2012. december 29., szombat

Kicsit lassú

Általában pontos és összeszedett vagyok, vagyis igyekszem annak lenni. Mégis a sokminden, amivel foglalkozom, a benyomások, a rengeteg infó, amit átszűrök magamon... néha olyasmit is átengedek amire esetleg figyelhettem volna.
Persze semmi életbevágóan fontos, csak mégis fura, hogy egy év alatt áll össze egy dolog.

Elmesélem:)

Tavaly karácsonykor láttam a Karácsonyi csók című filmet. A cselekmény egyik szála a Charles Dickens által írt Karácsonyi ének című mű köré fonódik.Ezt a filmet be is soroltam az "édes kis semmiség" kategóriába és lapoztam.
Másfél hónapja vettem át az iskola leltárát betűre, számra pontosan. Az egyik szobaleltárban találtam egy könyv címet: Christmas Carol. Kicsit nehezen esett le, hogy ez a Karácsonyi Ének eredeti angol címe. Kis keresés után rájöttem, hogy pdf-ben és filmen is fenn van a neten. Bűbájos kis történet. Kicsit szájbarágósan tanulságos, de mesének tökéletes:)
És pont ma kerestem valami nézhetőt, mikor a Universal Chanel-en pont akkor kezdődött az egy éve látott Karácsonyi csók és benne a könyv első kiadása. Ha figyelek kicsit, már egy éve rákereshettem volna a könyvre. Viszont úgy látszik, amivel foglalkoznom kell azt addig dobálja elém a sors, míg át nem esek rajta. Ha évekig, hát addig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."