Régóta főzök már, szinte gyerekkorom óta. Anyu sokat volt beteg, így elég hamar bele kellett jönnöm. Fiatalként úgy gondoltam, ha eleget gyakorlok, biztos tudok majd olyan pirított tésztaleves főzni, mint ő. Új asszonyként, már a saját konyhámban a nászajándékba kapott edényben kavarásztam és elképedve figyeltem, hogy hiába csinálok mindent ugyanúgy, nem lesz olyan a kaja. A nagymamám megfejtette a rejtélyt: - Kislyányom, sok levest kell még neked abban az új fazékban megfőzni, mire utóléred anyádét. - Nos, azóta már elkészült az a mennyiség, de felvettem pár új szokást, a szájízem is változott, ezért jelentem, a mai napig nem főzök olyan levest, mint anyu. Ez van. Legfeljebb abban hasonlít, hogy egy kicsit sótlan:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése