Élmények

Jól sikerült a hétvége, kalandos és eseményekkel teli volt. A hatalmas rendezvények hátulütője, hogy a legalaposabb szervezés ellenére is vannak döccenők. Odaérkezésünkkor kiderült, hogy nincs helyünk. Úgy egy órás várakozás után találtak nekünk egy berendezhető kis zugot, végül is egész jól be tudtunk rendezkedni:) A mellékelt képen látható a kis táborhelyünk, a férjem és a barátja asztala, a péntek esti kovácstűz, és a vásári forgatagból néhány életkép.

Érzések: régebben is leírtam már, hogy nem vagyok egy hirtelen barátkozós, mindig vigyorgós fajta. Itt mégis meglepődtem magamon, mert van az az embertípus, aki kihozza belőlem a legjobbat. Ennek örültem és meg is ijedtem. Ha túl sok volt a magyarkodás és a mosolygás, fogtam a bótikakaós kekszemet, a kólazérómat és Vavyan Fable-lel elvonultam a sátrak közé olvasni. Persze aztán újra visszakívánkoztam a tömegbe:)

Azt hiszem mindenkinek ki kellene próbálni, milyen az árusító pult mögött állni. Bárki fontos tapasztalatot gyűjtehetne ebből a szituációból. Mit is jelent KISZOLGÁLNI az embereket. Kiszolgálni információval, kedvességgel, az elkészített termékkel, adott esetben megküzdeni az értetlenkedőkkel, elmondani ugyanazt 20-szor és türelmesnek lenni.

NAGYON sokan voltak. Rengetegen. Forgalmas területen árulhattunk, ezért állandóan állt valaki a standon, nem volt megállás. E miatt - és ezt rettenetesen sajnálom - nem láttam egyetlen műsort sem, pedig több színpadon mentek egész nap a különböző programok, énekesek, táncosok, hagyományőrzők mutatták meg tudásukat és szórakoztatták a közönséget. Egész nap hallható volt a karikások pattintásai, a dobok, furulyák szólamai, együttesek dallamai, ágyúdörgés, lódobogás...szóval, valami fantasztikus lelkesedés áradt még a levegőből is. Nem gondoltam volna, hogy ennyire át tudom érezni a hely szellemiségét. Azt kívánom nekik, hogy érjék el ezzel a kezdeményezéssel, ami a céljuk, mert hallottam szónokokat és okos dolgokról beszéltek, de ami legjobban hiányzik a magyarokból - belőlem is - az összefogás. Az, hogy lenne egy ember - vagy kis csoport - akit az emberek elfogadnának vezetőül. Nem politikus, hanem ember, nem összetéveszteni a kettőt. Aki a tisztelet jogán vezeti a népet, nem azért mert kitudjahogy jutott a vezetői székbe, hanem érdemei alapján választatott. Na ilyennel nem találkoztam még. Most megfogadtam, hogy figyelemmel kísérem én is a tevékenységüket, hátha eljön az az idő, mikor meg tudok bízni újra egy eszmében, egy közös célban és azonosulni tudok egy csoport céljaival, mert momentán ez hiányzik az életemből.

