Kávéval a kezemben megállok az udvaron. Körülnézek: telephely, szürke a szürkében, beton mindenhol. Az épületekkel körbezárt helyen legalább 40 fok. Vibrál a levegő az aszfalt felett. A forróság a csontjaimig hat, és egy izzadságcsepp gurul alá a lapockáim közt a derekamig. Élvezem.
Mennyit változik az ember. Gyerekkoromban a nyarat egy lefüggönyözött, hűvös szobában töltöttem legszívesebben, jó könyvek társaságában és személyes sértésnek vettem, ha ki akartak onnan rángatni. Most a meleg olyan, mintha tartós elemeket kaptam volna a futóművembe. Imádom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése