Fáj

Reggel a szokásos mentrend: 6.50-kor indítom a bankot, közben hírek az indexről, majd blogok 7.15-ig. Kattintgatok, olvasgatok az egyiknél hirtelen eláll a lélegzetem. A zsigereim legmélyéig összerándulok és érzem a reggeli kávé keserűségét a torkomban. Utálat, borzalom ezek kavarognak bennem, érzem órákig tart amíg megnyugszom. Talán délutánra megszületik a poszt...

Nehezen dolgozom fel az ilyet. Sokat olvasok, mindenfélét, mert sokszor az írott történetbe jobban bele tudom magam élni, mint egy filmbe. Ilyenkor hiába szólnak hozzám, észre sem veszem.

Felépítgettem az életemet. Szabályokat hoztam magamra vonatkozóan, korlátokat szabtam, eszerint élek és nevelem a gyerekeimet, igyekezve átadni azt mi a helyes és a helytelen az ÉN felfogásom szerint. Nem vagyok vallásos, nem ismerek semmilyen tanításokat az erkölccsel kapcsolatban. Én már olyan korban nőttem fel, ahol a nevelés sokkal liberálisabb volt, mint 50 évvel ezelőtt. De alapvető dolgokat megtanultam ezek nélkül is. Mert mi is az erkölcs? A technikai világunk nem működne fizikai paraméterek nélkül. Méter, kilógramm, forint és rengeteg más mértékegység, amely nélkül nem működne a társadalom. Ez teljesen normális, nemzetközileg elfogadott és kötelező. De az emberi kapcsolatokat mi szabályozza manapság? Ki mondja meg mi a jó vagy a rossz, mi a helyes? Az erkölcs, mint olyan kiment a divatból. Liberalizmus van, mindenki azt csinál amit akar, amíg másnak nem árt vele, ami már jogi kategória. Ezzel elméletben egyet is értek. De annyira bánt, mikor egy kisebbségek mocskos igényeit kielégítő dolog nyilvánosságot kap ilyen szinten, ahol bárkinek hozzáférhető. Basszus adja ki könyvben!! a mondandóját. Hová vezet ez? Kérdem én. A következő években, majd legálisan írhatja le valaki nyilvános helyen a pedofil sztoriait is, mert ez az ő saját belső késztetéséből fakad és úgy érzi "szeretgetni" szokta a gyerekeket?

Nem tudom valós-e a történet, hiszen a net ápol és eltakar. De szánom azt a nőt, aki gondolom még fiatal és ebbe a helyzetbe került a saját hibájából, amiből nem is akar szabadulni és nem törődik vele mi lesz holnap, akit elhasználnak és kidobnak majd, mint egy lyukas zoknit, amit már nem lehet befoltozni. Vagy egy játszadozás alkalmából megölik. Az a közömbös, letisztult leírása az erőszaknak, semmi érzelem, csak érzet, a fájdalomé. És bár azt írja megalázó, nem jön ki az érzés a sorok közül, az bezáródott a nő testébe. Olvsom, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Hát erre van az élet? Ennyit ér? Fáj más tudatlansága, lelki szegénysége, nem csak ő miatta, hanem az összes ilyen szerencsétlen miatt, akik nem kapnak második esélyt.

Annyi szépség van a világban, annyi érték, de ilyenkor ha megyek az utcán azon gondolkodom napokig, mit rejt a velem szembejövő, közömbös arcú emberek élete. Milyen sötét titkokat nevelnek és őriznek otthonaikban?