Valami újat

Az egyik szupermarketünk a sikeres leltár után kitett egy facebook bejegyzést arról, hogy a boltvezető gratulált a kollégáknak a sikeres leltárhoz és megköszönte a munkájukat. Tudtam, hogy leltár volt náluk és drukkoltam nekik, hogy minden jól sikerüljön. Ismerem őket, hiszen nap, mint nap oda járok vásárolni - akkor is lemegyek, ha nem kell vennem semmi fontosat, csak, hogy ne kelljen még délben is az asztalomnál ülni.

Érdekes módon ez a csoportvezetőnkben úgy csapódott le, hogy minekez? Kell ez a posztolás meg fészbukolás? - Legszívesebben kinevettem volna. Csókolom, ez a XXI. század. Az emberek igényei, önkifejezési módjai változnak. Aki lépést tart az használja ezeket a vívmányokat... Pontosítok megismeri és, ha érdekesnek találja használja úgy ahogy neki fontos. Nálunk még ezt a fészbuk szót mindig úgy mondják ki, mintha valami káromkodás lenne :D Kétségbeejtően vicces, mennyire lemaradnak az emberek fontos dolgokról, csak azért mert gondolkodás nélkül elutasítanak valamit, amit nem is ismernek.

És lehet még jobban el fog képedni a maradi társaság, mert a cég megjelent Instagramon is. Bár valószínűleg ez már végkép meg fogja haladni a képességüket, mert ahhoz már az a feltétel, hogy valaki birtokoljon és használni tudjon egy okostelefont.

A furcsa mégis az, hogy a cégnél ez egy másik csoport feladata, ők a marketingesek. Az, hogy mi kerül ki közösségi felületre, az teljesen az ő hatáskörük. A munkájuk lekicsinylése és becsmérlése ha rosszallással vagyunk a módszereik iránt. Inkább meg kellene ismerni és segíteni ezt az irányt, mert az ebből származó bevétel után kapunk fizetést és jutalékot.

Egy képzeletbeli testületi ülésről

-Köszönöm a szót. Tisztelettel köszöntök mindenkit!
.
.
.

Ezt a bejegyzést már tegnap elkezdtem írni, de hogy a fenébe tudnám élőben elmondani annál a bizonyos asztalnál, mikor leírni is ilyen nehezemre esik. Hogy mennyire elegem van ebből a sorosozó, romboló, pénztpocsékoló rendszerből. Ebből a kormányból, abból amit tesz az országgal és velünk is.

Keresek

44 éves vagyok. A mai napig rengeteg önfejlesztéssel foglalkozó könyvet olvasok, és megnézek, meghallgatok előadásokat is a témáról, legyen szó párkapcsolatról, karrierről vagy csak útkeresésről. Egy ideje nem találom amit keresek. Valahogy mindenhol ismétlődéseket látok csak. Mintha mindig ugyanazt látnám, olvasnám. Úgy gondolom lenne hová fejlődni még, jobban csinálni dolgokat, vagy jobban érezni magamat, de nem találok következő lépcsőfokot.

Több oka is lehet ennek. Talán nem a megfelelő helyeken keresgélek, talán értetlen vagyok és ott van az, csak én nem látom. Vagy lehet, hogy már bennem van a tudás amire szükségem van?...

Rárek

Most kicsit ráérek. Délelőtt aludtam, elég jól és arra ébredtem, hogy fázok, mert a tűz másfél, két óráig tartja magát, utána ha nem kap enni, egyszerűen kialszik.

November óta vannak a tv-ből felvett műsoraim, több retro tartalom, amire a családom nem kíváncsi, most van időm megnézni. Összedobtam egy kis kaját és a youtube-ról elindítottam egy videót, aminek a címe: Kikapcsolt férfiak. Három pszichológus mondja el a véleményét az Y és Z generáció kommunikációs és szexuális szokásairól és próbál eligazodást nyújtani ebben a bonyolult témában, elég rövidre szabott időben. Nekem nagyon tetszett, ráismertem helyzetekre és valahogy az egész megállt a lábán, pedig elég rögtönzöttnek tűnt az előadás.

Vesztemre, beleolvastam a hozzászólásokba. Hátna... Azt furcsállom, ha valakinek ez a téma nem aktuális egyáltalán miért mond véleményt? Ha elolvastam egy könyvet 20 évesen, 25 évvel később tuti nem ugyanazt gondolom róla, de attól még az a könyv nem lesz se jobb, se rosszabb. Rossz látni, hogy teljesen nem odaillő dolgok miatt mondanak kritikát még véletlenül sem a lényegre koncentrálva csak úgy odaköpnek valamit.

Itthon

Itthon vagyok, beteg vagyok... piszokul fáj a fejem. Azt hiszem leginkább egy kis pihenésre van szükségem.

Most egy kicsit

Egy kicsit összetörtem. Még sosem sírt induláskor. Csak most. Zokogott. Utoljára a nagyapja temetésén láttam sírni. Csak álltam a teraszon és átöleltem. Mögöttünk az apja értetlenkedve, hogy mi a baj?? Semmi csak menni kell megint. Itthon hagyni a barátját, nem tudja mikor jönnek legközelebb - valószínű nem akkor amikor szeretné. Vissza a poros üzembe, ahol jól keres ugyan, de végtelenül monoton és piszkos a munka. Még 4 hónap. Utána egyetem. De 4 rohadt nehéz hónap.

Szóval sírt, én meg csak ringattam és mondogattam, hogy semmi baj. Kurva ország, kurva politika és mindenki menjen a picsába, hogy nem tudom kifizetni a gyerek egyetemi tandíját!!!!

Szombat reggeli

Reggel 5-kor arra gondoltam, hány ember rója a kilométereket úgy, mint én? Hány ember kattogtatja az agyát, vagy pont ellenkezőleg, üríti ki a fejét teljesen? Hány ember érzi a feszülést az izmaiban, a felkelő nap hirtelen megerősödő fényét az arcán?

11 km, csak mert jól esett. Csak egy nagy pohár vízre, egy kiadós zuhanyra és egy csókra vágytam mikor hazaértem.

ESFJ - Gondolkodók, gondviselők

Lágy szívű, öntudatos, igazi csapatjátékos. Környezetével egyensúlyra törekszik. Szeret másokkal együtt dolgozni, és igyekszik betartani a határidőket. Hűséges, és ad a részletekre. Észreveszi az emberek mindennapi igényeit, és megpróbálja azokat kielégíteni. Szereti, ha elismerik a jelleméért, és ha értékelik munkáját.

Ezt mondja ez a cuki kis teszt. Nos, lehet hogy néhány gombot félrenyomtam, momentán nem érzem magam ennyire érzelmesnek:P

Annyit

Annyit azért nem változtam, nem lettem lázadó, bár a mai tüntetésre szívesen elmennék - ha nem laknék a világvégén. Inkább csak van véleményem dolgokról és kerestem egy fórumot ahol érvényt szerezhetek ezeknek. Illetve kicsit soknak találtam a bezárkózásomat. Nem helyes ha azt gondolom, ha nem veszek tudomást arról mi történik a világban, akkor az rám nem lesz hatással. Ha csak kreatívkodok és varrok, munkába járok, akkor majd szép csendesen elfolydogál az élet. Ez felelőtlenség. De kellett idő, hogy rájöjjek erre, illetve egy közeg ami ráébresztett erre. Remélem találok majd magamhoz hasonló gondolkozásúakat és tudunk majd tenni néhány hasznos dolgot itt, ebben a kisvárosban.

Fészről

Emlékeim félelmetesen maiak

Kellett pár nap mire leülepedtek bennem a gondolatok.

Ültem az október 23-ai ünnepségen és néztem azokat az ügyes gyerekeket, ahogy előadták az ünnepi műsort. Jó volt :) Mégis felötlött bennem néhány régi kép a saját fiatalságomból. Ott álltam én is ahol ők. Ott álltam a művelődési házban, szemben iskolatársaimmal, szülőkkel, tanárokkal, talpig úttörőegyenruhában, mint rajtitkár és főénekkaros és egy orosz dalt énekeltem egy idegen ország ünnepén. Igen, az 1917-es októberi orosz forradalom ünnepén, amit itt november 7-én tartottunk (hála a két féle naptárnak). És utána eszembe jutott egy másik októberi ünnep, néhány évvel később 1989-ben gimnazistaként, matrózblúzban hallgattam végig, hogy a gimnáziumunk igazgatója nem tart ünnepi beszédet az első '56-os megemlékezésen és a köztársaság kikiáltása sem érdekli, mert ő nem asszisztál egy ellenforradalmi cselekmény dicsőítéséhez. Ettől függetlenül az ünnepséget megtartották más tanárok és azután is minden évben, az oroszok pedig két évvel később végképp kivonultak az országból. És most mi történik? Újra a spájzban vannak, vagy legalább is Paks oldalában.

Ha elég sokáig élünk, megérhetjük, hogy minden amit tanultunk és minden amit tanítottak nekünk, egyik napról a másikra eltűnik, semmivé válik és mielőtt ez megtörténik még jól be is sározzák, nehogy elfelejtsük, hogy amiben éltünk, amit jónak hittünk - hiszen olyan emberek mondták ezeket, akikben bíztunk - feleslegesen fájdalmasnak tűnjön és még szégyenkezzünk is miatta. Azon tűnődtem, ezek a gyerekek hányszor élik majd ezt át? És én hányszor fogom még?

Ne csodálkozzon hát senki, ha elhúzódunk a hatalomtól, ha eleve gyanakvóan nézünk rá, ha kérdéseink vannak és azokra válaszokat várunk.

Egy évvel később

Öregszem, elmúltam 40. Vagy mindig is ennyi voltam?

Ez most úgy jött fel, hogy facebook-on valaki megosztotta a szülinapi képemet, erre az ismerősök elkezdtek köszöntgetni, nem nézték meg, hogy márciusi képhez írnak. Mondtam nekik, nem aktuális, de hirtelen annyian lettek, hogy már nem is lehet látni a hozzászólásomat. Hagyom hát, köszöntsenek:)

Egy újabb útra léptem, elindultam a helyi választásokon. Harminc képviselőjelöltből elég jó szavazati aránnyal beválasztottak a testületbe. Olyanokkal dolgozom együtt, akik szüleim lehetnének, akiknek sokáig csókolomot köszöntem és akik tanítottak suliban. Furcsa, hogy elismernek, furcsa a bizalom. 

Meglepő találkozás

Reggel már későn vettem észre, hogy nincs itthon kenyér és mivel családom együtt óhajtott reggelizni, hát felpattantam a bicóra és elvágtattam a pékségbe. Tényleg siettem, ne kelljen várniuk. Mikor az úton tekertem át megláttam azt a régi srácot, aki gyerekkori barátom és aki évek óta Angliában dolgozik. Ahogy meglátott megállt, pedig már indulni készült. A gyerekkor könnyű szele csapott meg, mint mindig ha találkozunk. Mindig magasabb volt nálam, egy utcában laktunk egész életünkben. Jártam is vele, de nem úgy szerettem, ahogy ő szerette volna, hogy szeressem. Sosem értette meg.

Mindig úgy beszélünk, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Mindig bíztam benne - anyám is. Vele bárhová elengedett, moziba, lógni csak úgy, tudta, hogy sosem hagy magamra. Megvédett a fiúktól akik meg akartak hógolyózni, és a folyosón, mikor mindenkit felbuktattak. Egyszer sötétben jöttünk haza a moziból és a kocsma előtt részeg pasasok kötözködtek. Ő átkarolt, átkísért az út másik oldalára és csendesen annyit mondott: - Nem lesz semmi baj.

És én hittem neki...

Mivel én

Én napelemmel működöm - jobbára. Ma délután besütött a nap a szobába, ahol ültem. Hátradőltem a székben, előttem a gépen nyitva a játék, kezemben a kávéscsésze... - szóval királyság volt :)

Állítunk

Órát állítunk a hétvégén. Régen ilyenkor mindig buliztunk. Egy órával tovább tombolhattunk. Milyen klassz volt! Most inkább jelenti, hogy egy órával tovább vagyunk ébren. Reggel így is korom sötétben indultam bicóval, most még sötétebb és hidegebb lesz.

Bár a mostani időjárásra nem lehet panaszunk. Igazi indián nyár van. Ma lefutottam a 6 km-emet. Az jutott eszembe mi mindent köszönhetek az idei bicikli-futás kombónak. Megannyi természetet. Annyit amennyit így együtt talán gyerekkoromban láttam utoljára. Ennyi napfelkeltét, naplementét pedig még életemben nem láttam. Nézni ugyanazt a tájat csupaszon, majd zöldülve, virágban, terméssel, most pedig aranyban, barnában.

Először azt élveztem hogy győzöm le magam napról napra, méterről méterre. Most már nem kell figyelnem a fizikumomra, az elvan magától is

Örömöm

Futásban most éppen visszaszokós vagyok a sérülés után. Ma is mentem, persze még nem egész távot, mondjuk a kétharmadát. Visszafelé szinte száguldottam! Szenzációsan jól ment, úgy vigyorogtam az alkonyatban, mint a vadalma. Ilyen könnyedén tudok én örömet szerezni magamnak. Az utolsó 200 métert inkább gyalogoltam a meleg, esti szélben. Hihetetlenül megkönnyebbültem a gondolattól, hogy teljesen meggyógyult a csípőm és a lábam.