálni a gondolataimat. Vagy volt ilyen egyáltalán?

Szóval szóltam neki, hogy szeretnék moziba menni és megnézni a Hobbit-ot. - Elkerülve a későbbi szemrehányásokat miután mondjuk megnéztem a gyerekekkel : De hát miért nem szóltál?!

Szóltam. Nem nagyon fűlt hozzá a foga:) 3 órás film, azt már meg sem mertem mondani, hogy ez csak az első rész :D

Engem lenyűgözött. Már A gyűrűk ura is nagy kedvenc volt, pedig a könyvhöz képest csak egy kivonat, de a képi világ, a hangulat, a tájak, kárpótolnak a hiányosságokért. De ezt most nem kapkodták el, ez a vád nem érheti a készítőket, mint az első trilógiánál. Szépen komótosan, alaposan hömpölyög a cselekmény. Visszaköszönnek ismerős helyszínek, ismerős szereplők és a zenék adják a hangulatot. Most először láttam 3D-s filmet. Minden hajszál, minden repedés a falon, minden levél erezete látszott! Vagy háromszor láttam igazán kilépni a képből valamely tárgyat és egy lepkét. 

Kicsit túl alaposan ábrázolják a harcot, ott is minden vágás és szúrás látszik. A fehér ork egy kicsit... olyan... animációszerű. De pompásak a jelmezek, az épületek, a fegyverek és persze az örök szépségű Galadriel.

Legjobban azonban most is a mondanivaló fogott meg. Mikor Gandalf megindokolja miért éppen egy hobbit-ot hívott az útra. A kicsiségbe, a kicsik erejébe vetett hit, ami átformálja a világot - ez nekem nagyon bejön. Talán kevés bennem a becsvágy és néha én is lusta vagyok, mégis tudom mennyi mindent teszek, mennyit változom és meddig jutok el.

Tetszett, és neki is. Már el is felejtettem mennyire kényelmes a nyolcadik sor utolsó két fotelje, ahol úgy össze lehet bújni, mint itthon:)

Jut is

Sülő pulyka illata tölti be a házat - Azt hiszem ez volna egy igazán idilli karácsonyi történet nyitó mondata. Meg kell, hogy mondjam, volt már olyan ebben a házban. Nem 2012-ben.

A karácsony előtti héten minden nap későig maradtam. Próbáltam helytállni több munkakörben is - több, kevesebb sikerrel. A technika természetesen pont akkor makacsolja meg magát, mikor minden percem ki van számítva, tehát elszállt a szerverünk. Az egész új programnak ez az egyetlen előnye, az adatok Zalaegerszegen mentődnek el és nem nálunk. Se bank, se e-mail, se könyvelés. Viszont lehetett előre dolgozni 1000-rel. Péntektől szabadságon vagyok. Eddig vagy tízszer hívtak.Elfoglaltságaim ellenére a minimál karácsony elengedhetetlen kellékeiről gondoskodtam. Szerencsére van köztünk egy megállapodás, hogy a felnőttek egymást nem ajándékozzák. Ez néha változott, ha "jobban ment", most viszont újra aktuális. A lányok megkapták a nagyszülőktől a pénzt és annyira jó, hogy maguk költik amire akarják.

Már vagy egy hónapja tartott a vita, hogy menjünk-e és hány napra a sógoromékhoz az ünnepek alatt? A sógorom azt szerette volna, ha már péntek délután elindulunk és csak 25-én délelőtt megyünk haza. Már a gondolattól is kirázott a hideg, de a főnök ebből a szempontból anyósom és a férjem. Ezért csendes szemlélőként a háttérbe vonultam és vártam mi történik. A napok száma, mint az olvadó hóember, zsugorodni kezdett. A majd 4 napból a végére kettő lett, amiért igen-igen hálás vagyok a sorsnak. A legfőbb ok az, hogy anyósom is és mi is fával fűtünk leginkább, a gázfűtés gyújtólángon nem igazán tartja melegen a házakat és ha nincs aki rakja a kandallót, vagy kazánt, hát nagyon kihűlnek a falak.

Elég is volt ebből ennyi, ezt megállapítottuk a férjemmel vasárnap reggel. Ahogy egymással és a gyerekekkel viselkednek, nekem mindig nagyon megterhelő. Nem igazán érdekel hogyan élnek családi életet, mindaddig míg nekem nem kell hozzá asszisztálnom. Igyekeztem pihenésre felhasználni az időt. Érdekes, hogy ahová anyósom beteszi a lábát, ott a konyhába más be nem fér. Ja, és onnantól nincs ott senki, aki főzni tudna, vagy elég szorgalmas volna. Ezt ismerem. 9 hónapig együtt laktunk. Ezért - bár nem pártolom a sógornőmet - de nem csodálom, ha hátat fordított neki és inkább az origo-n olvasta a híreket, mint hogy megpróbálja visszaszerezni a konyhát. Ezért is kellett nekik még vasárnap reggel boltba menni, mert a fiatalság kitalálta, hogy gyümölcslevest főz, anyósom meg azt mondta húsleves legyen mert az kell a gyerekeknek. Persze répa, meg zöldség nem volt otthon.

Rettenetesen hiányzik apósom, aki anyósom eme vadhajtásait idejekorán lenyeste, szinte egyetlen szóval. És nem csak emiatt... Iszonyatosan goromba tudott lenni, de hatalmas szíve volt és szándékosan soha meg nem bántott senkit. Vele nem fordult elő, hogy nemtörődömségből, nyegleségből, vagy csak mert rossz napja volt szándékosan megbántott volna bárkit. Ha haragudott az jogos volt.

Szóval ment a hülyeség: - miért nem figyelsz a gyerekre? figyelj te én már figyeltem! - és persze az éjszakai bepisilés... - na, az sem véletlen.

Így aztán oda lett az a két nap, ami alatt valami díszítős kreatívat alkothattam volna itthon. Se mézes sütés, se saját készítésű ajándék, se semmi. Vasárnap délután jöttünk haza, az egyetlen jó, hogy láttunk havat. Este még futottunk egy kört pár apróságért. Miért mindig ezek a dolgok kerülnek a legtöbbe? :)

24-én főztem. Egy kis pulykából sokmindent. Feldíszítettem a fát és kitakarítottunk. Egy kis ajándékozás és a nagyobb már el is pályázott a barátjához. Beszélgettünk, TV-t néztünk és ennyi volt a "csendes éj".

25-én a tesóméknál vacsiztunk, vagyis inkább uzsonnáztunk. Míg gyereket várt azért aggódtam e-miatt - le akartam beszélni róla és inkább bevállaltam volna én a rendezést. Miután elvesztette a babát akkor meg azért győzködtem, mert még korai meg minden. Nem hagyta magát és, de akkor is alapon főzött egy terülj asztalkámra is elég menüt. Anyu féle csirkebecsinált levessel, töltött hússal, krumplisalátával. Ez viszont nagyon jól sikerült, bár rajta láttam, hogy nagyon fáradt, mégis jó volt a hangulat és tényleg feltöltődtem egy kicsit. Estére viszont belázasodtam - csak, hogy ki ne maradjon. Jellemző, ha szabin vagyok lebetegszem. A kanapén aludtam és izzasztottam magam. Reggelre gyógyszer nélkül jobban lettem, bár egy kis berzenkedéssel mentem a zuhany alá. A torokfájás maradt.

A másnap a családjárásról szólt. Hiába lakunk itt egyrakáson, mégis ritkán jutunk el, ezért ilyenkor mindenki számít ránk. Nem szoktunk sok időt tölteni, mert anyósom ebédre szokott hívni minket, így iparkodás van. Utána már csak hazakívánkozunk és asszem a több napi zabálást ilyenkor kezdjük megsínyleni.

Erről az évről

Volt sírás és nevetés, fájdalom, rengeteg kérdőjel és bizonytalanság, de összességében nem volt másabb, mint az elmúlt évek. Nyomtuk ahogy tudtuk és megbirkóztunk vele, ahogyan mindig is tettük. Vállt vállnak vetve átesünk a nehezén midig, mert erre használjuk ezt az életet. Munkára, családra, a kötelességeinkre.

Nehéz? Nehéz.

De tudtam előre és, ha tudtam már 20 évvel ezelőtt is, akkor mi változott? Több ráncom lett és szeretném azt gondolni, hogy bölcsebb lettem éveim számával. És mi lesz? Nekem már valószínű hasonlók. Remélem lesz még ilyen évünk, mert bár fájt nagyon sok minden, lehet, ennyire még sosem, de valahogy ez jelenti, hogy élek. Ha átsiklok felette, akkor nem élem meg, ha átélem, hát fáj, de emlékeztetnem kell magam, hogy ezt akartam. Dolgozni, tanulni, családozni, gyerekezni. Asszem itt meghazudtolom valamelyik fizikai törvényt - nem tudom melyiket, mert ebben sosem voltam elég jó - hogy a testek mindig a kisebb ellenállás irányába mozdulnak el. Nos, ez nálam nem jön be. Mindig megtaláltam a nehezebb, tüskésebb utat. 

Sosem bántam meg.

Elnéztem ma este őket, igaz közel sem volt egész a csapat, mert csak az ünnepre tudunk összejönni, de valahogy egység érzés lett. Baszogatták egymást folyamatosan - engem is - de nem érdekelt. Így együtt lenni a saját tökéletlenségünkben teljesen megfelel a valóságnak és a szeretet elmossa a különbségeket.

Szabin vagyok év végéig - 3 nap összvisz - a telefonomról (mindkettőről) leveszem a hangot, majd visszahívom aki keres. Elegem volt és tényleg szabadságon akarok lenni az irodától. Nem volt időm készülni, nem volt időm sütni, vásárolni, csomagolni, ahogy mindig. Holnapután elutazunk a sógoromékhoz - nem lesz könnyű - de nem bánom, majd megoldom azt is. És nem iszom ennyit, mint most... Bizonyos őszinteséghez kell nekem egy kis alkohol, bár a tesóm úgy ment el, hogy azt mondta igyál még egy pohárral. Ismer. Ő látta rajtam, mint ahogy én is rajta. Szabadulni attól, ami most a legnagyobb teher. Elvesztett illúzióktól, elvesztegetett energiák, érzések elengedése. Ott égett a szemében, ahogy a reményé is, hogy nem fogja magát mindig ilyen szarul érezni. Talán nem. Némán mondtam neki, hogy tartson ki, semmi sem tart örökké, csak néha olyan, mintha a jó dolgok elillannának, a rosszak meg ránk telepednének.

Világvégét jósolnak. Sokan hisznek benne. Annyira szeretnék az emberek a változást, hogy még ebbe is belemennének. A múltkor olvastam: - nem a világvége a katasztrófa, hanem, hogy minden ugyanígy folytatódik, mint eddig. 

Loknik

Nem az enyémek, az ünnepelté:)

A mai estéhez

Van az úgy, van olyan,hogy a szív tele van
nem fér hozzá más.
Fiatal szerelem bekerít ügyesen
valahogyan rám talált.
Ide állok arccal a fénybe
fura lett, hogy máshogy élek
nagyot fordult velem a világ

Vadonatúj érzés váratlan ünnep 
nyújtja a glóriát.
Simogat egy érzés el kéne hinnem,
hogy pont nekem adta át.
Szétosztom most ezt az álmot
túl szép, hogy én kapjam egyedül
az érzést ,az álomízű érzést,
én, álomízű érzést. 

Idebent valahol, különös zene szól
nem hallja senki más.
Buta kis üzenet kihagy egy ütemet
szívjeleket küldi át.
Tudom azt, hogy honnan jöttem
van utam, hogy merre mennék
velem fordul az egész világ.

Vadonatúj érzés váratlan ünnep 
nyújtja a glóriát.
Simogat egy érzés el kéne hinnem,
hogy pont nekem adta át
Szétosztom most ezt az álmot
túl szép, hogy én kapjam egyedül
az érzést ,az álomízű érzést,
én, álomízű érzést. 

Sokan léptek rajtam át
de mit számít ma már. 
Semmi baj már nem fáj, nem fáj
Egy új arc és egy lány
ide néz most vissza rám
azt sem tudja mit vár.

(2x)
Vadonatúj érzés váratlan ünnep 
nyújtja a glóriát.
Simogat egy érzés el kéne hinnem,
hogy pont nekem adta át
Szétosztom most ezt az álmot
túl szép, hogy én kapjam egyedül
az érzést ,az álomízű érzést,
én, az álomízű érzést.

Holnap

Holnap meló és bár a kolléganők azt mondták nem bírják ki, hogy ne hívjanak fel... kibírták. Ezért nagyon hálás vagyok nekik és holnap lesz módom elmondani, mennyire. Vissza a munkába és úgy érzem felkészültem néhány változásra a munkával kapcsolatban.

De erről majd később.

Ennyi találkozó után...

Örömmel vártak haza, bár hét elején a lányok azt kérdezték síri hangon a telefonban: - anya! mikor jössz haza?!

:-D

Összebalhéztak az apjukkal valami konyhai dolgon, aki úgy felmérgelte magát, hogy mondott nekik mindent, fűt, fát, virágot. Cukik voltak, de mondtam, hogy csak csütörtökön reggel.

Elégedett voltam a csavargással, többször is láttam a Gellért hegyet, kedves Erzsébet hidamat és egyszer sem tévedtem el. Korán indultam haza azzal a biztos tudattal, hogy szombaton újra jövök a kreatívos blogtalira.

Voltam is. Sajnos nagyon kevesen voltunk. Az azért gáz, ha egy rendezvényre 50-en ígérik biztosra a részvételt és nem jönnek el csak 20-an. Kellemetlen a szervezőnek, a résztvevőknek, az árusoknak, hiszen foglalkoztatókat szervezett a rendező és büfé is volt és ezek pénzbe kerülnek. Szóval elég korán meg lett hirdetve és facebook-on is miért nem a "talán"-ra nyom az, aki nem biztos a dolgában? Persze a betegség az valódi ok nem kérdéses, de a legtöbben vissza sem mondták mikor kiderült nem lehetnek itt. Ez a szomorú.

És ma sem unatkoztam, Abonyban voltunk, Mihály napi rendezvényen. Szeretem az ilyesmit. Első alkalommal rendezték meg, kevesen jöttek el. Nagyon jó idő volt és sokféle program, finom kaja. Egész nap egy szép fa alatt üldögéltem, néha kisegítettem a férjem, és órákig csinálhattam a csipkémet zavartalanul:)

Találkozó

Kisebbik tesóm is megjelent munka ügyben Pesten, így szerdán a WestEnd-ben randizunk. Ebédeltünk, kávéztunk, dumáltunk. Valahogy nem volt az igazi. És mostanában többször éreztem ezt az indokolatlan feszültséget. A férjem szokta ezt csinálni, ha van valami baja, de nem mondja, csak érezteti, hogy valami nincs rendben. Az volt az érzésem, ezek ketten most ezt játszák el nekem és ettől eléggé elszomorodtam. A terhességük miatt lettem kívülálló? vagy... nem tudom. Amúgy sem szívesen beszélek ilyen szülés meg gyerekvállalós dolgokról, mert mikor én babáztam egészen más világ volt, és ők is egészen más emberek, más körülményekkel, más partnerekkel.

Elkapkodott közlések, otromba válaszok, indokolatlan felcsattanások. Ez most már így lesz? És ez még csak az eleje.

Nem is volt kedvem mindig megszólalni. Én csak beszélgetni szerettem volna, és már annyira óvatosan fogalmazok, már a viccesnek tartott beszólásaikon sem merek nevetni, nehogy valaki megsértődjön, de így elég kellemetlen volt.

Én csak beszélgetni szerettem volna... de miért érzi úgy más, hogy kritizálom, vagy megkérdőjelezem, amit mond? Egy párbeszédben lehet állítani, érvelni, kérdezni, visszakérdezni, mesélni és még ki tudja mi mindent. Nem szeretem ha felnőtt létemre rámkiabálnak, főleg meg, hogy távol áll tőlem bárki meggyőzése bármiről.

Beszélgetés... Ez az ami nem igazán ment. Régebben jókat nevettünk, akkorákat hülyéskedtünk felnőtt létünkre is, hogy még. Erre nem voltam igazából felkészülve, bár voltak már előjelek, mégis azt hittem, majd elmúlik.

Volt és elmaradt

Kedden mindketten dolgoztak, enyém volt az egész nap! Délelőtt elmentem anyagokat venni. Erre nagyon készültem, mert különleges dolgokat szeretnék készíteni a közeljövőben, és kellett egy kis isnspiráció - már ha a szombat nem lett volna eléggé az:)

Szóval bevásároltam, megőrjítve a srácot a boltban a fél métereimmel, viszont egy egész kis csinos összeget hagytam nála, úgyhogy biztosan nem haragudott.

Délutánra is lett volna mit csinálni, de úgy alakult, hogy elmentem főznivalót venni, felmentem a lakásba, megcsináltam a kaját és neteztem estig, míg haza nem értek. Valami komoly baja van a gépnek, úgyhogy a neteztem kifejezés egy kicsit erős arra, amit műveltem, de azért elboldogultam.

A tesóm meg levágott egy műsort egy bizonyos piros pulóver fehér gallérja körül, nem is tudtam sírjak-e, vagy nevessek, mert bár együtt éreztem vele, mégis vicces volt, csak nem akartam idegesíteni:P Az csak ráadás, hogy folytatásos lett, másnap a gallér lett a legkisebb problémája, mert a foltkiszedő narancssárgára festette az egészet, kivéve a rózsaszín gallért :) 

Különleges

Ez egy olyan program volt, amilyenben nem volt részem 15 éve. Elkísértem a középsőmet ultrahangra és láthattam egy 3 és fél centis babát a monitoron, buksit, popsit, szívhangot!! Szóval nagyon elégedett voltam a hétfővel:)

Remélem mindkét kismamám jól viseli majd a terhességgel járó hercehurcákat. Nem könnyű ez senkinek, de a hozzáállás sokat segít. A hozzáállás milyensége. Ha egészségileg mindenki OK lesz, az nekem már egy főnyeremény. A lelki ingadozásaikat meg majd megpróbálom kiegyenlíteni valahogy. A lényeg, hogy szóljanak, mert csak abból értek.

Vasárnap

Késes találkozó. Megígértem a férjemnek, hogy elkísérem legalább az egyik napon, a selyemfestős program miatt ez lett a vasárnap. Nem is akartam sokáig maradni, vagy úgy gondoltam, hogy megnézek a moziban egy filmet ( 1000 éve nem voltam), de aztán ott ragadtam köztük, mert kedvesek voltak, mert mindenkinek volt mondanivalója. Csak leültem egy székre és úgy cserélődtek körülöttem az emberek, mintha bérletük lett volna. Hallgattam ahogy a családjukról beszélnek, sok a problémájuk a vállalkozásaikban, sok a hitelük, politizáltunk, megoldásokat próbáltunk keresni. Úgy elszállt az idő, hogy már rendesen benne jártunk a délutánban és én még mindig ott ültem a terem közepén és hallgattam a kedves ismerősök beszélgetését. Ennyit a meglépek/mozizok tervekről. Alig tudtam elköszönni tőlük, mert ők még pakoltak, de nekem nem volt kedvem sötétben buszozni a tesómhoz.

Budapest

Úgy vagyok a fővárossal, ha sokáig nem megyek hiányzik, ha négy napnál többet vagyok, már jönnék haza. De ez az élmény kell néha és annyira szerencsés vagyok, hogy a tesóm ott lakik és hajlandó napokra befogadni magukhoz és a sógorom sem bánja - vagy legalább is nem mondja.

