2010. június 14., hétfő

Titok

A Titok című könyv megvan nekem már másfél éve. Nagyon kíváncsi voltam rá és karácsonyi ajándékként kértem. Elolvastam, jó volt. Általában feldob az ilyesmi. Elhiteti velem - ideig-óráig, hogy az akaratomat érvényesíthetem a saját sorsom felett. "Bevonzhatok" jó dolgokat az életembe csak úgy, ha arra koncentrálok, persze nem mindegy hogyan teszem azt, erre valók ezek a könyvek:) Könnyű álmot ígérnek... 
Persze használható, hogy megerősítsük céljainkat, hogy önismereti vizsgálatot tartsunk, adhatnak új szempontokat, ötleteket. Valamint, emlékeztessen arra, hogy legyünk hálásak azért amink van, értékeljük a jót az életünkben.
Szólt a kolléganőm, hogy megkapta valakitől PDF-ben és átküldje-e nekem is? Fel sem néztem a gépelésből és meggondolatlanul válaszoltam: - Nekem már megvan. És?? - kérdezték sztereóban. - Jó könyv, csak az marad ki belőle, amit neked kell hozzáadnod, a cselekvés. Az, hogy mennyit kell dolgozni azért amit szeretnél. Tök mindegy, hogy párkapcsolat, pénz, gyerek a cél(és még lehet egy csomó minden). De semmi sincs ingyen. 
Rájuk sem kellett néznem, éreztem a rezdülést és az ellenkezést a bőrömön(általában megérzem másokon is, nem kell, hogy lássam az arcukat). Tessék! Mondj igazat... ugyebár... a fejem nem törték be, csak tüntetően elhallgattak.
Azt hiszem a folyton csalódásnak a biztos útja, ha elhisszük, hogy elég rágondolni valamire és meglesz. Hol az út? Hol a tett, ahogy eléri az ember amire vágyik? A mások sorsára való irígykedésnek is ez az alapja. Azt szoktam mondani, én nem sajnálom senkitől. Például, ha valaki felsőfokú végzettséget, nyelvvizsgát szeretne, nem elég csak a diplomára gondolni, rengeteg tanulással töltött óra és rengeteg szorongás, fáradozás. Persze segíthet, ha valaki szerencsésnek gondolja magát, hazárdírozik és reméli, hogy azt az egy tételt húzza ki a 20-ból amit megtanult:), de ennek semmi köze a könyvben leírtakhoz. Sok ember él gazdagságban például a szülők pénzéből, vesznek új autót lopott, csalt vagyonból, háttérben ott a félelem a lebukástól, sántít a párkapcsolata, nem lehet gyereke, ő maga nem egészséges satöbbi. Kívülállóként megítélni egy embert, aki a legújabb BMW-vel jár, nem biztos, hogy szerencsés, márpedig legtöbben a vagyont kérik az égiektől, mint ahogyan ők ketten is. Azt pedig nap, mint nap látom, hogy egy jól kereső vállalkozó mennyit dolgozik, mennyi ideget eszik, hiszen itt a példa a cégnél. Én nem vállalnám. Nem vállanám, hogy a gyerekeimet más nevelje, a felépített házamba csak aludni járjak és ha dolgomra megyek a férjem még egy puszit se eresszen meg felém. Mert ez az ára. Na, nem is gazdulok meg soha. 
Vagy az én kényszerképzetem, hogy áldozat nélkül nincs nyereség?

Nincs ötös a lottón, van még remény:)

4 megjegyzés:

  1. Teljesen egyetértek veled!
    Nekem a DVD is megvolt. Anno egy barátom (férfi) kérte, hogy töltsem le neki. Már akkor sem értettem, hogy ez neki miért kell, de leszedtem. Belenéztem pár perc erejéig de nekem ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy leszűrjem: ez is csak a tömeges 'átverés' eszköze. Számtalan könyv feldolgozta a témát, de az mindig ki van emelve, hogy a leírtak mind-mind útmutatásul szolgálnak de csupán a könyv elolvasásával nem érnek el semmit.
    Ergo az ilyen irományok az ember hitét erősíthetik valami iránt. Ha valaki szkeptikus, na őt aztán győzködhetné a könyv szerzője is, akkor sem fogja elhinni, hogy ő márpedig okos, tehetséges, szerethető, stb.

    Hinni valamiben és tenni érte. Ez a két dolog kulcsa lehet sok mindennek. Ennyi.

    Az ilyen 'Titok' féle izéket leginkább a nők veszik be ( ez saját megfigyelés, BOCS ) mert nagy részük hajlamosabb elhinni valamit ha nekik tetsző köntösbe van csomagolva. És a hétköznapi dolgok misztikus szintre emelve ( érzelmibb lények lévén ) egyenesen vonzza a női lelkeket!

    Például hallottam, hogy régen az édesanyák azzal kábították a lányukat, hogy a kis táskát ( nem tudom mi a helyes megnevezésük :-) nem szabad letenni a földre mert nem lesz szerencséjük / nem találnak párt maguknak. Ez volt a köntös.
    A hétköznapi tartalom pedig szerintem annyi, hogy nem elegáns és nem célszerű letenni mert piszkos lesz és ha jól átgondolom férfiként tényleg kevésbé szimpatikus ha a csaj csak úgy leparkolja a tatyót valahova.
    Bár lehet, hogy túl földhözragadt vagyok és túl racionálisan gondolkodom. :-)

    VálaszTörlés
  2. nálam biztosan nem vagy földhözragadtabb:) lehet fiúnak kellett volna születnem.

    VálaszTörlés
  3. Óóóó....Pedig nekem épp tegnap született meg a legújabb nagy álmom! Egy szép nagy ház Péterhegyen!!!! Azért nem villa, mert hajlamosak lennétek az evőezközre emlékeztetni:)
    És én ott nem csak enni akarok, hanem lakni,élni!!! Gyönyörű..Persze nem csak várom a sült galambot, hanem indulok lottóért:D Ez is cselekvés, nem?!
    Szatti

    VálaszTörlés
  4. álmodozni szabad, sőt kell is:)

    e cél érdekében a lottóvásárlás a legkevesebb amit megtehetsz:)

    VálaszTörlés

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."