Meglepő találkozás

Reggel már későn vettem észre, hogy nincs itthon kenyér és mivel családom együtt óhajtott reggelizni, hát felpattantam a bicóra és elvágtattam a pékségbe. Tényleg siettem, ne kelljen várniuk. Mikor az úton tekertem át megláttam azt a régi srácot, aki gyerekkori barátom és aki évek óta Angliában dolgozik. Ahogy meglátott megállt, pedig már indulni készült. A gyerekkor könnyű szele csapott meg, mint mindig ha találkozunk. Mindig magasabb volt nálam, egy utcában laktunk egész életünkben. Jártam is vele, de nem úgy szerettem, ahogy ő szerette volna, hogy szeressem. Sosem értette meg.

Mindig úgy beszélünk, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Mindig bíztam benne - anyám is. Vele bárhová elengedett, moziba, lógni csak úgy, tudta, hogy sosem hagy magamra. Megvédett a fiúktól akik meg akartak hógolyózni, és a folyosón, mikor mindenkit felbuktattak. Egyszer sötétben jöttünk haza a moziból és a kocsma előtt részeg pasasok kötözködtek. Ő átkarolt, átkísért az út másik oldalára és csendesen annyit mondott: - Nem lesz semmi baj.

És én hittem neki...

Mivel én

Én napelemmel működöm - jobbára. Ma délután besütött a nap a szobába, ahol ültem. Hátradőltem a székben, előttem a gépen nyitva a játék, kezemben a kávéscsésze... - szóval királyság volt :)

Állítunk

Órát állítunk a hétvégén. Régen ilyenkor mindig buliztunk. Egy órával tovább tombolhattunk. Milyen klassz volt! Most inkább jelenti, hogy egy órával tovább vagyunk ébren. Reggel így is korom sötétben indultam bicóval, most még sötétebb és hidegebb lesz.

Bár a mostani időjárásra nem lehet panaszunk. Igazi indián nyár van. Ma lefutottam a 6 km-emet. Az jutott eszembe mi mindent köszönhetek az idei bicikli-futás kombónak. Megannyi természetet. Annyit amennyit így együtt talán gyerekkoromban láttam utoljára. Ennyi napfelkeltét, naplementét pedig még életemben nem láttam. Nézni ugyanazt a tájat csupaszon, majd zöldülve, virágban, terméssel, most pedig aranyban, barnában.

Először azt élveztem hogy győzöm le magam napról napra, méterről méterre. Most már nem kell figyelnem a fizikumomra, az elvan magától is

Örömöm

Futásban most éppen visszaszokós vagyok a sérülés után. Ma is mentem, persze még nem egész távot, mondjuk a kétharmadát. Visszafelé szinte száguldottam! Szenzációsan jól ment, úgy vigyorogtam az alkonyatban, mint a vadalma. Ilyen könnyedén tudok én örömet szerezni magamnak. Az utolsó 200 métert inkább gyalogoltam a meleg, esti szélben. Hihetetlenül megkönnyebbültem a gondolattól, hogy teljesen meggyógyult a csípőm és a lábam.

Korom

Mivel már február óta játszom, eléggé megismertem az ott lézengőket és szerintem ők is engem. Azt mondta nekem a múltkor egy 25 éves lány, hogy ha nagy lesz, olyan akar lenni, mint én, mert én nem vagyok begyepesedett. Hát ez tök cuki volt. Azon gondolkoztam, hogy én ugyan mit gondoltam 25 évesen a 40 évesekről. Szerintem semmit, legfeljebb, hogy szeretnék 40 éves lenni majdan. De a kettőnk élete ég és föld. Nekem már akkor két gyerekem volt, saját házunk, munkám és már réges régen felnőttem. Ő pedig még csak most keresi magát a saját életében.

Régiek vagyunk

A tesóm itt van a kisfiával. Két napja kollektíven családot látogatunk. Apu anyukájánál vetődött fel a téma, hogy a mai gyerekek már nem tudják, ha azt mondják neki hozd be a lisztet a telázsiról, akkor hová is kell mennie.Nem ismerik a hokedli, az almárium, a kredenc szavakat. Erre a tesóm nevetve hozzátette: az ő kisfia a kamra szót sem fogja ismerni, mivel ők meg panelban laknak. Viszont azt még mi megtaníthatjuk neki:)

Engedtessék meg

Felnőtt vagyok és felnőtt korom óta felnőtt kapcsolataim vannak. Akkor ezek had legyenek már olyanok amilyennek én szeretném őket! Olyanokkal szeretnék megismerkedni, nagyritkán barátkozni, akik engem érdekelnek. Olyanokkal akikkel nem érzem azt, hogy az ő játékukat játszom. Pont elég a családban megtennem nap, mint nap. Nem akarom a külső kapcsolataimban is felvállalni ezt a megterhelést. Legalább az legyen már szabad és olyasmi, ami rólam szól és nem mindig másról, más jó közérzetéről.

From

Olyan helyen dolgoztam, ahol pár embernek biz'Isten felállt attól, ha elhangzott: uniós jogharmonizáció, vagy intézményi finanszírozási rendszer. Szerintem ők előjátéknak is az Államháztartási Törvényt olvasgatták.

Bringa

Ez a cikk nagyon megfogott.

Talán mert a biciklizésért én is ölni tudnék. Igen veszélyes, sokszor hideg és meleg. De segít önmagammal lenni és ezért örökké hálás leszek neki. Egy balatoni túra nekem is régi álmom. Talán majd egyszer...

Nagylány

Gyors léptekkel jöttem hazafelé és az egyik ház előtt a tulaj éppen a vendégeit kísérte ki a kapuhoz. A lábuknál sündörgő kislány vágyakozó szemmel nézte a gubancos szőrű kutyust. Látszott rajta, hogy szeretné kicsit megdögönyözni. A gazda a szeme sarkából elkapta a pillantását és megszólalt:

- A kutya nem igazán szereti a kisgyerekeket. - a kislány lenézett a kutyára és szinte könyörgő hangon megszólalt:

- Én nem vagyok kisgyerek, én nagylány vagyok.

Nahátnahát

Ezeken mindig jót szórakozom:)

Kamaszkor2X

Vasárnap álldogáltunk a konyhában, támasztottuk a pultot, beszélgettünk. Nyílt a szobaajtó és a kicsi mászott ki rajta kócosan, világgyilkolós kifejezéssel az arcán. Morogva odaköszönt és ránk se nézve elmasírozott mellettünk. A férjem rám

vigyorgott:

- Figyeled, pont olyan, mint én.

- Ja, csak téged nem hagytak ennyire kibontakozni.

- Hát nem, én most bontakozok is.

De jó nekem, két kamasz, a lány meg az apja:)

Mesehajlam

Azért jó a játék, mert ott kiélhetem a mese és a fantasy iránti rajongásomat anélkül, hogy a tökéletesen immunis környezetemet terhelném ezzel. Az volt a legjobb, mikor az egyik csaj létrehozta a szövi facebook oldalát. Onnan már lehetett tudni ki kicsoda, és már arccal lehetett folytatni, amit addig névtelenül követtünk el. 

Játék

Mindig is játszottam. Míg én voltam gyerek, addig jobbára egyedül - a tesómék nem nagyon voltak se babázósak, se focizósak és star wars kártyákat sem gyűjtöttek. Mikor a lányok megszülettek, velük játszottam mindenfélét, és mikor meglett a számítógép, utána azzal. Nekem már maga a gép is egy felfedezni való, örökös elfoglaltság volt, bármilyen kevés időm is volt rá. Akkor még nem volt net és lemezen szereztem mindenféle kis programokat, mikor a sógorom hozott egy szuper máriót - hát attól kész voltam. Azután szereztem a lányoknak disney-s játékokat, a herkules volt a kedvenc. Később lett netünk, nekem meg egy kicsivel több pénzem és berobban életünkbe a Sims2. Játszottunk vele legalább 4 évig. Közben egyszer elvesztettünk egy év játékmenetet, mert bekaptunk valami vírust.

Azután a lányok kinőttek a játékból, és valahogy félretettük. Megvettem nekik a Sims3at is. Néha bekapcsolják. Én viszont legalább 5 éve nem játszottam. Valahogy nem hiányzott.

Mikor elkezdtem járni a számvitel tanfolyamra volt köztünk egy srác. Egy régebbi munkahelyről ismertem. Beül órára, felnyitotta a laptop-ját és elindított mindig rajta egy játékot. Pár órával később már majd kifúrta az oldalam a kíváncsiság, mi köti le a kedves kollégát ennyire. Szünetben megnéztem magamnak közelebbről - na, nem a srácot - a képernyőt és szépen leolvastam róla a nevet: Empire. 

Regisztráltam. Egy másik blogom nick-jével. Ennek utólag azért örülök, mert az a régi blog nincs többé, de a név és az, hogy így szólítanak a társaim, az nagyon jó. 

Szóval elkezdtem játszani és mivel nem ismertem senkit és egyedül voltam, elkezdtek szívatni. Építgettem a várat, azután az erődöket, hol itt gyújtottak fel hol ott. Egyszer csak kaptam egy levelet. Egy szomszéd srác írta és elkezdtünk beszélgetni a játékról. Kiderült, hogy igazából a szomszéd városban lakik és nagyon jó fej volt. Akkor találtam ki, hogy szeretnék ahhoz a szövetséghez tartozni, ahová ő. De még túl kicsi voltam. Ez a fiú sokat segített, gyorsabban haladtam és nagyon örültem, mikor végre tag lehettem náluk. 

Azóta is játszok - már több mint fél éve - de már nem csak a játék kedvéért. Megtaláltam a helyem köztük. Elfogadtak, összebarátkoztunk. Több, mint 30an vagyunk, ebből kb 10 állandó, a többi jövőmenő, de ragaszkodunk egymáshoz és szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket. Megy privátban is a sok hülyeség, megosszák velem a nehézségeiket - az igazi életükből és tudják, hogy jó helyen vannak a titkaik. Furcsa volt, hogy ilyen gyorsan bizalmasak lettek velem, de nagyon aranyosak, fiúk, lányok, kicsi és nagyok...

Megfejeltem

Megfejeltem a mandulagyulladásos megfázásomat két nap irattározással. Hidegben szélben pakoltunk. Na, ilyenkor kellene a csapatépítő tréninget tartó hölgyikének idejönni és átültetni ezt a nehéz munkát valamely világmegváltó feladat részeként. A csapatot alkotó 30 nő fele nyugdíjas, vagy akörüli. A másik feléből vannak kismamák, és többen betegek - lásd én. De amit meg kell csinálni azt meg kell csinálni és nem volt mese, pakolni kellett. Több ezer összekötött dossziéköteget hordunk ki ilyenkor az irodából az irattárba. Eddig egy távoli faluba kellett pakolnunk, de a vezetőség most kijelölt egy helyet a városban, az egyik boltunk emeletén. 

Tehát korán reggeltől cipeltük ki a cuccot a lépcsőfeljáróhoz, két bevásárlókocsival sokszor és sűrűn fordulva. Rövid ebéd és csatárláncba felállva leadogattuk az anyagot a bejárati ajtóhoz. Hatalmas kupacokat szoktunk építeni ilyenkor, hülyéskedünk és igyekszünk kímélni azokat, akik nehezebben bírják valamiért az iramot. Másnap reggel jön a teherautó és következik a felpakolás. Kettős láncban adogatjuk fel. Kinn álltam az ajtóban, a szél kifújta az arcomat és csak mikor kocsiba ültünk és elindultunk a teherautó után, vettem észre, hogy kirepedt a szám. Hiába a meleg ruha, fáztam és éreztem, hogy megy fel a lázam. Ismeretlen volt ez az új hely, nem tudtuk milyen magas, milyen meredek a lépcső, milyenek a polcok? Meredekebb volt, mint gondoltuk és a polcok nem voltak készen. Nehéz úgy dolgozni lendülettel és odafigyeléssel, ha tudjuk, hogy hiába van helyileg rendben a cucc, mégis újra meg kell majd fogni az egészet és szétválogatva felpakolni, ha készen lesznek az állványok. Ez eléggé lelombozta a társaságot.

Eléggé köhögtem és nem ettem, nem ittam egész nap szinte semmit. Viszont jól haladtunk még akkor is, mikor nem jutott elég ember a lépcsőfeljáró és a terem között, ezért szinte dobálni kellett a dossziékat. Kimerítő volt. De mindenki bírta az iramot.

Sötét és dohos egy hely, hiába takarították ki miután a pékség kiköltözött onnan. Mondtam a csajoknak, hogy mégis van jó abban, hogy be van dugulva a fejem, nem éreztem semmi szagot. Gyér volt a világítás is, és szinte semmi természetes fény nem szűrődött be kintről, komolyan megváltás volt mikor 3 után kiléphettem a levegőre.

Szóval ilyenkor mutatkozik meg, hogy munkahelyi gárda hogyan tud együtt dolgozni. Mennyire toleránsak egymással, mennyire képesek a közös célért összefogni és minden nyűgöt félretéve összedolgozni. Ez ennek a csapatnak mindig jól ment. Sokfélék vagyunk, de mikor közösen kell megmozdulni valamiért, mindig fegyelmezetten és jó hangulatban tesszük. Bár úgy értem haza, mint akit agyonvertek, mégis az motoszkált bennem: na, ezt is megcsináltuk:)