2010. május 17., hétfő

Nagylány

Uccaszocnál leírt párbeszéd gondolkodtatott el. Mondjuk minél többet gondolkodom rajta, annál jobban belegabalyodok és túlkomplikálom, pedig ez a világ legtermészetesebb és legszebb dolga. Szóval, ittalvás, ottalvás, nyafogás, hogy miért nem?
Majd egy éves ismeretség után jogos egy párnál, hogy végre beteljesüljön az a bizonyos kapcsolat. Részemről rendben, a fiatalok ivarérettek: 17 évesek, fel vannak világosítva meg minden. Azt szeretném, ha olyan körülmények között lennének együtt, ami nem társítja a szexhez a szégyen, a bújkálás, vagy a félelem érzését. Annak idején mi is teljes nyugiban lehettünk az én szobámban, ezt én is szeretném megadni a gyereknek. De... Nem szeretnék idegent tudni hétköznap, 9 óra után a házban. Nekünk is megvan a magánéletünk. Fürdés után én is egyszál picsában mászkálok, főleg nyáron. Egy ivarérett férfi jelenléte miatt felborul a házirend és oda a fene nagy szabadság, hogy éjszaka egy szál szaténban libbenjek ki a WC-re.
Nehéz összeegyeztetni, a lehetőségeket. Nem mellesleg van egy másik lányom is, aki szintén elég serdült már. Szívem szerint péntek és szombat délutáni randikat tudnék ajánlani nekik, mikor nem zavarja őket senki és estig összebújhatnának, de nem tudom mi lenne az igazán jó megoldás, mert a fiú kollégista messze, alig van itthon, akkor otthon is van dolga. Ez megnehezíti, hogy elég határozott legyek az ügyben.
Nem akarok ósdi elvekre hivatkozni ebben, mert én fiatalabb voltam, mikor komollyá vált a kapcsolatunk és anyám nem szólt ellene. Apám próbált tiltani, hivatkozva illemre, anyagi meg mindenféle különbségekre köztünk, de csak addig jutott, hogy nem alhat ott. Délután órákat tudtunk kettesben tölteni. Azt szeretném, ha most jött el az ideje, akkor élje át, próbálja ki.

2 megjegyzés:

  1. A Spektrumon van egy sorozat A világ legszigorúbb szülői címmel. A szombati részben angliai gyerekek (nagy kamaszok) utaztak el egy ghánai családhoz, ott töltöttek egy hetet. Mindenben részt kellett venniük, mintha családtagok lennének.

    Nagyon meglepő volt, mert amikor az apa a bibliai erkölcsről beszélt, nagyon nem értettek egyet vele a vendég fiatalok. De amikor a hasonló korú ghánai fiatalok érveltek a házasság előtti szex ellen, akkor az angol fiú elgondolkodott, és azt mondta, sajnálja, hogy nem tartotta meg magát annak a lánynak, akit majd el is akar venni.

    VálaszTörlés
  2. Nem csodálom, hogy a gyerekek értetlenül hallgatták ezt a fajta tanítást, ugyanis ez nem "divat" manapság.
    A szüzesség megtartásában zavar a kettős mérce - mondjuk furcsa, hogy a filmben pont egy fiú nyilatkozott így - hogy a lányoktól jobban elvárnák, hogy szűz(ies) életet éljenek. Másrészt alapbeállítás, hogy valaki milyen párt szeretne. Remélem az is megtalálja a magáét aki tapasztalatlant szeretne és az is aki jól kitanultat.
    A nevelésről pedig csak annyit: manapság minél jobban tiltunk valamit, annál nagyobb ellenállást, mitöbb ellenkezést váltunk ki. Az a jó, ha minél több alternatívát ismer a döntései meghozatalához, de a felelősség az övé és ezt tudatosítani kell benne.

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."