2009. augusztus 6., csütörtök

Mikor nem tudom


Vannak terveim, de ha egy hirtelen információ zuhatagból kapok inspirációt, zavarba jövök. Elkezdek tévelyegni. Színes formák kavarognak a fejemben, nehezen koncentrálok és keresem az értelmét annak, amit ezek az örvénylő cikkcakkok sugallni akarnak. Mert van mondanivalójuk. Ilyenkor látják rajtam otthon, hogy spekulálok:) Alvajárva intézem a dolgokat, kicsit hanyagolom a háztartást, beszélgetés közben visszakérdezek és ilyesmi. Nem tart sokáig, általában egy hetet szoktam adni magamnak, hogy gondolkozzam és döntsek.
Azért volt fontos kialakítanom ezt a határvonal meghúzását, mert képes voltam álmodozással tölteni egy csomó időt, mindenféle végeredmény nélkül. Volt idő, mikor megpróbáltam teljesen a tervezgetés bűvkörében élni. Abban megvalósulni elég inproduktív módon eljutottam arra a szintre az önáltatásban, hogy úgy éreztem mennyi mindent elvégeztem, milyen sok dolgot tettem és csodálkoztam, hogy a világ ebből nem fog fel semmit. Na ez volt a teljes bezárkózás időszaka. Örökös megnemértettségben éltem, mert a cselekedetek bennem maradtak. Fejben csodás dolgokat vittem véghez, szépeket álmodtam, és csak építettem, építettem ezt a világot. A sérülést azért úsztam meg, mert a legtöbb befordulóval ellentétben nem a sötétség húzott magával, hanem valami fény, ami egy idő után kifelé mutatott ebből a zombilétből.
Saját döntésem volt, hogy megválok az álomvilágomtól. Élni akartam az életemet, alkotni, tenni a dolgomat, maradandó nyomot hagyni a körülöttem élő emberekben a tetteim által. Ezt másnak nem sikerült volna elérni nálam, csak az én akaratom tudott kihozni ebből. És kiléptem egy másfajta fénybe, megvolt bennem a bátorság, hogy elhagyjam a biztonságot jelentő belső szférát és felvállaljam egy másfajta élet fájdalmait. De rá kellett jönnöm, az igazi élet itt van és bár átálmodozhattam volna az életem, így sokkal boldogabb vagyok.

3 megjegyzés:

  1. valahogy rá kéne vennem a volt cégemben az öregsárkányt, hogy olvasson blogot.

    VálaszTörlés
  2. Ha leírnám, hogy mi motoszkál(t) visszatérő jelleggel a fejemben 2009-ben (+/- 5 éves intervallumban!), akkor valami hasonlót írnék/írtam volna.
    Akár csak Coelho Zahírjában, én is tudatosan haladok a döntésem felé! De még nincs itt az ideje... :-)

    VálaszTörlés
  3. hold: tanulhatna belőlük valamit?
    Memphis: eljön az is, de a körülmények felgyorsíthatják:)

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."