2011. október 29., szombat

Füstös este

Az idő múlásának lényege, vagy értelme.
Ballagtam haza. Sötét volt és hideg. Vékony kabátban, kicsit dideregve. Apámnál voltam. Mint kisgyerek, aki a szüleihez szalad, ha bánat, vagy öröm éri.
Délután végre letettem ezt a hónapos terhet a vállamról, amit felvállaltam a népszámlálással. Itt a sok vasalni való, takaríthattam volna, kinn gyűlnek a levelek a teraszon és a kertben, de én mindent itthagyva apuhoz mentem, csak úgy. Dumálni, politizálni, bosszankodni, azért, hogy lássam, hogy örül nekem, hogy kínálgasson, hogy eldicsekedjek az új telefonommal, hogy családozzak egy kicsit. Furcsa érzés volt. 
Nehéz hónap volt. Szép, de nehéz. Nem a mindennapos menés, hanem az emberek a történeteikkel, a sok idős, megfáradt test és sok eleven szellem, akik szépen, lassan beszélnek. Akik szegények és magányosak, de akiknek rengetek mondanivalója lenne, ha lenne aki meghallgatná a régi idők történeteit, amelyektől néha kirázott a hideg, annyira meredekek voltak. Sokkal küzdelmesebb életen vannak túl, mint én és szívszorító volt nézni a bizakodást, amivel próbálják elfogadni, hogy öregségükre egyedül maradtak. Gyerekeik is meghaltak már, vagy távol élnek, párjuk régen eltemetve, csak a kutya és a cicák, akihez szólni lehet. 
Hosszú hétvége van, a sógoromék is hazajöttek, a tesóm is hazajön. Órát állítunk. Mindenszentek jön. Eddig három koszorút vettem, idéntől négyet kell. Ez is az idő múlása, értelmét értem, csak fel nem foghatom, pedig nekem már a második ilyen veszteségem. Talán, ha én érek majd abba a korba, majd nem sajog ennyire.
Most várunk a családba újabb gyerekeket. Két unokatestvérem is kismama, az egyik tegnap szült. Kisfiú lett. Távol kerültünk egymástól, de szeretettel gondolok rájuk:) Ahol elvesznek, ott adnak is...
Gyertyát gyújtok, mint ahogy tegnap is, bár nem kell ahhoz naptár, hogy emlékezzem rájuk.


"Hol vagyok otthon,
Nem tudom,
De ha fáradt leszek
És elbukom,
Simítsd le arcomról
A rémálmok
Ólomporát,
Az éjjelt virraszd át!"


1 megjegyzés:

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."