Tegnap láttam az Értelem és érzelem című filmet, majd délután elovastam egy bejegyzést(+kommentek) a Mesterségek Ünnepe apropóján és elgondolkoztam azon, hogy nagyon sok ember vonzódik a régi korokhoz. Van aki túlságosan is. Ez az érdeklődés bennem is megvan. Persze nem vágyom egy olyan korba, mikor egy nőnek a legnagyobb érvényesülést a szép arca, vagy a hozománya jelentette, és a legfőbb elfoglaltságot pedig a pletykálkodás és a férjfogás, de a múlt időkből az élettempót igenis irígylem. Ahhoz, hogy megéljük az életet, átérezzük a pillanatot, mindehhez idő kell. Élünk több évtizedet és sokszor úgy érezzük nem történt semmi velünk. Pedig ott voltunk végig, de nem emlékszünk. Az esemény még csak rémlik, de az apróságok és az érzések a süllyesztőbe kerülnek, mert mindig rohanunk valami fontosabb felé, amit aztán ugyanúgy elfelejtünk. Pedig apró kockákból áll az élet és lehet technokrataként, a jövőbe vetett fanatikus hozzáállással, a modernizáció vívmányait begyűjtve élni, lenézve mások alkotó munkáját. Csak mi marad, ha beüt valami "apróság" és borul a megszokott rend?
Persze az alap mindenkinél más, de sem a múltban, sem a jövőben nem lehet élni, csak a mában, mert az van. Minden más csak emlék, vagy fikció.
Egyetértek. A valódi lényeg mindig az apró részletekben lakozik, mi ennek megfelelve igyekszünk értékelni a pillanatok örömeit, melyek végül öszeségükben válnak az életünk részévé.
VálaszTörlésÉs a világon a legnehezebb dolog a jelenlét..
VálaszTörlésNekem csak pillanatokra sikerül, mikor nagyon rácsodálkozom mondjuk egy szép virágra, pillangóra vagy kisbabára. DE!!! Rögtön eszembe is jut róla valami és hipp-hopp már azon kattogok tovább. A szememmel még nézem, de az agyammal már régen messze járok.
Szatti