Esik... Ez nem az a nagy égiháború, mikor úgy érzem leszakad az ég, és a levegőben lévő elektromosságtól még a hajam is égnek áll:) Csendes áztató eső ez, ami megkíméli a paprikát és a paradicsomot a kertben, a trombita folyondár virágai is a helyükön maradnak és a kutya is kimerészkedik az eresz alól, pedig utálja a vizet.
A mennydörgéses vihart szeretem, nem azért, mert vidám, hanem mert gyerekkoromban ha jött föl az idő, anyu maga köré gyűjtötte az összes házban tartózkodó gyereket - ritkán voltunk csak hárman otthon, mert nálunk mindig tanyázott egykét unokatesó, vagy haver - felültetett minket az ágyra, és egész délutánokat mesélt. Azért, hogy ne féljünk... Annyira aranyos volt, ahogy el akarta hitetni velünk, hogy minden rendben lesz, elmegy a vihar és ő ott van, csak semmi pánik:) Minden csattanásra összerezzent és mi sosem mondtuk neki, hogy minket nem érdekel az égzengés. Felnőttünk és ha otthon voltunk vihar idején behúzódtunk hozzá a hálóba és beszélgettünk, mint régen, hogy ne féljen annyira...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése