2009. július 23., csütörtök

Énmagam



Újra virágzik a lilaakác. Nem olyan nagy fürtökben, de eléggé feldobja az udvart.



Más:

Kék és narancssárga. Ez vagyok én. Sokáig nem is tudtam róla. Természetesen ennek a megtudását is a tesómnak köszönhetem:) Moziba készültünk és nyaggatott, hogy én mit veszek fel. Hatodjára mondtam neki, hogy farmert és pólót. De milyet? -KÉKET, na, csak szállj már le rólam! Felvettem egy farmert, egy rövid derekú farmerdzsekit és egy narancsbarnakék topot. A mozi előtt találkoztunk és ahogy közelítettem felé ráncolta a homlokát, majd megjegyezte: Mi más is lehetne, kék és narancssárga.
Nem is emlékszem, hogy mit néztünk, és utána sokáig gondolkoztam azon amit mondott. Nem vettem észre, hogy mikor lettem kék és narancssárga. De tény, hogy a ruhatáram ezek köré a színek köré van rendezve. Színelemzés szerint ezek eléggé ellentétes jelentésűek:


Narancssárga


A narancssárga ötvözi a a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert,a bátorítást, és az izgatást fejezi ki.

Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti, de nem olyan agresszív, mint a piros. A narancssárga növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, élénkítő hatású és növeli a szellemi aktivitást. Nagyon elfogadott a fiatalok körében. A narancssárgáról az egészséges étel jut eszünkbe és az étvágyunkat serkenti. A narancssárga az ősz és az aratás színe. A címertanban a narancssárga az erő és a kitartás szimbóluma.

A narancssárga nagyon feltűnő szín, tehát használhatod figyelemfelkeltésre és a legfontosabb elemek kiemelésére a design-ban. Ez a szín nagyon hatékony az ételkészítmények és játékok reklámozásához.

A sötét narancssárga a csalást, a megtévesztést és a gyanakvást jelenti.
A vörösesnarancs(?) kifejezi a vágyat, a szerelmi hevületet, az élvezetet, az uralmat, az agressziót és a vágyat a mozgásra.
Az arany a presztízs érzését kelti. Jelentése a fény, a bölcsesség és a vagyon. Mindig a magas minőséget szimbolizálja.

Kék


A kék az ég és a tenger színe. A kékről gyakran a biztonságra(?) és a stabilitásra gondolunk. Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot és a mennyet.

A kék hasznos figyelemfelkeltő(?) az akarathoz és testhez. Ez a lassú emberi anyagcsere és nyugodt eredmény eljárásának színe. A kékről erősen asszociálunk a békességre és a nyugalomra. A címertanban, a kék használható az áhítat és a nyíltsá

g szimbolizálására.

A kéket használhatod a termékek reklámozásához és a tisztasághoz kapcsolódó szolgáltatásokhoz (víztisztító filterek, tisztító folyadékok, vodka), levegőhöz és éghez (légitársaságok, repterek és légkondicionálók), vízhez és tengerhez (tengeri hajóutak, ásványvíz). Érzelmileg olyan színekkel áll szemben mint a piros, a narancssárga és a sárga; a kék kapcsolódik a tudatossághoz és az intellekzushoz. Használj kéket a precízió sugallásához

vagy amikor high-tech termékeket reklámozol.

A kék a férfiak színe; a tanulmányok szerint, ez erősen elfogadott közöttük. A sötétkék a bölcsességet, a szaktudást és a stabilitást jelenti; e

z a kedvező szín a közös(?) Amerikához.

Kerüld a kék használatát mikor ételt és sütés-főzést reklámozol, azért mert ez a szín elveszi az étvágyat. Mikor élénk színekkel használod együtt mint a sárga vagy a piros, vibráló mintában nagy befolyású tud lenni; például, a kék-sárga-piros tökéletes színösszeállítás egy szuperhősnek (gondolj csak Superman-re).


A világoskékről az életre, a gyógyításra, a békére, a megértésre és a puhaságra(lágyságra) asszociálunk.
A sötétkékkel ábrázolhatjuk a tudást, az erőt, a becsületességet és a komolyságot.

Ez most mit jelent? Nem vagyok egy egyszerű eset, bár a problémákat általában magamnak csinálom és magam is oldom meg. Ha nincs nyilvánvaló külső jele a vívódásaimnak, általában mások nem is tudnak róla. Szeretek kék és narancssárga lenni:)

2 megjegyzés:

  1. szó se róla, jól néz ki, ha nem direkt tiszta színek vannak egymás mellett. na jó, én falban gondolkodom, színátmenet nélkül. a kék hűvöse jól ellensúlyozza a narancs uralkodását, ami tényleg nem agresszív, viszont nem is egy depis környezetnek való. azok borulnak tőle. azon a kelmén kifejezetten csodálatos. :)
    ...
    akárhogy is nézem, meg forgatom, veszélyes párosítás. a tűz és jég civilizált kompozíciója, picasso tehetsége, az őrület nélkül, egy asszony szenvedélyével fűszerezve. egész belelkesített.

    VálaszTörlés
  2. ha így tudok gondolni magamra, én is lelkesedek:)

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."