Ma kiderül, hogy hazajönnek-e a sógoromék a hétvégére. Nem is tudom mit szeretnék jobban. Szeretem a gyerekeiket és szívesen vagyok velük, viszont a családi konfliktusokat okozó sógornőmtől - mondjuk meg őszintén - kiráz a hideg. A békesség kedvéért képes vagyok egy csomó kompromisszumot kötni, de erre a család férfi tagjai - apósom és a férjem - csak ideig-óráig hajlandók.
Írtam már róluk többször is, hol konkrétan, hol csak egy felmerülő probléma kapcsán. A két héttel ezelőtti balhé azonban már nekem is sok volt. Ebédeltünk anyósoméknál, mint nagy család. Apósom már elvből le sem ül velünk, amit eleve nagyon elszomorítónak találok, de meg is értem. A gyerekek - szokás szerint - gyorsabban végeztek a kajával, a felnőttek még ilyenkor kávéznak, beszélgetnek én viszont átmentem velük a nappaliba, mert a keresztfiam és a kis öccse előszeretettel nyírják egymást:) Pillanatok alatt megvolt a balhé: A kicsi felbukott a saját lábában és lefejelte a radiátor, a lapjánál. Azonnal felkaptam, persze ő meg telitorokból ordított. Rögtön láttam - öreg rutin - hogy csak pukli és nem a vészes fajtából. Gyorsan csitítottam, közben valaki egy kést adott a kezembe, hogy a lapjával hűtsem, anyósom mirelit borsó után kapott és konyharuhába csomagolva tettem a gyerek fejére.
Közben a sógornőm, ahelyett, hogy azt nézte volna, hogy mennyire sérült meg a kicsi, elkezdte szidni a sógoromat - minősíthetetlen hangon, hogy: - Nem figyel a gyerekre, láthatná, hogy fáradt. Ő megmondta, hogy ne csukja össze az ágyat, mert aludnia kell, sosem azt csinálja amit Ő mond!!!... - és visított, mint akinek elmentek otthonról:( (Amúgy úgy volt, hogy ebéd után azonnal mennek, mert délutánra programjuk volt) .
Ezt nem bírta a férjem már szó nélkül eltűrni - nem az első ronda húzása volt már - és kiosztotta a csajt, aztán meg kirohant. Pedig nem egy hangoskodós fajta, inkább csak magában morog, vagy csendben nekem.
Egyet is értettem vele, meg nem is. Így nem szokás nálunk beszélni a másik emberrel, főleg meg nem a családja előtt. Ha már semmibe nézi a saját férjét - pedig nélküle nem állnának így ahogy... - akkor sem ránk tartozik a dolguk. Viszont ezt megmondani nem a mi dolgunk, főleg, hogy nem is nálunk voltunk, hanem anyósoméknál. Nehogy már mi védjük meg a sógoromat a saját feleségétől!
Ezért aggódom és ezért mondtam azt, hogy nem megyünk hozzájuk Húsvétra. Nem vagyok hajlandó 2 napig villámhárítót játszani. Csak a gyerekek hiányoznak...:(
Sajnos ismerős a szitu. Nálunk apai ágon ilyenek a család (leginkább) férfi tagjai. Hosszú éveken keresztül csak gyerekként, szótlanul szemléltem, hogy minden ünnep alkalmával veszekedés tör ki minden apróságon. Én ezt úgy zártam rövidre, hogy már vagy 4-5 éve egyszerűen nem látogatom őket. Tetszik vagy nem, rokonság ide vagy oda és még ha nem szép dolog is, akkor sem vagyok (voltam) hajlandó ezt nézni, tekintve, hogy az én véleményem a legkevésbé sem számított ilyenkor. Nem vagyok tipikus konfliktuskerülő, mert ha úgy alakul kimondom és megteszem, amit kell de jól tetted, hogy visszafogottságra intettél! Szóval egyet értek azzal, amit leírtál! :-)
VálaszTörlésÉn meg eléggé konfliktus kerülő vagyok, főleg, ha ilyen közeli rokonságról van szó. De azért mindennek van határa! Úgy érzem én már eleget alkalmazkodtam. Persze utólag kiderülhet, hogy a lázadásom csak ideig óráig tart:)
VálaszTörléshajajj
VálaszTörléshát ja:)
VálaszTörlés