Szombaton egy kedves, selyemfestéssel foglalkozó hölgy tartott nyílt napot a műhelyében. Egészen véletlenül leltem rá a felhívására, az utazásom előtti héten. Regisztráltam és elmentem a világ végére, hogy láthassam a műhelyét és ahogy alkotnak ők négyen a kolléganőivel. Gyönyörűség volt minden perc. Ki is próbálhattam, mandalát lehetett festeni. Az én remegős kezemmel elég nehéz kontúrozni, főleg, hogy izgultam is kicsit. Régi kelta motívumot választottam, amit ismerek is, egy életfát. Kicsit tényleg reszketős lett, de a festés annál jobban sikerült. Igazi élénk színek, összemosódása a festéknek, és ahogy szétszalad az anyagon... mint egy varázslat.

Az én fejem nem szokott fájni. Na jó, egy évben egyszer mondjuk, de az is fáradságtól, vagy láztól. Most viszont úgy éreztem olyan mentális-kulturális sokkot kaptam ettől a kreatív töménységtől, hogy mire este hazaértem, az állkapcsom, a fogaim, a szemem, szóval minden kapcsolódó porcikám fájt. A férjem megpróbálta az ő kis gyógyító technikáját, de ez most erősebb volt nála. Megfejeltem egy Algopyrinnel.

Másik osztálytalálkozó

Ami nem is osztálytalálkozó, évfolyamtalálkozó volt. A férjemé, itthon, a sarki kocsmában vendéglátóegységben. Az volt a jó, hogy ide tényleg nyugodtan ballagtam el farmerban, mert ez olyan lazás rendezvény volt. Bár azt kicsit furcsálltam, hogy nem beszélték meg, párosan mennek-e, vagy páratlanul és természetesnek vettem, hogy ott voltam, viszont nem túl sok pár jött. Mondjuk jól ismerem őket, fölöttem jártak egy évvel, így mindenki így Katica, úgy Katica:) Aranyosak voltak:)

Megemlékeztek egy nemrég meghalt srácról, aki velük járt, majd vacsora következett, isteni pörkölt volt és utána zene és tánc. A férjemet rá tudtam venni egy kis rokira, úgyhogy tényleg szép este volt.

Azon mindig meglepődök, hogy némelyik mennyire bírja a piát. A szemük se rezdül, pedig én negyed annyi felestől is idült alkoholmérgezést kapnék. De, hát nem ugyanott edzettünk annak idején.

Osztálytalálkozó

Nagyon izgultam. A nagyon azt jelenti jelen esetben, hogy: NAGYON. Először úgy gondoltam, farmer, blúz és rendben. Aztán egyre jobban rákattantam a problémára. Hiszen 15 éve nem találkoztunk. A legtöbb osztálytársamból orvos, ügyvéd, mérnök lett. Jajj nem lesz ez így jó. Aztán vettem ruhát, szereztem cipőt és utólag áldom az eszem, hogy hallgattam a megérzésemre. Mindenki szuperül néz ki, de tényleg. Okosak, helyesek és a csajok ruhában, elég sok ékszerrel - na, nekem az nincs - érkeztek, a fiúk vászon nadrág, nyitott ing, zakó. 

Sok tanár volt ránk kíváncsi. A találkozót az osztályteremben kezdtük, osztályfőnöki órával. A szervező kért tőlünk előzetesen néhány fényképet, amiken az elmúlt évek fontos történései vannak. Kivetítette névsor szerint és mindenki elmondhatta mellé a kis sztoriait. Aki nem tudott eljönni, arról is elmondhatták az ismerősök pár mondatban az infókat és felolvasták a leveleket is, amiket a távolmaradók küldtek.

Annyira izgultam, az elsők között érkeztem, és nagyon meleg is volt. A kezem és a hangom is reszketett. Kicsit akkor nyugodtam meg, mikor azt láttam, doktor úr kezében is remeg a pendrive, ahogy odaadja a későn kiírt képeket a szervezőnek.

Meghatódtam, mikor volt rajztanárom, aki sokra tartotta a tehetségem azt mondta: "- ahogy végignézek rajtatok olyan felnőtteket látok, akik miatt érdemes tanítani ennek a gimnáziumnak a falai között, hiszen minden induló osztálynál azt kívánjuk, kedves, szerény, de okos, talpraesett felnőttekké váljanak. Legyenek családcentrikusak és jól éljék meg az életüket." és a többi. Kedves volt tőle és valóban emlékeztek ránk, pedig én úgy éltem meg az ott töltött négy évet, hogy teljesen jelentéktelennek éreztem az osztályt.

Étterembe mentünk vacsorázni, szerencsére volt légkondi. Sok beszélnivalónk támadt és vándoroltunk az asztal körül. Az meg annyira jellemző, hogy ki hová ült először. Mintha a suli ültetési rendjét láttam volna:)

Az új cipő engedett a lábamon és elkezdett kijárni belőle a sarkam. Így sem jártam még, de vettem bele egy betétet, ami megemeli a lábam és így passzosabb lett.

Szabadság

Ez szabadságom utolsó napja - igen, tudom, vasárnap van. Annyit lazítottam, mint ha egy hónapig lettem volna itthon, úgy, hogy állandóan mentem valahová:)

Esett

Esett? Szakadt!

Délután a kolléganőim már ájuldoztak a hőségtől, mivel én nem erre koncentráltam, szinte észre sem vettem. Aztán leszakadt az ég és az esőt hozó súlyos felhők többször is megkerülték a várost. Szinte hallottam, ahogy az aszálytól megviselt föld fellélegzik. Viszont gőzöm sem volt hogy megyek haza, mert ernyő, az biz nem volt nálam. Lehet pont azért esett:) Fél 6-ig vártam és a biciklin ülve figyeltem a felmelegedett föld és a hideg eső hogyan kel birokra egymással. Csakúgy, mint a legtöbb kapcsolat, itt sem kiegyenlítettek az erőviszonyok. A föld nyert, elnyelte a vizet és felmelegítette, szabályosan ködöt csinálva maga felett. De lesz ez még máshogy is... :)

Tegnapi, királyi kegyből adódó 1 nap szabimat Nagyváradon töltöttük. A férjem a nagybátyjáéknak csinál kerítést és korlátot. Vas anyagot venni mentünk. Életemben másodszor jártam külföldön. Mit is mondjak? A határt átlépve nagyon gondozatlan területek vannak, lepusztult ipartelep, elhagyatott épületek. Nagyvárad pedig, mint bármelyik magyar város. Engem mondjuk Martfűre emlékeztetett a szocreál rész, mint minden abban a korban épült városrész, ez is panel és beton. Magyarul beszélnek, nem nehéz megértetni magunkat.

Terveztünk városnézést, de 35 fok volt, ezért inkább egy jó hosszú ebédszünetet iktattunk be.

Ültünk velük szemben, a férfi 60 éves lesz jövőre, a felesége most ment nyugdíjba. Délelőtt megállapítottam, hogy nagyon hasonlít sz ízlésünk, a temperamentumunk és úgy egyáltalán véleményünk a világról. Csak mászkáltunk és beszélgettünk. Szerettem hallgatni. A férje egy igazi temperamentumos fazon, aki szereti irányítása alatt tartani az eseményeket és általában jó megérzései vannak. Tudja mit akar csinálni, merre akar menni, de hát vezető beosztású, tehát benne van a főnökség:) Valahogy éreztem velük a közösséget és mintha kicsit a jövőnket láttam volna bennük.

Olyan pazar hangulatot kerekített és annyira odafigyelt, hogy jól érezzük magunkat, hogy teljesen ellazultam és valahogy rádöbbenni arra, hogy mennyire jól tudom magam érezni... igazából ezért írom ezt a posztot. Igen, mert emlékezni akarok erre a napra, mikor felszabadultan nevettem, mindenféle kötelezettség nélkül, mikor nem voltam felelős programért, más szükségleteiért, csak az volt a "dolgom" hogy ott legyek és valaki engem kérdezett meg mit szeretnék?

Mh

Hétvégére mindig próbálom félretenni ezt az én munkahelyi kálváriámat. Ilyenkor ez nem téma. Főleg meg most, hogy holnaptól a férjemnek nincs is.

De azért a következő időszakra nagyon kíváncsi vagyok. Többen vagyunk az irodában és a több ember többféle szempontot és álláspontot jelent. Én magam nem vagyok egy harcos alkat és hiszek az emberekben, abban, hogy az egyeztetés és némi őszinteség célravezető lehet. Nehezen számítom ki az emberek reakcióit és pont, mert a jót feltételezem mindenkiről, vitás helyzetben alulmaradok, mert olyan irányból jön támadás, ahonnan nem vártam. Most pedig megint engem akarnak szószólónak, bennem van a bizalmuk, csak azt nem tudom miért? Pont én nem akartam továbbvinni az ügyet, nem akartam már egy újabb vezetőhöz fordulni a bajainkkal. 

Viszont annyira sok mindent nem értek. Honnan veszik az emberek, ha nyíltan mindig kimondják amit gondolnak, ha sosincs bennük kontroll, hogy legalább átfogalmazzák a mondókájukat és ne gázoljanak át másokon, szóval honnan veszik, hogy majd mások ezt mindig el fogják tűrni és nem kezdenek el hasonló módon válaszolgatni? Az ilyen stílusban kommunikálók elvárják, hogy a többiek fogadják el őket olyannak, amilyenek, hiszen ők csak az igazat mondják és ezt igazán illene mindenkinek tudomásul venni! És mindenki fogadja el, hogy ők ilyenek, szókimondónak gondolják magukat és sokszor még viccesnek is, pedig szimplán csak bunkóság és számomra ők egyszerűen csak nem tudnak viselkedni. Szomorú, hogy sokszor pont iskolázott emberektől látom ezt.

Miért húzza alá a helyesírás ellenőrző azt, hogy bunkóság? :D

Autumn

Egyszerű kis gyerekvers, de nagyon tetszik:) Most még meleg van, itt a szobában is bekapcsoltam a ventilátort, de visszavonhatatlanul mutatja a naptár az ősz kezdetét. Talán nekem valami új kezdetét is, mert a meglévőből momentán elegem van.

Csanádi Imre: Őszköszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Ősz

A hajamon kívül az évszak.

Iskolakezdés. Tegnap este mi is megejtettük az iskolás bevásárlást. A munkahelyi kafetériámat úgy kértem, hogy legyen benne két gyereknek az iskolakezdésre adható utalványa. Nekik már nem kell színesceruza meg gyurma, meg ilyesmi. Spirálfüzetek, ceruzák, tollak, sorkiemelők és néhány ruha. Kis híján el is költöttük az összes utalványomat. Nem volt nehéz. Ez az év szalagavatóstól, ballagásostól így a gyerekek szempontjából símán benne van 200 000 - azaz, kétszázezer - forintban, bár nem számoltam, nem is érdekel. És semmi extra, "csak" ruha, cipő, osztálypénz, főzés a családnak, benzin, ajándék, tankönyv, suliszer.

Arra vetemedtem, hogy vettem magamnak egy fekete magassarkú cipőt, aminek bordó a talpa, utoljára 15 éve volt új, fekete alkalmi lábbelim. Szombaton lesz az osztálytalálkozóm és nem szívesen vallom be, de egyre idegesebb vagyok miatta. Először nem izgatott a dolog túlságosan, felöltözni sem akartam rendesen, van nekem blúzom, sötét farmerom, vagy akár szövetnadrágom, jó lesz az. Aztán telt az idő, folyamatosan e-mail-eztem a többiekkel és teljesen beparáztam. Sokan leszünk, sok tanár is el akar jönni - nem is gondoltam volna. A szervező kért tőlünk képeket, amiket power point-ba rendezett és le fog vetíteni, hogy lássuk egymás gyerekeit és az elmúlt éveket. Több osztálytársam is mostanában szült, vagy most vár kisbabát. Izgalmas lehet ilyen érett fejjel gyereket vállalni:)

Történt még

Pénteken éjszaka nem aludt együtt a jegyespár, a menyasszony nálunk töltötte az éjszakát, már csak a hagyomány és a körmei miatt is. A lányom csinálta a manikűrt, ami eltartott éjszakáig, én ki sem tudtam várni, hogy végezzenek.

Vasárnap reggel a vendégek és mi is, mintha előre megbeszéltük volna, majdnem egyszerre ébredtünk. Elég korán ahhoz, hogy kávézzunk, zuhanyozzunk, beszélgessünk. Nagyon kellemes társaság voltak. Közvetlenek és feltalálták magukat. Elég volt annyit mondani, érezzék magukat otthon és nem kellett azon aggódnom mit csinálnak, ha mondjuk megszomjaznak én meg pont akkor nem állok mellettük. Apunál nagyon jól telt a délelőtt. Isteni káposztát főzött, azt ettük, de nem tudtam megunni, pedig én már előző nap is megkóstoltam. Sütit csomagoltunk mindenkinek.

Valahogy nem tűntem túl fotogénnek a szép ruhámban, komolyan mondom, hogy szombaton reggel, mikor vágtam fel és tálcára rakosgattuk a sütiket, jobb képet csinált rólam a sógorom az otthoni térdgatyámban és trikómban.

Esküdtek

Esküdtek ők 2012. augusztus 25-én, a férjem születésnapján. Nos, ezt a házassági évfordulót nem lesz nehéz megjegyezni. Szép nap volt és nagyon meleg. Mióta tudtuk, hogy ezen a napon esküsznek, mindenki azon imádkozott, csak jó idő legyen. Ezek az imák szépen összeadódtak és így lett 40 fok.

Előre elterveztem az időbeosztásunkat, amit sikerült is tartani. Olyasmi zökkentett ki, hogy férj itthon hagyta a nászajándékot, a hiányzó fényképezőgép és hogy nem tudok még legalább öt helyen lenni egyszerre. Nagymamám, a tesóm, anyósom mindent nekem mondták mit kellene csinálni és próbáltam is mindenki igényét  és tanácsát figyelembe venni, még akkor is, ha nagyon jól tudtam, ez lehetetlen. A menyasszony fel volt öltöztetve, ki volt kísérve, a vendégek kiszolgálva, süti, pia a helyén, menet összeszervezve, púder, rúzs a táskámban. Ennyi telt tőlem.

Szép menet voltunk, legalább 40 ember, mögöttünk egy harmonikás, akinek a tesóm nem szólt előre, hogy a " férjhez megyek édesanyám nemsokára..." kezdetű nóta nálunk már több, mint 10 éve nem aktuális, úgyhogy majdnem sikerült rögtön lesírni azt a friss sminket, ami egyébként várakozásomon felül szép lett. Azt már tudtam előre milyen szép zenék lesznek a szertartás alatt, de mikor bevonuláskor megszólalt Ákos, hát mindannyian bőgni kezdtünk. Az anyakönyvvezető jobban izgult, mint szokott, talán mert a kolléganőm? - de nagyon szép ceremóniát tartott, volt gyertyagyújtás és koccintás.

A férjem vitte a fiatal párt fényképezkedni, szép kültéri képek készültek róluk, és egész véletlenül "műsorosra" sikerült, hála egy ugyanakkor konvojban vonuló rendőr esküvőnek, közös dudálás, integetés, szóval egy plusz élmény. Sokáig vártunk rájuk, de feltaláltuk magunkat, beindult a zene és táncoltunk, mikor elfáradtunk beszélgettünk. A fiatalok persze meglógtak, a lagzis zene nem igazán az ő műfajuk, a vejemnekvalónak nagyon fájt a foga, a többieknek melege volt - pedig a tulaj még a klímát is bekapcsolta - szóval a 20 emberból állandó jelleggel, csak 6-7 tartózkodott aktívan a teremben.

A kaja nagyon finom volt, újházi tyúkhúsleves, a második pedig rántott sajt és húsok krumplival és rizzsel, káposztasaláta.

Voltak difik, amik ilyen előre meg nem beszélt, le nem szervezett dolgokból adódtak, megoldottuk. Hajnali 4-ig nyomtuk, aztán "hazatértek a legények".

Reload

És itthon is tartottunk lánybúcsút esküvő előtti héten csütörtökön. Ugyanaznap a legénybúcsút is megejtették a fiúk a menyasszony kérésére, kiindulva előző esküvők tapasztalataiból. A péntek esti ivászatból még semmi jó nem sült ki a szombatra nézve:)

Itt már csak négyen voltunk. Nagyon bírom a tesómnak ezt a barátnőjét, mert vicces és nyílt természetű, jó vele társaságban lenni. Cider-t ittam, nem is tudom mennyit, de isteni 4,5%-os spicces lettem tőle. 

Péntekre kaptam egy szabadnapot szerencsére. Még be kellett mennem a városba apróságokért, a lányoknak és anyósomnak is kellett vásárolnom. Siettem haza, mert még sütni akartam aprósüteményt. Háromféle süti lett, szeretek bíbelődni az ilyesmivel. Közben noszogattam a lányokat, hogy csinálják a krepp papír díszeket és a konfettit. Tegyenek ki minden ruhát, amit el akarnak hozni és fel akarnak venni, cipőket, papucsokat, sminkcuccot. A férjem elbénázta a fényképezőgép elkérését. Pipa voltam rendesen, de az alkalom nem igazán felet meg arra, hogy balhézzak. Rendbe kellett tenni a házat, mert a vőlegény apukája és egy baráti házaspár nálunk aludt.Ágyat húztam, mostam, hatszor megnéztem a WC-t...

Délután mentünk a piáért és az üdítőkért a boltba és felvittünk az étterembe, ahol még másnap délelőtt is felújítási munkák folytak. Elpakoltuk a cuccokat a hőtőbe, egyeztettük az időpontokat és titokban megkérdeztem a rendező csajt, a konfettiről. Nyomatékosan megkért, ne szórjunk. Eléggé elkeserített a dolog, mert elég sokat bíbelődtünk vele és szerettük volna beszórni az ifjú párt, mert nagyon látványos és az unokatesóm lagziján mindenkinek nagyon bejött. De, ha nem hát nem. Arról szólt ez a pár nap, hogy fogjam be és csináljam, amit más mond, vagy csináljam úgy, hogy más ne tudjon róla előre.

Lánybúcsú duplán

Kellett egy Pesten és kellett egy itthon, hogy mindenki részt vehessen, aki akart és meghívott volt. Mindkettő különleges volt.

A pestin hatan voltunk. Szép kis pólót csináltattam ajándékba, menyasszonyosat, valami hihetetlen rózsaszínben. Az unokatesóm és a kisebbik tesóm hoztak Minnie egeres fejdíszeket, a menyasszonynak, pedig egy csillogós, rózsaszíntollas tiarát. 

Mondhatom mesésen néztünk ki. Feltettük a fejünkre és le sem vettük egész éjjel. Bár nem akartuk szívatni ilyen lánybúcsús feladatokkal, azért indulás előtt még feleskettük a nyújtófára, a következő szöveggel:

“Én XY ezennel az itt felsorakozott tanuk előtt fogadom, hogy férjemet

meccsnézés közben nem zavarom, dolgomat ilyenkor csendben végzem,

mindig ügyelve arra, hogy sörös korsója, üres ne legyen.

Sose hivatkozom fejfájásra, fáradtságra, mikor a férjem szeretgetésre vágyik. Kedvenc ételét bármikor elkészítem és szépen tálalom.

Anyósomat napjában legalább egyszer dicsőítem,

miszerint Ő készíti a legfinomabb ételt,

Ő vasalja legszebben az inget,

neki a legtisztább a lakása, stb.

Férjem barátait mindig családtagként fogadom.

Az Ő étkezésükről és sörükről is gondoskodom.

Férjemet, barátaival legalább heti három alkalommal elengedem mulatni.

Ez idő alatt én nem csacsogok telefonon a barátnőimmel, tiszta lakással,

vasalt inggel, meleg étellel, mezítelenül várom haza.

Itt és most megígérem, hogy  jó háziasszony leszek,

Uramat megbecsülöm, a pasikat elkerülöm.

Szeretgetem, cirógatom, hülyeséggel nem nyaggatom.

De, ha csak egyszer is csajozni mer, a baját, sodrófával látom el!”

A zöld Pardonba mentünk, ahol Ladánybene 27 koncert volt. A stílust ismerem, tetszik, de a számaikból kb csak kettőt. Utána táncikálás volt, egy percre sem ültünk le, pedig voltak olyan számok is, amikre még jólfejlett ritmusérzékkel is nehéz volt lejteni.

Néha beparáztam mert sokalltam a körülöttünk legyeskedő fiúk számát, vagy éppen a fejükben keringő alkohol mennyiségét, túl sokan találtak vonzónak egy csak lányokból álló kis csapatot. De végül is komolyabb atrocitás nélkül eltelt az éjszaka, hajnal kettőkor mentünk haza. Kifelé menet szembetaláltuk magunkat egy éppen befelé igyekvő legénybúcsús társasággal. Olyan kis normálisnak tűntek, egyenpólóban voltak, a vőlegény a hóna alatt egy felfújható szamárral:) Hívtak minket, menjünk velük vissza, de fáradtak voltunk már - én már két órával korábban is - úgyhogy a tesóm csak egy puszival sok boldogságot kívánt a srácnak, és húztunk is el.

Valamiért

Nekem mindig annyi mondanivalóm lenne. De tényleg! Rengeteg dolog történik és mindennel kapcsolatban vannak gondolataim, véleményem.

Ami továbbra sincs, az az idő. Ugyanakkor következetlenség részemről, ha a legfontosabb családi eseményekről nem írok.

Tehát augusztus = esküvő.

Igen esküvő, a középső tesómé. Azon vihogtunk, még jó, hogy nem vagyunk többen, mert úgy néz ki, hogy kétévente születtünk és tíz évente megyünk férjez. 

És igen

Ma is dolgoztunk. Elrendelték. Meg muszáj is. 

Igazából én sem vagyok jól. Itt lehet nyafogni nem megyek senki agyára. Néha úgy érzem nincs levegőm, tegnap már kimentem este gyalogolni és futni. Ki tudtam volna menni a világból. Mikor már azt érzem, hogy én is meg fogok sérteni valakit - talán olyasvalakit, aki meg sem érdemli - vagy, hogy képébe mászok egy másvalakinek - teljesen jogosan - de egyiket sem akarom, akkor beszűkül a világ és hirtelen nem kapok levegőt. Na ilyenkor megyek, csak úgy és kicsinek találom a várost úgy este 9 körül.

Face

Azért érnek meglepetések :) A múltkor megjelent az üzenőfalamon egy bejegyzés, egy provokatív kis fotó volt rajta, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy összezörrenjenek rajta férfiak és nők. Eleve be sem szoktam szállni ilyesmibe, de most nem tudtam megállni. Nem kamuregem van, tehát névvel, arccal vállaltam a kommentet. Meglepődve láttam a nap, mint nap érkező hozzászólásokat és lájkokat. Alig hittem a szememnek, olyan kis kulturált beszélgetést provokáltam ki mindenféle korosztályú és mindkét nemből jövő emberekből, hogy csak pislogtam. Furcsa volt és kicsit idegen...

Most meg rákattantak, ismerősök a koromra. Én nem is beszélek róla, de mindenki ezzel jön, hogy fiatalabb vagyok, mint amennyinek mondom magam. Hát kész! :)

Dolgok

Felvettek hozzánk egy új kolléganőt. Rájöttek hogy kevesen vagyunk? Vagy rájöttek, hogy közülünk egy nem dolgozik? Ki tudja. A lényeg, hogy érti a dolgát.

De hogy tud két nő ennyit nyafogni egy nap? Vagy a fejük fáj, vagy a hasuk, vagy nem aludtak egész éjjel... Ezek a problémák mindenkinél előfordulnak, de más nem traktálja ilyesmivel reggeltől estig az irodát, egymásra licitálva kinek nagyobb a baja!!

Változások mindig vannak

Mindig vannak előjelek, de vannak olyanok, amiket egyszerűen nem akarunk tudomásul venni. A férjem cége leépít. Már mindenkivel beszélt a főnök, felmondási idő, végkielégítés, szabadság, miegymás ügyben. Duplán súlyt minket most ez a dolog, mert az adószámos tevékenysége bejelentett munkaviszony nélkül nem ér semmit. Nem mennék bele a bonyolult adójogszabályok ismertetésébe, amin már vagy 6x átrágtam magam, de sajnos munkahely nélkül nem lesz egyszerű fenntartani az iparművész tevékenységet. Nagy könnyebbség, hogy a főnök kicsit gondolkodott még a dolgokon és őt, meg egy másik kollégáját a cégben tartja december 31-ig. Nyertünk egy kis időt.

Segítenék

Segítettem, mikor tavaly egy távoli ismerősnek leégett a háza és ott maradtak két gyerekkel fedél nélkül. Segítettem, mikor itt megrogyott egy ház, rossz kőműves munka miatt. Az elveszett emberkék közül egyet az ártéri erdőben találtak, felkötötte magát és magára hagyta a feleségét két gyerekkel, hát nekik is adtam, ahogy telt tőlem. Sosem mulasztom el felajánlani az 1%-omat adóbevallásnál, remélve, jó helyre kerül. Múlt héten bejött egy nő az irodába, egyszerűen öltözve, udvariasan. Bemutatkozott, elmondta, hogy a polgármester engedélyével jött be hozzánk és hogy pénzt gyűjt súlyosan beteg és fogyatékos gyerekek gyógykezelésére. Elmondta melyik alapítványtól jött, hogy ez az adomány mennyire fontos lenne a reménykedő szülőknek.

Elkértem tőle a névjegykártyáját. Ha módom lesz utalok nekik. Tényleg annyival jobb helyzetben vagyok sok más embernél és az egészség az amit el sem tudunk képzelni, hogy elveszíthetjük. Nem sok ez, és sokkal kevésbé látványos, mint pl a Nagy Házalakítás, de talán valakinek a kicsi is sokat jelent.

Várok

Kisebbik süketkémet várom haza, aki a barátnőivel távozott az utcabálba. Nem örültünk. Annyi energiám már nem volt, hogy magamat és a férjemet rávegyem, menjünk mi is. Jó tanácsot, pénzt adtam és nincsenek messze, idehallatszik a zene.

