Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e eme nemes gondolatokat papírra(képernyőre) vetni? Aztán úgy voltam vele, legfeljebb lehúznak miatta. Több poszt lesz, mert egyszerre egy kicsit tömény és még én sem tudom képes vagyok-e leírni úgy, ahogy szeretném. Hozzáteszem a probléma számomra nem aktuális, csak mostanában rengeteg helyen jön szembe a téma.
Szóval, van az-az állapot, mikor megérkezik a várva várt gyerek egy(anyagilag átlagos) családba. Akkor kellene a legkiegyensúlyozottabbnak lenni a légkörnek, hiszen kiteljesedett a family, egészséges az anyuka is, a gyerek is, végre otthon vannak, tej is van, minden van. De lassan belopakodnak a problémák: nemalvás, fáradtság, tanácstalanság, kétségek. Rájönnek, hogy kevesebb pénzből hirtelen három embert kell ellátni, mennyire sokba kerül a pelenka, a kiscipő. Rövid számolás után, nem nehéz rájönni, anya feleannyit szed össze, mint apa. Akarva, akaratlanul kommunikációs lyukak keletkeznek, mert sem idő, sem türelem nincs néha, a gondok alapos kitárgyalására. Mindkét szülő könnyen érezheti úgy, hogy a problémáival magára maradt. Apuka próbál plusz pénzhez jutni az együtt töltött idő rovására, anyuka próbálja egyedül ellátni a gyerek körüli teendőket. Vannak összezördülések, néha vádaskodások, bár a találkozások gyérek, viszont a fejekben kiérlelődnek gondolatok, illetve külső „segítségek” különböző rokonok, munkatársak, vagy sorstársak által. Aztán váratlanul elhangzik a férj szájából: - Te csak hallgass, én keresem azt a rohadt pénzt, én tartom el magunkat, ne legyen egy szavad sem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése