Kellett pár nap mire leülepedtek bennem a gondolatok.
Ültem az október 23-ai ünnepségen és néztem azokat az ügyes gyerekeket, ahogy előadták az ünnepi műsort. Jó volt :) Mégis felötlött bennem néhány régi kép a saját fiatalságomból. Ott álltam én is ahol ők. Ott álltam a művelődési házban, szemben iskolatársaimmal, szülőkkel, tanárokkal, talpig úttörőegyenruhában, mint rajtitkár és főénekkaros és egy orosz dalt énekeltem egy idegen ország ünnepén. Igen, az 1917-es októberi orosz forradalom ünnepén, amit itt november 7-én tartottunk (hála a két féle naptárnak). És utána eszembe jutott egy másik októberi ünnep, néhány évvel később 1989-ben gimnazistaként, matrózblúzban hallgattam végig, hogy a gimnáziumunk igazgatója nem tart ünnepi beszédet az első '56-os megemlékezésen és a köztársaság kikiáltása sem érdekli, mert ő nem asszisztál egy ellenforradalmi cselekmény dicsőítéséhez. Ettől függetlenül az ünnepséget megtartották más tanárok és azután is minden évben, az oroszok pedig két évvel később végképp kivonultak az országból. És most mi történik? Újra a spájzban vannak, vagy legalább is Paks oldalában.
Ha elég sokáig élünk, megérhetjük, hogy minden amit tanultunk és minden amit tanítottak nekünk, egyik napról a másikra eltűnik, semmivé válik és mielőtt ez megtörténik még jól be is sározzák, nehogy elfelejtsük, hogy amiben éltünk, amit jónak hittünk - hiszen olyan emberek mondták ezeket, akikben bíztunk - feleslegesen fájdalmasnak tűnjön és még szégyenkezzünk is miatta. Azon tűnődtem, ezek a gyerekek hányszor élik majd ezt át? És én hányszor fogom még?
Ne csodálkozzon hát senki, ha elhúzódunk a hatalomtól, ha eleve gyanakvóan nézünk rá, ha kérdéseink vannak és azokra válaszokat várunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése