Még nem volt 7. Elszaladtam a hivatalba és letettem a kolléganő asztalára azt a fontos levelet, utána kimentem a temetőbe. Lassan toltam a biciklit a szivarfák, tölgyek és hársak árnyékában. Hűvös volt, még harmatos. Több helyen magas a fű, de amit más rendetlenségnek lát, nekem most olyan ódon hangulatúnak tűnt. Felballagtam a dombra, rögtön kiszúrtam az öregembert, aki az utca túloldaláról nézett és támasztotta a kapufélfát. Kellemetlen volt a pillantása, de nem foglalkoztam vele, dolgozni és meditálni mentem, mégha csak néhány percre is. Gyomláltam, kapáltam, locsoltam. Itt mindig ugyanazok a gondolatok jönnek a felszínre, hogy a feldolgozatlanság, vagy az állandóság miatt nem tudom, de ismerősként fogadom őket. Az elmúlt 10 év nélküle. A rengeteg történés amit nem láthatott. Halványan rémlő szavai, mikor nagyritkán panaszkodott...
Lementem apósom sírjához is. Kicseréltem a vizet a vázákban. Akkor már éreztem a nap erejét, szinte tuszkolt, hogy indulj már!
Az öreg megvárta, míg felülök a biciklire - nem tudom elégedett volt-e a munkámmal? - és csak azután vágta be maga mögött a súlyos vaskaput és indult el befelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése