Mic

Emlékszem mikor elszökött és a tesóm az iwiw-en kerestette. Meg is találtuk:) Ha meglátta a slagot a kert legeldugottabb részébe menekült. Szerette a macskánkat, Dantét és az éppen aktuális macskaszaporulatot is eltűrte, bár féltékenyen méregette a cicákat és a kaja miatt ment a balhé - pedig mindig jutott mindegyiknek elég, sőőőt. Néha gyomorrontást kapott, ez náluk fajtajelleg, de mivel mindig féltette a hasát, nem tudta mennyi az elég. Nem mondjuk már azt anyósoméknál, vagy a tesóméknál, hogy hazavisszük Mikinek a maradékot. Üres a lépcső mikor hazaérünk és nem rohan már elénk lobogó fülekkel mikor felhajtunk a kocsibejáróra. Dantét pedig télen nem fogja melengetni senki éjszakánként a kutyaházban.

A macska ugyanilyen korú, bár idén még fialt, de elég megviselt még most is. Ősz a bajsza, sokat alszik és keveset eszik. Remélem ő velünk marad még egy darabig.

Miklós emlékére

Ő volt Mickey, vagy családiasan: Miki.

Több, mint 10 éve volt velünk. Idén már látszódtak rajta az öregedés jelei, meghajlott a háta, őszült a szakálla, egyre rosszabbul látott és ettől még félősebb lett, mint rendesen. A világ legcsúnyább és legszőrmókabb kutyája volt. Rengeteg emléket őrzünk meg róla, például mániákusan került a lábunk alá állandóan és még ő volt megsértődve. Idekerülésekor olyan pici volt, hogy átfért a dróthálón és egy almásrekesszel borítottuk le, hogy el ne tűnjön. Minden évben meg kellett nyírni, de utálta és kétemberes, símogatós módszerrel szabadítottuk meg a filces bundájától, ráadásul rühellte a vizet.

Szombaton még jól volt, ahogy fahordás közben pihentünk valamelyikünktől folyamatosan símogatást hízelgett ki és mi nem fukarkodtunk a simivel. Vasárnap elkezdett köhögni, de nem vettem komolyan. Mindig sokat tüsszögött, köhögött, horkolt. Ma a lányom fekve találta meg a lilaakác lombjai alatt mikor hazajött a suliból, de már nem élt.

Hát így maradtunk ma délután Miki nélkül.

Hiányozni fogsz...