2010. december 7., kedd

Nyugdíj

A múlt héten láttam a Házon kívül előzetesét, de nem tudtam megnézni, mert éjjel 11.15-kor kezdődött. Hétvégén megnéztem a neten. Még jó, hogy nem maradtam fenn miatta!! Még 10 perc sem volt. Sem objektív, sem meggyőző nem volt. Mégis lassan arra hajlok, hogy nem lesz más választás vissza kell kerülni az állami nyugdíjhoz. Igaz, abból sem lesz semmi, de a biztosítós ismerőseim sorban, egymástól függetlenül is azt mondják ne maradjak a magánban. Ez egy szar döntés, szar körülmények között. Az emberek és a biztosítók párhuzamosan vannak ellehetetlenítve.

Ráadásul tegnap beszélgettem azzal az üzletkötővel aki a céges biztosításokkal foglalkozik és azt mondta nézzem meg az életbiztosításom portfólióját, mert ha változtatható és sok benne a magyar államkötvény változtassak rajta, mert az idén elért jó hozamot jövőre elbukhatom e miatt.

Mit mondjak? Nem dobódtam fel.

2 megjegyzés:

  1. miben bízol jobban, az olyan cégben, ami évtizedek óta úgy veszteséges, hogy nem szabadna annak lennie és a vezetői képtelenek a méltóságra, vagy a felelősségvállalásra, vagy az olyan vérszívóban, aki csak nyereséges volt, mióta létezik és ad is belőle, ha bízol benne?

    VálaszTörlés
  2. komplikált.
    momentán az egyik arra készül, hogy teljesen működésképtelenné tegye a másikat és hiába gondoltam azt, hogy ezt nem tehetik meg, mégis megcsinálták. ráadásul a munkáltató által fizetett 24%-omat lehúzhatom a slozin. ki mondja most meg, h mi lesz 30 év múlva? ha legalább a dicső ellenzék ígérne olyasmit, ha megnyerik a választást visszacsinálják. de mindenki hallgat...

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."