Jól éreztük magunkat, bár a komfort hiánya megviseli az embereket, meg is állapítottuk, hogy a tisztaság régebben biztosan mást jelentett, mert a szervezők minden létezőt elkövettek - szinte WC várost építettek, állandóan locsoltak, biztosítottak vizet - mégis szinte ragadtunk a portól. A vásári árut egész napos tisztogatással próbáltuk szalonképesen tartani, de elég küzdelmes volt. Hazaérkezve a tiszta ruhákat, a táskáinkat, a legutolsó konzervnyitót is mosni kellett. Végül is mi szombat éjszaka hazajöttünk, a férjem barátja egy szilánkkal a szemében jött el és szombaton reggel egy pesti szemklinikán kötött ki, így mi egész napra ketten maradtunk a férjemmel, aki bemutatózott én pedig árultam. Nem csináltunk nagy üzletet, a helypénz és a benzin ára visszajött. De egyáltalán nem bántuk. Ritkán látott, jó ismerősökkel találkoztunk, érdekes emberekkel beszélhettünk és ez pénzzel nem megvehető. Barátsággal közeledtek felénk - ez az egész rendezvényre is vonatkozik - érdeklődőek voltak, rengeteg gyerek volt, akiket próbálnak ilyenkor megismertetni a hagyományainkkal. Azzal, hogy a tej nem zacskóból jön, hogy a ló milyen magas őhozzá képest és mennyit kell vele foglalkozni, a méz sem a boltok polcairól jön, és a kenyeret kemencében sütik, ami forró és fáradtságos. És ezek a kicsik rácsodálkoznak erre a másikféle világra. Én is elnéztem, ahogy a férjem magyaráz a gyerekeknek, engedi, hogy próbálkozzanak és a buta kérdésekre is válaszol, hiszen honnan tudnák mi fán terem a vasművesség?

Több kiállítóval, termelővel is sikerült beszélnem. Mindenki ugyanarról panaszkodik. Országunk vezetése azt hiszi, hogy multiból áll a világ. A szabályokat, rendeleteket, törvényeket mind úgy hozzák, hogy egy kis magánvállalozó ne tudja teljesíteni. Irracionális azt hinni, hogy egy kistermelő, vagy kézműves képes egy szabálynak úgy megfelelni, mint egy multi. A legtöbbnek még azok sem tudnak, de van valamilyük, ami a kisembernek nincs: PÉNZ. Ami lehetővé teszi úgy megkerülni azokat a bizonyos szabályokat és elkerülni a bezárást, vagy a súlyos büntetést, hogy ne maradjon nyoma. Sajnos a beszélgetések során nagyon váltakozó volt a hangulat: hullámhegyek és völgyek követték egymást. Mikor a tervekről, ötletekről beszéltünk, csillogó szemek és reménykedő, lelkes hang volt a jellemző, mikor a kivitelezésről, akkor meg a csüggedés. Akadály, akadály hátán, mert szabályzatokból és papírhegyekből áll már az egész ország. Bármi megvalósítása, bürokrácia megmászásából áll és persze pénzosztogatásból, mert másképp elakadnak az ügyek hónapokra. Ahelyett, hogy lehetővé tennék bármilyen kis vállalkozás megvalósítását, hogy a süket paraszt mihamarabb adóforintokkal gazdagítsa az állam pénztárát, mindegyik a saját zsebét tömködi. Na, ez az amiből az emberekenek elege van. A kis ember megkeresett pénzét csúszópénznek adja, hogy dolgozhasson, minden mozdulatában hibát keresnek, hogy megbüntethessék, és még le is húzzák. Vannak jobb példák is, olyanok ahol önkormányzatok tapasztalt emberei jóindulattal és nem önös érdekek által vezérelve segítik a vállalkozók munkáit, de nem költözhet mindenki oda. Vannak, akik képesek megoldásokat találni és kijárni dolgokat, hogy működjönek a vállalkozások, de elvétve látni ilyet sajnos és nem a munka mennyisége teszi tönkre az embereket, hiszen abból szeretnének megélni amit tudnak és szeretnek csinálni, hanem az aggódás a kivitelezhetetlen elvárások miatt, a rengeteg elvesztegetett idő a hivatalokban és a közdelem a papírral. Mire ezt leírtam fel is húztam magam újra. A legjobban mégis azon tudok háborogni, mikor UNIO-s szabályokra hivatkozva hoznak egy idióta törvényt és mi nagyon jól tudjuk, hogy pl. Görögben vagy Portugáliában hogy néz ki egy piac, egy kis pékség, vagy kocsma. Odaküldeném az összes nagyokost...

Lesznek még gondolataim.