2010. május 21., péntek

Lappangó romlás

"XVI. Benedeknek átadott levélben a katolikus egyház tagjaként a cölibátus eltörlését, az egyházi struktúra demokratizálását és humánusabbá tételét, valamint azt kéri, hogy nők is betölthessenek papi tisztséget."
:D:D
Hol él ez az ember? Ez nem az a vallás. Az intézményesített katolikus egyházat csak egy meteortalálat tudná kizökkenteni a dogmatikus, önmagát miszticizáló de közben belülről bomló begyepesedettségéből. Értelmetlen, túlmagyarázott, féligazságokból felépített rendszer. Kevés logikátlanabb eszme van ennél. Közben elvész a vallás lényege, a hit, ami olyan sok embert megsegít, akár meg is ment a világon. És nagyon bántó, hogy az a néhány ember, aki valódi elhivatottságot érez a papi hivatás iránt bemocskolódik a megfertőzött egyház miatt. Pedig rengeteg munka van, amit egy-egy tiszteletes elvégez, csak erről nem igazán beszélnek és én is csak a szolnoki parókia ügyeibe látok bele a kolléganőm által, aki alkalmanként szintén részt vesz ebben.
Átszövi ezt is a politika - sosem volt másképp, lásd Tövismadarak - a korrupció, a bürokrácia és a fiatal feltörekvő emberek ambícióinak áldozatul esik Jézus tanítása.

Jó ég ezt én írtam? :) Nem baj, azért kiteszem, itt vár a sorára már hónapok óta.

2 megjegyzés:

  1. no de 2i!!!
    (:D ) ajánlom figyelmedbe malota lászló könyveit.

    VálaszTörlés
  2. majd utána nézek, bár ez a poszt annyira általánosító, hogy nem biztos, hogy felfedezem az összefüggéseket.

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."