A múltkor véletlenül rátaláltam Böjte Csaba blogjára. Nem tisztem elemezni, mert emberségben, megpróbáltságban sehol sem vagyok hozzá. Tisztelem a világlátását, a tudását, az akaratát. Talán ő az egy, akinek elhiszem a jóságot és tisztaságot. Nem elvakult vallási fanatikus. Művelt, világlátott ember, aki a valóságból veszi az összehasonlításaihoz az alapot. Valóságként éli meg a világot, nem keres kibúvókat, az egyszerű megoldások híve. Semmi mohóság, modorosság nincs benne. Ha a túlélés a cél a közösség összefogásában hisz, ha a megismerés, akkor saját maga teszi meg és nem hallgat semmiféle vezetőre(talán csak Istenre) és médiára. Ő sem érti miért kommunikálnak az emberek felé ennyi negatív energiát? Miért állnak sokszor a bőségben is az éhhalál vagy a fagyhalál szélén az emberek? Miért nem becsülik a munkát és mindazt amit ezen keresztül el lehet érni? És aki hatalmon van miért nem a közért cselekszik?
Viszont arra ő is rájött, ha a megválasztott vezetők képtelenek boldogulni, attól még az emberek gondoskodhatnak önmagukról, hiszen arra várni, hogy majd más teszi asztalunkra a paprikáskrumplit egyenlő az öngyilkossággal.
Furcsa mikor nemrég írtam arról, hogy nemigazán tudok olyan embert elképzelni, akiben hittel vezérelt vezetőt látok, megtaláltam ezt.
Az nekem ebben a lényeg, ha úgy érezzük magunkra maradtunk és akikben bíztunk, amire a jövőnket építettük semmivé válik, akkor is önmagunk maradunk, akkor is felkel a nap másnap és ha vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért és akarunk tenni magunkért, minden időben megtehetjük.
Mert bármilyen rossz is a helyzet, nem föld alatti üregekben élünk, nem járnak tankok az utcákon, nincsenek embereket tizedelő járványok, mint számtalan helyen a világban, mégis elégedetlenek vagyunk. Talán mert nem éltünk háborúban - én nem is akarok, eléggé elrettent ha filmen látom - ugyanis sokan úgy gondolják itt nem történhet meg, háborúban mindig mások lőnek másokra. A kollektív negatívság viszont önbeteljesítő lehet és a hatalom és pénz imádata jóval kevesebbért is robbantott már ki háborút. Jobban át kellene gondolni mit hogyan szeretnénk, néha lenyugodni és a jelenben élni, mert ha állandóan elkalandozunk a "milyen rossz"-ba akkor kész a depresszió.
Engem most feldob ez a "mi nyarunk" - ahogy a tesóm mondta. Jót nevettem, mert igen, igazi vénasszonyok nyara van. Éjszaka már hűvös - hálóingben már fázok és reggel fájt egy kicsit a torkom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése