2011. március 25., péntek

Hét


Olyan furán fárasztó volt ez a hét. Helyettesítenem kellett, most először, és nagyon kellett figyelnem. Nem volt gond a munkával, csak az eloszlása volt egyenetlen. Napközben volt, hogy két órám is szabad volt, 4-kor meg rámzúdítottak egy csomó dolgot és itt dekkoltam, mert halaszthatatlan volt a dolog (másnak):)
Ma reggel nagy csődület volt a téren, egy néni elesett biciklivel és eléggé összetörte magát, vérzett is ahogy láttam. Akkor már hívták a mentőt és oldalra fektették. Nem mentem oda szájat tátani, ellátták az orvos érkezéséig.
Mióta itt dolgozom artézi vizet iszom, innen a hivatal előtti kútból. Mindig van nálam műanyag csereüveg és otthonra is szoktam vizet vinni, magamnak és a virágaimnak is. Ma nem volt érkezésem a kútig menni így a bentiből öntöttem. Hagyományos üvegkancsóban van a víz, mindig frissen hozva és le van borítva kis, kerek, horgolt, csipketerítővel. Nagyon retro:)
Délután már apu szülinapi buliját készítjük elő teljes gőzzel. Remélem időben szabadulok. A bevásárlást elintéztem még most reggel. Ő már nagyon várja. Facebook-on számolja visszafelé a napokat. 60 év mégis csak 60 év:) Örülök, hogy ilyen jól van, egészséges, fiatalos. Kívánom, legyen még ilyen nagyon sokáig.
Tegnap megkapirgáltam a virágoskertet. Elég vizes még nálunk a föld, ragadt a kapára és a gereblyére is. Megállapítottam, hogy eléggé eltunyultam a télen. Nehezemre esett ez a fajta mozgás, de valahogy jól is esett. Azért nem nagyon bánom, hogy ilyen kis kertünk van, mert anyósomnál biztosan sokat kell majd kertészkedni.
Már elég régen volt, hogy frissítettem volna bármit a konyhai eszközeimben. Na, most beruháztam rendesen. Hozott tegnap a tupperes csaj akkora pakkot, hogy még. Minden darabnak nagyon örültem, mindent gondosan elmostam, azzal a biztos tudattal, hogy a jövőbe ruháztam be, mert ezekben a dolgokban még sosem csalódtam és, ha úgy használom, ahogy kell, örök élet+3nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."