A férjem Pozsonyba ment a késesekkel én meg itthon egyedül. A nagyobbat várom, mert megígérte, hogy hazajön, tanulnia kell. Az ágyat már lehúztam, megy a mosógép, kajáltam, kávéztam. Boltba kell mennem, vár egy kis takarítás és valami megcsípte a lábam, mert iszonyatosan viszket.
Délután meló. Kicsit parázok. Út az ismeretlenbe. Az elmúlt hetekben nem az első ilyen érzésem, pláne mikor rájöttem, hogy a hivatal páncélkulcsát felvittem magammal Pestre és én nem is jövök haza. Úgy szerveztem össze, hogy a pénztáros tudjon nyitni reggel. Néha olyan béna vagyok. Nem gondolkodok előre, csak arra koncentrálok, amit már hetek óta vártam, az eredmény meg az, hogy jól fejbevág a tudat: azért mert magammal vagyok elfoglalva még felelős vagyok mások személye és munkája iránt. Francba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése