Ez az egész kirándulós csapatépítős lötyögés - na, nem az egész, mondjuk a három napból másfél - Eu-s támogatásból valósult meg. Valami TÁMOP pályázatból bejövő pénz, amit szervezetfejlesztésre kell fordítani. Ezek voltak a tréningek és játékok meg tesztek, amikkel szórakoztattak minket. Kidobott pénz.
Viszont voltunk hazafelé jövet üzemlátogatáson egy édesipari cégnél, ahol láthattuk a pályázati pénzek helyes elköltését is. A cég 1981-ben magánvállalkozásként egy családi házban kezdte. Mézeskalácsot sütöttek a konyhában, a szobában csomagolták, a folyosón dobozolták és onnan vitte el a teherautó. Évekig nyomorogtak a szűkös helyen, mikor már annyi megrendelésük lett, hogy mindenképpen költözniük kellett. Nem tudták betartani az élelmiszerrel kapcsolatos előírásokat, a cégformájuk sem volt megfelelő, viszont sikerült összegyűjteniük némi pénzt. Ezzel és az elnyert pályázattal indultak a Duna egyik oldaláról a másikra építkezni. Felhúztak egy csarnokot és kibővítették a termékpalettájukat.
Bármerre jártunk mindenhol a pályázatok unio-s tábláit láttuk. A vezető elmondta, hogy sikeresen pályáznak általában, és idén vissza nem térítendő támogatást is kaptak az államtól. A kapott pénzeket mind beforgatták a cégbe. A tulajdonos, szinte benn lakik a gyárban a feleségével együtt és most ott tartanak, hogy kinőtték a meglévő üzemet és raktárat - ezt a saját szemünkkel láttuk - és újra költöznek egy akkora csarnokba, ami nagyobb, mint három focipálya.
Tetszett a lendület és a kedvesség, amivel a cégről magyaráztak és nagyon kedvesek voltak, dehát a cégünk partnerei és bár mi csak könyvelők vagyunk, nem boltvezetők és menedzserek, mégis kaptunk ebédet és útravalót is. Több ilyen sztorit kellene megismernünk ahhoz, hogy higgyünk abban, érdemes tenni a dolgunkat és csinálni amihez értünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése