Olimpia

A hétvégén volt a Diák Olimpia párbajtőr döntője Szolnokon, a Máv csarnokban. A lányomék 12 éves korosztályának szombaton 11-től kezdődött. 10-re mentünk. Rengetegen voltak, versenyzők, edzők, bírók és kísérők. Jöttek az ország minden részéből, nem jutott mindenkinek öltöző, így sokan a pálya szélére cuccoltak, hogy lépni is alig lehetett. Most láttam először közelről vívótermet és ez nem a modernnek közül való. 12 pást, egymástól 40-60 centire. Rengeteg gumikötél, csiga, találatjelző lámpa, és imitt-amott lenyitható ablakok. A terem gyorsan felmelegedett és a gyerekekről dőlt a víz, mert ezek a ruhák többrétegűek és mellvédőstől, mindenestől olyan, mint egy páncél. A gyerekek fegyelmezetten, sőt vidáman tűrték a megpróbáltatásokat. Élvezték, hogy együtt vannak és viccelődtek. Próbáltunk segíteni nekik és felváltva itattuk, etettük őket és kiszolgáltuk zsepivel, törölközővel, nyitottuk, zártuk a ruhájukat, hurcolásztuk a cuccaikat és közben próbáltunk udvariasan viselkedni a többi - hasonlóan igzgatott - résztvevővel. Nekünk még nincs igazán rutinunk ebben, mert a gyerekeink csak október óta edzenek. Egyéniben nem is értek el helyezést, viszont csapatban nem lettek utolsók és ez a több éve vívók között nagy eredménynek számít.

Rájuk fért hát a bíztatás és a támogatás este 7-ig. Délután ment jobban, pedig addigra már nagyon elfáradtak. Ügyesek voltak és sokat tanultak. A fiúkat pedig ámulva figyeltem, mert amit ők produkáltak szenzációs volt. Nagyon komolyan estek néha egymásnak. Elhajlott tőrök és kék foltok teremtek ezalatt a pár óra alatt. Le a kalappal a teljesítményük előtt!:)

A melegtől csak én pattogtam ki. A dekoltázsom úgy néz ki, mintha himlős lennék:)