Mint a hagyma

Shrek örökbecsűje: " Ogre, mint a hagyma..."

Az ember is, mint a hagyma, többrétegű. De a rétegeink más vastagságúak, különböző számúak és mindenki másra használja ezeket. Ilyen csapatépítő tréningeken, mindig vannak feladatok amik kiborítják az embereket. A mostani játék nekem kis pálya, de arra jó volt, hogy megfigyeljem a népeket. A játék egyáltalán nem, de az emberek reakciói annál meglepőbbek voltak.

Van a munkaügyön egy nagy darab asszony. Mindig vidám, nevetgélős, olyan kereken tud viccet mesélni, hogy a körülötte állók dőlnek a röhögéstől. Most is egész úton ment a hülyeség, nagyon jó helyen ülök - gondoltam - tőle két széknyire. Minden aranyköpését hallottam.

Volt egy olyan feladat, hogy három csoportra kellett szétválnunk. Az első csoport a szárazföldön, néma volt, de ők ismerték a feladat lényegét, a térképet és az utat. A második csoport egy börtönszigeten lakott, látott és beszélhetett, nekik kellett (volna) végrehajtani. A harmadik csoport egy elátkozott szigeten vak volt. A cél az volt, hogy megmentsék a vakokat a szigetről.

A vakok közé sorsoltak. Nehezen viseltem a kiszolgáltatottságot, hogy passzívan kell várnom, míg a társaim túl vitákon és szerencsétlenkedésen próbáltak megmenteni. A végrehajtók egyáltalán nem figyeltek a térképet ismerők mutogatásaira, nem haladt a feladat egyáltalán. Egymást túlkiabálva próbálták győzködni a másikat a saját igazukról. Álldogáltam ott és közben a kolléganőm, aki a szobatársam is volt közelebb jött és megkért, hogy fogjam meg a kezét. Támogattam, mert tudom, hogy van aki elkezd szédülni, ha huzamosabb ideig becsukott szemmel kell állnia.

A foglalkozást vezető csajok sem voltak a helyzet magaslatán, az egyiknek fontosabb volt a telefonját babrálni, a másik meg a vezérigazgató helyettesnek tette a szépet. Jó 20 perc szenvedés után csak kirángattak minket a szárazföldre, de akkor már páran majd fel robbantak, vagy majdnem sírva fakadtak az idegtől. Elég szerencsétlenül alakult az egész. Ha másképp jön ki a sorsolás, talán sokkal hamarabb végeztünk volna. Így viszont sikerült egy gyenge minősítést szerezni és én már akkor láttam ezen a bizonyos vicces nőn, hogy nagyon a lelkére vette ezt az egészet. Csak azt hajtogatta, hogy ő mindent megtett, szinte mintha valóságos helyzetben kellett volna megállnia a helyét. Kifelé menet még mondtam is neki, hogy ez csak egy játék, ne vegye a szívére és vegye számításba milyen emberekkel volt egy csoportban és, hogy szinte semmi támogatást nem kapott a feladathoz. De ő csak fújta a magáét. Még este is. Reggel ott ült az asztalnál sápadtan, piros szemekkel és azt mondta nem aludt semmit az éjjel, mert folyton az járt az eszébe, hogy milyen bénák voltunk és, hogy az jött le az egészből, hogy az elszámoltatás és a munkaügy milyen semmirevaló. 

Megölelgettem és vigasztaltam, bár láttam, hogy tök felesleges. Csak abban bíztam, hogy majd kialudja, de képes volt még ma - csütörtökön is - a munkahelyen előhozakodni és morogni ezen. 

Sosem láttam még ilyennek. Úgy látszik mindenkinél van vékony jég. Még olyannál is aki a legszilárdabbnak látszik. Ő a vicceskedést - és a túlsúlyát - védekezésre használja. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen semmi kis hülye játék ennyire kiborítja. Nagyon sajnáltam az egészet.