Reggel kiálltam a garázs elé a hóesésben, és csak bámultam. Kicsit meghatódtam. Szeretem a havat, a télben pedig azt, hogy van ok arra, hogy az ember csak üljön a kályha mellett a fenekén és teázgasson, beszélgessen.
A hó elfedi a világ csúnyaságát, szegényt, gazdagot egyformává tesz. Világít és csillog, anélkül, hogy giccses lenne, puha és ünnepélyes. Jó volna, ha kitartana karácsonyig. Pár pillanatra felidéztem a gyerekkori havazásokat, mikor a napköziből alig tudtunk hazamenni, mert térdig ért a hó és teljesen átáztunk és leizzadtunk mire hazakeveredtünk. A házban mindenhol a vizes rongyaink száradtak:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése