Tudom sokan gondolják magukat jó embernek, olyannak aki képtelen lenne ártani annak akit szeret. Az „én nem tennék olyat” - hozzáállás nagyon szép, csak nem mindig működik. Csak a már kipróbált szerepek biztosak. Hogy váratlan szituban hogyan viselkedünk – higgyétel el – még magunk számára is ismeretlen. Sok emberben megvan a felelősségtudat és a következetesség, de számtalanszor látjuk, hogy leginkább a szenvedély és a pénz az, ami borítja a dolgokat. Amíg ez két embert érint, addig elrendezhető, de nem szabadna játszani ezzel akkor, mikor már felelősséget vállaltunk a tiszta ésszel akart gyerekért is. Sajnos az unalom, a monotonitás, a folytonos nehézségek próbára teszik az embereket. De nem ettől vagyunk emberek? Mégis manapság látható, hogy a közösen vállalt problémákat egy szereplő viszi tovább. A csalódás, a kettős nyomás pedig örökre nyomot hagy benne, és a történet többi szereplőjében, nem csoda, ha a következő generáció kiábrándult, cinikus és esze ágában sincs felvállalni olyan szitukat, ahol újra hasonló helyzetbe keveredhetnek.
Azt hiszem végeztem a fárasztó eszmefuttatással, azért is raktam ki most ezeket egyszerre. Jobban szeretem leírni a hétköznapi történéseinket, mint filozofálgatni, de azért szoktam, itt a bizonyítékJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése