Augusztus 31.

Képzeljétek! Ma anyósom forralt borral várt haza! Augusztusban! Ha nem utálnám a hideget annyira, röhögnék. Így csak ittam rá egyet:)

Gyerekek

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)

Ezt  én így szerettem volna csinálni mikor megszülettek a gyerekek. 
Nem tudtam így megfogalmazni, de most találtam ezt az idézetet és
 elég pontos a leírás, mondjuk, én nem úgy gondolok vissza, 
hogy bármit is másképp csinálnék most. Amit meg igen azok 
csak apróságok. Mennyire sikerült? Hát úgy nagyjából:) 
Mint minden nagy tervben, ebben is akadtak buktatók, váratlan 
helyzetek, de tegnap elnéztem őket - ott volt a húgom fia is - 
és olyan rendes fiatalok lettek:)

Blogtali után

Izgultam. Eléggé. És készültem. Időben értünk oda, éppcsak annyira állt le a férjem az autóval, hogy kiugorhassak, tűzött is el a tilosból. Kedvesen fogadtak, kitűzőt kaptunk, hogy könnyebben beazonosítsuk egymást. Elballagtam az árusokig és vásárolgattam néhány dolgot, amit már régóta szerettem volna magaménak tudni:) Persze mindenki köszönt mindenkinek és alap a tegeződés, bár korban nagy a szórás.

Mikor már elég sokan voltunk, bementem én is a terembe, ahol kipakolgatták a többiek a cuccaikat, mert volt aki árult is, mások csak mutogattak. Álldogálltam hátul és kicsit kívülállónak éreztem magam. Jöttek a csajok, régi ismerősként köszöntötték egymást, látszott rajtuk, hogy örülnek a másiknak. Csak egy páran húzódtunk meg egyedül a homályos sarokban és akkor úgy gondoltam, ideje lépni és a félénk ácsorgókat megszólítani. Nem kellett kéretni őket, mert csak egy kis barátságos odafordulásra volt szükség és szívesen beszédbe elegyedtek velem:) Sőt! Nekem meg sem nagyon kellett szólalnom, mert olyan dumásak voltak.

Elnéztem a nagyokat. Erős, kemény asszonyok, akik maguk építették fel a vállalkozásukat és ez a munka tölti ki a mindennapjaikat. Kicsit mindannyian felnézünk rájuk és sokan irígylik őket, én viszont tudom mennyi munka, álmatlan éjszaka, számolgatás és kuporgatás van a siker mögött. Mikor szóba kerültek olyan témák, mint másolás, ötletlopás érezhetően megemelkedett a zajszint. Az ajándékozás jól ment. Egymást húzogattuk ki a kalapból. Igazán mindenki kitett magáért. Délben innom kellett egy kávét, a büfében is zajlott az élet és örültem, mikor az egyik nagyon híres csajjal, aki szolnoki, tudtam pár szót váltani. Érdemes volt elmenni és remélem nemsokára szerveznek még ilyet és az is el tud majd jönni, aki ilyen, vagy olyan okból most nem tudott.

Ma olvasgattam az élménybeszámolókat és jópár olyan bejegyzését, aki nem tudott eljönni. Hihetetlen, hogy van köztük olyan, aki vakítóan tehetséges, évek óta sikerei vannak, ebből él és mégis kisebbrendűségi érzéssel és depresszióval küzd. Hihetetlen. Hol a bibi, mikor alkotó tevékenységet végez, örömmel és teli ötletekkel éli a mindennapjait, vásárokba jár, 1000 emberrel találkozik és olyan gátlásos, hogy én hozzá képest a büszkeség szobra vagyok. Ez egy kicsit lehangoló volt így délelőtt. Úgy indultam neki a nagy ismeretlenből és megkérdeztem magamtól mi a legrosszabb ami történhet? Észre sem vesznek. Azt ki lehet bírni. És mi a legjobb? Jól fogom érezni magam. És így is lett. Nem elismerésért, ismertségért mentem. Nincsenek a blogéletemben konfliktusok, nem volt félnivalóm, egy kis szorongás volt bennem, semmi több, az is csak az ismeretlen helyzetnek szólt.

Blogtali

Nem kicsit izgulok:) Még sosem voltam blogtalálkozón. A kreatívosok szervezik és mindenki nagyon készül. Személyesen megismerni olyanokat, akikkel eddig többé kevésbé tartottam a kapcsolatot, akiknek kommenteltem a blogjukat és csodáltam a munkáikat, izgalmas. Volt egy csomó kérdésem és máig vacilláltam feltegyem-e a legközelebbi ismerősöknek, de valaki megelőzött, akinek hasonló problémái voltak, így tőle mindent megtudtam. Leszünk vagy 100-an, kapunk névtáblát és vinni kell apróságokat a saját munkáinkból. Csupa érdekes ember lesz ott és 100% női szakasz:) Még van két délután, hogy dolgozhassak, mert több mindenben is benne vagyok és olyan kevés időm van. Így hát szombaton Pesten leszek és délutánra a férjemmel szerveztünk közös programot ha már ott vagyunk, mert nincs helyem itthon a varrós cuccaimnak és nagy szükségem lenne ágy alatti tárolóra. Az IKEA-ban néztünk ki dobozt és azt akarjuk megvenni. Remélem minden jól sikerül majd...

Aug.25.

A férjem szülinapja, aki tegnap töltötte a 37-et. Mikor hazaértem már szerettem volna odaadni neki az ajándékot, de nem akart munkásruhában ünnepelni, így még várnom kellett. Nagyon foghíjas a család, így a szokásos bulit el(hó)napoltuk. A kicsi táborban, anyósomék nyaralnak, a tesómék dolgoznak, sógoromék Görögben, úgyhogy várunk egy kicsit. 

Még egyszál törölközőben volt, mikor megrohamoztuk, pótolandó az egyébként nyüzsgő családot. A nagyobb és a barátja egy üveg bort vett, rajta egyedi címke:) én pedig egy kerámikussal névtáblát csináltattam neki, hogy vásárban, vagy kiállításon legyen mit kitenni az asztalra. Könnyen olvasható és nem túl fényes, így legalább nem kell az érdeklődőknek a névjegyet bogarászni. A tortát nagyon hiányoltam, de majd azt is bepótoljuk.

Apu tegnap hozott Tállyáról bort és pálinkát. A szülinap örömére kóstolgattunk és megemlegettük kedvenc borászunkat, akihez szeretnénk még az ősszel elmenni.

Vasárnap

Gyönyörű napfelkelte, mikor narancsszínű még a táj felett lebegő pára is. Ugyanilyen naplemente, háromszínű éggel, félóra múlva pedig a bársonykék égen fénylő, ezüstös teliholddal.

És mi történt a napfelkelte és a naplemente között? Elutaztunk Hajdúböszörménybe. Reggel 6 előtt indultunk és fél 9-re értünk haza. Kézműves alkotó tábor volt a múlt héten, vasárnap pedig vásár. A tájházak udvarán tartottak kovácsbemutatót, ki lehetett próbálni a bőrözést, a nemezelést, lehetett íjjászkodni, célbadobni. Délután volt mesemondó előadás és kötélhúzás. Voltak ügyességi versenyek és családi vetélkedők.

Sokan jöttek el nézelődni, szórakozni. Jó volt látni, hogy van igény ezekre az egyszerű elfoglaltságokra. A gyerekeknek nagyon tetszett a mesemodó ember, aki bevonta őket a történetbe és olyan élvezetesen mesélte el a János Vitézt, hogy az óvódások is értették és a szülők is elképedve hallgatták. Kuporogtak a fűre terített rongyszőnyegeketn és tátott szájjal nézték a nagybajúszú, mély hangú embert. Kiabáltak, tapsoltak és közben nem is tudták a kicsik, hogy a magyar irodalom egyik legismertebb tündérmeséjét hallják.

Nem túl autentikus, de délután ír népzenét játszott egy zenekar és hozzá táncokat tanítottak. Fiúk és lányok ugrándoztak önfeledten. Sokan kipróbálták a tűzzománc készítést és finomakat ettünk(és ittunk).

Találkoztunk a szokásos társasággal, akik már napok óta ott voltak. Rengeteget dolgoztak és elmondták, hogy bár zárt körű volt maga a tábor, mégis be-betévedt néhány érdeklődő, aki tanulni szeretett volna trükköket a kézművesektől. Hihetetlen, de mivel ráértem és vittem magammal a csipkét, hozzám is odajöttek és mutathattam én is néhány fogást a lányoknak. Elérhetőségeket cseréltünk és örültem, hogy érdekli az embereket, bár erre nem voltam felkészülve:)

Persze vettem egy újabb láncot. Türkiz kő a medál. Egyszerűen nem tudtam ellenállni:) Elfáradtam az álldogálásban is, a férjem viszont egész nap kovácsolt. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs jogsim. Hazafelé úton pihenhetett volna. Kicsi volt a forgalom és alig beszéltünk, emésztettük az élményeket:)

Rég

Tegnap láttam az Értelem és érzelem című filmet, majd délután elovastam egy bejegyzést(+kommentek) a Mesterségek Ünnepe apropóján és elgondolkoztam azon, hogy nagyon sok ember vonzódik a régi korokhoz. Van aki túlságosan is. Ez az érdeklődés bennem is megvan. Persze nem vágyom egy olyan korba, mikor egy nőnek a legnagyobb érvényesülést a szép arca, vagy a hozománya jelentette, és a legfőbb elfoglaltságot pedig a pletykálkodás és a férjfogás, de a múlt időkből az élettempót igenis irígylem. Ahhoz, hogy megéljük az életet, átérezzük a pillanatot, mindehhez idő kell. Élünk több évtizedet és sokszor úgy érezzük nem történt semmi velünk. Pedig ott voltunk végig, de nem emlékszünk. Az esemény még csak rémlik, de az apróságok és az érzések a süllyesztőbe kerülnek, mert mindig rohanunk valami fontosabb felé, amit aztán ugyanúgy elfelejtünk. Pedig apró kockákból áll az élet és lehet technokrataként, a jövőbe vetett fanatikus hozzáállással, a modernizáció vívmányait begyűjtve élni, lenézve mások alkotó munkáját. Csak mi marad, ha beüt valami "apróság" és borul a megszokott rend?

Persze az alap mindenkinél más, de sem a múltban, sem a jövőben nem lehet élni, csak a mában, mert az van. Minden más csak emlék, vagy fikció.

Ma

"Vegye észre, hogy amikor ítélkezik és negatív kritikát mond másokról, sokszor valamelyik saját hibáját vagy hiányosságát igyekszik leplezni."

Ezzel örvendeztetett meg az inda horoszkópja. Igazán... lehangoló.

Hétvégére

Az egyik legmegnyugtatóbb szám:)

Borong

Reggel kinéztem az ablakon, abban a pillanatban eleredt az eső. Fura helyen lakunk, mert az elmúlt idők viharai elkerülték a várost. Máshol a Tisza átok, minket megvéd a zivataroktól, mert lehúzza az esőt. Szél volt, néha elég erős, de felhőszakadás, vagy jég sosem. Hűvös volt és a szatén libabőrössé tett. Megkívántam a sárgadinnyét.

Smink

Feltettem az iwiw-re néhány nyaralós képet. Most egy olyat is amin csak magam vagyok. Persze eredetileg ketten voltunk rajta, csak a másikunk hörcsögfejet vágott:) Így maradtam én. Ritkán készül rólam (jó) kép. Ez sem tökéletes, viszont megállapítottam, hogy nem kell ide smink, a nyári barnaság is megteszi.

Akartam

Szóval, akartam még részletezni az élményinket, de inkább elraktároztam magamban:) Ez volt az első olyan pihenés, mikor nem kellett főznöm. Olyan jól jöttünk ki a csekkből, hogy mindenre futotta. Tényleg igazi pihenés volt, szavam sem lehet. Sokat csipkéztem, amitől megfájdult a derekam, a végén még hason fekve is kipróbáltam. Bejött:) 

Mindig nyűgös vagyok indulás előtt. Sajnálom otthagyni a helyet, a nyugalmat és megrémít a hétköznapokba való visszatérés. A férjem még mindig nem szokta meg, hogy ilyenkor szótlan vagyok. Most is kérdezgette: - De látom, hogy valami bajod van? - Csak a szokásos. - válaszoltam és láttam rajta, hogy nem érti. Pedig mindig ugyanezeket a "tüneteket" produkálom. Mindegy...

Hétvégén is varrtam+minden. A mosógépünk a szerelőnél van, tehát az összes holmink - amit hazahoztunk - ott vár a sorára a szennyestartóban. Szombaton csak egy kis lecsót főztem. Vasárnap még azt sem. Ettünk egész héten eleget.

A lányom elhagyta a gyűrűt amit a barátjától kapott, a Balcsiban. Volt sírás... a srác még csak azt tudja, hogy nem találja.

Nyaraltunk

Odafelé az autóban fontos megállapítást tettem. Nem csak a nők tudnak semmiségekről órákig dumálni, hanem a férfiak is. Ez az újdonság erejével hatott rám, miután több rádióadót is kipróbáltunk az autópályán haladva. Van másik lehetőség is. Pont ezt az 5-6 nőfejű pasit találták meg a kereskedelmi rádiók élére:) Blablabla...

Megérkezésünk után az apartman elfoglalása - szokás szerint - nem ment simán. Egy félóráig nyomoztuk, mi lehet az eget rengető büdös, ami egyre erősebben érződött a nyitott ajtó ellenére. Aztán egy óráig takarítottuk a hűtőt, mert hátul az a műanyag tálca bűzlött, ami a kifolyó vizet fogja fel. Levenni nem tudtuk, így berángattuk a fürdőszobába és mosószerrel, plussz forró vízzel kimostuk. Ez nálunk mindig benne van a pakliban. 

Mikor végeztünk, eleredt az eső, így eldobtuk magunkat és egész délután aludtunk, mintha egész héten ébren lettünk volna. Meglátogattuk a lángosos nénit és istenien bekajáltunk.

folyt.köv.

Szabi

A jövő héten kikapcsolódással és feltöltődéssel töltöm azt az öt(5) szabadságos napot, amit állásom kockáztatásával kitapostam a főnökömből. Tehát nem leszek. Ki tudja magát pihenni egy ember egy folyamatosan átdolgozott 7 hónap után ennyi idő alatt? Kénytelen leszek. De legalább együtt leszünk. Fáradt vagyok. Estére meghívtuk őseinket egy kis vacsorára. Most kellene aludnom egy kicsit, különben 8 óra magasságában le fogom fejelni az asztalt, főleg, ha iszok is valamit.

Délelőtt vasaltam és megfőztem egy nagy adag rakott krumplit. Megy a mosógép. Holnap pakolok majd, bár arra nekem elég egy óra. A nagyobbik holnap délutánig a haverjaival nyaral, a kicsi tegnap jött haza, ma már barátnőzik, a férjem füvet nyír, én pedig az előbb álltam fel a varrógép mellől - apunak fel kellett hajtani a nadrágját. Ilyen programjaink vannak.

Mindjárt vége a nyárnak, az őszünk zsúfolt lesz. Kiállítás, vásár, blogtali:) De, úgy szép az élet, ha zajlik. Abban nem lesz hiba. Majd jövök...

Adalék

Apró sztori a hazudozunk, játszmázunk című, régen folyó támánkhoz. Kis bizonyíték, hogy kortól és szeretettől független a dolog:)

(Ica néni 67 éves.) 10 kg piszkét bontattunk meg magunknak, mert csak egyben eladó, de az egy embernek sok, hát szétdobtuk. Ica néni felhívta a raktárost:

- Robikám, kisfiam, 3 kiló az enyém a piszkéből, de ma csak egyet vinnék el, a többit hagyjátok már a fagyóban, majd a jövő héten haza kerül. - leteszi a telefont, rámnéz - Tudod kisjány, Gyula bátyád - a férje - haragszik, ha egyszerre ennyit viszek haza. Így kilójával be tudom csempészni a fagyóba. Pedig hát ő is eszi és így sokkal olcsóbb, de kinek kell a balhé?

És ez így megy köztük már 45 éve:) Nem akarja meggyőzni a maga igazáról, inkább ráhagyja, ezeket az apró döccenőket meg megoldja maga, ahogy tudja. Például dugipiszkével:D

Test és szellem

Mit gondol a szendvicsember miközben a járdaszigeten ténfereg? Kifejezéstelen, vörösre égett arccal néz körül. Inas vállán bevág a heveder. A világoskék szemekben tompa némaság. Úgy áll ott a forró aszfalton, mint egy tanácstalan kérdőjel. Nem a táblát nézem, nem emlékszem mit reklámoz. Az embert látom... minden más gazdagnak és szépnek tűnik, ha ő a mérce.

Mit érez a szendvicsember egymagában egész nap? Van vize? Kajája? Hány kiló lehet az a tábla? Kicsit utána nézek. Magas, vékony alakja élesen kiválik az Üllői út szürkeségéből, mégis jelentéktelen, része a reklámnak, megvehető, eldobható. Szégyenlem, hogy sajnálom.

Párbeszéd

... - Csak a történet kiegészítése miatt megkérdezném, hogy érzi magát a feleséged?

- Készül az új életére.

- Éspedig?

- Tervezgeti hogy rendezi be a lakást, hová jár majd tornázni, kivel ül le kávézni.

- Tehát nincs letörve.

- Nincs. Azt mondta valamelyik nap, hogy én teljesen elnyomtam őt és most olyan, mintha újra levegőt kapna.

- Kifejtenéd bővebben? Nem értem.

- Hát naponta ötször felhívtam. Hol van? Mit csinál? Ki beszél a háttérben? Mikor ér haza? Ha ötödjére már kicsit ingerült volt megsértődtem, hogy biztosan mással van. Elintéztem helyette sokmindent, az ő dolgait is el akartam. Belenéztem a telefonjába, az e-mail-jébe, a böngésző előzményekbe. Gyanúsítgattam...

- Adott rá okot?

- Őszintén? Nem.

- Akkor?

- El kellett telni sok időnek, mire tükörbe mertem nézni és alaposan megvizsgálni a pofámat, hogy én képes lennék elmenni az elsővel aki belémakad - (lehet meg is tette - ez csak egy vélemény tőlem) - nehogy ő megtegye, mert hogy biztosan neki is hasonló gondolatai voltak és azért az mégsem járja. - (ekkora logikai bukfenc!!) 

- És mikor ezzel megvoltál nem próbáltad helyre hozni, vagy megbeszélni?

- Már késő volt. Egyre inkább távol tartotta magát tőlem.

- Azt nem csodálom. Minden gyanúsítás egy sértés volt. Ha nap, mint nap ezt csináltad, akkor elég sokáig bírta.

Ez a beszélgetés telefonon keresztül zajlott le a kolléga és köztem. Nincsenek barátai, így jobbhíjján velem és a kolléganőmmel osztja meg aktuális magánéleti problémáit. Kicsit meg van zakkanva és most próbál szembenézni a hülyesége következményeivel. Felnőtt ember, aki nem képes felfogni, hogy a másik nem azért van mellette, hogy az ő egóját kiszolgálja. Sajnos van neki jó nagy. Nem nézte ki a feleségéből, hogy képes önálló döntéseket hozni, akár a házasságában, akár a kapcsolataiban. Ez a kettős mérce és az amit szabad Jupiternek - féle hozzáállás, gyerekes felállásba kényszerítette az asszonyt, akinek ebből most lett elege. Inkább él szerényebb körülmények között és neveli egyedül a gyerekeket, csak érezhesse azt a felszabadultságot, amit évek óta nem. Azt, hogy nincs otthon egy börtönőr, aki minden pillanatával elszámoltatja, akitől nincs egy perc nyugta és egy önálló gondolata. Letudhatja végre az állandó szemrehányásokat és gyanúsítgatásokat. Szerintem jó ideig nem is lesz senkije annyira elege lett.

A kolléga meg építgetheti tovább egyedül ezt a csiszolatlan jellemet.