Délután

Hazajöttem a melóból, miután ráhúztam a munkaidőre még egy órát. Itthon éppen csendespihenő. A kicsi a tv előtt, a nagy a szobájában, a férjem a hálóban. Csend és nyugi, mindenki "szabin", csak én melóztam.

Hiába szóltam a főnöknek két hónapja, majd két hete, hogy nem fogom tudni megcsinálni két és fél ember munkáját egyedül, nem történt semmi. Kaptam valami homályos ígéretet, hogy majd lesznek változások és átnézik a munkaköröket és átcsoportosítják a feladatokat - nem történt semmi. A jövő héten 20-a - azaz huszadika. Félév! Beszámoló, áfa, pm info + minden, ami kell. És a pénztár régi programrésze nincs lekönyvelve januártól április közepéig.

Nemtom mi lesz.

Gólyátlanul

Kiskorom óta van egy hatalmas, öreg gólyafészek a bölcsőde utáni, bal oldali sarkon. Több, mint egy hete megroppant a fészket tartó építmény és a még repülni nem tudó kis gólyák a súlyos fészekkel együtt a földre zuhantak. Eleve balszerencsés költés volt, mert három madárka kelt ki a tojásból, de egy elpusztult még korán. A kizuhant kicsiket befogták a szemközti ház lakói és azonnal értesítették a madárbarátokat, azok pedig a madármentőket. A gólyák kisebb sérülésekkel, csonttöréssel megúszták és rendszeres érdeklődésünkre elmondták az ápolók, hogy rendesen esznek és fejlődnek.

A sokszor szidott E-ON villámgyorsan helyreállította a fészek állványát és pár napig a két felnőtt gólyát még ott láttuk a villanykaró körül. Ágakat hoztak, mintha újjá akarták volna építeni a helyet. Sajnos napok óta nem láttuk egyikőjüket sem. Lehet, hogy most már nincs meg bennük a fészekrakó ösztön, mint tavasszal, de jövőre visszajönnek. Reméljük...

Film

Tegnap véletlenül belebotlottam a Virágot Algernonnak című filmbe. Belenéztem és ottragadtam a tv előtt. Eszembe jutott egy régi megjegyzésem: "- olyasmiről gondolkodik, amit éreznie kellene".

Azért mondtam akkor ezt, mert az a tapasztalat, valaki minél intelligensebb, tanultabb, minél többet tud a világról, minél többet elemez, annál nehezebben találja meg azt a dolgot, ami boldoggá teszi. Ezt a főszereplő Charlie többször is megfogalmazza és annyira találó, amiket mond. Sajnos nem tudok szó szerint idézni, de a történet megkapó. Nem cirádás, nem akar szánalmat kelteni és bár az elejétől tudni lehet, hogy a vége semmiképpen sem happy end, mégis van valami felemelő abban, ahogy bepillanthatunk egy fogyatékkal élő világába, az ő hitébe és tanulhatunk tőle.

A lány miatt meg bőgtem egy sort...

Egyoldalú

Egészen jól láttam ma, ki az aki csak egyetlen helyen szerez információkat. Ez annyira tipikus, mert ha másképp lenne ez nem fordulhatna elő általam ismert, tanult, okos emberekkel.

Vasárnap este eltűnt Bándy Kata, egy fiatal nő Pécsről. Pillanatok alatt telenyomták a fészt az utána indított keresőhadjárattal. Mindenki megosztotta és felforgatták utána az országot. Szerdán megtalálták a halott lányt, lehozták a hírcsatornák mindenhol és mibe botlok ma is? Újra és újra megosszák a keresés posztját.

Tehát van, akinek nincs újság, tv, híradó, internetes hírportál, csak facebook.

Idő van

Rámreggeledett. Ébresztőt fújt a telefon. Már megy a mosógép én meg megyek zuhanyozni. Ma nem lesz a főnökasszony, talán tudok megfelelő ütemben dolgozni, mert nem idegesíti ott nekem a csajokat és nem ad ki egy nap legalább 4 egymásnak ellentmondó utasítást.

Szép reggelt mindenkinek:)

Hétvége

Nehéz szívvel hagytam ott Szekszárdot szombaton reggel. Jól éreztem magam és önző módon meg akartam tartani ezt a hangulatot. De menni kellett, szombat, vasárnap családi késes találkozó volt Bonyhádon. Nagyjából már tudtam a programot, eleve úgy csomagoltam, hogy strandolós cucc külön, mert a nők és a gyerekek elhúztak a strand irányába. Nekifeküdhettem újra tanulni. 200 oldal tömény jog és közigazgatás, uniós ismeretek, pénzügy.

Még délelőtt kifeküdtem kb 10 percre a napra, minek következtében ronggyá égtem - most meg vakarózok, mert valószínű le fogok hámlani :(

Este itt is pincelátogatást és vacsorát programoztak nekünk. Jó hangulat volt és régi, kedves ismerősökkel találkoztam újra. Átbeszélgettük az estét.

A szálláson fürdés után találtam a telefonnal wifit és elkezdtem filmet nézni, de nagyon fáradt voltam. A fiúk beszélgettek és hajnali fél 3-kor arra ébredtem, hogy valaki bömbölteti a zenegépet és dől az éjszakába a: "Kör közepén állok...!" 

Csak reggel tudtam meg, hogy a mieink csinálták a fesztivált. Egy óra hosszáig néztem a plafont, mire vissza tudtam aludni.

Másnap még visszamentünk a vendéglátónkhoz elköszönni, aki ajánlott egy szép kerülőt hazafelé menet. Szálka község mellett van egy szép kis tó. Nem is tudja az ember, milyen kis kincsek bújnak meg láthatatlanul egy idegen tájon. Elbűvölő hely. Nem mentünk le a partra, mert rettenetesen meleg volt és nem akartunk fürödni sem, de láttuk, hogy lehet sátorozni és sokan pecáztak a parton.

Megálltunk még Pakson - sosem voltam még ott - motoros gasztronómiai rock hétvége volt - ezt jól összehozták:) Emelkedett volt a hangulat, mindenhol bográcsok és nyársak. Beszélgettünk még egy darabig, aztán elköszöntünk a társaság maradék tagjaitól. Dunaföldváron a férjem még meghívott ebédelni, hogy kihasználjuk a délután még hátralévő részét. Aztán go haza!

Képek

Indulás előtt

Terasz

Pihenő park

Tájképek

A kilátóról fotózva

Tanösvény

Hétvégén pedig ezzel viszik a látogatókat, kis csühös:)

Láttunk még szarvasokat, vaddisznót, de akkor éppen nem volt beélesítve a gép.