Kisebbik tesóm is megjelent munka ügyben Pesten, így szerdán a WestEnd-ben randizunk. Ebédeltünk, kávéztunk, dumáltunk. Valahogy nem volt az igazi. És mostanában többször éreztem ezt az indokolatlan feszültséget. A férjem szokta ezt csinálni, ha van valami baja, de nem mondja, csak érezteti, hogy valami nincs rendben. Az volt az érzésem, ezek ketten most ezt játszák el nekem és ettől eléggé elszomorodtam. A terhességük miatt lettem kívülálló? vagy... nem tudom. Amúgy sem szívesen beszélek ilyen szülés meg gyerekvállalós dolgokról, mert mikor én babáztam egészen más világ volt, és ők is egészen más emberek, más körülményekkel, más partnerekkel.
Elkapkodott közlések, otromba válaszok, indokolatlan felcsattanások. Ez most már így lesz? És ez még csak az eleje.
Nem is volt kedvem mindig megszólalni. Én csak beszélgetni szerettem volna, és már annyira óvatosan fogalmazok, már a viccesnek tartott beszólásaikon sem merek nevetni, nehogy valaki megsértődjön, de így elég kellemetlen volt.
Én csak beszélgetni szerettem volna... de miért érzi úgy más, hogy kritizálom, vagy megkérdőjelezem, amit mond? Egy párbeszédben lehet állítani, érvelni, kérdezni, visszakérdezni, mesélni és még ki tudja mi mindent. Nem szeretem ha felnőtt létemre rámkiabálnak, főleg meg, hogy távol áll tőlem bárki meggyőzése bármiről.
Beszélgetés... Ez az ami nem igazán ment. Régebben jókat nevettünk, akkorákat hülyéskedtünk felnőtt létünkre is, hogy még. Erre nem voltam igazából felkészülve, bár voltak már előjelek, mégis azt hittem, majd elmúlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése